Brassói Lapok, 1983 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-07 / 1. szám

Szeretett vezetőit köszönti az ország A vállalt úton — töretlenül előre mondják, és okkal-joggal, hogy az a jellemes, igaz ember, aki tettei aranyfedezetével áll szavai mögött. Ha egy közéleti személyiség — ál­lanyvezető és tudós — nyilvánosság előtt megfogalmazott­ hirdetett igéi e­­gyenes arányban ásnak tetteivel — a tétel sokszorozot­­tan igaz.­­ Elena Ceauşescu elvtársnő mondotta a következő­ket: „Kötelességünk oda hatni, hogy a tudomány, az emberi elme vívmányai mindenütt az embert szolgál­ják, a béke és az egész emberiség előrehaladásának szolgálatában álljanak. Napjainkban ez a tudósok leg­­magasabbrendű és legnemesebb kötelessége és felelős­sége mindenütt“. Egész emberiség — mondja Ceauşescu elvtársnő az internacionalista gondolkodó mélységes humanizmu­sával. A béke ügyét — mondja Ceauşescu elvtársnő a lánglelkű békeharcos hittételeként. Legmagasabbrendű és legnemesebb — mondja Ceauşescu elvtársnő a tudós fokozott kötelezettségérze­téből fakadóan. Kötelessége és felelőssége — mondja Ceauşescu elv­társnő a nemzetirányító politikus kötelesség- és fele­lősségérzetével. Mondja, és ezeknek a nemes igéknek a jegyében fejti ki áldásos tevékenységét naponta — következés­képpen tettei aranyfedezete áll minden szava mögött. Ami még felemelőbbé teszi a személyi példát, az a­ tény, miként rímel Ceauşescu elvtársnő minden szava és tette Ceauşescu elvtárs életművé lombosodó tetteire, s az ő nemzet- és országépítő ténykedéséhez mint kap­csolódik szervesen Elena Ceauşescu elvtársnő világ­szerte elismert tudományos tevékenysége. Ritka és szép példája ez a legmagasabb szintén — példaadóan — megvalósult összhangnak! Ennek országnyivá szélesí­téséért fáradoznak mindketten, legnemesebb célkitű­zéseiket valósítják meg az ország népével egyetemben, hiszen mind Ceauşescu elvtárs, mind Ceauşescu elv­­társnő a nap minden egyes percében a köz érdekében, a köz javáért cselekszik fáradhatatlanul. Sorolhatnánk a kommunista humanizmus iskolapél­dáit oldalnyi hosszan, de miért is tennék, hiszen kitö­rölhetetlenül él mindannyiunk emlékezetében az a számtalan — egész létünket meghatározó —­ cselekedet, amely mindkettőjüket a nemzetközi politikai, illetve tudományos élet élvonalába emeli. Január havát kettejük — karnyújtásnyira lévő — születésnapja emeli ünnepivé, emeli szívünk közelébe. Szóljon hát a szívünkből fakadó köszöntő ma, Ceauşescu elvtársnő születésnapján magyarul is: sokáig­­ éljenek! BL Asszonyok jókívánságai *| Kora délután érkeztem a szecselevárosi Bácsfa­fa­luba, s azon csodálkoztam volna, ha György Papp Margitot nem találom otthon. Otthon és a munka mellett. György Papp Margit neve nem ismeretlen Brassó megyében (de a megye, sőt az ország határain túl sem!): fest, korongod, farag, önt, sző, varr, elfelejtett balladákat „fedez fel“, verseket, színdarabokat ír, amin csodálkozni lehet (és látogatói-vendégei csodálkoznak is): hogyan jut mindenre ideje? A látogatók-vendégek a kérdést persze felteszik a házigazdának, akinek visz­­szatérő válasza: „A nap 24 órából áll... Meg aztán a munka az életem“. Első egyéni kiállítása György Papp Margitnak 1946- ban volt, ezt követte még 34, a közös kiállításokon való részvételét „százakban“ számolja; 25 díj, illetve diploma „fémjelzi“ tehetségét — ami ez alkalommal érdekelt, mivel foglalkozik jelen pillanatban? S György Papp Margitot e kérdés (mint mindig, most is) valósággal felvillanyozta, sorra vette elő s mutatta új munkáit: kerámia-plakettet Megéneklünk, Románia címmel, falikárpitokat, egyik címe: Üdv ne­ked, hazám, a másiknak, A győzelem órája, gyönyörű szőttest is mutatott, ennek a címe: Együttélés... Aztán előkerült György Papp Margit népi motí­vumokkal kivarrt vászonba kötött füzete is, s ebben olvastam a legújabb versét: „Köszöntöm hazánk vezetőjét, Köszöntöm családját, feleségét, Köszöntöm az ország népét. Köszöntöm a világ népét. Köszöntöm legyen mindenkié, Ki őszintén kizárja érzelmeit. Boldog új esztendőt, szerencsét, Szeretetet és igaz békét.“ A brassói traktorüzem öntödéjét nem lehet az­­ úgynevezett könnyű munkahelyek közé sorolni. Meglehetősen sok nő is dolgozik ezen a részle­gen; egy gyorsmozgású asszonyt választok ki közülük beszélgetőpartneremül. Az öntöde egyik csendesebb sarkába húzódunk; idő­közben megtudom az asszony nevét. Maria Raileanu­­nak hívják. Kérem, beszéljen munkájáról, életéről, csa­ládjáról. — A munkámról? Szeretem — mondja. — Külön­ben három férfi a csoporttársam, ők inkább beszélhet­nek arról, hogy mennyire szeretem... Azaz helyt tu­dok-e állni mellettük. Azt hiszem, igent mondanak... Tíz éve dolgozom itt, egy helyen a férjemmel. Egy Bacău melletti faluból jöttünk Brassóba, már két gyermekkel, itt még született két gyermekünk; négy lány­un­k van, a munkatársak szerint gazdagok va­gyunk... S a szakmát itt tanultuk meg az üzemben; nemrég kaptunk új lakást, azt új bútorral is rendeztük be... Mit is mondhatnék még? Nagyon elégedettek va­gyunk. — A gyermekek? — Azok már nagyok. Lăcrămioara 15 éves, Mariana 14, Mihaela 11, ők nagyon ügyesek, elrendezik a ház körüli teendőket, s az 5 éves Cristinára is vigyáznak... Ismétlem: nagyon elégedettek vagyunk, életünkkel-sor­sunkkal. Különben, ha lehet, ezt az alkalmat, felhasz­nálnám arra, hogy tolmácsolja az újság egész csalá­dunk meleg üdvözletét Elena Ceauşescu elvtársnő és Nicolae Ceauşescu elvtárs közelgő születésnapja alkal­mából. Szívből köszöntjük őket, és mindkettőjüknek, hosszú életet kívánunk.­­ Kindi Hilda kereken húsz éve dolgozik a nyom­­daipari vállalatban laboránsként. A különböző nyomdai termékek előállításához elengedhetetlenül szükséges vegyületeket készíti el, másodmagával. — Mit jelent húsz évet egy vállalatban, egy mun­kahelyen dolgozni? — kérdem tőle. — Mindenekelőtt azt — válaszolta —, hogy az em­ber szereti a munkahelyét és a munkáját. A „hűség“ ennek a két tényezőnek a függvénye. — A munkahely szeretete... — Igen. Mert aztán ez kihat az ember úgynevezett magánéletére is... Jómagam például húsz évig voltam a vállalat dalárdájának tagja; munka után is (próbá­kon, előadások alkalmával) kerestem azoknak az em­bereknek a társaságát, akikkel együtt dolgoztam. S mindezt csak könnyítette az, hogy jól beszélem a román, magyar és német nyelvet is. — Különös elégtétele a munkáját illetően van? — Van. Közvetetten is... Hiszem például, hogy a fiam hozzáállása az élethez, a munkához, mindahhoz, amit „mának“ nevezünk, az én hozzáállásomnak is eredménye. A fiam kitűnő tanuló, ösztöndíjas a bras­sói műegyetem finommechanika szakán, ötödéves. — Öröm ez a szülőnek... — Nagy öröm, persze. S magam tudatában vagyok annak is, hogy legalábbis a számomra, a számunkra, mindez igazán csa­k a már említett „mában“, a mai társadalmi körülmények között válhatott valóra. Olyan nemzetiségi politika következményeként, melyet pár­tunk és államunk vezetője valósított meg a gyakorlat­ban... Szívbeli kötelességemnek érzem, hogy az alkal­mat kihasználva Elena Ceauşescu elvtársnőnek és Nicolae Ceauşescu elv­társnak közelgő születésnapja al­kalmából hosszú, boldog életet kívánjak. PATAI SÁNDOR „A régi... és az út” Modern tömbházak közt vezet az út az üzemig. Az úton színes táblák sora: mun­kába menet és jövet a dolgozók, napközben az arrajárók, esetleg odalátogatók ismerkedhetnek az egység tervfeladataival, láthatják grafikonokon az eddigi megvalósításokat, a közeljövő célkitűzéseit. A bejárat előtt a táblákon fényképek sorakoznak: pártunk főtitkára, Nicolae Ceauşescu elvtárs látogatása alkalmából készültek. Nicolae Ceauşescu elvtárs leg­utóbb 1981. február 5-én járt itt, a szecselevárosi E­­lectroprecizie vállalatban. A kávédarálótól az esztergáig a termelésben vagy a háztartásban és még sok szakterületen a gépek zö­mét villanymotor hajtja. Villanymotorokat hazánkban — többek közt — itt gyártanak. És innen kerülnek ki a hazai gépjárművek elektromos berendezései is. Aki már ült volán mellett, méltányolni tudja a jelzőberen­dezés, az önindító vagy akár a gépkocsi áramfejlesz­tőjének minőség­ét is — például. Kérdéseimmel Valeriu Lustun mérnököt, a vállalat termelésszervezési osztályának vezetőjét kerestem fel. Vaskos iratcsomót tesz elém: — íme, a mélyen tisztelt és szeretett ,pártfőtitkár elvtárs látogatásakor nyújtott értékes útbaigazítások nyomán született intézkedések, határozatok. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy mielőbb maradéktalanul életbe léptessük őket. — Konkrétabban miről van szó? — Feladataink nagyon sokrétűek, a foganatosított intézkedések, bár egy egész sor részletkérdést érinte­nek, összességükben egységes egészet alkotnak. Nicolae Ceauşescu elvtárs útmutatásai nyomán fokozott figye­lemmel kísérjük termékeink útját: konzultálunk a szál­lítóval a leszerződött alapanyagok minősége tekinteté­ben,növekedett az önmagunkkal szemben támasztott i­­gényességünk és végül nyomon követjük termékeink útját a felhasználónál: használtak-e intézkedéseink, mik a panaszok, hogyan, mivel lehetne még jobban ki­elégíteni megrendelőink igényeit. Ugyancsak a látogatáskor elhangzottak szellemében növeltük a munkatermelékenységet. Példaképp megem­líthetem, hogy átszerveztük a gépkocsik áramfejlesztő­inek gyártását. A termelést koncentráltuk, a belső szál­lításokat a minimálisra csökkentettük. Egyik termékünket, a gépkocsik elektromos irány­jelző szerkezetét modernebb és lényegesen kevesebb alapanyagot igénylő elektronikus szerkezettel helyet­tesítettük; hasonlóképp modernizáltuk más négy ter­mékünket is. Sok még a tennivalónk, intézkedéseink (a fenti pél­dák távolról sem merítenek ki mindent) elsősorban a behozatal korlátozását, a házigépgyártás további fej­lesztését és természetesen a kivitel növelését célozzák. Termékeink számos országban — nyugaton is — keres­letnek örvendenek. Meggyőződésünk viszont, hogy sok­kal többre is képesek vagyunk. A vállalat fiatal mérnöke, Ioan Hupca végigkísért az üzemen. „A régi... és az új!*" mutatta majd minden csarnokban a változást. „És tennivalónk még van bőven" — sommázta tá­vozáskor bizakodóan. SZILÁRD JÁNOS (Folytatás az első oldalról) van. Az energiatakarékosság nem me­rülhet ki csupán abban, hogy kicserél­jük a nagy fogyasztású égőket kiseb­bekre vagy csökkentjük az utcai világí­tótestek számát — bár ezeken a terüle­teken is van még tennivaló —, hanem főképp azt jelenti, mindenkiben tuda­tosodnia kell, hogy sem villamos áram, sem tüzelőanyag nem áll korlátlan mennyiségben a rendelkezésünkre, kö­vetkezésképpen össztársadalmi, vállalati, szinten, de személy szerint is meghatá­rozott keretek közé kell szorítani igé­nyeinket, különben az összhang meg­bomlásából a termelésben és az egyéni fogyasztásban is zavar keletkezik. A fogyasztás korlátozható, anélkül, hogy ezt tevékenységünk megsínylené. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt eszten­dőben a vállalatok zöme az 1980-as fo­gyasztási szinthez viszonyítva kevesebb energiaráfordítással nagyobb mennyisé­gű és jobb minőségű terméket tudott előállítani. Hogyan? A kérdés ponto­sabb megválaszolása érdekében két vál­lalatot kerestünk fel. A csavargyárban, bár az elmúlt é­­vekben sem pazarolták a villamos e­­nergiát, 1982 utolsó negyedében azzal, hogy összekötötték a transzformátorál­lomásokat, hogy tökéletesítették a sű­rített levegő vezetékek szigetelését és kisebb teljesítményű motorokat szerel­tek fel a kompresszorokra, hogy javí­tották a hőkezelőkemencék terhelését, néhány ezer kilowattóra villamos ener­giát takarítottak meg. Tekintettel arra, hogy ebben az esztendőben még kisebb a villamosenergia- és a fűtőanyag-kiu­talás, már­ hozzákezdtek a kovácsmű­hely földgázzal működő kemencéinek középfrekvenciás villamos kemencékkel való helyettesítéséhez és a termelőrész­legek önálló energiagazdálkodásos rend­szerének általánosításához. Tervükben szerepel ugyanakkor, hogy a dolgozók bizottsága, a szakszervezet, az ifjúsági szervezet­­— a pártbizottság közvetlen irányításával — folytonos propaganda­­munkát fejtsen ki az egész dolgozó sze­mélyzet körében, hogy megszüntessék a pazarlást, hogy újabb lehetőségeket ta­láljanak a fogyasztás további csökken­tésére. A műszaki gumiáru-gyárban 1982-ben azzal, hogy a több száz wattos kőszálas villanyégőket mindössze 40 wattos gáz­­kisüléses világítótestekkel helyettesítet­ték, ésszerűbben hasznosították a pneumatikus befogó berendezéseket és egész sor műszaki újítást vezettek be a gyártási részlegeken, pontosan beil­leszkedtek a megszabott kiutalások ke­retei közé. Bár 1983-ban egy új munka­csarnok átadására is készülnek, mint­egy 9—10 százalékkal kevesebb villa­mos energiára és földgázra szól kiutalá­suk. Hogy már az esztendő első hónap­jaitól csak a megengedett mennyiségű energiát fogyasszák, megtették a meg­felelő előkészületeket, javítják a vulka­nizálóasztalok hőszigetelését, hasznosít­ják majd a fáradt gőzt, tovább tökéle­tesítik a technológiai folyamatokat. E két példával csupán érzékeltetni próbáltuk, hogy kivétel nélkül minden termelőegységben és munkahelyen kö­rültekintéssel, odaadó munkával csök­kenteni lehet az energiafogyasztást. 1983-ban is ez lesz valamennyi munka­­közösség egyik legfontosabb feladata: megoldásokat találni, hogy hónapról hó­napra b­eilleszkedj­enek a megszabott ki­utalási keretek szabta határokba, hogy megfelelő körülmények között valósít­hassák meg feladataikat. Takarékosságról - év kezdetén 1933. I. 7. 1. SZÁM 3. OLDAL

Next