Brassói Friss Ujság, 1933. október (2. évfolyam, 274-304. szám)
1933-10-01 / 274. szám
Washintgon. Az amerikai sajtóban egyre hangosabban nyilvánul meg a kétely, hogy sikerül-e majd Roosevelt elnöknek befejeznie a nagy lendülettel megindított újjáépítési akciót. A pesszimizmust fokozza a valutapiacon érezhető bizonytalanság is s ezidőszerint senki sem tudja, mi lesz tulajdonképpeni dollár jövője. Amennyiben az október 3-án kezdődő angol-amerikai adósságrendező tárgyalások megegyezésre vezetnek az angol font és a dollár szilárd értékviszonyának lerögzítése kérdésében is, úgy Roosevelt elnök — aNewyork Times szerint — november 30-án be fogja jelenteni a dollár végleges stabilizálását. Az új aranystandard természetesen jóval alacsonyabb lesz, mint volt a régi, körülbelül a régi aranyalapnak 51—70 százaléka a Roosevelt november 30-án bejelenti a dollárstabilizációt s az aranystandard visszaállítását . Természetesen minden attól függ, milyen eredménnyel járnak az angol-amerikai tárgyalások. Miután azonban Roosevelt már maga is látja, hová viszi Amerikát a teljes valutapolitikai zűrzavar, amerikai gazdasági körökben valószínűnek tartják, hogy az elnök kénytelen lesz minden engedményt megadni az angoloknak amit csak kérnek. Nevetséges összegért zálogosította el az ékszereket nukaresi.i fovarosi rendőrséget Turnu Severinből arról értesítették, hogy ott óriási értékű ékszerlopás történt. Chiriatescu Demeter nagykereskedő lakásáról eltűnt egy kristály kazetta, amelyben közel egymillió lej értékű ékszer volt. A rendőrség annyit meg tudott állapítani, hogy a tolvaj álkulccsal halott a lakásba és feltúrta az ékszereket tartalmazó szekrényt. Később az is kiderült, hogy a betörést Moscu János másodéves gyógyszerésztaiúvillaló követte el, aki ismerős volt a helyi viszonyokkal. A bukaresti rendőrség azonnal megindította a nyomozást és Moscu csakhamar kézre is került egyik boruljának lakásán. Kihallgatása során beismerte a betörést és azt mondotta, hogy az ékszereket aránytalanul kis pénzösszegért elzálogosította .A rendőrség letartóztatta a két kölcsönadót, akiknél az ékszereket hiánytalanul megtalálták. 800 ezer emberrel csökkent a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban Még mindég 11 millió ember van mianaeanouiffin NEW YORK. A MUNKÁSSZÖVETSÉG KIMUTATÁSA SZERINT SZEPTEMBER ELSEJÉN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN 11 MILLIÓ VOLT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA, AMI AZ ELŐZŐ HÓNAPPAL SZEMBEN 800 EZER FŐNYI CSÖKKENÉST JELENT. BETÖRÖK JÁRTAK A ZALATNAI I ARANYBÁNYATÁRSULAT IRODÁJÁBAN Gyulafehérvár. A Zalatna melletti Nagyalmáson nagyarányú arany lopás történt a nagyalmási aranybánya irodahelyiségének falát kibontották a betörök és oda behatolva, hat kilogramm aranyat vittek magukkal 600 ezer lej értékben. Érdekes, hogy az irodahelyiség egész éjjel ki van világítva és az éjjeli őrök is a közelben tartózkodtak, de mégsem vettek észre semmit. VÁROSI VEZETŐK ADMINISZTRÁCIÓS GYŰLÉSE TEMESVÁRON Arad. A temesvári direktorátus aktóber 2-án, hétfőn gyűlésre hívta meg a körzetébe tartozó városok vezetőségét, hogy megbeszéljék a városok egységes adminisztrációjára vonatkozó teendőket. Aradról dr. Bolloc Elek polgármester, Olaru István vezértitkár, Berzovan János főszámvevő és dr. Jegessy Károly főügyész vesznek részt a megbeszélésen. NAGYARÁNYÚ betörés volt. A BRASSÓI RENDŐRSÉG SZOMSZÉDSÁGÁBAN Brassó. Tegnap éjjel vakmerő betörést követtek el a Luther féle vendéglőben, amely a rendőrség közvetlen közelében fekszik. A betörőknek sikerült a pénztárszekrényt feltörni és abból 50.000 lej készpénzt raboltak el. A vizsgálat megállapította, hogy a sikeres betörés után a tettesek kocsiba ültek és a vasúti állomástra hajoltak. A betörők kézrekerítésére a szükséges intézkedéseket megtették. Huszonöt nap óta éhségsztrájkot egy brassói feleséggyilkos, mert nem akarták szabadlábra helyezni Csíkszereda. Péter István brassói fiatalembert augusztus 30-án a törvényszék három esztendei súlyos börtönre ítélte, mert a feleségét agyon akarta lőni. Az ítélet kihirdetése után Péter István szabadlábra helyezését kérte, amíg a felebbvitel fórum ügyében nem dönt és éhségsztrájkkal fenyegetődik, ha kérést nem teljesítenék. A törvényszék nem vette figyelembe Péter István kívánságát, mire az 25 napon keresztül sem ételt sem ftalt, nem vett magához és ismételten, kijelentette, hogy az éhségsztrájkot mindaddig folytatja, míg vagy meghalt, vagy szabadlábra helyezik. Na®v várakozással tekintenek Sándor király várnai találkozója elé Belgrád. Politikai körökben nagy várakozással tekintenek Sándor jugoszláv király várnai találkozója elé. Mint ismeretes, a sinaiai ünnepségekről a jugoszláv uralkodócsalád Várnába utazik, ahol Boris bolgár királlyal fog találkozni. Sándor király Várnából Istambulba is ellátogat, ahol Kemal pasával fogalálkozni, sőt a hajóidon való visszatértében Korfu szigetén meglátogatja a szerb hősök emlékét és arra koszorút helyez. Sándor király ezt az alkalmat is arra használja fel, hogy mértékadó görög politikusokkal tárgyalásokat folytasson. Kánya külügyminiszter nyilatkozott Genfben Magyarországnak a dunai államok szövetségében való részvételéről Genf. Kánya magyar külügyminiszter tegnapi tárgyalásai során nyilatkozott Magyarországnak a dunai konföderációban való részvételének feltételeiről. Kijelentette, hogy az összes érdekelt feleknek egyforma nyíltsággal kellene hozzálátni a probléma megoldásához. Magyarország tudatában van történelmi jelentőségének és annak, hogy nélküle nem lehet megcsinálni ezt az államszövetséget. Magyarországon konszolidált állapotok vannak, és a kormány ura a helyzetnek, így semmi ok sincs arra, a dunai probléma megítélése is megkülönböztetett létsze- ELFOGYOTT utolsó példányig „A női Szépségápolás Titkai“ című 200 oldalas 20 lejes könyvünk. EZ IDŐ SZERINT TEHÁT SENKINEK SEM SZÁLLÍTHATUNK. Aki tehát igényt tart erre a minden nő részére nélkülözhetetlen könyvre, az adja fel sürgősen rendelését a lapkihordónál és amennyiben megfelelő utánrendelést kapunk, az esetben október 5-én megjelentetjük a második kiadást. Rendeléseket csak októberig fogadunk el. — Dr. Eckstein Béla bel- és női betegeknek ismét Aradon rendel, Strada Ioan Russu Sirianu (Aulich Lajos ucca) 2. alatt. NEM VEZETTEK EREDMÉNYRE A FRANCIA ÉS NÉMET KÜLÜGYMINISZTEREK GENFI MEGBESZÉLÉSEI Genf. A Genfben időző összes politikusok és diplomaták, feszült érdeklődéssel kisérték Paul Bonconi és Neurath találkozását. Azt hiszik, hogy a tanácskozások nem vezettek jelentős eredményre. ARADI LÓKERESKEDŐ FELJELENTÉSE KÉT ÜGYNÖK ELLEN Arad. Epstein Sándor aradi lókereskedő feljelentést tett Hali János nagyváradi lakos ellen, akitől 4000 lejért lovat vásárolt, azonban kiderült, hogy a járlat hamis volt Ugyancsak feljelentette Atlasz Zsigmond aradi lakost is, akitől 5000 lejért vett egy lovat, de Atlasz a pénz átvétele óta nem jelentkezett és sem a lovat nem szállította le, sem a pénz nem adta vissza. 13.800 MÉTER MAGASSÁGRA EMELKEDETT GÉPÉVEL EGY FRANCIA REPÜLŐ Paris. G. Lemon francia pilótának sikerült gépével tizenhárom ezer és nyolcszáz méterig felelnés- Trendnoat Moskovitznál kednie. Ezzel a teljesítményével új világrekordot állított fel, mert eddig még repülőgép nem emelkedett tizenhárom kilométeres magasság fölé. G. Lemon majdnem elérte a tizennégy kilométeres magasságot. DINAMÓT keresek 40 lámpához teljes felszereléssel, Bergmann csövekkel, kapcsolókal, a megjelöléssel. Szalácsi malom, Valea lui Mihail,__________________________ PETROZSÉNY, Str. Bratianu 16. (Weitzer János ucca) alatt kiadó november 1-re 3 és 4 szobás teljesen modern lakás, minden komforttal, előnyös bér mellett. Érdeklődni a házfelügyelőnél. SZABÁSMINTÁT KÉSZÍTEK, ruhaszabást tanítok. Mindenki maga készítheti ruháját, ha bármely modellnek mérték utáni szabásmintáját darabonként 25 lejért elkészítteti. Timisoara, Str. 1 Decemvrie, új szám 48. Vágóhíd és Turul cipőgyár között. A 6-os villamos megállóhelye mellett. Duci villa