Brassói Lapok, 1937. december (43. évfolyam, 256-281. szám)
1937-12-19 / 272. szám
1937. december 19 PAJKOL HUNNAK A kávéházban törzsasztaluk van a nénikéknek. Délután 5 órakor pontosan megjelennek ezek a tisztes dámák a számukra fentartott asztalnál s a pincér oly szeretetteljes reverendával fogadja őket, mintlha valamennyi külön-külön a saját nagymamája lenne. — Parancsoljon, nagyságos asszony — — köszönti az elsőnek érkezőt —, azonnal jön a társaság. Ez a prognózis csalhatatlan. Pontban 5 órakor az összes illetékes kávénénikék megérkeznek a kávé randevúra. A nénike betipeg, odasiet a ruhatáros s óvatosan kifejti a törékeny kis testet a bundából, a mibe be van csomagolva. A pincér széket tol olaja, de az anyóka köszöni, nem kér széket, inkább a pamlagra ül, ott puhább , a kilátás is jobb a forgalmas utcára. Aztán jönnek a többiek is, nénikék hatvantól nyolcvanig, körülülik a hosszú asztalt és a pincér négyesével szállítja az uzsonnakávékat, tudja már, melyik mama hogyan szereti: édesen, barnán, föllel, habbal, világosan, hány cukorral, forrón, langyosan, csészében, pohárban? Jön a kenyeres, kuglófot, fonottkalácsot, kiflit, pirított zsemlyét szolgál és megkezdődik az általános csámcsogás, hörbölés. A nénikék uzsonnáznak, nyugodtan, körülményesen, minden csöppet és morzsát kiélvezve. Közbe persze folyik, a szó, hogyan kellene főzni ezt a kávét, hogy zamatosabb legyen és mi hiányzik a túrósbéles, vagy a tejeskalács izéhez. — Egy kis címet nem ártott volna neki. — Emlékszel Malvinkám azokra a kávékra, tudod, mikor még a Bécsi utcában laktunk. Malvinka persze mindenre emlékszik. — Hogyne drágám, még ma is emlegetjük otthon azt a diósbejglit, amit Sarolta néni sütött, amikor a negyedik unokája született. A kávéházban zsong, zsibong az élet vására. A szomszéd asztaloknál alkalmi üzletek és átmeneti szerelmek szövődnek s bonyolódnak. Egymást gyúrják, fűrészelik, taglózzák az emberek, tülekednek egy-egy ölelésért, 5—10 százalék jutalékért, falás kenyérért, néhány darab pénzért. Az élet aktív harcosai marakodnak szerte a füstös-meleg kávéházban... Csak a nénikék törzsasztala előtt torpan meg a kavargó áradat. Csöndes öböl ez, melynek sima, nyugalmas vizére már bevánszorogtak a rozzant, forgalomból kivont bárkák, itt már nem sodor az ár, barátságos, apró fodrokat vet a barna kávé a magas, talpas poharakban. A pincérek elviszik a tálcákat, hangerlivel letörlik a kávécsöppeket, leseprik a morzsákat az asztalról, a nénikék a jóllakottság boldog elégedettségével néznek körül és megkezdődik a traces, a kávéházi uzsonna tulajdonképpeni célja, a forgalomból kivont életek egyetlen értelme. A kávégőz szellemi ,,Uberbau“-.Ja ez, ami úgy kell a nénikéknek, mint a betevő falat kuglót. A traces tartja fenn a kapcsolatukat az élettel, amely olyan szép volt, ahin csúnya volt, de most nélkülük vackolódik tovább. A nénikéket minden érdekli, a legfrissebb házasságtörési botrányt éppoly élvezettel habzsolják, mint a dupla habot külön megcukrozva. ■— Mit szólsz Karolin, most már biztos, hogy hozzáadják Lilit ahoz a ragyás, szentes senkiházihoz. Szeráfin néni és Malvinka összesúgnak: — Nézd, nézd a Jolánt, ott áll a csemegésbolt előtt az Irénkével. Ej, hogy jár a szeme, majd felfalja a férfiakat. Pedig két szép gyermeke van és milyen okosak! Azt mondja a múltkor a kisebbik, az Ibolyka. . . (Súg valamit, mire Malvinka az ő bevallott 70 esztendejével elpirul s idegesen nevet.) Aranka néni is majd kinézi a szemét a kávéházi tükörablikon, hirtelen old -'halöki Tildát, nagy huncutkodva mond valami jót, még csippent is egyet a szemével. Tilda néni arcán egyszerre megelevenedttek az összes ráncok, a társupor jósolnak a foseflon száj löré s a fonnyadt, sárga arcot pillanat alatt elönti a mosoly navsugara. A könnyes, kilúgozott szemből mintha a menekülő élet egy utolsó intése villanna elő és a pajkos, szemérmes mosoly ezen a múmia-arcon egyenesen megrendítő. Tilda néni szégyenlős bájjal mosolyog a Fránya Aranka néni huncutkodásain és én a szomszédos asztalnál elbűvölve nézem, amint a pajkos múmiák különöskévűen megelevenednek a forró kávé gőzének édes mámoréban. Ismeretlen világ volt ez előttem pedig azt hittem, hogy az öregség nem más, mint reménytelen harc az érelmeszesedéssel tösznénnyel, gnomorfebebiel s egyébb aggkori bainkkal. Azt hittem, ezek a murván-nénikék egész nap sóhajtozva várják a halált s nagyokat nyögnek a túlfűtött kandallónál ülve, zsörtölődnek, nyügdösnek környezetükkel napestig. Most váratlanul, itt a kávéházi múmiatörzsasztalt figyelne, kitárult előttem ez az életentúli élet is. Ohé, itt is van még mozgás, vannak figyelő szemek, appercipiáló agyvelők, sőt — uram bocsá’ — pajkos kis gondolatok is, melyeket a szünni nem akaró életkedv csihol a száradó ajkakon. Élnek ezek az aranyos kis múmiák, éljenek is sokáig, kedves Tilda néni, Malvinka, meg a többi vidám kávénénike, egyem a zúzájukat. B. v. 15 oldal OLIO SASSO «WHwrnfosi WSftOlIV» onecuR1 Sasso ételolaj használat * nem városi fényűzés ..egyetlen kanál tiszta olajbogyóból előállított Sasso ételolaj nem fényűzés, hanem mindennapi szükséglet, mert ez megóvja szervezetünk egészségét NE FELEJTSE El, HOGY OLLO SASSO A TOKItETES TISZTA OLAJBOGYÓBÓL EIŐAJATOTT ETESOLAJ 4 lelelt szólni adott és nem k képes rá A temesvári siketnéma intézetben halálra ítélték a kezjeteket 120 gyerméivel egyidősen tanítanak írni, ovasni és beszélni Timisoara—Temesvár, dec. 15 A tragédia gyakorta előfordul... Új élet jön a világra. Siro-rivó újszülöttnek örvend a család. Az első lármás életjeleket új értelem első csirájaként hallgatják a szülők. Azután telnek a hetek és a csecsemő csak sír. Szeme tiszta és üres, nem forgolódik jobbra-balra és keze nem kapkod a tárgyak után. Telnek a hónapok is. A csecsemő semmiféle neszre nem lesz figyelmes, a szeme egyenesen és üresen bámul a megnem értett külvilágba. Az anya arca egyre komolyabb, azután a szeméből négerednek a könnyek. A gyermek nem hall meg semmit... És némaságra kárhozott... Autó kétszer szüleinek így volt ez eddig. A süketnéma gúny, vagy megvetés tárgya volt, hiszen a legtöbb esetben éppen tragikus fogyatékossága következtében értelme is rendkívül hiányos maradt. Az értelem legfőbb fegyverével, a beszéddel nem siethettek a süketnéma gyermek segítségére, akinek szinte újból kellett felfedeznie mindent. A süketnéma gyermek lelkében a kőkorszak élt és ahoz, hogy felemelkedjék, végig kellett élnie, tapasztalati után az emberiség egész történetét. Nagy fejlődést jelentett a süketnéma jelbeszéd kialakulása. Ez volt az első lépés. Ma már ezen is túljutott a pedagógia. A temesvári süketnéma intézet régen egyike volt Európában a legelőkelőbbeknek. Főúri családok részesítették előnyben ezt az intézetet és ide küldték süketnéma gyermekeiket, hogy megszabaduljanak a „család szégyenétől”. A szép parkkal körülvett, kastélynak is beillő épületben ma is komoly munka folyik. Több, mint száz süketnéma gyermek éli itt a maga külön életét. Az idehozott, alig néhány éves süketnéma gyerek itt születik másodszor, hiszen első születése csak a test születése volt. Most az értelem születik, a lélek jobban lángra fárasztó áldozatos tanítómunka árán. Igen, valóban ez a helyzet és igen sajnálatos, Hogy még elég kereskedő akad, valamint szabadfoglalkozású egyén, akik azt hiszik, hogy lehetséges ragyogó üzleteket kötni telefon nélkül is. Ragyogó üzletekről nem is lehet szó, még csak közepes üzletekről sem, mert egyetlen kereskedelmi vagy ipari vállalat sem létezhet telefon nélkül. Ha tudná, mennyit veszít tekintélyéből, ha tudná, mennyi kárt okoz vállalatának azzal, hogy nincs telefonja, bizonyosan nem habozna, hanem azonnal bevezettetné. A telefon a mágikus eszköz, amelytől vállalatának fejlődése függ. Csodálatos szál, amelynek révén néhány perc alatt beszélhet fővárosi, vidéki, sőt a határokon és tengereken túli vevőivel és szállítóival. Neh léz az „A* betűt az „O“-tól megköllönözdeni Gheorghe Atanasiu, az intézet lelkes és törekvő igazgatója elmondotta, hogy a gyermekek szabályszerű iskolai kiképzésben részesülnek. A különbség csak az, hogy a rendes tananyaggal egyidejűleg tanulnak meg beszélni is. Ez pedig nem könnyű dolog. Belépünk az első osztályba, ahol vagy harminc apró gyerek, fiú és lány fogad érdeklődéssel. Az arcuk értelmes és vidám. Az intézeti élet nagy előnye, hogy itt a süketnémák egymás között vannak, jórészt csak magukhoz hasonlót látnak, tehát nem érzik meg a fogyatékosságukat. Ez a harminc gyermek első látszatra semmiben nem különbözik a többitől. Csak amikor a derék Klampfer tanár verejtékes munkáját látjuk, ébredünk tudatára annak, mit is jelent: süketnémát beszélni tanítani. A tanár minden gyermeket maga elé állít, egyik kezét a mellére, a másikat a fejére, illetve a nyak tájékára helyez*., hogy szükség esetén segítsen a hang kialakulásában. Minden betű kiesésének meg van a technikai előfeltétele. A száj formálása, a nyelv helyezése, sőt még a megfelelő légzés is döntő tényező. „Ca...a...p”, mindia a tanár, kezével mutatja, hogy a fejről van szó. „Ca...a...pa...” erőlködik a kis nebuló, aki a ..o” betűt nem tudta önmagában kiejteni. Klampfer tanár erre hozzáhajol és szájával mutatja, hogy egyszerű, magános „p” jelzésről van szó. „C...a...p.” Most már sikerült. Legközelebb azonban „o”-t mond „a” helyett. A kis Zonér csak cigarettázni tudott Ezt a munkát valóban nem lehet megfizetni. Tanárok és orvosok egy személyben. Tovább megyünk a második osztályba, amelynek növendékeit Hrivnyák László tanár oktatja. A másodosztályosok már hibátlanul tudnak írni. Az olvasás, a beszéd náluk is nehezen megy, mint a rajz és írás. Feltűnő, hogy a növendékek