Borsodi Bányász, 1961. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-04 / 1. szám

1361. január 4. BORSODI BÁNYÁSZ Vélemények a normarendezésről FARKASLYUK: A sártól síkos gyalogösvényen óvatoskodunk Bin­der János fiatal aknásszal, a 11-es táró felé. Binder János ezekben a napokban a normarendezéssel kapcsolatos munkát végzi: időt mér. Különöseb­ben nem szereti ezt a fajta munkát — érezni szaván, mikor beszél róla... — Miért nem jó? Lemondóan legyint. — Felmérgesítik az embert... múl­tk­o­r odajött valaki hozzám és azt kérdezte: Igaz-e, hogy duplán kapnak fizetést az időmérők, hogy szigorúbban számoljanak? — Csak tréfából kérdezte? — Dehogy, halálos komolyan. — És sokan vélekednek így? — Szerencsére nem. — Általában mit mondanak az emberek? — A nagy többség megérti, hogy szükség van a normarendezésre. Kü­lönben is, mielőtt elkezdtük volna ezt a munkát, gyűlésen ismertettük, mi tette szükségessé. S az emberek tudják maguktól is, hiszen ismeretes mindenki előtt: még öt-hat évvel ez­előtt megállapított normákkal dol­goznak. Azóta pedig javultak a mű­szaki feltételek, sok új gép került a bányákba. — Ide is? — Persze. Sajnos nem kaptunk annyit amennyit kellett volna. — Változás azért van? — Igen... Hogyne. Például a vas­­tárnok. TH-gyűrűk. Ezekkel kön­­­nyebb dolgozni, kevesebb munkát adnak. Azután jobb a levegő a mi bányánkban is. És ez sokat jelent... A kinti hűvös után a langy­meleg bányalevegő ölel körül... A lejtak­­na falát átépítik és itt dolgozik töb­bek között Halász Lajos is. Megállunk. Kérdezem, mi a véleménye a nor­marendezésről. Cigarettával kínál és kérdéssel válaszol: — őszinte véleményt akar? — Igen. — bólintok rá. — Hát nézze, mindenki attól tart, hogy túlságosan erős normákat ál­lapítanak majd meg. — Maga is fél ettől? — Én nem hiszem. Ennek nem lenne semmi értelme. Azt tudom, ahol laza a norma, ott megszigorít­ják, de van erre magyarázat, hisz el­avult már a norma, amivel most dolgozunk. Különösen ott, ahol gé­peket kaptak. — Véleménye szerint van-e lehető­ség, hogy itt is szigorítsanak a nor­mákon? — Szerintem jobb munkaszerve­zéssel nálunk is többet lehetne el­érni. Most is már lassan dél, és még mindig nem hozták meg az üres csil­léket. Csak vár az ember, és egyszer üres csille nincs, máskor TH-gyűrű, meg fa. És az idő repül. EGY ERŐS ERESZKÉN jutunk el Kovács K. Józsefhez, aki Májer Im­rével dolgozik együtt. A lyukakat már befúrták a szénfalba, elhelyez­ték a robbantóanyagot is, most gyújt­ják meg a zsinórt... — Menjünk fel a ládához, s amíg a füstre várunk, beszélgetünk — mondja Kovács K. József. A láda egy kis kőszögellésben áll, ahol a robbantás végét biztonság­ban várhatjuk meg. Rátelepszünk és beszélgetünk. Panaszkodnak. — Kevés az üres csille. Félórákat töltünk azzal, hogy fel meg se szalad­gálunk és tessük van-e végre. És persze soha nincs elég. Két ü­reset egyszerre nem hozhatunk le, meg­büntetnek érte, mindegyikért külön meg bajos menni ... Ezt Májer mondja: — És ha mi hozzuk el, akkor a másik csapatnak nem jut. — Mi hiába használunk jó minden percet, ha így meg félórák vesznek el... Gyors egymást követő robbanások légnyomása kioltja a lámpákat. Vak­sötét borul ránk. Félhangosan szá­moljuk a dörejeket: — ... hét... nyolc ... kilenc ... — Ellőtte mind. — Mikor van kilátás arra, hogy megjavul a helyzet? — Ha mozdony szállítja majd a csilléket. — És az mikor lesz? Binder János válaszol: — Talán februárban ...­­ — Addig hiába is adnak más nor­mát, még ezt is alig teljesítjük ... Zörgést hallok... Biztos üres jött... Na szaladjunk, nehogy más vigye el... SZÁNTÓ LÁSZLÓ szocialista bri­gád vezetője. Most Pók Mihállyal kettesben fejti a szenet... Cigaretta­szünetet tartanak kedvünkért. Szán­tó mondja: — Tíz éve dolgozom a bányánál, azóta elég sok újdonság van már. Különösen az utóbbi négy-öt évben javultak a műszaki feltételek. A TH-gyűrűk, azután a PVC-légcső, ezt akármilyen szűk vágatban felszerel­hetjük. És könnyen ... — Lehet még ennél is többet tel­jesíteni? — Mi a múlt hónapban is száz­harminc százalékot teljesítettünk. Dolgozunk keményen. De azért a jobb munkaszervezés, a jobb anyag­ellátás még segíthetne. Meg az kell, hogy kéz alá dolgozzunk , kihasz­náljuk az időt. A f­üstre váráskor­­ szerezzük meg az üreset... Amikor elmentünk, útközben ! , mondta Binder János. — Ennek a brigádnak a tagjai so­­­­hasem mennek feleslegesen sehová.:: Ha valamelyiküknek fel kell menni,:: hoz magával legalább egy darab fát,:: amire majd később lesz szükség, s: : nem kell újra felmenni érte. Azután­­meg akkor esznek, amikor például: a füstre várnak, s nem dolgozhat­­­­nak... Jól beosztják az idejüket,:: ezért érnek el ilyen eredményeket...;; — A többi miért nem teszi ugyan­­­ezt? I — Hiszen a norma­rendezéssel ép­­­pen ezt szeretnénk elérni, ezt, hogy* mindenütt jobban osszák be az? időt... * — Eszerint végzik az időmérést is,? ugye?­­ — Igen ... Egyébként az ezelőtti* normarendezések úgy történtek,­ hogy egy közepes és egy jó bányász* idejét állapították meg, s ennek alap­­­ján számították ki a normát. Most jó,­ közepes és gyenge bányász idejét­ mérjük. Tehát emberséges módon­ készül az új norma. Amikor az időt* mérjük, nem siettetjük az embere­* kel, nyugodt, normális munkatem­­­pót mérünk... ♦ Ismét ott járunk, ahol Halászék az­ akna falát építik át. Bővítik, hogy el­­­férjen majd a mozdony. És akkor­ nyugalomba vonulhanak a lovak ...} Mozdony viszi a csilléket, s lesz elég? mindenütt és időben ... } Igyekszünk, megnyújtjuk a lépte­? ket, így azután kimelegszünk, s ve­? rejtékes képünket jólesően simítja ? meg a kinti friss levegő. Kisütött a? nap... Mintha nem is tél, de kelle­? mes tavaszi délután lenne... ? BALLAGUNK A TELEP felé, márf az út felét megtettük, amikor meg­? szólal Binder János: t — Ugye, mondtam: az emberek­ többsége megérti, hogy szükség van­ a normarendezésre...?! ? Igen. És igaza van ... ? SZÁNTÓ ISTVÁN } Mozog az alagút, vagy nem? 240 ezer forint ráfizetés naponta — és a MÁV mit sem tesz Lassan tíz esztendeje lesz annak, hogy elké­szítették a Pereces— Lyukóbányát összekötő alagutat. E földalatti folyosón kisebb-na­­gyobb zökkenőkkel, de azért mégis ment az utasok szállítása. Először bosszúságot jelentett az a gáz, ame­lyet a kocsikat vontató mozdonyok okoztak. Később ezt kiküszöböl­ték, s már jól ment minden, amikor ismét közbejött valami... Az érvényben lévő megál­lapodások szerint 1961. január 1-től a MÁV- nak kellett volna át­venni az alagutat. Itt kezdődtek a „hi­bák”. A MÁV illetékes szakemberei vizsgála­tokat végeztek itt is, ott is, és végül megál­lapították: nem lehet átvenni az alagutat, mivel mozgásban van a körülötte lévő föld, s így életveszélyes. A Miskolci Bányaüzem vezetői ezt nem ismer­ték el. Ekkor a MÁV kijelentette: adjanak egy olyan írást, amely­ben vállalják a felelős­séget az alagúton át történő személyszál­lításért. Miután a Bor­sodi Szénbányászati Tröszt szakemberei ala­pos vizsgálatokat vé­geztek, s megállapítot­ták, hogy az alagút igenis üzemképes — ezt a nyilatkozatot is megkapta a MÁV. És most jön a csoda: en­nek ellenére sem vet­te át a MÁV az alag­utat, így a személyszál­lítás ma sem folyik. Ez komoly károkat jelent a Miskolci Bá­nyaüzemnek, illetve a Borsodi Szénbányászati Trösztnek. Havonta több mint 240 ezer fo­rintot fizetnek ki azok­ért az autóbuszokért, amelyek napjainkban munkahelyeikre szál­lítják a lyukói bányá­szokat. És mindez talán egy-két ember túlzott óvatossága, vagy vala­mi más ok miatt törté­nik ... Nem lehetne ezen változtatni? S Becsüljük meg a társadalmi tulajdont Takarékosság a borsodi szénbányászatban n. A lyukói kezdeményezés A Miskolci Bányaüzem pártbizott­sága a közelmúltban határozatot ho­zott az anyagok helyes kezelésére, az anyagtakarékosság fokozására. A ha­tározat nyomán Lyukóbányán is ta­karékossági brigádot hoztak létre, és a KISZ-fiatalok védnökséget vállal­tak az anyagtakarékosság fölött. Az­óta néhány hónap telt el csupán, és máris megmutatkozik az eredmény. Am­íg szeptemberben egy, egy és fél­millió forintra rúgott az anyagfel­használás az aknában, addig októ­berben, novemberben és december­ben meg sem haladta az egymillió forintot. A takarékosság érdekében folyta­tott szóbeli agitáció mellett Lyukó­bányán kiállítást rendeztek. A kiál­lítás ékesen bizonyítja, milyen kár és csonkulás éri a népgazdaságot és sa­ját magát a dolgozót is, ha felülete­sen bánik az anyagokkal, ha nem ta­karékoskodik. Mintegy kétszáz darab— legkülön­bözőbb — bányában használatos ér­tékből gyűjtötték össze a kiállítás anyagát. Különböző méretű bánya­fák, villamosgépek legváltozatosabb típusai, műszerek és sokfajta egyéb használati tárgy és mindegyiken ha­talmas árcédula, feltűnő helyen. A falakon pedig képek, ötletes rajzok. Ilyenek: két bányász — egyikük ép­pen egy 70 centiméteres fadarabot fűrészel le egy három méteres bá­nyaiéból, társa pedig 100 forintos bankjegyet tép össze, mondván: „No, komám, ennyivel kevesebb nyereség­­részesedést kapunk az idén.” Vagy egy másik: Az egyik bányász 20 fil­lérest emel fel a földről, s ugyan­akkor százforintos értékre tapos. A bemutatott tárgyakon ott az ár­cédula, mi, mennyibe kerül. Minden bányász könnyűszerrel kiszámíthatja saját, vagy társa gondatlansága miatt hány ezer és ezer forint megy ve­szendőbe. Milyen nagy érték pusztul el, ha például benthagyják a régi művelésben a bányaiét, a TH-gyűrű­­ket, villákat és síneket. És ez milyen sokszor megtörténik. Elhányódnak a fúrógépek, a szivattyúk. Az illusztrációk és a fényképek, valamint a kiállított tárgyak zöme azzal foglalkozik, hogy miként lehet és hogyan nem szabad az értékes anyagokat kezelni, illetve tárolni. A kiállítást megtekintették a Bor­sodi és Ózdvidéki Szénbányászati Tröszthöz tartozó üzemek pártbizott­ságainak titkárai is. A szerzett ta­pasztalatok alapján megbeszélték az ezzel kapcsolatos feladatokat. A ki­állítás megtekintése és a tanácskozás nem volt hiábavaló, mert a bánya­üzemekben — Farkaslyukon, Ormos­bányán, a Sajóvölgyi Bányaüzemnél és másutt is — hasonló kiállításokat rendeztek, amelyek külsőleg ugyan eltérnek egymástól, de tartalmukban ugyanazt a célt szolgálják: a takaré­kosság fokozását. A hanyag munka tükörképe Herbolyán, a táró bejáratánál csi­nos pavilon hívja magára a figyel­met. Napról napra tömegével állnak meg előtte a műszakra menő, vagy onnan jövő bányászok. Ügyesen szerkesztett, jól rajzolt szemléltető plakátok és „Takarékos­kodj az anyaggal!” felirat hirdeti, hogy az anyagtakarékossági kiállítást nézik olyan figyelmesen a Terv­táró dolgozói. Elgondolkozva álldogál két bá­nyász a kiállított fúrógép előtt. — Ezzel bizony igen rosszul bánt a gazdája — mondja az öregebbik — Látszik, hogy ide-oda dobálták, hanyagul kezelték. Pedig milyen drá­ga! Nem is gondoltam volna, hogy háromezerötszáz forint! — Nézd csak, cimbora! A TH-ken­­gyelből 22 forint egy darab, a pipa­csavar meg 14 forint. A bányában mennyi hever szertedobálva. Mi meg csak arrébb rúgjuk, ha a lábunk alá kerül. Mások a széldeszka, fenyőgerenda árát nézegetik. Vannak, akik kétel­kedve szemlélik, nem hiszik, hogy milyen kárt okoznak, ha nem méret szerinti fát kérnek és összeszabdal­ják. Az üzemirodában Kocsis Ferenc párttitkár elvtárssal beszélgetünk. Dicséri a táró műszaki dolgozóit, akik Kalász László aknafőmérnökkel együtt, sokat és örömmel segítettek a kiállítás létrehozásában. — Alig két hete, hogy megnyitot­tuk, de máris érezhető eredmény. — Az emberek egymásra szólnak, ha látják, hogy herdálják az anya­got — ezt Celler Vilmos ü. b.-titkár mondja. — A külszínt is kezdik rendbetenni, összeszedték a széjjel heverő gépalkatrészeket és ócska­vasat. — Hogy meddig tart a kiállítás? Folyamatos lesz. A kiszesek már gyűjtik az újabb anyagot. Olyan anyagokat mutatunk be, amelyek a nemtörődömség miatt mentek tönkre Ráírjuk a nevét is annak, aki elron­totta. Hadd szégyellje magát. Január­ban Nagybarcán és Bánfalván is akarunk hasonló kiállítást rendezni. Negyed három. A táróból jönnek kifelé a délelőttösök. Csoportba ve­rődnek a pavilon előtt. Nézelődnek, vitatkoznak. Valaki megjegyzi: olyan ez komám, mintha tükröt tartanának elénk. Hadd lássuk meg benne a ha­nyag munkánkat! Rekonstrukció a külszínen A Borsodi Szénbányászati Tröszt bányaművelési osztálya 1959 óta vé­geztet földalatti rekonstrukciót az­­ üzemekben. A gépalkalmazási osz­tály ez évi programja az üzemelő ak­nák külszíni rekonstrukcióját tűzte ki feladatként. Felülvizsgálják az ak­­­nák külszíni csilleforgalmát, s ahol­­ szükséges, javaslatot tesznek átren­dezésre.­­ Ezzel csilleforduló növelést és kül­­­színi létszám megtakarítást érnek el ywvvwvvvvwwywvvwvvvv^vwv^^Kv^cy­yvvvvyyyyyvyyvy wywi „Jónéhány éves mulasztást póto­lunk most” — mondta Nagy János főmérnök a bányamesterek értekez­letét megnyitó beszédében. Valóban nem emlékszünk rá, hogy lett volna ilyen rendezvény. Pedig igen-igen nagy szükség van arra, hogy a bányák „főmeósait” időnként tájékoztassák az eredményekről és hibákról. Mert vannak még hibák! Mint ahogy Latorczai János főmérnök előadásából is kiderült. — A bányamesterek sokágú fela­datköre, s az ebből adódó felelősség tette indokolttá összejövetelünket — mondatta. — Meg kell beszélni azo­kat a problémákat, amelyek gazda­sági életünk fejlődésének kerékkötői. Ismert dolgokról beszélek, munka­köri feladatokról. Ezeket valamen­­­nyien tudják, tanulták, de nem min­dig gyakorolják. Nem érzik eléggé gazdasági kihatását. Ezért fontos, hogy a második ötéves terv beindu­lása előtt tisztán lássák azokat a fe­ladatokat, amelyek teljesítését bánya­­mestereinktől elvár, sőt megkövetel népgazdaságunk. Mik azok a felada­tok: A jó bányamester tervez és kalkulál — Szakmai tervkészítésnél a bá­nyamester a feltárt és előkészített szénvagyon teljes ismeretében teszi meg javaslatát a végrehajtásokra, de ugyanakkor figyelembe veszi javas­latának gazdasági kihatásait, így például tudja, hogy egy folyóméter meddő vágathajtás költsége csaknem háromszorosa egy folyóméter szén­­elővágásnak. Nem ötletszerűen, ha­nem alapos műszaki és gazdasági számítás alapján választja meg a biztosítás módját is, mert tudja, hogy döntése felelősséggel jár és gazda­sági kihatása súlyos milliókban je­lentkezik. Tonnánként 40 forint a bányafenntartás — A vágathajtással szorosan ös­­­szefüggő tevékenység a fenntartás. A tröszt összes nyitott vágathossza 29,1 százaléka korszerűen biztosított. Csaknem 8 százalékkal több, mint 1958-ban. A fenntartási műszakok arányszáma viszont még jelenleg is az 1958-as szinten mozog. Mit mutat ez? Azt, hogy a fenntartási teljesít­mény romlik, a fenntartási munkák­kal szemben minőségi és mennyiségi követelményekkel a bányamesterek nem élnek, s nem takarékoskodnak a fenntartási műszakkal. Ki gondolná azt, hogy minden tonna szén önkölt­ségében 40 forintos tételt jelent a bányafenntartás? Az a bányamester, aki ennek tudatában van, az megkö­veteli a fenntartóktól a jó munkát, — a munkával arányos keresetet számol el és egyszer s mindenkorra meg­szünteti a biztosított bérben végzendő munkát, ami csak a bérfegyelem la­zulását eredményezheti. Görbe vágat - „görbe kötél“ A bányászati munkák „fömeósa” a bányamester. Nem szabad, hogy megalkuvón elnézzen a hibák fölött. A technológiai eljárásoknak meg nem felelő, testi épséget veszélyeztető munkát átvennie nem szabad, ha­nem azt az illető csapattal ki kell javíttatnia. Miben jelentkezik a se­lejtes munka? Az irány be nem tar­tásban, a rossz szelvényméretben stb. Ha a vágat görbe, akkor a gépé­szet azt mondja, hogy kénytelen lesz „görbe kötelet” rendelni. Ilyen pedig nincs! Miért nem használják a kom­­paszt a bányamesterek? Egy példa a rossz szelvényméretről. Ha egy kilo­méter hosszban 180 centiméter he­lyett 160 centiméter magas vágatban kell tíz éven keresztül naponta 300 dolgozónak a munkahelyét megköze­lítenie, az nemcsak munkavédelmi, egészségügyi szempontból helytelen. A dolgozó kifárad, mire a szénfal­hoz kerül, csökken a munkaintenzi­tása, a teljesítménye és keresete is. Apróságnak tűnő, de nagy jelentőségű dolgok ezek. A jövőben nem lehet elmenni mellettük. Lesz-e nyereségrészesedés? Egyik leglényegesebb feladat a munkahelyi tisztán termelés és a szénminőség biztosítása. A tapaszta­latok azt mutatják, hogy ez az a te­rület, ahol a gazdaságosság érdeké­ben legtöbb tennivaló van. Minden­kinek kell tudnia, hogy a darabos és kockaszén átlagos eladási ára ton­nánként 360 forint, ugyanakkor a daraszén tonnája 180 forint. Ez a két szám súlyos kötelességet ró a bánya­mesterekre. S hogy mennyire elha­nyagolták ezt a kötelességüket, azt például a novemberi „eredmények” is igazolják, amikor is tonnánként 30,08 forinttal kevesebb árbevételt ért el a tröszt. Ezenkívül kalória­visszatérítést is kellett fizetnie. Az óriási ráfizetést nem csupán a száza­lékos szemhullás romlása okozta, ha­nem a vele együtt járó kalóriacsök­kenés. Egyetlenegy szénféleség sem érte el a megkívánt fűtőértéket. Ilyen eredmény következménye az, hogy 1960 első tíz hónapjában tröszti szin­ten 22 millió forint az árbevételi veszteség. Elképzelhető, hogy ezek után milyen nyereségrészesedést fi­zethetnek ki. Jó munkaszervezés , növekvő teljesítmény A helytelen munka szervezéséből eredő bajok közül néhányat emlí­tünk. Ha hosszú szállításra kénysze­rülnek a dolgozók, ez a produktív teljesítmény rovására megy és csök­ken az előrehaladási sebesség. Ha a vízemelés biztonsága nincs megte­remtve, a munkahelyi jelző és biz­tonsági berendezések nincsenek fel­szerelve, nem jó a levegő, a dolgozók nem tudnak félelem nélküli munkát végezni, csökken teljesítményük, munkaidő-kiesés következik be. A beszálló útvonal rendbentartásával a dolgozók munkaerejét kímélik, s a munkaidő-kihasználás is növekszik. A felolvasás pontos kezdése, a mun­kafegyelem megszilárdítását célozza. Sajnos, komoly alapvető hibák vannak még a munkaszervezés vona­lán. Nemrégiben vizsgálták a mun­kaidő-kihasználást. A felmérés ered­ménye: 6 százalék a munkásoktól függő, 13,7 százalék a tőlük függet­len veszteségidő tröszti szinten. A műszaki vezetők sürgős kötelessége a szervezetlenség felszámolása és a dolgozóktól független veszteségidő minimálisra való csökkentése. Sok száz ember biztonságáért . .. ... felelős a bányamester. 1960 III. negyedévében 55,2 volt tröszti szin­ten a balesetgyakorisági szám. Szo­morú, hogy októberben 64,9, novem­berben 61,9-re emelkedett ez a szám. A számok mögött tragédiák állnak. Megcsonkult dolgozók fájdalma, öz­vegyek, árvák szomorú könnye. Ki mondhatja el azt, hogy minden tőle telhetőt megtett, és hogy többet ten­ni nem lehetett volna a biztonság ér­dekében? Milyen lesz a bizonyítvány? Helyre kell állítani a bányameste­rek tekintélyét. Hogyan lehetséges ez, mi a teendő? A munkafegyelem megszilárdításával, helyes körülte­kintő műszaki intézkedések révén érhető el, hogy a dolgozók bizalma növekedjen. Január a bányamesterek vizsgahónapja, az I. negyedév ered­ménye fogja megmutatni, hogy mi­lyen munkát végeztek, s a bizonyít­ványosztás április 4-én lesz. Csakis bányamestereinktől függ, hogy ki, milyen osztályzatot érdemel majd! Nagy feladatok várnak a szánba­­nyászatra. Végrehajtásuk nem kis részben a bányamestereken múlik. Bízunk abban, hogy sikerül. KOLTAI KATA A „főmeósok" tanácskozásáról

Next