Brassói Lapok, 1926. július (32. évfolyam, 144-169. szám)
1926-07-02 / 144. szám
1920. sz. 2. Magyarok a parlamentben Ahol semmit sem hallani — „Azért“ elég rokonszenves — „Domnn Szandor“ , BUKAREST. (A Brassói Lapok tudósítójától.) Képviselőink elhelyezése úgy, a szenátusban, mint a kamarában, a Legszerencsétlenebb formában történt: ott űlnek megbizottaink »az Isten háta megött.« Tessék ellképzelni: a román parlamenti életben teljesen új kisebbségi képviselőket, akik nem nőttek fel a román államnyelv kultiválásában, mennyire kényelmében nemzetben vannak, a midőn megfeszített figyelem dacára sem tudják kellő figyelemmel kísérni a szónokot ! Ha nincs szándékosságebben az elhelyezésben, akkor legalább is tapintatlanság. Hapedig szándékosan történt, akkor — még ennél is több: sokkal több. **• i í . Az energikus eszközök alkalmazásában — mint megírtuk — a kormány bennünket, újságírókat kizárt a kamara folyosójáról A legkomolyabb tiltakozásunk dacára sem akarja visszaadni régi jogunkat. Mert nincs a világon parlament, ahol ehez hasonló eset történt volna s nincs példa erre a románparlamentben sem. Legfeljebb annyi, hogy az l überálisok kizárták az "irredenta* magyarsajtó képviselőjét, így tehát kénytelenek az újságírók a karzatról érdeklődni, hogy kik az új jövevények .A magyar képviselők iránt általános az érdeklődés. Elsősorban Bethlen személye iránt érdeklődnek. Vannak olyanok, akik egy nagyhasú, nagyszakálú, bozontos szemöldökű, kikent-kifent bajuszu ősmagyart akarnak látni pártunk elnökében. S alaposan meglepődnek, midőn megmutatom nekik. Egy kis megfigyelés után végre megjegyzik: , — »Azért« elég rokonszenves. Laár Ferenc »képe« nagyon tetszik nekik. Azt kérdik: »Nem Árpádnak hívják?« (Wilder Józsefről nem merem megírni, hogy, mit mondtak. Elég az adott, jót nevettünk rajta, különösen akkor, midőn fejének kerekded ,ragyogó felükjét különböző formában hozták hasonlatba. Il — Kár, hogy szemüveget hord, mondja agyúk* különben hasonlítana .Casilouz-hoz. Bernádyt már ismerik. Az még mindig a régi helyén ül Magánoson, visszavonultan, mintha a magányt, a visszavonultságot képviselné. — Hát Barabás? kérdik többen. — Barabás a szenátusban .L — Menjünk a szenátusba. És Barabásért elmentünk a szenátusba. — És Barabás tetszett nekik. — De milyen fekete ! — kiált fel kollégám . — Nem itt született a regátban? kérdi a másik. — Nézzétek, itt van domin Szándor. S mindannyian körülveszik a volt kamarai harcost. Mindegyiknek elmond Valamit S mindegyik jegyez. Szeretik az »öreget«. — Ahá, ez az a liberális, mutat egyik szenátorunkra egy újságíró. Pedig olyan jó benyomást tesz... — Tornya, Tornya... ahá, a genfi Tornya__ Etát ez is itt van? Mikor Genfben vádolt bennünket, nem gondolt arra, hogy valamikor itt fog ülni, a román szenátusban. Balogh szenátorral nem tudnak megbékélni. »No, majd átadjuk Rossnak.« Ross ma Románia egyik legkiválóbb torzképrajzolója... Közben bezárják az ülést s igy a többi szenátorunk megmenekült a kritikától. i.I. I ! : . ____ V. J. — Létrejött a megegyezés a nyomdaiparban. Kolozsvárról jelentik: Az erdélyi nyomdatulajdonosok és a munkások között napokon át tartó tárgyalások után létrejött az új kollektív szerződés, amelyet négy évre kötöttek meg. Az új szerződés heteken át folytatott megbeszélések és tárgyalások eredménye ,amelyeket Kolozsvárott kezdtek meg, s Segesváron fejeztek be. A tárgyállások az ueletti napokban a késő éjszakai órákig tartottak. A munkások béremelést kértek, a munkaadók ezzel szemben a munkakeresi remény fokozásiártkívánják". Az új szerződés szerint az eddigi 1188 lejes heti bérminimumot heti 262 lejjel emelték, úgy szintén emelkedett a miniklateljesítmény 6 és fél százalékkal. A megegyezés az erdélyi közélet szempontjából is nagyon örvendetesen fontos, miért hiszen újabb négy évre biztosítja az utáni Szt.-t, az irodalom és művészet szolgáltatlatóan álló nyomdaipar zavartalan működését. — A budapesti safordverseny. Budapestről táviratozzék. A hétfői KarimacHill fordulóin Yates győz Tartakower felett, Havasi Montscelli felett, dr. Nagy Steiner felett, Prtokeseh Kosmich felett. A Rubinstein—Réty és a Grünfeldi—Takács játszomják eldöntetleneik. A Colins—Smosko—Borovski, valalmint a Mattison—Vajda játszmák függőben maradtak. A keddi negyedik fordulón Réti győz HaVasi a világon páratlanul áll. 16 polgári penzió napi 30 cseh koronától feljebít. felvilágosítással szolgál Mg. Ph. L SINGER, Timisoara II. Str. P. Tegle No. 2 Aki nem utaztat, az Iszsznákon PÖSSYÉH Iszapházikorát. Eredeti pöstyéni Iszapcakolások dr. Hertursh — dr. Fnferitios szanatórimában kaphatók. Brassói fölerakat: KRIFFT és HERBER? drogéria- Pl. Qa. Iszapkocka használatra kész aeatuskompress avis Sen gyógyszszárban és draaszársan kapható. .'-Ico ellen, Monticelli Yates ellen. EtcEliabe’iSe írek Maradtak! a Collins—Rubinstein, dr. Nagy—Grünfeld, Prokesoh—Mattison, Surovsko Borovszkij—Vajda, Takács—Kkótoch játszimék. — Elgévonások. Az utóbbi időben nagyon sok elgázolás történt a vasútnál. A napokban Kiskapus állomáson a tűztisztító gödörben találtak egykatonát elgázolva. A katona a nagyszebeni vasútiszázadnál szolgált mint fékező s valószínű, hogy szolgálatában kimerülve elaludt a féken s úgy esett le a kocsik közé. Egy másik embernek a karját vágta le tegnapelőtt Brassó-Külváros állomásnál a személyvonat Nem várta be miig a vonat megáll, hanem leugrott de oly, szerencsétlenül, hogy a kocsik közé esett s bal karját levágta. Fején is sérülést szenveretett. Tegnap Felsőtömlős és Predeál állomások lközött egy ismeretlévi egyén egy Predeálról lefelé haladó tehervonat elé vetette magát A mozdonyvezető már nem tudta a vonatott megállítani idejében is a szerencsétlent elvágta a vonat. Felvették a vonatra, azonban mire Felsőtömös állomásra beéreteztek, meghalt Ugyancsak tegnap Segesvár-Szentágota állomásokközött egy tehervonat elszólta Stroia Maria Henstorf község illetőségű nőt Kogsi Éniképen sfelőtt avonat alá nem lehet tudni - A sorforvizsgált új rendje. A brassói rendőrség közli, hogy mindazok, akik, gépkocsi vezetői vizsgát akarnak tenni, kérvénnyel kell fordulniuk a rendőr-prefektushoz, amelyben mellékelni kell az illetékes törvényszék az illetékes járásbíróság, az iletékes községi elöljáróság valamint Brassóváros főorvosának bizonyítványait három iosalakú fénykép kiséretében. Vizsgára bocsáthatók mindkét nembeliek, akik a 18. életévet betöltötték, s 200 lej vizsgadíjat nyugta elenében letétbe helyeztek. A vizsgára jelentkezőknek ismerniök kell a műszaki elmélet mellett a közlekedési szabályrendeletet, s bírniük kell a román nyelvet legalább annyira, hogy tolmács nélkül jelentkezhetnek. BRASSÓI LAPOK 5. oíja. 144. számú Mért nem lehetett megállapítani, hogy öngyilkosság* történt-e, vagy pedig rablógyilkosság áldozata lett . Borzalmas lelet a kolozsvári Szamos híd melletti töltésen véres zsebkendőn egy levágott emberi fejet talált, a test maga pedig a töltés alatti mély árokban feküdt A pályafelügyelő azonnal értesítette a borzalmas leletről a rendőrséget, ahonnan bizottság szállott ki. Megvizsgálták a holttestet kikutatták zsebeit s a nála tart iratokból megállapították, hogy a halott Garoli .’’Modestin, tizennyolc éves, vicenzai (olaszországi) születésű artista. Tadadtak nála az útlevelén kívül egy Brassókól Kolozsvárig szóló KOLOZSVÁR. (A Brassói Lapok tudósítójától.) Kedden este tizenegy órakor, amikor a kolozsvári pályaudvar inspekciós pályafelügyelője rendes körútját végezte, a Rennerbőrgyár és Szamos vasúthidia közötti magas töltésen borzalmas k esetre bukkant. A sínek mellett, arccal lefelé,egy Egy ebiraszi artista rejtélyss feaina a vasail sinslea BRASSÓI LAPOK POLITIKAI NAPILAP Megjelenik minden munkanapon az esti órákban Az előfizetésre vonatkozó tudnivalók az első oldalon a „ lap fején olvashatók. Hirdetések vagy közvetlenül a kiadóhivatalhoz küldendők vagy pedig bármelyik hirdetési iroda vagy bizományosunk útján is feladhatók. A *-gal megjelölt közlemények díjazás alá esnek, Felelős szerkesztő: Kocsis Béla. A Brassói Lapok nyomdavállalatának kiadása ■ A Brassói Lapok egyes példányainak ára (Bukarestben is) 5 lej, vasárnap 6 lej, Ausztriában 30 garas, Csehszlovákiában 1 cb., Jugoszláviában 2 dinár, Magyarországon 2000 m. h. Franciaországban 50 centimes, egyebütt 6 lej értékű valuta. Mozik műsora: c70rHa. Modern: Koriod. Jzeraa-1 Ppoliój egyéjszaka kalandjai, Julius 1. Kérjük azokat a tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése július 1-én lejár, hogy előfizetésük megújításáról idejekorán gondoskodjanak, nehogy a posta utalványok késedelmes beérkezése miatt a lapküldés megakadjon. Előfizetési árak vidékre: Egy évre .... 1000 Lei Félévre .... 520 „ Negyedévre . . . 270 , Egy hónapra . . 100 „ Tisztelettel: ^ Brassói Lapok kiadóhivatala hírek A még megejtendő tüzetes orvosi vizsgálat fogja megállapítani, Várjon találhatók-e a hullán külső erőszak nyomai.M . i • n Kat: Sarlós Boldogasszony. — Prot.: ISII. Sí'-sätíibrí , JHJIUU b. A nap . 4.37—20.02. A hold , utolsó negyed 6.6 órakor. — Időjárás: Változóan felhős idő várható, helyenkint zivataros esőkkel és további hóemelkedéssel. • --- ~-m iiiiíntiiMiiiiiriTiitrti T>mrifiri másodosztályú vasúti jegyet, ez azonban régebbi keltezésű. írásaiból megállapították azt is, hogy a halott édesapja, bátyja és ''.húga Bukarestben laknak s ő maga legutóbb az egyik constantzai cirkuszban szerepelt. A zsebeiben talált levelekből megállapították, hogy nem élt jóviszonyban családjával, s ebből azt következtetik a hatóságok, hogy Garon öngyilkosságot követett el. 11a tényleg öngyilkos lett, akkor tettétóriási hkierővel keltett, hogy, végrehajtsa, mejd a test helyzetéből arra lehet következtetni, hogy 11 : 11 a legnagyobb nyugalommal terítette le zsebkendőjét a vágányokra, ráhajtotta a fejét és a vonattal lefejeztette magát.