Tóth Endréné (szerk.): Budapest Enciklopédia. 3. bővített, átdolgozott kiadás (Budapest, 1981)
143 De Buda lakossága a XIX. sz. végéig túlnyomórészt német és szerb anyanyelvű, a fiatalabb és magyarabb testvér, Pest, csak a XVIII. sz. végén indul nagyobb fejlődésnek, előbb kereskedelmi, majd szellemi téren. A II. József által ide helyezett egyetem nyomában itt központosul a nyomdaipar és a könyvkereskedelem, itt épül fel a Nemzeti Színház, 1848-ban már az első népképviseleti országgyűlés is itt tartja üléseit, s itt rak fészket a magyar irodalom is. A magyarság még a XIX. sz. első felében kisebbség Pesten is, de az irodalom és hírlapírás terén ebben a helyzetben is vezet Pesten, s fölényét 1848 után az abszolutizmus alatti nemzeti leigázottságban is megtartja. Az első magyar irodalmi mű, amely költői leírást nyújt Budáról és Pestről, Gvadányi József Egy falusi nótárius budai utazása (1790) című verses elbeszélése, amely ízes természetességgel, művészi igénytelensége ellenére is vonzó realizmussal mutatja be Pest életét. Címében Zajtai uram „budai utazását” ígéri, de a költemény önkéntelenül többet foglalkozik Pesttel: méltányolja az új egyetemet és a Dunán úszó hajókat, de megütközik rajta, hogy a lakók német ruhákban járnak és mindenfelé német szót hallani. A fővárosi németség nagy száma még egy századon át foglalkoztatja a magyar költőket. Az első írásos dokumentum, hogy ezentúl Pesttel mint szellemi tényezővel számolni kell, Berzsenyi Dániel elragadó költeménye Vitkovics Mihályhoz. Mikor Berzsenyi a budai Várból gyönyörködő álmélkodással nézi az eléje táruló nagyszerű látványt, az olvasó csak utólag eszmél rá, hogy a lelkes bámulattól dagadó szép sorok két kis városnak szólnak, amelyek egyelőre csak a költő képzeletében duzzadtak olyan nagyszerűvé. De az már objektíve is jogos, hogy Berzsenyi Pesten remél megértő társakat, hiszen a magyar irodalom központja a XIX. sz. elején már valóban itt van. Az új felfogásra, mely a múlt helyett szemét a jelen felé kezdi fordítani, jellemző az is, hogy a Rákosmezőt Berzsenyi Majláth-ódájában már nem mint a múlt dicsőségének színhelyét, hanem mint a jelen pezsgő élet színterét ünnepli. Az 1840-es években a regény is tükrözni kezdi a fővárosi életet. De az első kísérletekben: Jósika Miklós: Egy kétemeletes ház Pesten (1842), Nagy Ignác: Magyar titkok (1844-45), Kuthy Lajos: Hazai rejtelmek (1846-47) és Pálffy Albert : Magyar millionaire (1846) című regényeiben a pesti valóság még Eugene Sue népszerű művéből, Paris rejtelmei című regényéből átvett motívumokkal keveredik: valamennyi bűnügyi keretben, az ekkor is népszerű krimi műfajában mutatja be többé-kevésbé hű megfigyeléssel és olykor humorral az újságírók, hamisjátékosok, utcai őgyelgők, pletykás hírharangok, a cselédszerző intézetek, kártyabarlangok, főúri paloták életét. A költők a felvilágosodás és a romantika szellemében azonban tovább is sürgetik Pest növekedését. A negyvenes évek költői már nem Budára, hanem mint egy kis magyar Párizsra, Pestre büszkék. A fővárosias Pest egyelőre csak álmaikban él ugyan, de neve számukra egyet jelent a polgárosodással, a civilizációval, a munkával és a kultúrával. A várostisztelő romantikus költő, Vörösmarty Mihály szemében Pest a haza szíve és agya, a humánus élet egyetlen lehetősége az országban. Petőfi Sándor két enyhén szatirikus versben jókedvűen csúfolódik a lakosság egy részén, úrhatnám nagyzolása miatt. „Utczai szemlék”, karikatúra Nagy Ignácz Magyar titkok című könyvéből, kőnyomat, 1844-45