Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1970-01-08 / 1. szám
HÉTKÖZNAPOK ismét vita alapja: mire jó a kávézás s a kávéház ? Ezúttal az ifjúság szemszögéből tárgyalja az ifjúmunkás. Az eszmecsere csak most kezd kibontakozni, s ahogy az mér szokás, akadnak majd bőven, akik kiállnak a kávé mellett, de akadnak dühös kávégyűlölők is. Annyi azonban már világos, hogy a kérdés felvetésének komoly alapja van. A vita kezdeményezői a kávézást, a cukrászdában ülldögélést nemcsak holmi jó vagy rossz szokásnak, hanem társadalmi jelenségnek tekintik. Induljunk ki mi is ebből a feltevésből. Milyen természetű társadalmi jelenség a kávézás ? Mi az alapja, természete vagy a háttere ? Sokféle választ kaphatunk e kérdésekre Ha arra gondolok, hogy a háború után jó évtizeden át nemigen lehetett kávét kapni, s ha volt is az üzletekben, nem nagyon kaptunk rajta, mert a kávézást amolyan polgári szokásnak, úri naplopásnak tartottuk, akkor azt kell mondanom, hogy a kávézás mai általánossága a régebbi szigorúság, puritánság ellenhatása. Most csak azért is kávézunk, mit számít az, hogy ki mit vall a kávézásról ? Sokan hangoztatják — ehhez persze jó adag derűlátás is kívántatik —, hogy a kávézás a nevelődés, javulás jele (! ?). Kocsmák helyett az emberek a cukrászdában ülnek, pálinka helyett kávét isznak. Fogadjuk el, hogy a kérdésnek van ilyen oldala is. Mások arra emlékeztetnek, hogy a kávézás olcsó és praktikus megoldás. Találkozom egy rég nem látott baráttal. Nem álldogálok vele az utcasarkon, hanem beülünk a cukrászdába egy kávéra. Egy fiú meg egy lány — mindkettő kispénzű diák — együtt akar lenni. Mitévők legyenek ? Két kávé mellett órákat tölthetnek a cukrászdában, s az egész csak pár fejbe kerül. S milyen jó magányűző a cukrászda, a kávézó annak, akinek nincs baráti köre, életpárja, rokonsága, jószomszédja. Hány meg hány barátság köttetett cukrászdában, hány kávézgatás fejeződött be házassággal. Mindehhez még hozzátenném, hogy van a kérdésnek egy féligmeddig itmáfiaiszociológiai vonatkozása is. Manapság, amikor mind gyakrabban telefonon beszélünk barátunkkal, ahelyett hogy személyesen keresnek fel, amikor nem járunk a labdarúgópályára, moziba, tehát emberek közé, hanem otthon, a TV előtt nézzük meg a meccset, a címet, amikor a könnyűzene-énekes mikrofonba kiáltja be dalát, vagyis amikor a gép úton-útfélen az emberek közé iktatódik, s ezzel az elidegenedés folyamatát fokozza, akkor örvendenünk kell mindannak, ami közel hozza egymáshoz az embereket. A kávézásnak és a vele járó társalgásnak, nézelődésnek kétségtelenül ilyen figyelemre méltó szerepe is van. Ezek után illik beváltanom, hogy noha nem tartozom a szenvedélyes kávéivók közé, majdnem mindennap megiszom én is egy kávét. Szeretem ezt a „fekete levest“, s különösen akkor ízlik, ha jóbarátok asztalánál, okos vagy vidám társalgás közepette iszom meg. Ilyen alapon merem hát hangoztatni, hogy a kávézás nem ártatlan szokás, mi több, veszélyessé, végzetessé is válhat, főleg a fiatalok számára. A kávézással akkor kezdődik a baj, ha létszükségletünkké válik Ha odajutottunk, hogy nem érezzük jól magunkat aznap, amikor nem ültünk a cukrászdába, nem töltöttünk el legalább egy órát a kávé mellett, vagy ha nem ittuk meg a reggeli, délelőtti, délutáni, sőt esti kávénkat. A sűrű kávézgatás ugyanis egy sajátos életmódot alakít ki. Ritka az a kávézó, aki egyszerűen bekapja a maga kis fekete italkáját, s azután siet ügyeit intézni. A kávézás társalgással, beszélgetéssel, mélázással, vitatkozással jár. Mindez néha kell is az embernek. S nyugdíjasok esetében, talán megbocsátható,, ha egész délutánokat a kávézóban töltenek. Baj azonban, ha bázatokról vagy munkaképes emberekről van szó. Alkalmam volt figyelemmel kísérni egy közeli ismerősöm, fiatalabb barátom ,,kávés fejlődését“. Eleinte csak érdekességből ízlelgette a kávét. Később rájött, hogy a cukrászdáiban érdekes ismeretségeket köthet, majd megtanulta azt is, hogy kávézás mellett megvigasztalódhat : ha az embernek bánata van, s vidám társaságba kerül, elfelejti bajátbaját. Felfedezte azt is, hogy unalmas óráit így gyakrabban eltörheti, mi több, kávézás közben az ember olyasmit is felcsipegethet, amitől jól tájékozottnak tűnik, vagy bizalmas pletykákat tud meg. Ma már az ilyenek ott tartanak, hogy szabad óráikat nem komoly tanulással, olvasással vagy zenehallgatással töltik, ritkán járnak a színházba, s csak egyet tudnak, a cukrászdában ülni. A munka sem nyújt nekik igazi örömöt, kelletlenül végzik, alig várják, hogy leteljék a napi nyolc óra, s aztán gyerünk a kávéházba, mert az az igazi élet. Az ilyenek nem járnak kirándulni, nem mozognak, hiszen a kávéház világa nekik érdekesebb, mint az erdő-mező. Nem vágyakoznak a szabad levegőre, a strandra vagy sporttelepre sem, nekik csak az a levegő tetszik, amelyet a kávé illata tölt meg. Annyira megszokták a kávé mellett üldögélést, az egész délutánokat betöltő fecsegést, hogy egyébre már nem képesek. Ellustultak, akaraterejük nulla. Ez az, amit nem engedhet meg magának senki, aki valamit is el akar érni az életben, ha egyáltalán vannak céljai, vágyai, elképzelései. Nem egy tapasztalt bölcs, nagy tudós, híres államférfi hirdette, hogy az erős akarat, a kitartó munkabírás többet ér az életben mindennél. Gyakran még a tehetségnél, tudásnál is. A túlzott, szenvedélyes kávézás viszont olyan életmódba csalogatja, szoktatja bele az embert, amely épp a dinamizmust, a kemény akaratot, a kitartásra való készséget sorvasztja el. Ezért van az, hogy a mohó kávébarátok egy idő múlva passzív, csalódott, megkeseredett emberekké válnak, akik üresnek látják ételüket. Dühösek a világra, s világosabb pillanataikban önmagukra is. Mert elvetélt, félresiklott emberek. Ezt nem engedheti meg magának senki sem. Legkevésbé a fiatal. Herédi Gusztáv Nem messze a rozsnnyói és a vidombáki út elágazásától modern vonalú épület magasodik. Kevényen uralja a barcasági síkot, mintha büszke lenne arra, hogy országos kutatóintézetnek adott hajlékot. Körülötte kristályfedéllel borított mezők habzsolják a napfényt, néhány száz hektár termőföld kínál csírafakasztó fészket sok-sok burgonyafajtának. Új növények bölcsőjénél vagyunk, a brassói burgonyatermesztési kutatóintézetben. Titus Cateili mérnök vezet végig a mikroklímás üvegházakban, raktárakban. Ezer és ezer konténer, ezer meg ezer láda tele — szaknyelven szólva — nemesítő anyaggal. Ez a mérnök birodalma, ő maga egyike azon kevés (öten vannak az országban összesen) kutatóknak, akik az új burgonyafajták előállítását mondhatni életcélul tűzték ki. A nemesítés hosszas, fáradságos, sok türelmet követelő munka. Talán ezért is vállalkoztak rá olyan kevesen. Régebben húsz év is kellett egy-egy fajta előállításához, most — amint kísérőnk mondja —, hála az üvegtetőknek, ez az időtartam nyolctíz évre csökkent. ... Szokatlan környezet fogad, furcsa levelű növények házába lépünk. A tudomány és a technika eszközeivel a ku A március Brassóban nem az ősidőtől hagyományos „Halak hava“ : három éve immár új csillagkép uralkodik errefelé az évnek ebben a szakában — az Aranyszarvas jegyében zajlik le minden a hónap első felében Mit tudunk már most az idei dalfesztiválról ? Ezt szeretnék alább elmondani mindazoknak, akik minden évben újult kíváncsisággá várják ezt a nemzetközi zenei eseményt. Az idei Aranyszarvas nemzetközi dalverseny és fesztivál a szokottnál egy nappal tovább — tehát hat napon át tart, március 3—8 között. A versenyzőik, akárcsak az elmúlt években, egy román dalt és egy saját repertoárjukból választott számot énekelhetnek. A múlt évben kiadott 80 hazai melódián kívül a versenyzők még 12 új román szám közül választhatnak,amelyek népszerűsége megmutatkozott az idei mamaiai fesztiválon. E dalok közül néhányat megemlítünk: Să nu uităm trandafirii (Florin Bogardo), Viaţa e prietena mea (Florentin Delmar), Nu mă mai despart de tine (Aurel Giroveanu), Neuitate (George Grigoriu), N-am ştiut (Mişu Iancu), Vîntule (Alexandru Mandy), Te rog, ai răbdare cu mine (Edy Roman) stb. A jelen pillanatban — a repertoar leszögezése után — a fesztivál és verseny szervezője, a Román rádió és televízió várja a versenyzők beiratkozását. A hazai ..csapat már kialakult : Elena Neagu, Denise Constantinescu, Doina Spătaru, Angela Simia, Dorin Anastasii és Petru Geambaşu. Közülük hárman fogják képviselni az ország színeit — hogy melyik ez a három, azt még nem tudjuk. Csak annyit, hogy a román dalénekesek kiváló szakemberek felügyelete alatt szorgalmasan készülnek a versenyre. Dalaikat Ion Vasilescu, Nicolae Kirculescu, Henri Mătineanu, Edmond Deda, Marin Bogardo, Alexandru Mandy, Vasile Veselovschi és más hazai szerzők alkotásaiból válogatták ki, de még nem végérvényesen. És végül a fesztivál vendégeiről. A meghívottak közül eddig a következőik jelentették be részvételüket: Nana Mouskouri (Görögország), Vlarie Latoret (Franciaország), Bogdana Karadoceva (Bulgária), Eva Pilárová (Csehszlovákia), Ewa Demarczyk (Lengyelország). Ugyanakkor hazai könnyűzene-együtteseket is meghívtak a rendezők. Ezek között lesz a iaşi-i Roşu şi negru, a temesvári Phoenix, a bukaresti Olimpic ’64, Sideral, Medal Quartett vagy a Mondial együttes. Ennyit előzetesen az idei Aranyszarvas dalverseny és fesztivál előkészületeiről. Következő számainkban további híreket közlünk e zenei esemény résztvevőiről, a jelentkező versenyzőkről és a vendégekről. (I. é.) Aranyszarvas 1970 A BRASSÓI LAPOK szerkesztői munkaközössége ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik az új év alkalmából jókívánságaikat tolmácsolták Sziporkázó tetők alatt... tatók Közép-Amerika növényvilágának egyik sajátos képviselőjét, a vadburgonya-fajtákat honosították meg. Őshazájukban sem díszelegnek szebben, haragos zöld színük elárulja, hogy igen jól érzik magukat télen is itt, a Kárpátok tőszomszédságában. Betegség-ellenállók, s ezért használják fel e távoli növényeket nemesítésre. . Magról vetették őket, majd hazai, bőven termő fajtákkal keresztezik. A nemesítők nemrég 125 000 hibridet állítottak elő, ebből viszont csak 12 000 fészket találtak érdemesnek meghagyni, így közelednek fokozatosan ahhoz az egy-két fajtához, amely egy nemesítési ciklus végcélja. De annak aztán kiváló minőségűnek, konyhaművészeti szempontból kifogástalannak kell lennie. S ami a legfontosabb, ezek a fajták a vírusok támadására mondhatni rá sem hederítenek majd. Most ugyanis nálunk a burgonyavészen s a kolorádóbogár kártételén kívül a legnagyobb veszélyt a vírusok jelentik e növényfajtára. Elfajul, degenerálódik miattuk a gumó, ültetésre alkalmatlanná válik, s ha az ilyen krumpli mégis a földbe kerül, rossz termést hoz, és ráadásul további fertőzési lehetőség hordozója. A kutatóintézet a nemesítés mellett ádáz harcot vív a burgonya betegségei ellen. Az intézet egyik alapvető hivatásának éppen az egészséges vetőgumó előállítását tekinti. Szigorú felügyelet alatt, zárt övezetekben termelik a vetésre szánt burgonyát. Szép volt ezekben az övezetekben tavaly is a hozam. (Vajha ez a szigorú felügyelet áthágná a zárt övezetek határát...) Minden burgonyatermesztő vidék vetőgumóját megvizsgálják, ellenőrzik, s ha a mintákban vírusok jelenlétének nyomait észlelik a selejtezés következik. Egyébként nemsokára az intézet maga látja el vetőgumóval az összes burgonyatermesztő vidékeket. Az intézet létesítésére fordított milliók tehát hamarosan visszatérőlnek. Az igazgató irodájának falán az ország térképe. Rajta színes jelzéselv. — Azt akarjuk — fejtegeti elgondolásait —, hogy hazánkban ne általában burgonyát termesszünk, hanem burgonyát a különböző rendeltetési céloknak megfelelően. Korai, nyári, őszi burgonyát, fehér vagy sárgahasú gumókat, aszerint, hogy milyen az ország egyes vidékei lakóinak az ízlése, kívánsága. Braşovean, Colina, Măgura ... Tájnevek, amelyeket egy-egy itt nemesített burgonyafajtának adtak. Hazai fajták, amelyeket egyelőre csak a bölcsőhely környékén termesztenek. Nemsokára új nevekkel bővül a sor, ismerni, emlegetni fogják ezeket országszerte. A sziporkázó árkádok alatt pillanatig sem szünetel a tudományos munka. Megrövidül a nemesítés időszaka. A nagyüzemi gyakorlat, a termelés, a földek művelői készülhetnek a jobb fajták fogadására. Brassai Zsigmond 1. SZÁM 3. oldal