Brassói Lapok, 1923. április (29. évfolyam, 74-98. szám)

1923-04-02 / 75. szám

i oldal, 75. szám. Poincaré hajlandó tárgyalni Németországgal sem akar annektálni Franciaország - Izgalmas vita a francia kamara éjjeli ülésén ~ A Brassói Lapok eredeti távirata. — PARIS, március 31. A francia kamara éjszakai ülésén a szocialisták a Ruhr-kérdéssel kapcsolatban obstrukciót kiséreltek meg, azonban 372 szavazattal 106 ellenében kimondták a vita bezárását. Herriot a szocialista párt elnöke kérdést intézett a miniszterelnökhöz, várjon a kormány még mindig a gazdasági célokat tartja szem előtt a ruhrvidéki akció közben és hajlandó-e a kormány komolyan mérlegelni Németország közvetlen javaslatait. Poincaré miniszterelnök kormánya nevében kijelentette, hogy csakis a berlini kormány közvetlen javaslatait teszi mérlegelés tárgyává és egyben tiltakozik az ellen, hogy a megszállással annexiós gondolatai volnának. — Franciaország — mondta Poincaré — lemond a zálogokról, a fizetési teljesítések arányában. Pedig a márka zuhanása képessé teszi Németországot a fizetésre,, amely ma kevésbé megterhelt mint Franciaország. Majd újból Herriot beszélt, miközben a jobboldali pártok állandóan idegeskedtek. Leon Blum és Perez elnök között heves szóváltás támadt, ami percekig feszült izgalomban tartotta a kamarát. Csak egy félóra múlva, került sor az indeminitás szavazására. A beterjesztett indeminitást a kamara április és május hónapra meszvazata. Ötvenhatmillárd aranymárkát űzettek eddig a németek BERLIN, március 31. A Wolff-ügynökség jelentése: A párisi sajtó a német jóvátételi szolgáltatásokról az utóbbi időben helytelen adatokat közöl. Ezzel szemben berlini illetékes körök kijelentik, hogy Németország 1918. november 11- től 1922. szeptember 30-ig ötvenhat és félmilliárd aranymárkányi értékű jóvátételt teljesített és így a kívánt összegnél csupán huszonegymillió márkányi értékű szállítással kevesebbet, mint amenynyit kellett volna. A párisi és brüsszeli kormányoknak ez adott okot a Németországba való bevonulásra. BRASSÓI LAPOK Középút a magyar politikába 11 Egy magyar kormánypárti politikus nyilatkozata (A Brassói Lapok budapesti szerkesztőségétől.) BUDAPEST, 1923. husvét. Azzal a kéréssel fordultunk egy beavatott politikushoz, aki igen közel áll a magyar kormányhoz és annak intencióiról mindenképen tájékoztatva van, adjon képet a Brassói Lapok budapesti szerkesztőjének arról a szellemről, amely a kormányt terveiben és e tervek megvalósítására irányuló törekvéseiben veeti. A kapott információkat a következőkben foglalhatjuk össze: — A kormány politikáját nem szabad és nem lehet a kormánypárt egyes sokszor épenséggel nem nagy jelentőségű tagjainak nyilatkozataiból megítélni. Voltaképen csakis a kormányelnök hivatott arra, hogy utat szabjon annak a politikának, amelynek megvalósítására törekszik, egyúttal leghivatottabb arra is, hogy az általa válaszairól hitelesen megnyilatkozzék. Gróf Bethlen István magyar miniszterelnöki egyáltalában nem tartozik a romantikusan ködös elméki közé. Agyában kristálytiszták a gondolatok, célkitűzései pontosak, és a jövőbe élesen tekintő szeme előtt világosan kirajzolódik az az irányító út, amelyen vállaskozdásokkal nem törődve, akadályétól viszsza nelfi riadva, céltudatosan haladnia kell. — Ez az út pedig a középút. Ujabbiak divatos lett, hogy gúnyolódnak a középút politikai elméletén. Sok olcsó élcelődés hallatszik erről az útról, amelyen talán lassúbb az előrehaladás üteme, de amelyen mégis legbiztosabban lehet célt érni. A középút, a józanságnak az útja, a mérsékletnek se útja, a munkának az útja. Ez az út nem kalandozik el se szélső jobbra, se szélső balra. Ezen az úton nem történhetnek kilengések se jobbfelé, se balfelé. Érthető, tehát, hogy mindazok, akik a szélsőségeknek a hívei — és kétségtelen, hogy a nemzetgyűlésen belül is, kívül is akadnak ilyen elemek — nem lehetnek hívei a középútnak! A kormány azonban beéri azzal a nagy táborral, amely a Nemzeti Egység Pártján belül a kormány intencióinak megbecsülésével és kormányzati eszközeinek méltánylásával mögéje sorakozik. Mint minden országban, Magyarországon is sokfelé a mennél színesebb hangzatosabb, erősebb jelszavak divatja járja. Természetes, hogy a jelszavak gyártásában a szélsőségek hívei a legproduktívabbak. Ez a termékenység azonban bizonyára nem válik ■ii ország hasznára. . A középút politikája idegenkedik azoktól a jelszavaktól, amelyek, bármilyen tetszetősek volnának is, egyáltalában nem válthatók hasznos tettekké. A középúton jelszavak nem teremnek, hanem cselekedetek. Mégpedig — épen ez a legfontosabb — a gazdasági és társadalmi munka gyümölcsöző cselekedetei. — Bizonyos, hogy a szerény és csendes munka, amelynek eredményei oly gyakran csak hosszabb idő múltán érde lelődnek meg, nem olyan hatásos a nagy tömegekre, mint a rikító jelszavaknak szofisztikus vagy demagóg föltálalása. A különbség azonban az, hogy a jelszavakkal magukban véve legföljebb a parlamentben lehet hangos, de hamar elütő viharokat támasztani, a csöndes és feltűnés nélküli munkával viszont oly gazdasági, és társadalmi intézményeket lehet megtermteni, amilyenekre az exisztenciájáért keservesen küzködő Magyarországinak' mindennél inkább' szüksége van. A középút manap minálunk a jól felfogott, igazán nemzeti demokráciának az útja, mert a középúton haladok’, mint azt gróf Klebelsberg1. Kunó, vallás és közoktatásügyi miniszter minapi komáromi beszédében oly nyomatékosan hangoztatta a sok álevamgéliummal ellentétben a polgári munka evangéliumát hirdetik,minthogy nézetük szerint csakis erre fölesküdve lehet az országot mai súlyos helyzete közepette politikailag, gazdaságilag és társadalmilag talpraállítani. "E célkitűzésnek helyességében megerősíti a kormányt párthíveinek ragaszkodó fb hozzájárulásán kívül az a figyelemreméltó körülmény is, hogy immár a nemzetgyűlési ellenzék komolyai m és felelősségük tudatában levő elemei is mindinkább belátják, hogy nemi szónoklatok, hanem csakis munkás cselekedetek vihetik az országot a végső konszolidáció felé, amelynek ígéretföldjére azonban sem a jobboldali, sem a baloldali szélsőségek meredekjein eljutni nem lehet hanem csakis a mérséklet politikájának széles és becsületes középpútján. A négyezeréves divat Mint már jeleztük és mint valószínűleg más jelekből is észrevehette Nagyságos Asszony, beköszöntött a tavasz és ezzel majdnem egyidejűleg aktuálissá váltak is a nyári, az őszi és a téli toalesztgondok. Aktuális lesz tehát figyelmeztetni Kegyedet, hogy hiába költi magára leglengiébb tüllt, a legmogyoróbb színű krejxleszt, vagy a végleg jobbtétresszendersült dzsemper jogutódjába «georgette casarnie»-ot,vagy a szmoking-kosztümöt, amiről még nem is álmodnak Brassóban, ha divatozni akar, a legfrisebb múmiadivat szerint kell öltözködnie. Mint olvasom, a női divat Párisban székelő hatalmasai kilószámra kínálják a frankot lord Camarvonnak, anépszerű sír felfedezőjének, ha, a halottaspalotában talált ruhák, kendők és tunikák hiteles másolatait nekik átengedi. Ez természetes.Hisz mi rejthet újabbat, mint ama bizonyos barlang, amelyre kerek négyezer esztendővel ezelőtt fordították rá a záro kőlapot. Itt azután rabbi Akihát kell idézni, aki köztudomásúlag rendkívül értelmes férfiú volt és aki mégis tévedett azon állításával, hogy semmi sem fut a nap alatt. Tévedett bizony, miért Akiba rabbi ezalatt csak arra gondolt, hogy amit az ő idejében újnak mondtak, az már 25 esztendővel korábban is a legújabb volt. De az olyan divat, ami Brassótól erősen délkeletre is már 4000 jővel ezelőtt is a legújabb volt (és akkor és ott bizonyára a legújabb volt, mivel a Fáraó Hírv poszt biztosan nem nyúlt hozzá ahhoz e kosztümhöz, amitmár harmadéve hordtak az egyiptomi divatdámák), ez olyan trouvaille, ami miatt rabbi Akiba is pironkodna. " Tudja, mit jelent a fenti hit Asszonyom? Hogy az idei divatot a homok mélyéből kikotort 4000 éves fáraó ugyanannyi idős hitvese fogja diktálni. Pedig azóta, hogy Tutankhamon őfelsége ésneje élő állapotban taposta a sárgolyót, országok, kultúrák és alkotmányok születtek és múltak el, sőt maga asárgolyó is laposból görmbölyített vallások enyésztek el és istenek buktak meg. De egy megmaradt és változatlanul maradt meg — az ember. Az emberrel pedig megmaradtak annak öszszes tulajdonságai, elsősorban pedig a divatnak és az újnak az akarása. A divatnak és az újnak pedig ma csak egy bányája van — a feledéig. 1923. április 2. A magyarországi irodalom az erdélyi irodalomról Móricz Zsigmond és Pakots József nyilatkozata (A Brassói Lapok budapesti szerkesztőségétől.)BUDAPEST, 1923. husvét. A magyarországi fiatalabb irói nemzedék egyik jelessége, Bodor Aladár, egyetlen szóval sem túlzott, amikor ezt irta: »Erdély mindig többet adott az anyaországnak, mint amennyit kapott. Ma is tőle várjuk a többet, a nagyobb és a hűbb szivet. Ápolja e Erdély ezt a hűbb és nagyobb szivet tiszta magyar vérrel, igazi nemes irodalommal, a nagysági és hűség klaszikusaival!« A mai Magyarországi írók, valamennyien ilyen várakozással tekintenek Erdély szellemi életének irodalmi megnyilvánulásai elé. Bizonyság erre Móricz Zsigmond is az illusztris író, aki lelkével mindig otthon volt Erdélyben, s akinek egyik legmonumentálisabb történelmi regénye, a tavaly megjelent Tündérkert. Erdély múltjának egyik vérzivataros évtizedét támasztotta föl a költészet páratlan bűvészetével. Móricz Zsigmond, a Brassói Lapok budapesti szerkesztője előtt Erdély irodalmi hivatásáról a következő mélységes intelmű nyilatkozatot tette: . — Húsz év óta harcolok az irodalom decentralizálásáért. Egészségtelennek tartom, hogy minden irodalom, minden művészet, szinte minden kultúra Budapestre szoruljon. A mi viszonyaink között azonban eddig lehetetlen volt, hogy változtassunk rajta. Egyetlen vidéki városunk sem akadt, amely önállóan fenn tudott volna tartani valami művész csoportot, mely ott benső, belterjes működést végezhetett volna. Történt ugyan ilyen kísérlet több is, a legnevezetesebb Nagybányáé, amely naggyá tette nevét egy egészen új festőgeneráció nevelésével. Az irodalomban Nagyvárad az egyetlen város, amely vagy húsz évvel ezelőtt jelentékeny szerepre tett szert, annyiban, hogy a "'Zuglat«nak csaknem minden írója agyváradon kezdte az újságírást ,és a poézist. — A mai erdélyi irodalmat, fájdalom nem ismerem eléggé. De Kolozsvár mindig második főváros volt. Többször jártam ott és áhítattal tapostam a nagy magyar emlékektől terhes utak tövét. A kolozsvári Newyorkban ugyanolyan irodalmi élet zajlott ,na valamivel kevesebb is, mint a budapesti New- York kávéházban. Nem kell tehát a legrégibb emlékekig visszamenni és Erdély hajdani nagy íróira, a Kemény Zsigmondokra, Gyulay Pálókra, Brassai Sámuelekre, a nagy történetírókra a gróf Teleki Józsefekre, a gróf Mikó Imrékre, gondolni, hisz őket felsorolni is kigyőzné? Nem tudom eléggé, milyen fokú és kvalitású irodalom van ma Erdélyben. De úgy gondolom, hogy oly elzárt területen, mint Erdély irodalom és művészet csak akkor fejlődhetik ki erőteljesebben, ha a nagy közönséget ránevelik és felöviszik a művészi öröm élvezetén. Ezt pedig csak azok tehetik meg, akik Isten és a társadalmi fejlődés segítségével ma a tőkének, vagyonnak birtokában vannak. Elsősorban az erdélyi mágnásokra gondolok, akiknek ez különben is trankciójuk, akik századok óta kötelezvei vannak erre, és akik kezü.emn hatják Erdély és a magyarság sorsát. Ha minden erdélyimagyar fokozottabban köteles ma munkában érleni föl életét, ha minden erdélyi író és művész izzó lelkesedéssel kell , hogy napvilágra hozza, ami a lelkében szunnyad, akkor minden erdélyi mágnás kell, hogy szívén tartsa a kezét és öntudatosam, pontos célkitűzéssel teremtse meg annak lehetőségét, hogy művészetet és irodalmat építessen a magyarság) és ez nemcsak a magyarság érdekében kötelessége, hanem az emberiség érdekében is, mert a művészet világkincs. Pákots József, a magyar nemzetgyűlés tagja, a Petőfi Társaság tagja és volt főtitkára, Erdély szülöttje — aki számos novellájában, regényében és versében megható emléket állított szülőföldjének — ugyanerről a kérdésről így nyilatkozott a Brassói Lapok budapesti szerkesztőjének: — Innen távolból is látjuk, hogy az erdélyi irodalom új és meglepően friss lendületet vett. Így szokott ez lenni, ha az irodalom a lélek hangjait elsőnek fogja fel és megtisztul úgy az örömnek, mint a bánatnak hangulataiban. Ez a megtisztulás csodálatosan üde és nemes formákat talál az erdélyi írók műveiben. Egy új irodalom megszületését látom, nagyszerű ifjú tehetségek kerdéseiban, uj törekvéseiben. Esztétikája a régi nemes irodalmai hagyományokban gyökerezik, de a legmodernebb művészet törvényei ■zerint fejlődik. Mikes Kelemen türta irodalmi nyelve, amely voltaképpen kristályos vizű forrása az egész magyar irodalmi nyelvnek, az uj erdélyi írók és költők műveiben szivárvány színeket játszik és e színeken túl dereng a nemzeti újjászületésének fénylése. Hogy az erdélyi irodalomnak lesz-e hatása a most magyarországinak nevezett irodalomra, az kétségtelen. Szükséges is, ahogy ez bekövetkezzék. A magyarországi irodalmukk is ugyanazokat a zavaros tüneteket mutatja, mint a minő zavaros az emberi lélek. Sok a bajunk, sok a keservünk és mindenki ezer és ezerféle módon igyekszik kivezetni az az országot e szomorú helyzetéből Ez némi dissonanciát támaszt az eszközökben, bár kétségtelen, hogy a lélek célja egy. Erdély ebben a tekintetben előnyösebb helyzetben van, mert ott a magyarsági köréiben nincsen dissonancia. Én, miint erdélyi születésű író, mély meghatottsággal és szeretettel köszöntöm az én író és költő testvéreimet, akik odaát a magyar irodalom és művészet nemes apostoli munkáját végzik. A Brassóii Lapok utján küldött eme szenetek vajha megértéssel találkoznának az erdélyi magyarság táborában, amelynek leghatalmasabb létfenntartási fegyvere a nyelve és kultur.