Borsodi Bányász, 1969. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1969-08-13 / 32. szám
1969. augusztus 13. BORSODI BÁNYÁSZ Bemutatjuk szocialista brigádjainkat Az első „ Több mint tíz évvel ezelőtt 1959. februárjában 11 királdi bányász sötét ruhában, kezükben egy-egy szál vörös szekfűvel vonult a kultúrházba. Ünnepélyes alkalom volt ez. Ők 11-en akkor még „kommunista” brigádba tömörülve elhatározták, hogy ezen túl másként, szocialista módon fognak dolgozni, élni, tanulni. Másodrangúvá minősítették egyéni érdekeiket és teljes erővel a közösségért vállaltak elkötelezettséget. Nagy út volt, míg eljutottak a mai napig. Az eltelt tíz év cáfolhatatlanul bizonyítja a néhány lelkes ember sikerét. Azon a februári napon az ürem vezetői és a sajtó képviselői előtt ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy minden energiájukat, akarásukat a közösség boldogulásának szentelik. A tizenegy kommunista bányász között volt Kriston Pál elvtárs is, aki maga köré gyűjtötte társait, s új módon, saját maguknak állítva követelményt, indultak el a szocialista verseny ismeretlen útján. És, hogy akkor helyesen cselekedtek bizonyítja, hogy a mozgalomban tíz év óta több mint egymillió dolgozó kapcsolódott be.az első hónapokban, sőt években nem volt könnyű dolguk. Vállalásaikkal hatalmasra növelték a tennivalókat. Ez nem ment segítség nélkül. De a pártbizottság, az üzem vezetői, és a társadalmi szervek mindent megtettek azért, hogy a brigád teljesítse amit elhatározott. Aztán le kellett győzniük a többi ember bizalmatlanságát. A lelkes kommunisták vállalkozása teljes sikerrel járt. Ezt láthatjuk napjainkban is, mikor egy-egy bonyolultabb feladat megoldását a legjobb szocialista brigádokra bízzák, mert tudják, hogy ezek az emberek még a lehetetlent is megpróbálják. Kriston Pál brigádja még egy nagy feladatot vállalt magára. Tudatos, hozzáértő vezetők nevelését. Tíz év után már csak ketten vannak a törzstagok közül. A többi alapítótag lelkiismeretes, jó „csapatgazda’’ lett. Közben új emberek jöttek. n Volt, aki napok alatt beleilleszkedett a közösségbe és rövid időn belül példamutató cselekedeteivel tüntette ki magát. Olyan ember is volt, aki csak a saját boldogulásáért akart dolgozni. Az Ilyen előbb-utóbb megérezte, hogy ferde szemmel nézik és hamarosan továbbállt. Azért Kriston Pál brigádja mindig minőségi munkát végzett. Az üzem vezetősége számított lelkesedésükre, szorgalmukra. S a brigád bizonyított. Tavaly aranykoszorús jelvénnyel tüntették ki őket, jó munkájuk elismeréséül.íz év után már inkább az idősebb korosztályban érzik magukat. De ha fiatalos lángolásuk már el is múlt, szorgalmuk, lendületük töretlen. 1959-től szinte állandóan 120 százalék körüli teljesítménnyel örvendeztetik meg az üzemet. És most is. 1969-ben úgy dolgoztak, hogy méltók legyenek a szocialista brigád címre és példaképül állítsák őket a fiatalabb brigádok elé. (cs) T Meleg helyzetben A legjobbkor érkezett segítség Epizódok Tervbáró életéből AzT MONDJÁK Tervtáron, hogy a legnehezebb időszakot júliusban jegyezték az akna életében. Egymást érték a meglepetések, egy-egy kudarccal is felérő adottságok. A hónap első felében, úgy tizenegyedike tájékán akadozni kezdett a dobsonos fronton a fejtés. Ha odakinn a külszínen harminc fokot mértek, itt lenn a fronton 1-2 fokkal talán még melegebb volt a helyzet. Vető, vetőt ért, megtorpant a munka, aminek a vége az lett, hogy hozzá kellett fogni az átszereléshez. Érthetően, a fronton dolgozók szótára ebben az időszakban jócskán gyarapodott néhány olyan szóval és fogalommal, ami hadd maradjon titok, de annyi elárulható, hogy a bányászmódra fűszerezett beszéd mellett percnyi nyugtot nem engedélyeztek maguknak. AZ ÓRÁK, A NAPOK gyors egymásutánban fogyasztották az időt, amiből bármennyit is megtakarítani a vészesen növekvő lemaradás csökkenését is jelentette. Nagy erőfeszítések után, derekas helytállással nemcsak a dobsonos front kiszerelésével készültek el, hanem augusztus elsejére az új frontot indító kihajtással, újra kezdhették a művelést. Ez a munkahely a kilences számot kapta. Ilyen néven, ilyen bejegyzéssel íródott be az akna történetébe az új munkahely, a front. S amikor az első robbantás után a szénfolyam már a külvilágra törekedett, a termelést összegző naplókban több mint tizenötezer tonna hiány jelezte: a kedvezőtlen természeti, geológiai adottságok miatt ennyi az akna pótolni valója. Ha valaki azt hiszi, hogy ez az ötjegyű szám elkeseredést, kedvetlenséget okozott, az téved. Nem engedjük, hogy miattunk, üzemi szinten, kedvezőtlenül alakuljon a termelési helyzet! Valahogy így összegezhető a hangulat, ami ma is jellemzője a munkának Terv-táron. S EKKOR JÖTT A HÍR: hármas akna és Berente-bánya segítőkészen részt vállal a lemaradás pótlásából. Nemcsak úgy általában szólt e kijelentés, hanem nagyon is konkrétan és kézzelfoghatóan. Hármas aknáról közölték, hogy negyedéves szinten 3 ezer tonnával termelnek többet, míg a berenteiek 4 ezer tonnát vállaltak. Lényegesen csökkent tehát Terv táró pillanatnyi kötelezettsége, hiszen a 15 ezer tonna igencsak nagy tétel. Amikor jóleső érzéssel vették e nagyszerű és biztató hírt, azt is kimondták: — Jól tudjuk, hogy ez a segítség még nem mentesít minket az így kölcsönzött tonnák törlesztésétől. Arról van itt szó, hogy ha a nyolcas és kilences front beváltja a hozzá fűzött reményeket, s a várható elképzeléseknek megfelelően alakulnak a körülmények, akkor Terv-táró is képes lesz e nagy mennyiségű szén kitermelésére. Ha ez valóra válik, akkor a másik két akna által felajánlott többlet, üzemi szinten pluszként jelentkezik majd. TERV-TÁRÓ szorult helyzetében az összefogás nagyszerű példáinak lehetünk tanúi ezekben a napokban, amire ilyen méretekben alig volt még példa (—th) NDK-beli mozdonyokat kap Feketevölgy Feketevölgy I-es aknán, amely a jövő év első hónapjaiban kapcsolódik be tevékenyen a termelésbe, jó ütemben haladnak az előkészületi munkálatok. Mintegy két hónapja hozzáláttak a felsővezetékes mozdonyszállítás megvalósításához. A munka zömét helyi erőforrásokra támaszkodva végzik el, a transzformátorállomás kiépítését azonban a VETITESZ szakembereire bízták az üzem vezetői. Az új szállítási forma megteremtésével nagymértékben javul majd a szállítási kapacitás, hiszen idáig mindössze egy akkumulátoros mozdony üzemelt. A munkálatok befejezsée után, valószínűleg már szeptember elsejétől, 3 NDK gyártmányú villanymozdony biztosítja a fennakadásmentes csilleforgalmat. Vágatépítők A rendben tartott, kényelmes vágatban kékes fényt áraszt a higanygőzlámpa. Váltókon, síneken lépkedünk át, majd 110 méter óvatos zuhanás után kissé megázva kiszállunk a kasból. A föld mélyében a munka monoton robaja kíséri utunkat. A fehérre festett, falazott vágatok biztonságérzetet adnak. Az idomkövek közül sűrűn csepeg a víz, lábunk mellett bővízűen futva tova a csorgába szorított kis patak. Putnokon járunk és ez a bánya híres „bővízűségéről”. Kísérőim, Kispapp Béla üzemvezető és Poprádi Zoltán párttitkár a föld alatti életről mesélnek. — Sajnos, mostanában gyengék a frontjaink. De a jövő hónapban, amikorra befejezzük az osztályozó korszerűsítését, és mindkét fronttal új mezőbe állunk át, reméljük, hogy megugrik a termelés. A hegymászók is megirigyelnék teljesítményünket, mikor lemegyünk a meredek 7-es ereszkén. Szótlanul lépkedünk, csizmánk alatt harsányan koccannak a kavicsok. Melettünk zsörtölődve vonulnak a szénnel teli csillék. Ócska gépfegyver hangját utánozva, gyorsan kattogva megindul mellettünk egy szerelvény. A villanymozdony sok csillét elbír! A szemben levő vágat sötét szájából zúgva közeledik egy fénypont, a másik szerelvény mozdonya. A déli fővonalra érünk. Itt csak a szivattyú működik mormogva, és vízcsobbanást visszhangoznak a falak. A Demjénbrigád munkahelyén vagyunk. A friss elágazás, vagy ahogy ők mondják, áthatás torkában térdre terített szalvétáról tízóraiznak. Most a Bartók-harmad van a színen. Demjén István, a brigadéros otthon pihen, hogy éjszaka folytassa a munkát. Életükről, munkájukról érdeklődöm. Bartók Béla válaszol: — 1966. január 1-től dolgozunk Putnokon. Királdról került ide csaknem az egész brigád. Ott is beruházási csapat volt és itt is ezt folytatjuk. Munkájukra nincs panasz. Lelkiismeretesen, pontosan dolgoznak. Az anyagellátásuk kitűnő, így egyre jobb eredményeket érnek el. — Most, hogy befejeztük az elágazást — folytatja a harmadvezető —, vágányt fektetünk. Gumiruhában, térdig vízben igyekeznek helyére tenni a váltót. Kis probléma akadt: a váltó egyik ágát hosszabbra hagyták. Ezt bizony ki kell szállítani az ereszke alá, mert új lyukakat kell rá fúrni. Ezenkívül vízcsorgákat készítenek és végzik a vágatok komplex előkészítését, mert csak így indulhat az elővájás. Befejeződött az evés utáni szieszta. Lassan felállnak, tudtunkra adva, hogy elég a szóból, folytatni kell a munkát. Távozunk. Hátunk mögül erősebben hallik a víz csobbanása — csa. — Bányászok „mumusa” a víz, leküzdése védőöltözettel a putnoki bányában. A déli fővonalon váltólefektetést végeznek Balogh József, Barnóczki István és Harkai Dezső vájárok. 3 Szénszállítás gépkocsival Most, hogy június 1 -től közös hév alatt dolgozik az Egercsehi és a Borsodnádasdi Bányaüzem, fokozottabban kell összpontosítaniuk az üzem dolgozóinak, hogy még inkább javítsák a termelési és gazdasági mutatókat. Ezért első lépésként a szénszállítást teszik gazdaságosabbá. Mind a borsodnádasdi, mind az egercsehi szenet a monosbéli osztályozón válogatják szét. Ez a tény főleg ,,kilométerpénzt” jelent, mivel Monosbél meglehetősen távol esik mindkét üzemtől, de főleg Nádasdtól. Eddig vasúton szállították a szenet és ez rendkívül megnövelte a költségeket. Tudniillik, a vasút nagy kerülőt tesz, míg az osztályozó közelébe ér. Ezért határozták el, hogy gépkocsin fogják szállítani a szenet. Közúton jóval rövidebb távolságot kell megtenni. Ez csökkenti a költségeket. Azonkívül saját gépkocsival szállítanak, ami szintén olcsóbb mint a vasút, és kiküszöbölik a vagonhiányból adódó hátrányokat. A gépkocsival történő szállítást már hónapokkal ezelőtt megkezdték, de még csak a kezdetre jellemző kis kapacitással. Ez év végére tervezik a teljes átállást. Ezért azonban sokat kell még tenni. Először is a kocsiparkot kell bővíteni. Jelenleg mintegy 50—60 fordulót tesznek a teherautók és ezzel csak mintegy 50 százalékát szállítják le a szénmennyiségnek. Másik problémájuk a közutak minősége. Ezen ők nem tudnak segíteni, viszont azokat az útszakaszokat ki kell javítani, melyek az üzemek területére esnek. Annál is inkább, mert a vállalati szocialista brigádvezetői értekezleten hangot kapott ez a probléma is. A rossz út a gépkocsikat tönkreteszi és a gazdaságosság elsődleges szempont lett! Bár az új gépkocsik beszerzése és az útjavítások nem kis problémát jelentenek, remélik, hogy nagyobb akadály nem merül fel, s az év végére már minden tonna szenet autón szállítanak az osztályozóra. Hogyan tovább? Augusztus 8-án, pénteken tartották meg tanácskozásukat az Alberttelep I-es aknai műhely szocialista brigádjai. Molnár Benjámin gépmester beszámolójában különösen a soron következő frontátállás megfelelő előkészítésére hívta fel a jelenlevő műhelyi dolgozók figyelmét. Küzdelem az telepben A FRONT látszólag semmiben sem különbözik más dobsonos frontoktól: masszív, fényesre csiszolódott acélkarok támaszkodnak a főtéhez. Az egységek előtt kaparószalag siklik, amelyre maróhenger jéveszti a szenet. Pedig nagy különbség van a Szuhakálló II-es aknai dobsonos front és hasonló komplex gépesítésű tömegtermelő munkahelyek között: itt, ezen az aknán próbálkoztak ugyanis az országban először önjáró biztosító berendezés V-ös telepi alkalmazásával. — Kicsit tamáskodtunk annak idején az V-ös telepi komplex gépesítés sikerében Nehezek a geológiai viszonyok, a kudarc veszélyei nagyobbak, mint máshol. A tapasztalatok ismeretében nyugodtan állíthatom: a próba kitűnően sikerült. Az átlagos napi frontsebesség 3,7—4 méter körül mozog, de nem egyszer elérte már a 4,5 méteres értéket is. Ebben a frontbrigádoké a döntő érdem, amelyek a legnehezebb körülmények között bizonyították be kiválóságukat — mondta a bányajérás előtt Bíró Lajos frontmérnök. — EGY DEKA SZENET sem adtunk még ma — csóválja fejét Plankó István frontmester. — De ennek ellenére, sokkal nagyobb volt a „hajtás”, mint máskor. A „húzás” alaposan megnyomta a tárnákát, a talpcsavarok kiszakadtak — ezt nyögjük a műszak kezdete óta. Valóban az elemek eléggé elbántak a fronttal. Néhány egység besüllyedt a sáros masszába, mintha valami hatalmas kalapáccsal csaptak volna rájuk. Az emberek tenyérnyi helyen szorgoskodnak. Arcukról, ruhájukból csepeg az izzadság, miközben láncos emelőszerkezetekkel próbálják kiszabadítani a „besült” egységeket. Tétlenül senki sem maradhat most, hiszen minden perc kiesés mázsányi lemaradást eredményezhet. Még a maróhenger fiatal gépkezelője, Tömöri József is megválik a masinától és társai segítségére siet. A FRONTMESTER őszes feje mindig ott bukkan fel, ahol a legnagyobb szükség van tanácsra, biztató szóra. Noszogatni, figyelmeztetni senkit sem kell: tapasztalt, szorgalmas emberek alkotják brigádját. — A dobsonos front indulásakor körültekintően jártak el az akna vezetői — mondja Varga László vájár —, s csak azok kerülhettek ide, akik akarnak és tudnak is dolgozni. Minden fronti dolgozó rendelkezik valamilyen szakképzettséggel, csillés egy sem található közöttünk. „A brigád zöme hosszú évek óta együtt dolgozik. Úgy vagyunk, mintha testvérek lennénk” — jegyezte meg egyikük. És ez tényleg így igaz. Hangos, szó szitkozódás, veszekedés az egységek rendbehozása idején sem hangzik el, mindenki tudja, mivel tartozik a kollektívának. Az utolsó támegységek is kikerülnek lassan a kőzet szorításából Plankó István nagyot lélegzik, cigarettát húz elő zsebéből. — Még egy vágást csinálunk műszak végéig — pillant a karórájára — Indítsátok a kaparót — váltja aztán. A KAPARÓSZALAC acéleste összerándul, s lassan megindul. Néhány percig üresen jár, aztán megmoccan a maróhenger is, nyomárán széntől feketéllik a kaparó. Nehéz műszakuk volt a fronti dolgozóknak. Egy a sok közül. (K.) Szuhakálló II-es akna dobsonos fronton Szakáczki Dezső vájár és Soltész Ferenc segédvájár szakavatottan végzik a dobson előléptetését. Laczó J. felvételei Mankó István frontmester irányítása mellett a Dobson - egységekkel megteremtik a biztonságos bányaművelést.