Borsodi Bányász, 1961. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)
1961-01-04 / 1. szám
1361. január 4. BORSODI BÁNYÁSZ Vélemények a normarendezésről FARKASLYUK: A sártól síkos gyalogösvényen óvatoskodunk Binder János fiatal aknásszal, a 11-es táró felé. Binder János ezekben a napokban a normarendezéssel kapcsolatos munkát végzi: időt mér. Különösebben nem szereti ezt a fajta munkát — érezni szaván, mikor beszél róla... — Miért nem jó? Lemondóan legyint. — Felmérgesítik az embert... múltkor odajött valaki hozzám és azt kérdezte: Igaz-e, hogy duplán kapnak fizetést az időmérők, hogy szigorúbban számoljanak? — Csak tréfából kérdezte? — Dehogy, halálos komolyan. — És sokan vélekednek így? — Szerencsére nem. — Általában mit mondanak az emberek? — A nagy többség megérti, hogy szükség van a normarendezésre. Különben is, mielőtt elkezdtük volna ezt a munkát, gyűlésen ismertettük, mi tette szükségessé. S az emberek tudják maguktól is, hiszen ismeretes mindenki előtt: még öt-hat évvel ezelőtt megállapított normákkal dolgoznak. Azóta pedig javultak a műszaki feltételek, sok új gép került a bányákba. — Ide is? — Persze. Sajnos nem kaptunk annyit amennyit kellett volna. — Változás azért van? — Igen... Hogyne. Például a vastárnok. TH-gyűrűk. Ezekkel könnyebb dolgozni, kevesebb munkát adnak. Azután jobb a levegő a mi bányánkban is. És ez sokat jelent... A kinti hűvös után a langymeleg bányalevegő ölel körül... A lejtakna falát átépítik és itt dolgozik többek között Halász Lajos is. Megállunk. Kérdezem, mi a véleménye a normarendezésről. Cigarettával kínál és kérdéssel válaszol: — őszinte véleményt akar? — Igen. — bólintok rá. — Hát nézze, mindenki attól tart, hogy túlságosan erős normákat állapítanak majd meg. — Maga is fél ettől? — Én nem hiszem. Ennek nem lenne semmi értelme. Azt tudom, ahol laza a norma, ott megszigorítják, de van erre magyarázat, hisz elavult már a norma, amivel most dolgozunk. Különösen ott, ahol gépeket kaptak. — Véleménye szerint van-e lehetőség, hogy itt is szigorítsanak a normákon? — Szerintem jobb munkaszervezéssel nálunk is többet lehetne elérni. Most is már lassan dél, és még mindig nem hozták meg az üres csilléket. Csak vár az ember, és egyszer üres csille nincs, máskor TH-gyűrű, meg fa. És az idő repül. EGY ERŐS ERESZKÉN jutunk el Kovács K. Józsefhez, aki Májer Imrével dolgozik együtt. A lyukakat már befúrták a szénfalba, elhelyezték a robbantóanyagot is, most gyújtják meg a zsinórt... — Menjünk fel a ládához, s amíg a füstre várunk, beszélgetünk — mondja Kovács K. József. A láda egy kis kőszögellésben áll, ahol a robbantás végét biztonságban várhatjuk meg. Rátelepszünk és beszélgetünk. Panaszkodnak. — Kevés az üres csille. Félórákat töltünk azzal, hogy fel meg se szaladgálunk és tessük van-e végre. És persze soha nincs elég. Két üreset egyszerre nem hozhatunk le, megbüntetnek érte, mindegyikért külön meg bajos menni ... Ezt Májer mondja: — És ha mi hozzuk el, akkor a másik csapatnak nem jut. — Mi hiába használunk jó minden percet, ha így meg félórák vesznek el... Gyors egymást követő robbanások légnyomása kioltja a lámpákat. Vaksötét borul ránk. Félhangosan számoljuk a dörejeket: — ... hét... nyolc ... kilenc ... — Ellőtte mind. — Mikor van kilátás arra, hogy megjavul a helyzet? — Ha mozdony szállítja majd a csilléket. — És az mikor lesz? Binder János válaszol: — Talán februárban ... — Addig hiába is adnak más normát, még ezt is alig teljesítjük ... Zörgést hallok... Biztos üres jött... Na szaladjunk, nehogy más vigye el... SZÁNTÓ LÁSZLÓ szocialista brigád vezetője. Most Pók Mihállyal kettesben fejti a szenet... Cigarettaszünetet tartanak kedvünkért. Szántó mondja: — Tíz éve dolgozom a bányánál, azóta elég sok újdonság van már. Különösen az utóbbi négy-öt évben javultak a műszaki feltételek. A TH-gyűrűk, azután a PVC-légcső, ezt akármilyen szűk vágatban felszerelhetjük. És könnyen ... — Lehet még ennél is többet teljesíteni? — Mi a múlt hónapban is százharminc százalékot teljesítettünk. Dolgozunk keményen. De azért a jobb munkaszervezés, a jobb anyagellátás még segíthetne. Meg az kell, hogy kéz alá dolgozzunk , kihasználjuk az időt. A füstre váráskor szerezzük meg az üreset... Amikor elmentünk, útközben ! , mondta Binder János. — Ennek a brigádnak a tagjai sohasem mennek feleslegesen sehová.:: Ha valamelyiküknek fel kell menni,:: hoz magával legalább egy darab fát,:: amire majd később lesz szükség, s: : nem kell újra felmenni érte. Azutánmeg akkor esznek, amikor például: a füstre várnak, s nem dolgozhatnak... Jól beosztják az idejüket,:: ezért érnek el ilyen eredményeket...;; — A többi miért nem teszi ugyanezt? I — Hiszen a normarendezéssel éppen ezt szeretnénk elérni, ezt, hogy* mindenütt jobban osszák be az? időt... * — Eszerint végzik az időmérést is,? ugye? — Igen ... Egyébként az ezelőtti* normarendezések úgy történtek, hogy egy közepes és egy jó bányász* idejét állapították meg, s ennek alapján számították ki a normát. Most jó, közepes és gyenge bányász idejét mérjük. Tehát emberséges módon készül az új norma. Amikor az időt* mérjük, nem siettetjük az embere* kel, nyugodt, normális munkatempót mérünk... ♦ Ismét ott járunk, ahol Halászék az akna falát építik át. Bővítik, hogy elférjen majd a mozdony. És akkor nyugalomba vonulhanak a lovak ...} Mozdony viszi a csilléket, s lesz elég? mindenütt és időben ... } Igyekszünk, megnyújtjuk a lépte? ket, így azután kimelegszünk, s ve? rejtékes képünket jólesően simítja ? meg a kinti friss levegő. Kisütött a? nap... Mintha nem is tél, de kelle? mes tavaszi délután lenne... ? BALLAGUNK A TELEP felé, márf az út felét megtettük, amikor meg? szólal Binder János: t — Ugye, mondtam: az emberek többsége megérti, hogy szükség van a normarendezésre...?! ? Igen. És igaza van ... ? SZÁNTÓ ISTVÁN } Mozog az alagút, vagy nem? 240 ezer forint ráfizetés naponta — és a MÁV mit sem tesz Lassan tíz esztendeje lesz annak, hogy elkészítették a Pereces— Lyukóbányát összekötő alagutat. E földalatti folyosón kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de azért mégis ment az utasok szállítása. Először bosszúságot jelentett az a gáz, amelyet a kocsikat vontató mozdonyok okoztak. Később ezt kiküszöbölték, s már jól ment minden, amikor ismét közbejött valami... Az érvényben lévő megállapodások szerint 1961. január 1-től a MÁV- nak kellett volna átvenni az alagutat. Itt kezdődtek a „hibák”. A MÁV illetékes szakemberei vizsgálatokat végeztek itt is, ott is, és végül megállapították: nem lehet átvenni az alagutat, mivel mozgásban van a körülötte lévő föld, s így életveszélyes. A Miskolci Bányaüzem vezetői ezt nem ismerték el. Ekkor a MÁV kijelentette: adjanak egy olyan írást, amelyben vállalják a felelősséget az alagúton át történő személyszállításért. Miután a Borsodi Szénbányászati Tröszt szakemberei alapos vizsgálatokat végeztek, s megállapították, hogy az alagút igenis üzemképes — ezt a nyilatkozatot is megkapta a MÁV. És most jön a csoda: ennek ellenére sem vette át a MÁV az alagutat, így a személyszállítás ma sem folyik. Ez komoly károkat jelent a Miskolci Bányaüzemnek, illetve a Borsodi Szénbányászati Trösztnek. Havonta több mint 240 ezer forintot fizetnek ki azokért az autóbuszokért, amelyek napjainkban munkahelyeikre szállítják a lyukói bányászokat. És mindez talán egy-két ember túlzott óvatossága, vagy valami más ok miatt történik ... Nem lehetne ezen változtatni? S Becsüljük meg a társadalmi tulajdont Takarékosság a borsodi szénbányászatban n. A lyukói kezdeményezés A Miskolci Bányaüzem pártbizottsága a közelmúltban határozatot hozott az anyagok helyes kezelésére, az anyagtakarékosság fokozására. A határozat nyomán Lyukóbányán is takarékossági brigádot hoztak létre, és a KISZ-fiatalok védnökséget vállaltak az anyagtakarékosság fölött. Azóta néhány hónap telt el csupán, és máris megmutatkozik az eredmény. Amíg szeptemberben egy, egy és félmillió forintra rúgott az anyagfelhasználás az aknában, addig októberben, novemberben és decemberben meg sem haladta az egymillió forintot. A takarékosság érdekében folytatott szóbeli agitáció mellett Lyukóbányán kiállítást rendeztek. A kiállítás ékesen bizonyítja, milyen kár és csonkulás éri a népgazdaságot és saját magát a dolgozót is, ha felületesen bánik az anyagokkal, ha nem takarékoskodik. Mintegy kétszáz darab— legkülönbözőbb — bányában használatos értékből gyűjtötték össze a kiállítás anyagát. Különböző méretű bányafák, villamosgépek legváltozatosabb típusai, műszerek és sokfajta egyéb használati tárgy és mindegyiken hatalmas árcédula, feltűnő helyen. A falakon pedig képek, ötletes rajzok. Ilyenek: két bányász — egyikük éppen egy 70 centiméteres fadarabot fűrészel le egy három méteres bányaiéból, társa pedig 100 forintos bankjegyet tép össze, mondván: „No, komám, ennyivel kevesebb nyereségrészesedést kapunk az idén.” Vagy egy másik: Az egyik bányász 20 fillérest emel fel a földről, s ugyanakkor százforintos értékre tapos. A bemutatott tárgyakon ott az árcédula, mi, mennyibe kerül. Minden bányász könnyűszerrel kiszámíthatja saját, vagy társa gondatlansága miatt hány ezer és ezer forint megy veszendőbe. Milyen nagy érték pusztul el, ha például benthagyják a régi művelésben a bányaiét, a TH-gyűrűket, villákat és síneket. És ez milyen sokszor megtörténik. Elhányódnak a fúrógépek, a szivattyúk. Az illusztrációk és a fényképek, valamint a kiállított tárgyak zöme azzal foglalkozik, hogy miként lehet és hogyan nem szabad az értékes anyagokat kezelni, illetve tárolni. A kiállítást megtekintették a Borsodi és Ózdvidéki Szénbányászati Tröszthöz tartozó üzemek pártbizottságainak titkárai is. A szerzett tapasztalatok alapján megbeszélték az ezzel kapcsolatos feladatokat. A kiállítás megtekintése és a tanácskozás nem volt hiábavaló, mert a bányaüzemekben — Farkaslyukon, Ormosbányán, a Sajóvölgyi Bányaüzemnél és másutt is — hasonló kiállításokat rendeztek, amelyek külsőleg ugyan eltérnek egymástól, de tartalmukban ugyanazt a célt szolgálják: a takarékosság fokozását. A hanyag munka tükörképe Herbolyán, a táró bejáratánál csinos pavilon hívja magára a figyelmet. Napról napra tömegével állnak meg előtte a műszakra menő, vagy onnan jövő bányászok. Ügyesen szerkesztett, jól rajzolt szemléltető plakátok és „Takarékoskodj az anyaggal!” felirat hirdeti, hogy az anyagtakarékossági kiállítást nézik olyan figyelmesen a Tervtáró dolgozói. Elgondolkozva álldogál két bányász a kiállított fúrógép előtt. — Ezzel bizony igen rosszul bánt a gazdája — mondja az öregebbik — Látszik, hogy ide-oda dobálták, hanyagul kezelték. Pedig milyen drága! Nem is gondoltam volna, hogy háromezerötszáz forint! — Nézd csak, cimbora! A TH-kengyelből 22 forint egy darab, a pipacsavar meg 14 forint. A bányában mennyi hever szertedobálva. Mi meg csak arrébb rúgjuk, ha a lábunk alá kerül. Mások a széldeszka, fenyőgerenda árát nézegetik. Vannak, akik kételkedve szemlélik, nem hiszik, hogy milyen kárt okoznak, ha nem méret szerinti fát kérnek és összeszabdalják. Az üzemirodában Kocsis Ferenc párttitkár elvtárssal beszélgetünk. Dicséri a táró műszaki dolgozóit, akik Kalász László aknafőmérnökkel együtt, sokat és örömmel segítettek a kiállítás létrehozásában. — Alig két hete, hogy megnyitottuk, de máris érezhető eredmény. — Az emberek egymásra szólnak, ha látják, hogy herdálják az anyagot — ezt Celler Vilmos ü. b.-titkár mondja. — A külszínt is kezdik rendbetenni, összeszedték a széjjel heverő gépalkatrészeket és ócskavasat. — Hogy meddig tart a kiállítás? Folyamatos lesz. A kiszesek már gyűjtik az újabb anyagot. Olyan anyagokat mutatunk be, amelyek a nemtörődömség miatt mentek tönkre Ráírjuk a nevét is annak, aki elrontotta. Hadd szégyellje magát. Januárban Nagybarcán és Bánfalván is akarunk hasonló kiállítást rendezni. Negyed három. A táróból jönnek kifelé a délelőttösök. Csoportba verődnek a pavilon előtt. Nézelődnek, vitatkoznak. Valaki megjegyzi: olyan ez komám, mintha tükröt tartanának elénk. Hadd lássuk meg benne a hanyag munkánkat! Rekonstrukció a külszínen A Borsodi Szénbányászati Tröszt bányaművelési osztálya 1959 óta végeztet földalatti rekonstrukciót az üzemekben. A gépalkalmazási osztály ez évi programja az üzemelő aknák külszíni rekonstrukcióját tűzte ki feladatként. Felülvizsgálják az aknák külszíni csilleforgalmát, s ahol szükséges, javaslatot tesznek átrendezésre. Ezzel csilleforduló növelést és külszíni létszám megtakarítást érnek el ywvvwvvvvwwywvvwvvvv^vwv^^Kv^cyyvvvvyyyyyvyyvy wywi „Jónéhány éves mulasztást pótolunk most” — mondta Nagy János főmérnök a bányamesterek értekezletét megnyitó beszédében. Valóban nem emlékszünk rá, hogy lett volna ilyen rendezvény. Pedig igen-igen nagy szükség van arra, hogy a bányák „főmeósait” időnként tájékoztassák az eredményekről és hibákról. Mert vannak még hibák! Mint ahogy Latorczai János főmérnök előadásából is kiderült. — A bányamesterek sokágú feladatköre, s az ebből adódó felelősség tette indokolttá összejövetelünket — mondatta. — Meg kell beszélni azokat a problémákat, amelyek gazdasági életünk fejlődésének kerékkötői. Ismert dolgokról beszélek, munkaköri feladatokról. Ezeket valamennyien tudják, tanulták, de nem mindig gyakorolják. Nem érzik eléggé gazdasági kihatását. Ezért fontos, hogy a második ötéves terv beindulása előtt tisztán lássák azokat a feladatokat, amelyek teljesítését bányamestereinktől elvár, sőt megkövetel népgazdaságunk. Mik azok a feladatok: A jó bányamester tervez és kalkulál — Szakmai tervkészítésnél a bányamester a feltárt és előkészített szénvagyon teljes ismeretében teszi meg javaslatát a végrehajtásokra, de ugyanakkor figyelembe veszi javaslatának gazdasági kihatásait, így például tudja, hogy egy folyóméter meddő vágathajtás költsége csaknem háromszorosa egy folyóméter szénelővágásnak. Nem ötletszerűen, hanem alapos műszaki és gazdasági számítás alapján választja meg a biztosítás módját is, mert tudja, hogy döntése felelősséggel jár és gazdasági kihatása súlyos milliókban jelentkezik. Tonnánként 40 forint a bányafenntartás — A vágathajtással szorosan összefüggő tevékenység a fenntartás. A tröszt összes nyitott vágathossza 29,1 százaléka korszerűen biztosított. Csaknem 8 százalékkal több, mint 1958-ban. A fenntartási műszakok arányszáma viszont még jelenleg is az 1958-as szinten mozog. Mit mutat ez? Azt, hogy a fenntartási teljesítmény romlik, a fenntartási munkákkal szemben minőségi és mennyiségi követelményekkel a bányamesterek nem élnek, s nem takarékoskodnak a fenntartási műszakkal. Ki gondolná azt, hogy minden tonna szén önköltségében 40 forintos tételt jelent a bányafenntartás? Az a bányamester, aki ennek tudatában van, az megköveteli a fenntartóktól a jó munkát, — a munkával arányos keresetet számol el és egyszer s mindenkorra megszünteti a biztosított bérben végzendő munkát, ami csak a bérfegyelem lazulását eredményezheti. Görbe vágat - „görbe kötél“ A bányászati munkák „fömeósa” a bányamester. Nem szabad, hogy megalkuvón elnézzen a hibák fölött. A technológiai eljárásoknak meg nem felelő, testi épséget veszélyeztető munkát átvennie nem szabad, hanem azt az illető csapattal ki kell javíttatnia. Miben jelentkezik a selejtes munka? Az irány be nem tartásban, a rossz szelvényméretben stb. Ha a vágat görbe, akkor a gépészet azt mondja, hogy kénytelen lesz „görbe kötelet” rendelni. Ilyen pedig nincs! Miért nem használják a kompaszt a bányamesterek? Egy példa a rossz szelvényméretről. Ha egy kilométer hosszban 180 centiméter helyett 160 centiméter magas vágatban kell tíz éven keresztül naponta 300 dolgozónak a munkahelyét megközelítenie, az nemcsak munkavédelmi, egészségügyi szempontból helytelen. A dolgozó kifárad, mire a szénfalhoz kerül, csökken a munkaintenzitása, a teljesítménye és keresete is. Apróságnak tűnő, de nagy jelentőségű dolgok ezek. A jövőben nem lehet elmenni mellettük. Lesz-e nyereségrészesedés? Egyik leglényegesebb feladat a munkahelyi tisztán termelés és a szénminőség biztosítása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az a terület, ahol a gazdaságosság érdekében legtöbb tennivaló van. Mindenkinek kell tudnia, hogy a darabos és kockaszén átlagos eladási ára tonnánként 360 forint, ugyanakkor a daraszén tonnája 180 forint. Ez a két szám súlyos kötelességet ró a bányamesterekre. S hogy mennyire elhanyagolták ezt a kötelességüket, azt például a novemberi „eredmények” is igazolják, amikor is tonnánként 30,08 forinttal kevesebb árbevételt ért el a tröszt. Ezenkívül kalóriavisszatérítést is kellett fizetnie. Az óriási ráfizetést nem csupán a százalékos szemhullás romlása okozta, hanem a vele együtt járó kalóriacsökkenés. Egyetlenegy szénféleség sem érte el a megkívánt fűtőértéket. Ilyen eredmény következménye az, hogy 1960 első tíz hónapjában tröszti szinten 22 millió forint az árbevételi veszteség. Elképzelhető, hogy ezek után milyen nyereségrészesedést fizethetnek ki. Jó munkaszervezés , növekvő teljesítmény A helytelen munka szervezéséből eredő bajok közül néhányat említünk. Ha hosszú szállításra kényszerülnek a dolgozók, ez a produktív teljesítmény rovására megy és csökken az előrehaladási sebesség. Ha a vízemelés biztonsága nincs megteremtve, a munkahelyi jelző és biztonsági berendezések nincsenek felszerelve, nem jó a levegő, a dolgozók nem tudnak félelem nélküli munkát végezni, csökken teljesítményük, munkaidő-kiesés következik be. A beszálló útvonal rendbentartásával a dolgozók munkaerejét kímélik, s a munkaidő-kihasználás is növekszik. A felolvasás pontos kezdése, a munkafegyelem megszilárdítását célozza. Sajnos, komoly alapvető hibák vannak még a munkaszervezés vonalán. Nemrégiben vizsgálták a munkaidő-kihasználást. A felmérés eredménye: 6 százalék a munkásoktól függő, 13,7 százalék a tőlük független veszteségidő tröszti szinten. A műszaki vezetők sürgős kötelessége a szervezetlenség felszámolása és a dolgozóktól független veszteségidő minimálisra való csökkentése. Sok száz ember biztonságáért . .. ... felelős a bányamester. 1960 III. negyedévében 55,2 volt tröszti szinten a balesetgyakorisági szám. Szomorú, hogy októberben 64,9, novemberben 61,9-re emelkedett ez a szám. A számok mögött tragédiák állnak. Megcsonkult dolgozók fájdalma, özvegyek, árvák szomorú könnye. Ki mondhatja el azt, hogy minden tőle telhetőt megtett, és hogy többet tenni nem lehetett volna a biztonság érdekében? Milyen lesz a bizonyítvány? Helyre kell állítani a bányamesterek tekintélyét. Hogyan lehetséges ez, mi a teendő? A munkafegyelem megszilárdításával, helyes körültekintő műszaki intézkedések révén érhető el, hogy a dolgozók bizalma növekedjen. Január a bányamesterek vizsgahónapja, az I. negyedév eredménye fogja megmutatni, hogy milyen munkát végeztek, s a bizonyítványosztás április 4-én lesz. Csakis bányamestereinktől függ, hogy ki, milyen osztályzatot érdemel majd! Nagy feladatok várnak a szánbanyászatra. Végrehajtásuk nem kis részben a bányamestereken múlik. Bízunk abban, hogy sikerül. KOLTAI KATA A „főmeósok" tanácskozásáról