Brassói Lapok, 1939. augusztus (45. évfolyam, 174-199. szám)

1939-08-14 / 185. szám

1939. auguszttzs H SÜL ft- Erdélyi magyar lány a hatvanezer tó ÉS HARMINCEZER SZIGET ORSZÁGÁBAN Asc ftafaut a Finn-öblön keresztül ~ Megérkezés Helsinkibe Az első finn lecke +­ Szálláskeresés kalandokon át * Meg­ismerkedünk a köztársasági elnök szárnysegédével a Ciuskama családdal, a cin­aszékkel és a finn kávéval — Ott hagytuk el, hogy megérkeztél Tallinba... — Igen. És egy darabig szomorkod­­tam a váróteremben, aztán az étterem­­­ben teáztam. Végre kiderült és enyhén sugárzó márciusi napsütésben áthajtat­tam a hajóállomáshoz. A kikötőben már benn állt egy fehér hajó, tatján a fehér­­kékkeresztes finn lobogóval. Oldalán nagy betűkkel fénylett a hajó neve és az ország neve. hova négy és félóra múl­va, ha Isten megsegít, végre én is elju­tok: SUOMI. Fedélzetéről csodálatos kék volt a tenger vize a napsütésben, akárcsak nálunk a nyári ég. — Kezdesz költői lenni. Az olvasó alig várja, hogy Finnországról beszélj neki valamit. — A japán minisztert ne mondjam? — Történt valami érdekes a japán miniszterrel? •— Történni nem történt, de ő maga elég érdekes volt. Kicsi, filigrán sárga emberke, egy hozzá hasonlóan kicsi és sárga emberke társaságában. . — Mit csináltak? — Csak utaztak. De ők voltak a ha­jón a szenzáció az utasok számára. En­gem azonban, mielőtt őket megláttam, a társalgó pompás berendezése kapott meg. Elképzelheted: csupa finn háziszőttes. A bútorszövetek, a függönyök, a térítők, az asztalneműek zöld színekben tartott­­ csodálatos összhangja otthonossá vará­­­­zsolta az egész helyiséget. Aki az­ észt­­ partról erre a hajóra, ebbe a társalgóba­­ lép, már meg is van hódítva Finnország ] részére. Akkor szólalt meg valaki a hár t­­am mögött németül: „a japán minisz­­t­­er.” Most már én is alaposan szemü­gy­­i­re vettem, amint fehér csontbotjával­­ élénken mutogat valamit társának. Fi­gyelni kezdtem a bot irányába és a lát­határ szélén, a kéken tükröző tengerből jobbra és balra száz meg száz apró sziget emelkedett ki. Középütt egyetlen,­fehé­ren tündöklő ragyogás: Helsinki. — Ez megint túlságosan költői. Tud­tommal ez volt életed első tengeri útja. Megkaptad-e a tengeri betegséget? — Nem. Ehelyett valami kimondha­tatlan, szorongó félelem vett rajtam erőt. Ti otthon úgy tudtátok, hogy en­gem Helsinkiben Tilma Hajnari finn író­nő meghívott és vár. De én már Pesten tudtam, hogy ez a hölgy nagybeteg lett s nemcsak szállást nem ad, de nem is fo­gadhat. Megérkezem egy vadidegen or­szág vadidegen fővárosába, melynek nyelvéből mindössze a színeket és szá­mokat tudom. Minden reményemet Vil­jo Tervonenbe vetettem, nővérem deb­receni ismerősébe, akit egy lapon tudó­sítottam, hogy délután kettőkor érke­zem. MOST MI LESZ? — És persze nem várt — Persze, hogy nem várt. Utóbb ki­derült, hogy lapomat érkezésem után két órával kapta meg. Az utasok szépen kipréseltek a hajóból három óriási cso­magommal s én már a vámnál találtam magam, egy egyszerű fabódéban, ahol jóindulatú felületességgel intézték az egész ügyet A japán miniszter fantasz­tikus piros-sárga koffereinek éppolyan kevés figyelmet szenteltek, mint az én egészen köznapi csomagjaimnak. Pár perc alatt átestünk a vámoláson,­­ még néhány perc és egyedül állok a vámhi­vatalban. Sehol egy lélek. Ugyanez a helyzet a vámház előtt. Na, most mi lesz? Visszahurcolom csomagjaimat a vámházba, ahol a vámos beleegyezik, hogy hagyjam csak ott nyugodtan. Be­ülök egy taxiba és magyarázni kezdem a sofőrnek, hogy valami bankba szeret­nék hajtatni, ahol a pénzemet beváltják. — Pankki, pankki, — helyesel a so­főr s én hiába javítom: bank, bank, ő csak rándít egyet a vállán, rákapcsol és csakugyan eljutunk egy oszlopos bank­épület elé. Ez volt az első finn lecke. Bank finnül annyit jelent: pankki. Mi­alatt összes vagyonomat, 50 svájci fran­kot, beváltották, egy tábláról ki­tanul­mányoztam az árfolyamokat. 545 finn márkát fogok kapni a pénzemért, ami a mai pénzünkben körülbelül 1500 lejnek felel meg. Most valahol szállást is kell szereznem. Annyi bizonyos, hogy a b­o­ltit már ki tudom fizetni, de hogy hol al­szom, az még egyelőre rejtély. — Nem voltak címeid Budapestről? Tudtommal kaptál néhányat Vikár Bé­lától. — Hogyne. Én is a Vikár varázsos né­pében kezdtem bizakodni. Tudtam, hogy­­ Kalevalát ő fordította magyarra s hogy fiatalkorában évtizedeket töltött Itt és tudományos körökben, mint ké­sőbb tapasztaltam, nevét különös megbe­csüléssel ejtik ki. Itt van mindjárt az üvegúr keresztfia, Paasonen Aladár, aki­nek felesége és édesanyja magyar , akik Vikár szerint minden bizonnyal szívesen fognak látni. Büszkén bemon­dom a sofőrnek a házszámot, hiszen a számokat csak tudom, de kiderült, hogy azt sem jól, mert 2 helyett 6-ot mond­tam, semre áll. Most már teljesen reményte­len volt az ügy. Visszahajtattam a vám­hoz s onnan csomagjaimmal a legköze­lebbi szállodába. — őrizte valaki a csomagokat? — Dehogy őrizte. Ott voltak, azon a helyen, ahol egy órával ezelőtt letettem, a vámház várócsarnokában. Természete­sen érintetlenül. Gyors átöltözés után gyalogszerrel megpróbáltam eljutni a Marienkatuba, Paasonenékhez. Termé­szetesen eltévedtem. Végül megszólítot­­tam egy kékkosztümös hölgyet, aki né­metül nem tudott ugyan, de szó nélkül megfordult és elvezetett egészen a házig. Paasonent csakugyan otthon találtam, koranegyvenes, alig őszülő úriember,­­aki igen szívesen fogad és kifogástalan magyarsággal beszél. Már édesanyja, született magyar hölgy létére, csak töri a magyart. Évtizedek óta él itt s a finn környezetben sokat felejtett. A szárny­segéd megígérte, hogy majd megpróbál elhelyezni valahol. Én nem mondhattam, hogy ötszáz márka az egész vagyonom s igy a dolog meglehetősen sürgős. Mit csináljak? Felkeresem Viljo Tervonent, reménysugaramat, ki bizonyára szintén betegen fekszik, különben kijött volna a hajóállomásra. ,v* — És megtaláltad? —­ Várj, ez is érdekes volt. Csengeté­semre nyájas arcú, kékszemű idősebb nő nyit ajtót, akitől Viljo Tervonen után MÉG EGY BETEG — Ki ez a Paasonen? __ Várj csak, mindjárt elmondom. Térségre érkeztünk, egy palota elé, melyhez a 6-os számtól gyalog kellett visszabandukolnom. A kapu előtt fegy­veres őrség, a palota ormán finn lobogó, de más, mint a hajón láttam. A kék ke­reszt közepébe illesztett pajzson az ágas­kodó oroszlán, körülötte kilenc arany­­csillag, Finnország címere. A kettes szám a palota egyik szárnyépülete, itt lakik Paasonen Aladár, a köztársasági elnök szárnysegéde. Beküldöm névje­gyemet, mire felesége kiüzen, hogy be­teg , más nem fogadhat, de férje né, -'r itthon lesz és rendelkezé­ 4 listárzónák­ről trón­törvény alpján Aradon az Ingatlaneladások esetében egyelőre csak széljegyzeteket vezetnek be a telekkönyvbe Arad, augusztus 12. Mint ismeretes, a Hivatalos Lap augusztus 3-iki számában megjelent a ka­tonai zónák létesítéséről szóló törvény végrehajtási utasítása. Mivel a végrehaj­tási utasítás egyes rendelkezései még tisztázatlanok és mivel még pontos köz­lésre szorul, hogy a végrehajtási utasításban foglalt intézkedések a határmenti katonai zónákban levő városok területére is vonatkoznak-e, az aradi telekköny­vi hivatal augusztus 3-iki hatállyal felfüggesztette az ingatlaneladások telek­könyvi átírását. Az említett végrehajtási utasítás rendelkezéseinek értelmében ugyanis ingatlaneladások csak a katonai hatóságok véleményezése után történ­hetnek. Aradon jelenleg az a helyzet, hogy ingatlaneladások esetében egyelőre a telekkönyvbe csak széljegyzeteket jegyeznek be és a végleges átírás csak ak­kor történik meg, ha tisztázást nyer, hogy az aradi, tehát a városi ingatlaneladás­­ok esetében is szü­kséges-e az eladásnak a katonai hatóságok részéről történő jóváhagyása, valamint az is, hogy ezt a jóváhagyást mely katonai hatóságtól kell kérni. T­ iteanu propagandaminiszter Parisban beszámolót tartott az anyai és amerikai i­jságírószövetségi díszebéden Páris, augusztus 12. Titeanu Eugen román sajtó- és propa­­gandaalminiszter szombaton délben a sajtószövetség díszvendége volt ebéden. A szövetség részéről, amely az angliai és amerikai nagy lapok és távirati iro­dák összes kontinentális irodavezetőit magában foglalja, az ebéden jelen volt Eric Hawkins, a New York Herald Tri­bune főszerkesztője, a szövetség elnöke, Henry Taylor az Associated Press, Gor­don Waterfield, a Reuter-ügynökség, Geoffrey Cot, a Daily Express főtudósí­­tója, valamint a Daily Herald, Chicago Tribune, New York Sun, New York Times, Times, Financial Ti­mes, Exchange Telegraph, Fair­childs Publications, British­ Interna­tional Press Bureau, United Press, C­ent­­­ral News és Thompson Service lapok, il­letől­eg sa­j­tó ügynökségek tudósítói. Az angol és amerikai újságírók felké­résére Titeanu miniszter részletes be­számolót tartott a romániai állapotokról, ismertetve a rendszer alapelveit és az Őfelsége a királ­y magas irányítása alatt végzett munk­át, a nemzeti újjászületés kormányainak Celinescu Armand minisz­terelnök vezetésével kifejtett eredmé­nyes tevékenységét, valamint annak a békepolitikának az irányvonalait, ame­lyet Románia mindazokkal az államok­kal szemben folytat, amelyek hajlandók vele jó egyetértésben együttműködni jogainak és határainak tiszteletben tar­­tásával. Eric Hawkins, a szövetség elnöke, megköszönte Titeanu miniszternek a be­számolót, amely teljesen megvilágította a román problémák minden oldalát. tudakozódom, németül. A hölgy barátsá­gosan biccentett és bekiáltott a lakásba: — Raili! — Még egy mosolygó szempár jelenik meg. Fiatal lány, borzas szőke hajjal. Gondolom, ő lesz a tolmács. Megismétlem kérdésemet németül. ’— Ja, aber... és eltűnik, de szempillantás alatt újra megjelenik, kis piros zsebszó­tárral a kezében. Keresgél, keresgél ben­ne, aztán nagynehezen összeállít egy mon­datot. Ott lakik, akit keresek, de jelenleg nincs a városon. Azért csak kerüljek bel­jebb. Ugy­e, én vagyok a kis magyar lány? Hallott már rólam. Mindjárt haza­jön Vilja barátja és lakótársa, ő tud né­metül s mindent elmagyaráz. Az asztalon ott feküdt a fényképem és a levelezőla­pom, innen tudhattak rólam. Végül meg­jelenik egy elfogódott, magas, szőke, szem­üveges fiatalember, belekapaszkodik a kezembe és elrebegi: — Olavi Otsamo. Most már minden egyenesbe jött. A fia elsőéves orvosnövendék, tökéletesen jártas a német nyelvtanban, de még sohasem beszélt németül. Ezért a beszélgetés kissé nehezen indul, de három nap múlva job­ban beszélt nálam, aki viszont a nyelvtan­nal örökké hadilábon állottam. És mind­járt megismerkedtem a finn kávéval, mely a legfontosabb kelléke a finn élet­nek. Ha valahova belépsz, a nap bármely szakába, a fogadtatás kedvessége két do­­ligban nyilatkozik meg. Először is beül­tetnek a hintaszékbe. Hintaszék nélkül finn lakás nem képzelhető el sem városon, sem falun. Aztán már hozzák is a kávét, egy csomó apró süteménnyel. Külön egyensúlyozóművészetre van szükség, hogy az ember a kávét a hintaszékben baj nélkül fogyassza el. TANÚI,MANY A FINN KERESZT­NEVEKRŐL — Bevallom, a közönség számára most kezd a dolog érdekes lenni. A háziasz­­szonyok bizonyára kiváncsiak, milyen az a finn kávé? — Ó, az nagyon egyszerű. Átlátszó bar­na folyadék, pótlék nélkül főzik és há­romnegyed résznyire megtöltik vele tíz ember csészéjét, mely valamivel nagyobb­­ csak a mi feketés csészénknél. Cukrot és tejszint adnak hozzá, mellyel aztán szí­­nültig töltik fel a kávét. De nem is ren­des ember, aki meg nem iszik két-három csészével. Közben híre futott, hogy meg­érkezett a kis magyar lány és hamarosan benépesült a szoba. Ott volt a három Liuskama lány, a házikisasszony­ok: Terttu, Raili és Eila. — Terttu? Az bizonyára Tercsi magya­rul. — Tévedsz, kérlek szépen. Terttu azt jellenti: szőlő. A finn keresztnevek általá­ban arra jók, hogy a szülőkben valami kedves emléket ébresszenek. Ismertem finn lányt, akinek az volt a neve: Kedves Ajándék. Egy másikat Édes Kölcsön­nek h­ívtak. — És végül hol kötöttél ki? — Vendéglátóim kupaktanáccsá alakul­tak át. Olavi tellefonhívására megérkezett Csepreghy Béla, ösztöndíjas magyar teo­lógus, Maila nevű egyetemi hallgató ba­rátjával, ki egész este egy szót sem szólt, csak szorosan leült a középső lány, Railli mellé. Képzelheted, rögtön tisztában vol­tam a helyzettel. — Képzelem. De szállás még mindig nem volt. — Későre is járt már az idő. Elhatároz­tuk, hogy holnap új ismerősöm, Olavi Ot­samo társaságában végigjárjuk az összes diákotthonokat. Egyelőre elmentünk Ola­­vival a­­ moziba. — Hetvenkétórás utazás után? Holt­­fáradtan? — Mit tehettem volna mást? Olavi borzasztóan röstellte, hogy olyan ügyet­lenül helyettesítette lakótársát s nem jött ki elém a hajóállomásra. Most min­denáron jóvá akarta tenni a dolgot és erőnek­ erejével szórakoztatni akart. — Milyen mozi volt? Milyen darabot láttatok benne? — Én azt sem tudom, hogy kerültem bele és hogy kerültem ki onnan. A kép­re éppenséggel nem emlékszem, csak ar­ra, hogy finnül beszéltek és egy szót sem értettem belőle. Alig vártam, hogy otthon legyek a szállodámban. (F ref) p­l HN/* rheumatikus

Next