Borsodi Bányász, 1970. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-23 / 51. szám
1910. december 2! KÖZÉPFOKÚ bányászati szakemberképzésünk is kettős jubileumi ünnephez érkezett az évben: fennállásának háromnegyed százados, felszabadulásának pedig negyedszázados évfordulóját. 1896-ban Pécsett indult meg a Szénbányász Iskolában az oktatás, melynek célja bányafelvigyázók, altisztek képzése. Az igazság érdekében el kell mondanunk, hogy már előbb, 1821-ben a Selmecbánya melletti Szélaknán működött bányászati szakiskola, majd 1834-től a Hunyad megyei Nagyságon is. Ezek a szakiskolák természetesen főleg az ércbányászat számára képeztek szakembereket. A pécsi Szénbányász Iskolában a felvétel feltételei a négy elemi iskola elvégzése, kétéves üzemi gyakorlat és a 17. életév betöltése voltak. A pécsi iskola megszűnése után, bányavidékenként alakultak ehhez hasonló iskolák, melyek főleg a magánvállalatok kezelésében levő bányaüzemek részére képeztek szakembereket. Az első világháborúig ilyenek működtek Selmecbányán, Petrozsényben, Ózdon, Diósgyőrben, Dorogon és Tatabányán. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ után mindössze három intézmény maradt meg: a dorogi, az ózdi és a pécsi szénbányász iskola. 1930-ban az iskola nevében és oktatási színvonalában is megváltozott. Bányászati és mélyfúrási szakiskola lett a neve. A képzési idő 3 év lett, s a felvételt a polgári iskola négy osztályának elvégzéséhez, hároméves bányaüzemi gyakorlathoz és a 18. év betöltéséhez kötöttek. 1940-ben a tanulmányi időt felemelték négy évre. A felvétel követelményei kb. azonosak maradtak. Az új iskola neve Péch Antal Bánya-, Kohó- és Mélyfúróipari Középiskola lett. Két tagozaton indult meg az oktatás: a bányászatin és a kohászatin. A végzős növendékek tanulmányaik befejezése után érettségi vizsgát tehettek. 1942-ben az intézet Pécsről Nagybányára költözött, ahol korszerű épületben és felszerelésekkel kezdhette meg rövid ideig tartó oktatómunkáját. A háborús események miatt Nagybányáról az iskola 1944-ben Sopronba, 1946- ban Diósgyőrbe, 1947-ben Pécsre, 1949-ben pedig Tatabányára vándorolt. Ennek az öt keserves esztendőnek nehézségeit, kálváriáját csak egy igazán szívós, lelkes, szakmáját igazán szerető tanulóifjúság és tanári kar oldhatta meg. Nagy szerep jutott ebben az időben dr. Boda Antal és Szabó Ernő bányamérnököknek, akik az iskola igazgatói voltak. AZ ÚJ HELYEN — Tatabányán — véglegesnek ígérkező megoldásként fejlődésnek indult az intézmény, mely az 1949/50-es tanévben a Bányaipari Aknászképző Technikum nevet kapta. Ebben az esztendőben Pécsett és Miskolcon egy új iskolatípus is megindult, az ipari gimnázium bányaipari tagozata néven. Ebben az új iskolatípusban már 14 éves, általános iskolát végzett gyermekeket iskoláztak be. (Az aknászképző technikumban maradtak a régi követelmények.) Az 1950—51-es tanévtől Bányaipari Technikum címmel működtek tovább ezek az általános iskolára épülő intézmények Miskolcon (bányamérő tagozat), Pécsett (mélyfúró és kutató tagozat) és Tatabányán (bányaművelő tagozat). Az 1956/57-es tanévtől mindhárom technikum áttért az általános iskola után 3 éves vájáriskolát végzettek beiskolázására. 1957. október 1-ével pedig megszüntették a tagozatokat, s mindhárom helyen a vájáriskolára alapított beiskolázással Bányaipari Aknászképző Technikum néven folyt a bányász középkáderképzés. AZ ENERGIASTRUKTÚRÁVAl kapcsolatos új koncepció következményeként a miskolci és pécsi technikumok az 1967—68-as tanévre már nem iskolázhattak be tanulókat, s működésüket a NIM 1969., illetve 1970. években megszüntette. Maradt tehát az ország bányaművelő középfokú szakmai képzésére az egyetlen a tatabányai Péch Antal Bányaipari Aknászképző Technikum. Ennek — az egyébként helyes — koncepciónak a nyomán alakult ki egy olyan, szerencsésnek nem nevezhető propaganda, mely olyan téves nézetet formált ki országszerte, hogy a szénbányászatnak nincs jövője, szerepe, jelentősége. E helytelen nézetnek — egyebek mellett — a következménye az, hogy a szénbányászat létszámhiánnyal küzd, másrészt pedig a szakemberképzésünk alap-, közép- és felső fokon egyaránt válságba került EZEK A PROBLÉMÁK elhangzottak a X. pártkongresszus plénuma előtt is. A problémákra adott válaszok, valamint Fock elvtárs Komárom megyei látogatása, tatabányai nyilatkozata visszaadta és megerősítette a bányászok önbizalmát. A X. pártkongresszus állásfoglalása, valamint Fock elvtárs nyilatkozata biztosíték arra, hogy az üzemek, az alsó-, közép- és felsőfokú szakemberképzés intézményeink létszámproblémája megoldódik. LUKÁCS LÁSZLÓ Értékelték a kongresszusi hónap eredményeit A Mákvölgyi Bányaüzemnél értékelték a kongresszusi hónap versenyeredményeit. Az üzem vezetői novemberben pénzjutalmat tűztek ki a legjobb teljesítményt elérő front- és elővájó brigádok részére. A frontbrigádok versenyében a Rudolftelep IV-es aknán dolgozó Fügedi István brigádja 111,7 százalékkal végzett az első helyen, és 10 ezer forintos pénzjutalomban részesült. Az előválók között Spitzmüller József brigádja 139,8 százalékos teljesítménnyel lett első, és 2500 forintot kapott. Második helyen, 137,7 százalékkal Gebei Géza ifjúsági szocialista brigádja végzett és 1500 forintos pénzjutalomban részesült. Mind a két brigád Alberttelep I-es aknán dolgozik. A jutalmakat az elmúlt héten fizették ki a brigádoknak. BORSODI BÁNYÁSZ 5 A gazdaságosság útján О [UNK]КЕ-vitaülés a Borsodi Szénbányáknál A Bányászati Kutatóintézet, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület borsodi csoportja, valamint a Borsodi Szénbányák közös szervezésében december 18-án, pénteken tanácskozást tartottak a Borsodi Szénbányák szákházában. A tanácskozáson részt vett Balkányi Bertalan, az Egyesült Magyar Szénbányák igazgatója, Monos János, vállalati igazgató, Stoll Lóránt a BSZ műszaki igazgatóhelyettese, valamint a két borsodi szénbánya vállalat illetékes szakemberei. A Borsodi Szénbányák munkaszervezési és üzemgazdasági osztályának munkatársai gondos, lelkiismeretes munkával készítették el részletes tanulmányaikat, melyben a BSZ bányagazdasági tevékenységét értékelték és meghatározták a továbbfejlesztés lehetőségeit. Monos János vállalati igazgató megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az országos energiaprogramban előállott változások miatt nagyobb felelősség hárul a szénbányászatra. Mind a mennyiségi termelés, mind pedig a szénminőség javítása terén többet kell produkálni, az előző évekhez képest. A fogyasztói igények kielégítése érdekében törekedni kell a könnyebb, gazdaságosabb termelés megvalósítására. Maximálisan ki kell használni a rendelkezésre álló eszközöket. A gazdaságosság megteremtését célzó tervek végrehajtására legalkalmasbb módszernek kínálkozik a további nagyarányú gépesítés és a mind tökéletesebb munkaszervezés. Beszéde végén Monos János megjegyezte, hogy a kitűzött célok mielőbbi és minél könnyebb megvalósítására a további előrelépésre jó alkalom ez a tanácskozás, ahol sok vitás kérdésre választ kaphattak a vállalatok illetékes szakemberei. A megnyitó beszéd után a munkaszervezési és üzemgazdasági osztály vezetője, Lostorfer Rezső tartotta meg előadását, melyben a munkahelyi és bányaüzemi koncentráció vállalati szintű elemzésének eredményeiről számolt be. Ezt követően Kisvárkonyi Arnold a komplex gépesítésű frontfejtések üzemviteli — és költséganalíziséről, valamint a föld alatti szállítás méretezésének szempontjairól tartott előadást. Rém Lajos a korszerű bányaüzemi szervezet kialakításának kérdéseit taglalta, majd Szalai László beszélt a korszerű módszerekkel történő különböző tervezési és szervezési témákról. A színvonalas, mély részletességű előadásokat vita követte, melynek során a résztvevők elmondták véleményüket az elhangzott témákról, valamint értékes javaslatokkal járultak hozzá a további eredményes munkához. A TANÁCSKOZÁS részvevői, Monos János, a BSZ igazgatója megnyitja a tanácskozást. В vagonhiányról ALIG MÚLIK EL HÉT, hogy ne ejtenénk szót lapunk hasábjain is az esetenként veszélyes méreteket öltő vagonhiányról. A bánya vérkeringését jelentő szállítás rendkívül fontos, hiszen egy kisebb fokú rendellenesség is számottevő negatív hatással van az egész üzemmenetre. A szállítás akadozása miatt nem tudnak folyamatosan üzemelni az osztályozók, ami miatt egy csapásra megoldhatatlan lesz a zavartalan üresellátás. Ez pedig akadályozza a tömegtermelő munkahelyek megfelelő előrehavlsolását KÉNYSZERMEGOLDÁSHOZ kell folyamodniuk az üzemeknek. Ki kell alakítani egy bizonyos nagyságú tároló pufferkapacitást, hogy kiegyensúlyozzák a szállítás ingadozásait. A tárolás viszont többszöri átürítéssel jár, s az ebből eredő minőségromlás pedig milliós nagyságrendű károkat okozhat. Az Ózdvidéki Szénbányák illetékesei mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest csökkentsék a vagonellátás elégtelensége miatti hátrányokat. Az üzemek közül Somsály és Farkaslyuk van különösen mostoha helyzetben, mert az ÖKÜ közlekedési gyárrészlegén keresztül kapják a vagont. Sajnos, többször a megfelelő mennyiségű vagon helyett csak géptávirat érkezik. DE KIRÁLDON, Putnokon és Egercsehiben sem sokkal jobb a helyzet. Egy jellemző adat: tíz nap alatt 95 (!) órán keresztül sem kaptak vagont a vállalat üzemei. Pedig hasznos lenne, ha a MÁV illetékesei a nehézségek ellenére találnának megoldást, hisz ezzel egy országrész szénigényeinek kielégítését könnyítenék meg. Jó ütemben halad a szerelőcsarnok építése Műszaki átadás 1971 május elsején AMINT ARRÓL már beszámoltunk olvasóinknak, a Bükkaljai Bányaüzem építési részlege augusztus 31-én kezdte meg a bányagépjavítóban a 27X18 méteres új szerelőcsarnok kitűzési feladatait, a következő napokban pedig az alapozást. Sajnos, e munkálatok befejezése után anyaghiány miatt több héten át szünetelt az építkezés. Az előzetes megállapodásokkal szemben a zsolcai betonelemgyár nem vállalta a 12 darab kehely leszállítását. Végül a gépjavító szakemberei oldották meg a problémát, persze ez az időarányos tervhez viszonyítva több hét eltolódást okozott. Két hét késéssel érkezett meg a négy darab tartópillér és egy hét késéssel a tíz darab fiókgerenda is. Mindez azt eredményezte, hogy csak október 7- én tudták beépíteni az első pillért. ELISMERÉST érdemelnek az építési részleg dolgozói, akik a több hetes kiesés ellenére is december elejére tető alá hozták a szerelőcsarnokot. Így a rakodógépek javítását végző brigád, a télen már kedvezőbb körülmények között dolgozhat. — Mikorra várható a szerelőcsarnok műszaki átadása? — kérdeztük Vodilla Páltól, a Bükkaljai Bányaüzem építésvezetőjétől. — A javítóműhelyen jelenleg a szakipari részleg és az építők közösen dolgoznak. Az előbbi a hátralévő belső munkálatokat december végére befejezi, ekkorra elkészülnek a lakatos, a bádogos és az üvegezési munkák is. Ezután a gépészeti részleg veszi át a műhelycsarnokot és remélhetőleg március végére ők is teljesítik feladatukat. A belső munkák is megkezdődnek a jó idő beköszöntésével és — ha semmi nem jön közbe — április második felére be is fejeződnek. A csarnok átadási határideje július 31-e, de mi szeretnénk — három hónappal a határidő előtt — május 1-re eleget tenni vállalásunknak. K. L. Mennyi fejtőkést fogyasztanak99 a jövesztőgépek? A bányabeli gépek egyre nagyobb tért hódítanak, ezen belül is a maróhengeres jövesztőgépek. A gépi jövesztéssel kapcsolatban azonban gyakori nehézségek jelentkeznek a különböző keménységű és szilikátos széntelepekmé. Ilyen esetekben a fejtőkés fogyasztás nagymértékben növekszik, és a fejtőkések pótlása, biztosítása sok esetben gondot okoz. A kések elhasználódását az erre kijelöltek folyamatosan figyelik és annak nemcsak mennyiségét, hanem fajlagos értékeit is számolják. Ilyen értékelést végzett az elmúlt hónapban Angyal István, a BSZ bányaművelési osztály főelőadója. A kiértékelésből megállapítható, hogy a fejtőkések elhasználódása periodikusan emelkedett, illetve csökkent. Ebből arra következtettek, hogy vagy az azonos típusú kések minősége romlott, vagy pedig a szén keménysége és szilikátosodása nőtt. Egyes fejtőkések alkalmazása helyén a szén jöveszthetősége nehezebb lett. Ugyanilyen értéket mutatnak a késfogyasztás költségeire jellemző adatok is. A folyamatosan használt fejtőkéseken kívül végzünk különböző típusú kísérleteket is. Ezek a kísérletek jelen esetben a különböző Eickhoff típusú fejtőkésekre vonatkoznak. Az Eickhoff cég által szállított kések körülbelül 8 féle típusban érkeztek, ezeknek nagy része nem megfelelő, mindössze egy-két típus az, amelyik elfogadható, de ezeknek az elhasználódása is meglehetősen nagymértékű. A késeknek az ára viszont olyan magas, hogy az nem fogadható el. A továbbiakban kísérleteik arra irányulnak, hogy a nyugatról importált fejtőkéseket hazai gyártmányokkal helyettesítsék. Ilyen irányú kísérlet már több típussal volt. Jelenleg is folyamatban van biztató eredménnyel, s közel áll ahhoz, hogy az Eickhoff típusú gépekhez is szükséges mennyiségű és minőségű fejtő kést hazai gyártmányból pótolhatják. (M.)