Brassói Lapok, 1983 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1983-08-12 / 32. szám
UL Síró-nevető orcartok bármely oldalát f ordítja is felénk ez a fölöttébb szeszélyes nyár, jelek és jelzések ezrei vallanak arról, hogy az ég derűje-borúja legfeljebb át-áthangolja az emberi kedélyeket, de végeredményben aligha befolyásolhatja-befolyásolja a vakációzások évadjának természetszerű „menetrendjét“. Az üdülőhelyek augusztusi csúcsforgalma, a vonaton, buszon, utcán minduntalan szembetűnő turisták zöldbe zarándokló csoportjai, a közutakon kígyózó gépkocsikara várják... — mindmind cáfolhatatlan bizonyságok erre, akárcsak a művészeti intézmények többségének nyári szünete. A kultúra nem vonult ugyan szabadságra, csupán a „vakációs évad" költözött a fürdőhelyek szabadtéri színpadjaira, könnyed előadásokkal igyekezvén szórakoztatni az est óráit erre szánó közönséget. Országszerte könnyűzene-fesztiválok rendeztetnek a népes hallgatóság örömére, jónevű bel- és külhoni együttesek koncertjei egyre sokszorozódó decibeles hangerővel kiáltják világba a műfaj diadalát. S ha saját házunk táján is figyelmesen szertepillantunk, bizony lapjainkban is fellelni e természetes lazítás nyomait: olvasmányosság-központúbbak, színesebbek, igyekeznek minél több szórakoztató lektűrt közzétenni, úgynevezett szabadidő-oldalakkal rukkolnak ki, túrakalauzokkal szegődnek az útra igyekvők társául... Mi is ez irányban iparkodtunk-iparkodunk tágítani — e mostani kettős oldal is bizonyság kíván lenni erre — „szellemi látóhatárunkat", s következő, tizenkét oldalas ünnepi lapszámunkat is részben ezen igény jegyében szerkesztjük — természetesen nem a „fajsúlyosabb" közérdekű írások rovására... Ajánlom hát szíves figyelmükbe kis nyári összeállításunkat, akárcsak a következő számainkban közzéteendő hasoncélú indíttatású írásokat (gerzson) 1983. Vili. 12. •• FÜGGÖNY NÉLKÜL Molnár Gizella (Iderette) és Nemes Levente (Kálvin), Sütő András Csillag a máglyán című darabjában Kivételes hivatás a színművészé: munkája természetéből következik, hogy közel hozza az emberi tudathoz a művészi érték születésének pillanatát. Kissé hasonlít ez ahhoz a csodához, amikor élet születik. DINA COCEA Arckép vázlatok ót.) MOLNÁR GIZELLA: Különösen kiszolgáltatott színésztípus vagyok, teljes mértékben ráutalt a rendezőre, az ő precíz irányítása nélkül lebénulok. Tehát nincs pontosan körülhatárolható munkamódszerem, menet közben vagy ráirányítódom a megfelelő sávra, vagy helyben topogok. Gyakran minden akarás, önkínzás ellenére csak a salak halmozódik, máskor viszont olyan észrevétlenül kapom meg a hangot, hogy nem is tudom, miként történt. Hajlamos vagyok a túlzott önkritikára: fáj, ha a tapsot túlméretezettnek vélem, s még jobban fáj, ha úgy érzem, csalódást okoztam. Mert honnan is tudhatná a néző, hogy a lelkiismeretes színész mennyit verejtékezik, mennyire megkínlódik egy sikertelen alakításért is. Azt se tudom pontosan megmondani, milyen szerepeket szeretnék játszani. Akkor vagyok felszabadult, amikor jó a munkalégkör, sikerül közös nevezőre jutnom a partnerekkel, de főleg a rendezővel. Legszebb élményeim ilyen alkalmakhoz kötődnek, kedvenc alakításaim, a Remény Rózája, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül Zsani nénije, a Dupla vagy semmi Mártája, a Tamási-hősnők közös erőfeszítések eredményei. Ami pedig a bukást illeti, környezetem mindig volt annyira tapintatos, hogy ne éreztesse velem a kudarcot. Mindenesetre én a feladataimat elvégeztem, ahogy tudtam, szerepet sosem utasítottam vissza, sosem vertem magam látványosan a földhöz. A színházban mindig annak van becsülete, aki éppen dolgozik, s én mostanság meglehetősen félresodródtam. Az a gyanúm, hogy az illetékesek szereposztáskor távcsővel szaladnak végig ,a névsoron, ahelyett, hogy szemorvoshoz mennének. Persze, magam is hibás vagyok, amenynyiben nem tudom erőltetni a dolgokat, a színházból eléggé kivonultan élek, szomorú „lelkesedéssel" várom nyugdíjaztatásomat, s ha megérem, talán a városból is elköltözöm. Természetes jelenség, hogy fiatalok jönnek, új arcok tűnnek föl, mindegyre más-más törekvések szelei fújdogálnak. Mindezt én már csak messziről nézem, kissé megmaradtam magamnak, vállaatan 26 éves pályafutással. Ami az intézményt illeti, rossznak tartom a művészeti irányítást. Mindegyre mumusokkal ijesztgetnek bennünket, miként a kisgyereket is azzal hülyítik, hogy ha nem viseli jól magát, bekapja a béka. Ahol pedig nem a színpad, a produkció színvonala, sorsa az elsőrendű gond, ott nem beszélhetünk színművészetről. NEMES LEVENTE: (Ha felületesen ítélnék, nevezhetném nehéz alanynak, no nem a szótlanság vagy a dolgok elkendőzési szándékának, hanem valamifajta számvetni akarásból fakadó, mondandóját sűrű kitérőkkel példázó, a rárakódott félreértések dzsungeléből kiutat kereső szenvedélyének okából.) Jelenlegi helyzetünk nem kedvez annak a munkamódszernek, melyet egy időben gyakoroltam, megszoktam. A Székely Színház nagy korszakának hagyományát örökölve (Vásárhelyen kezdtem pályafutásomat), egy-egy próbaszakasz két-három hónapig tartott, ami úgy volt lehetséges, hogy a sikerültebb előadásokat évekig műsoron lehetett tartani. Szaknyelven ezt nevezik repertoárszínháznak. Ennek ellentéte — hogy is mondjam? — a bérletszínház, amely rövid életűvé teszi a produkciót, mert sürgősen elő kell készíteni az újabb bemutatót. E kényszerhelyzet észrevétlenül szállítja alá a mércét, ugyanis lehetővé tesz egy olyan alapállást, miszerint letudjuk azt a tizen- vagy huszonvalahány előadást, s máris elfelejtettük az egészet. És rövid ideig, ugyebár, olyan cipőt is lehet viselni, mely kegyetlenül szorít. Mindennek nyilván van egy sor objektív oka, melyeken nem lehet változtatni. Marad tehát az egyetlen lehetséges mód: hamis tudattal élni, szent őrültként nem venni tudomást a valóságról, véletlenül sem engedni az így is jólvan vállrándításnak. Nem akarom sérteni a szentgyörgyi társulatot, ráadásul régen eltemetett modellt exhumálok, de el kell mondanom, hogy Vásárhelyen még a takarítónő viselkedéséből is kivehettem, hányadán állok legújabb alakításommal. Ha sikerült valamit fölmutatnom, környezetem napokig — pontosabban három napig, mert minden csoda addig tart — éreztette velem. Ezzel szemben elég volt a legkisebb fegyelmi kihágás, hogy ugyanazok az emberek tekintetükkel szinte gyilkoljanak. Szentgyörgyön viszont a Csillag a máglyánban nyújtott Kálvin-alakításom — pályám csúcsának tartom! — értékeléseképp a reklámfotón kiszúrták a szemem, a nyilatkozatomat közlő Megyei Tükör-számot a fényképemet félreérthetetlenül becentizve használta valaki, s úgy helyezte el, hogy minden belépőnek szemébe szökjék. Egy időben rettenetesen féltem a népszerűtlenségtől, aminek az lett a következménye, hogy a nagy akarástól a színpadon is egyre görcsösebbé váltam, s az eredmény fonákul sült el. Most már nem akarok minden áron népszerű lenni.Ennyit sikerült lejegyeznem. Amikor esetleges kedvenc szerepkörére próbáltam terelni a szót, Nemes Levente furcsán nézett rám, s így válaszolt: „Beszéljünk csak a hibákról, annak hátha lesz valami értelme is". Hangjából kiérződött az ellentétes meggyőződés). SZÉKELY TAMÁS SZELLEMI JÓZSEF ATT Aratás A búzát vágja — Marokszedő A sima réz-ércc És villog a nap A rengő búza ii Tikkadtan feksz Mint fáradt gye És ihatnék a kit Egy szomjazó le Jó hosszút korty És visszaindul, v A nap forró har A homlokról izzi De gyűl a kezes FEDERICO C Audri*) Augusztus. Kontraposztjai őszibaracknak é A Nap úgy ül a mint gyümölcsbe Sárga, kemény s a szűzi kalászok Augusztus. A gyerekek fáinfekete kenyeret, VI ALKAIOSZ ■OSS Nap,ki táplálsz partjain fölkelsz, tenger árjánál, I parti törz s hol nagyon se zsenge szép con mosva és úgy öl langy vize mint olajkenet , DE A gondolás hallgatott és evezett a Canale Grande közepén, a sok gondola között táncoltatta a gondolát a vaporettók verte hullámokon. Már jóval a Rialto előtt nagy ügybuzgalommal jelentette be a hidat, amelyet a hajdani fahíd helyén Antonio de Ponte épített, s amely egyetlen ívben köti össze a két partot. Szavait fordítanom kellett Marlennak, a gondolás tehát sejthette, hogy feleségem nem tud olaszul. tani. — Mindjárt megismertem, amikor megszólított — mond— Én is. Pedig annak már öt éve... Ez pedig a Palazzo Bembo. XV. századi gótikus épület, ornamentikus gazdagság jellemzi! Marlen elmélyülten bámulta a látványt. — Velence legszebb nyara volt az a nyár. Akkoriban egy napot sem esett, emlékszik? — Most viszont hideg van. Mindig csak esik, elijeszti a külföldieket. — Mit mond? — érdeklődött Marlen. —• Az időjárásról beszél. Elégedetlen az időjárással. — Megnősült? — kérdezte a gondolás. — Igen. — Csak nem ez a nászútjuk? — Nem. Az már megvolt három éve. —• Most mit mond? — kérdezősködött Marlen. — A gondolás azt hiszi, hogy ez a nászutunk. — Nem jó emberismerő — jegyezte meg Marlen csípősen. — Inkább hoztam volna magammal egy jó útikönyvet. — Minek? — Hogy megtudjam ezeknek a palotáknak a nevét. — Úgy is elfelejted, de azért idefigyelj: Palazzo Dandolo, Palazzo Loredon, Palazzo Farsetti, Palazzo Grimani... — Ugye Enricónak hívják? — Igen. — Ebben a pillanatban nekem is eszembe jutott a neve. — Maga pedig Francesco! — Mamma mia! Hát még emlékszik! — Szép volt az a nyár... — Palazzo Papadopoli, Palazzo della Madonetta, Palazzo Bernado. — A neveket nem kell lefordítanod, amúgy is értem őket, azt fordítsd inkább, mit mond még azon kívül. — Azokról beszélt, akiket előttünk kalauzolt. — Miért, talán érdekel? — Nem szabhatom meg, miről beszéljen. — Azt ígérte, énekelni is fog . — A feleségem szeretné, ha énekelne, Francesco. — Szigorú asszony. A barátnője mindig nevetett. Még sosem ült a gondolámban olyan lány, aki annyit nevetett volna — mondta, és rákezdett az O sole mióra. Na úgy öntól értettél. Háí: — Ev túlzott fűi veled. Já, vízbe ölös ban szőke — McHANS BENDER A Velencében játszódó filmek gondolásai mindig pompás tenorok, mikrofonba énekelnek, s a filmstúdióknak jobb az akusztikája, mint a Canale Grandénak. — Remélem, mielőbb abbahagyja! — mondta Marlen. — Hiszen te kívántad, hogy énekeljen. — Nem egy álruhás Caruso. Francesco megértette a fitymálást, és abbahagyta az éneklést: — A barátnődnek tetszett a hangom, mert boldog volt, és az egész világ tetszett neki, és neked is. — Nekem most is tetszik a hangod. ■— Emlékszel, milyen féltékeny voltál? — Én, féltékeny? Megis beállítja mélyebb „ — Mi — Mi — He tud úszni. — Mi — De — Öt Francesco — Ez — Fre — A — Mi — Tű Franc háromezer történet: lencében, Grandén lempromu bér fizeti gyönyörű játék. S : egy lást Mindennapi „elkötelezettség".