Brassói Lapok, 1934. január (40. évfolyam, 1-23. szám)

1934-01-01 / 1. szám

*034 január 1. ­1 . A­agikus halálával kapcsolatban a a­v­­áció, amelyet Tokióban élő fiától éatt nemrégiben. Duca György arra a­ll, hogy édesapja lett Románia m­inisz­­illöke, élcelődő hangon csak ezt a szavu üdvözlő táviratot küldte: ’ Szerencse — és részvétkivánataim! cikket, természetesen, még senki sem ette, hogy ez az élcelődés ilyen hamar okolt lesz. Jellemző egyébként a meggyilkolt mis­­zterelnök életmódjának különben kez­­domása puritánságára, hogy zsebeiben m­indössze 80 lejt és egy francia 5 centi­­nest találtak, apró feljegyzéseken kívül. DUCA ÉLETRAJZA erte a miniszterelnök életét 54 éves ko­rában oltották ki a vasgárdista merénylő golyói. Tehát a politikában még fiatal­nak számított 1879 december 20-án született Buka­restben,­ azaz éppen karácsony előtt töl­tötte be 54-ik­ életévét. Apja vasúti vezér­­igazgató volt. Tanulmányait Bukarestben és Párisban végezte, ahol jogi doktorátust szerzett. Visszatérve az országba, egy ideig a birói kar tagja volt, majd a szövetkezeti mozgalom megszervezéséhez látott. Ezen a téren olyan eredményes tevékenységet fejtett ki, hogy 1907-ben már vezérigaz­gatója lett a szövetkezeti bankok köz­ponti pénztárának. Ugyanebben az évben választották meg először képviselőnek s azóta szüntelenül tagja volt a parlament­nek. Politikai pályafutása kezdetén fő­képpen társadalmi és gazdasági problé­mákkal foglalkozott. Miniszter első ízben Bratianu Jones kormányában, 1914-ben lett. A közokta­tásügyi tárcát kapta. A háború alatt ő tartotta a kapcsolatot Massarykkal, a csehszlovák köztársaság jelenlegi elnöké­vel. A háború végén földművelésügyi mi­niszter volt. 1918-ban ő szerkesztette meg a földreformról szóló törvényt. Bratianu Jonel második háború utáni kormányá­ban külügyminiszter volt s teljes 4 esz­tendőn át irányította az ország külpoli­tikáját. 1927-ben belügyminiszter lett s Bratianu Jonel halála után Bratianu Vin­­tila kormányában is ezt a tárcát tartot­ta meg. Amikor Bratianu Vintila is el­halálozott, 1930 december 28-án őt vá­lasztották meg a liberális­ párt elnökévé. Ilyeténképpen kerek 3 éven át volt a ha­talmas párt vezére. A­ miniszterelnöki székben alig 6 hetet töltött. MEGDÖBBENÉS ÉS RÉSZVÉT VILÁGSZERTE Ducit miniszterelnök meggyilkolása óri­ási megdöbbenést keltett úgy a főváros­ban, mi­nt az egész országban. Amikor a pontosan­ 10 óra előtt 5 perccel történt merénylet híre a fővárosban elterjedt, óriási tömegek lepték el a Calea Victoriei központi részeit s eleinte mindenki ízlés­telen tréfának tartotta a lesújtó hírt. A nemzeti színház és a Capsa környékén egész éjjel nagy csoportok álldogáltak, izgatottan várva a részleteket és újabb híreket Szinajából. A belügyminisztériumban a kormány tagjai és a hatóságok vezetői úgyszólván egész éjszaka tanácskoztak és rendelkez­tek. Messzemenő, szigorú intézkedéseket tettek a rend fenntartására, tekintettel ar­ra, hogy — amint a merénylet ténye mu­tatja — az eddigi óvintézkedések nem bizonyultak elegendőknek. A délelőtti riövid minisztertanács folya­mán Inculeţ belügyminiszter a miniszter­­elnökségre hivatta Ionescu tábornokot, a bukaresti II. hadtest parancsnokát, vala­mint Pomponiu és Hotineanu hadbiztos­ezredeseket, a hadbíróság vezetőit. Kiszivárgott hírek szerint az ostromál­lapot bevezetés­éről volt szó, amelyet — amint beavatottak tudják és határozot­tan állítják — legkésőbb az esti órákig életbe léptetnek. Incules belügyminiszter délben 1 óra után Szinajába utazott, hogy aláírassa az uralkodóval az os­tromállapot elrendeléséről szóló dekré­tumot. A kormány különben a merénylettel kapcsolatosan kiáltványt intézett az or­szág népéhez. A manifesztum hangoztatja, hogy a nagy és fájdalmas megpróbáltatás után, amely az országot Duca minisz­terelnök meggyilkolásával érte, a kor­mány el van szánva az alkotmányos rendnek és a nyugalomnak a legvégső eszközökkel való fenntartására. Tudatában a reá háruló súlyos felelősség­Rögtön Duca miniszterelnök temetése után minden valószínűség szerint még a keddi nap folyamán összeül a liberális­párt végrehajtóbizottsága, hogy megvá­lassza az új elnököt. Általános vélemény szerint a párt élére Bratianu Konstantin pénzügyminiszter kerül, aki Duca mellett eddig is első al­­vezére volt a pártnak. Már csak a neve is predesztinálja a pártelnöki szerepre. Politikai körökben biztosra veszik, hogy Anghelescu dr . a jelenlegi miniszterelnök nyomban az új pártelnök megválasztása után benyújt­ja lemondását és az uralkodó Bratianu Dinut nevezi ki miniszterelnöknek. Anghelescu dr. miniszterelnöksége ezek szerint csak átmeneti jellegré 1D. ZELEA CODREANU LETAR­TÓZTATÁSA Hajnali négy órakor megtörtént a brassói állomáson az első letartóztatás, amint arról beszámolónk más részében röviden beszámo­lunk. A letartóztatást Radu Pascu főügyész sze­mélyesen eszközölte. Az ügyészség ugyanis tu­domást szerzett arról, hogy Jon Zelea Cod­rea­­nu, a „kapitány“ édesapja, Gyulafehérvárról Bukarestbe utazik. Előbb a csendőrök mentek fel a vonatra és tőlük tudták meg az utasok, hogy meggyilkolták a miniszterelnököt. A vo­naton leírhatatlan megdöbbenés keletkezett. Mindenki izgatott volt, mindenki felháboro­dott, csak egy ember maradt higgadt, mintha számára ez nem is volna újság: az öreg Co­dreanu, akit néhány pillanat múlva csendőr­­szuronyok között hoztak be a városba. Radu Pascu főügyész szombaton reggel ki­hallgatta Codreanut. Alaposan átkutatták zse­beit, amelyekben több kompromittáló írást ta­láltak, így többek között egy listára bukkan­tak, amely az ország területén letartóztatott összes vasgárdisták neveit tartalmazta. Azon­kívül megtalálták az alsófehér megyei vasgár­dista halállégió vezérének a „kapitányhoz“ in­tézett jelentését, amelyben a megyei vezér el­mondja, hogy a feloszlatás milyen súlyosan érinti őket és közli, hogy az egész légió kész magát feláldozni. Bármilyen tettre készek, csak a parancsot vár­ják. Az öreg Codreanu kijelentette, hogy a me­rényletről mit sem tud. A főügyész megkérdez­te, hogy a fia merre bujkál. — Nem tudom és nem is érdekel, — mon­dotta az öreg vasgárdista, aki még mindig tel­jesen higgadt volt. Jon Codreanut minden valószínűség szerint még az éjszaka folyamán Bukarestbe viszik, a­hol a kormány, illetve a belügyminisztérium rendelkezésére bocsátják. LETARTÓZTATÁSOK MAROSVÁ­SÁRHELYEN A marosvásárhelyi hatóságok szintén meg­tették a szükséges intézkedéseket a rend biz­tosítására. Szombaton hajnalban az ügyészség rendeletére a sziguranca őrizetbe vette Ghila Gyula dr. marosvásárhelyi ügyvédet, hírhedt vasgárdista agitátort, aki annak idején a Vas­gárda listáját a törvényszékre benyújtotta. Azonkívül letartóztatták Máté hivatalnokot és Wéber soffőrt, akik szintén aktív vezető tagjai voltak a terrorista alakulatnak. A letartóztatá­sokról a rendőrség semmiféle hivatalos felvi­lágosítást nem adott ki. NAGYVÁRADON a Dúca miniszterelnök ellen elkövetett halálos merénylet híre óriási konsternációt keltett. Az első hírek még a késő esti órákban megérkez­tek és teljes bizonytalanságot teremtettek. Reggel a polgármester helyettesítésében Po­gány városi tanácsos részvéttáviratot küldött a miniszterelnök özvegyének. A városi ható­ságok egyébként elrendelték, hogy további in­tézkedésig, — a gyász jeléül, — mozielőadásá­nok, a kormány teljes határozottsággal, eréllyel és önmegtagadással teljesíti kö­telességeit a hazával és a koronával szem­ben. Szombaton este 6 órakor a kormány folytatta a délelőtt megkezdett miniszter­­tanácsot, hogy megtegye a további intéz­kedéseket. A liberális­ párt ifjúsági szervező központi bizottsága délelőtt ülés, amelyen — miután méltatta" halált halt Duca pártéin", határozatot hoztak s­oo­kát nem sza­ki mulatság A hajnali városban, elő. A szint már a les megütköz Európába A kuka része, élű még az i­umbap rázó­m nap v nöks' Ur mi­ pá a Pén érdelei torvára ment k­­eződtel rült néh Az er- A jasi nemzeti-’ a csemoi a kolozsvá­resti pedig be a szén: A keresi szenátoros Bukare.­hály. Kolozs párti és kül). Galac Aussdin Jasi — /Gu jelölt nélkül). A négy mezőgi­­rai szenátorvál­asztó­z őket választották be: Bukarest — Solacolu c.­dasági), Samoila Alexandr( ma­rai). Kolozsvár — Moldovan Valér nemzeti­­parasztpárti (mezőgazdasági) Jumanca József szociáldemokrata (munkamara) Galac — Jechiianu (mezőgazdasági) és Toniţescu nemzeti-par­asztpárti (munka­­kamarai), Jasi—Cardas (mezőgazdasági) és He­­roveanu magántisztviselő (munkakama­rai). Jellemzi a közönyt és érdektelenséget, Bratianu per ami ! Ne kísérletezzék nu már megtették ezt Ö. I szednek most! Egy h ! győzni ! Az összes g.­­ gériákban. Lei 52.— készíti Wimplassing hócipők előírt eredeti gyári árak mellett LSis©3eum Steckl cégnél Brassó, Kapu­ u. 34. Telefon 5­45 Hitelközpont tagja- Fiókoki Bukarest, Arad. f.t­t A­d kör bor­zér

Next