Borsodi Szemle, 1972 (17. évfolyam, 1-4. szám)

1972 / 2. szám - MŰVÉSZET – IRODALOM - Komáromy Sándor: Csokonai Sárospatakon

Az ottmaradás most már lehetetlen! A költő tanácstalan. Igazságtalan elítélése, megbélyegzése már-már helytelen lépésre készteti. Kétségbeesésében katolizálásra gondol. Bizonyos, hogy ezt Du­gonics vagy Virág Benedek tanácsolhatta, azzal a javaslattal, hogy forduljon védelemért a prímáshoz. A költő a tanácsot elfogadja, de kísérlete eredménytelen marad. Tanú erre egy latin nyelvű vers. Vajon kaphatott-e támaszt az egyháztól az az ember, aki olyan verseket írt, mint a Konstancinápoly? A nyár folyamán megkezdi verseinek sajtó alá rendezését, ez is jele annak, hogy helyzetét a realitások talaján szemléli. Választás előtt áll! Lelikészi pályán nem maradhatott, hiszen a történtek még a lehetőségét is kizárták annak, hogy valaha is teológiai tanulmányokat folytasson. Tehát, maradtak a világi pályák. De ezek közül is melyiket válassza? A lehetőséget az augusztus 15-i debreceni vásáron megjelenő zempléniek — köztük Gáspár Pál főnótárius — kínálják fel számára, akik időközben érte­sültek az eseményekről. Meghívják Kövy professzor iskolájába, ahol magyar jogot hallgathat. A költő elfogadja a hegyaljaiak tanácsát, és a debreceni talál­kozás után három nappal levelet ír Gáspár főjegyzőnek: „ ... Az én eddig tölt életem és а Тек. Uraknak a közelebbi vásárkor lett ide érkezések, tanácsok, és az én örömtisztelettel lett elfogadá­som vagynak itten előadva. Elfogadom tehát azt a tanácsot, melyre a bölcsesség kötelez, a jószív édesget..[1] Az elhatározás végleges, a költő Sárospatakra jön jogot hallgatni. Számára új úton indul el, megkísérli annak a lehetőségét, hogy világi pályán elhelyez­kedve biztos jövedelemhez, egzisztenciához jusson. Nem akar az „ország sze­génye” lenni, így búcsút kell vennie a hőn szeretett Múzsáktól: Kimegy ám a főből minden cadenzia Ha üres erszénnyel ír az emberfia, Mit ér örökös hírt nyerni Iliással, S falunként éledni tudós koldulással? Ha nem kérkedhetni semmi Maecenással: Jó éjtszakát, múzsák, Fébussal s Palással! (Búcsú a magyar Múzsáktól) Már most meg kell állapítanunk, hogy Csokonai elhatározása idején sem vonzódott a jogászkodáshoz. Mennyire távol volt ez tőle! Csupán egy lehetőséget látott a Werbőczi-féle „moslékhabarásban”, amely esetleg megélhetést nyújthat számára. Patakra érkezését Beithlen Elek útinaplója alapján 1795. december 21. követő napokra datálhatjuk: „1795. esztendőben Decembris 23 ebédre Létára s­estvére Debreczenbe értem... közepe Létáról Debretzennek egy Debretzeni Fogadó, holott mi is megállottunk hogy a kocsit meg itassuk. Be­menvén a Fogadóba találtam két Debretzeni Deákot ebédelve, s kérdem töllek hogy: hát az a két Deák (a kiket vágytam inkább Debretzenbe mulatni) Csokonay és Nagy 1 [1) Harsány!—Gulyás (HG): II. 625. oldal. 66

Next