Budapest, 1981. (19. évfolyam)
1. szám január - Fried István: Szlovák értelmiségi mozgalmak
lítási területté 1968—74 között történt. Az átépítés során felszereltük az épületet azokkal a korszerű épületgépészeti berendezésekkel, melyek egyrészt a műkincsek biztonságos megóvását szolgálják, másrészt a látogatók jó közérzetét, így például nemcsak a kiállítási termek klimatizáltak, hanem a jelentős nemzeti értéket képviselő festményeket — mint például Munkácsy Mihály festményeit— külön klimatizált vitrinben helyezték el. A budavári palotaegyütteshez tartozó volt karmelita kolostor helyreállítását 1968—74 között, a Várszínházét pedig 1970—77 között végeztük. Nem helyreállítás jellegű munka volt, de ma már „tartozéka" a budavári palotának az egész épületegyüttes díszvilágítása, melyet a vállalat dolgozói a főváros felszabadulásának 25. évfordulójára készítettek el. A fény néhány nappal a jelentős ünnepnap előtt gyulladt ki, és azóta is látványossága a fővárosnak. A helyreállítási, illetve átépítési munka jelenleg is folyamatban van a palota Krisztina körút felé néző szárnyán, ahová néhány év múlva az Országos Széchényi Könyvtár költözik be. A korszerű igényeknek megfelelően kiképzett terek, elektronikusan irányított könyvszállító berendezések olyan üzemeltetési lehetőséget tesznek majd lehetővé a könyvtár részére, amilyenre alapítása óta még nem volt példa. Természetesen ez a könyvtárat használók kényelmét és nyugodt munkáját is szolgálja. A vállalat dolgozói bíznak abban, hogy a palotaegyüttes utolsó épülete, a volt Sándor-palota is gazdát és funkciót kap rövidesen, és a Széchényi Könyvtár épületének befejezése után megkezdhetik ennek helyreállítását is. Ezzel teljessé válna a budavári palota átépítése új rendeltetésének megfelelően, és teljes szépségében ragyoghatna a Várhegy panorámája a pesti Dunakorzón sétáló hazai és külföldi közönség előtt. A budavári palotaegyüttes helyreállítása és átépítése mellett a vállalat végezte több kiemelkedő jelentőségű műemlék és műemlék jellegű épület kivitelezési munkáit. A budavári Mátyás-templom helyreállítása a vállalat generálkivitelezésében 1971. évben fejeződött be. A homlokzati kőmunkák és a belső díszítő festés elvégzése volt a feladat. A jól végzett munkát a hazai és külföldi látogatók egyaránt dicsérik. Jelentős műemléki munkát végzett a vállalat a Vígadó felújításánál. Az építkezés első ütemében csak a homlokzat helyreállítására és a szerkezeti részek megerősítésére került sor. A tényleges helyreállítás 1974-ben kezdődött és 1979 végére fejeződött be. Feszi Frigyes romantikus épülete ma részben egykori formájában, részben a mai követelményeknek megfelelően korszerűsítve szolgálja a magyar zenei életet. Technikailag rendkívül nehéz, de fontos munkánk volt az 1960-as évek első felében a Hősök terén álló Műcsarnok alapjainak megerősítése. A nem kellő teherbírású talajra emelt épület „mozgása" veszélyeztette a csarnok szerkezetének stabilitását. Az alapok utólagos alácölöpözése tette lehetővé, hogy a műemlék épület és a fontos kiállítási tér eredeti formájában megmaradhasson. A budapesti Operaház homlokzatának helyreállítását, az előtér és lépcsőház díszítő-festő munkáit is a vállalat generálvállalkozásában végezték. A következő évek nagyszabású vállalkozása lesz az Operaház teljes rekonstrukciója. A Középületépítő Vállalat végezte a Városligetben a háborús károkat szenvedett Vajdahunyad várban a Mezőgazdasági Múzeum helyreállítását. Alpár Ignác e szép eklektikus alkotásának restaurálása egyike volt a vállalat első ilyen jellegű és nagy elismerést kiváltó munkáinak. Még hosszan lehetne sorolni azokat a műemlék vagy műemlék jellegű épületeket, melyek a vállalat és a közreműködő vállalatok dolgozóinak keze nyomán, munkájuk eredményeként nyerték mai szépségüket. A teljesség igénye nélkül említjük meg a volt Teleki-palotát a József nádor téren, mely ma a Magyar Vadászok Szövetségének székháza és a Károlyi Lajos-palotát, mely része a Magyar Rádió épületegyüttesének. Megtisztelő feladata volt a vállalatnak, hogy az Apród utcában helyreállíthattuk hazánk nagy orvosának, Semmelweis Ignácnak szülőházát, ahol később hamvait is örök nyugalomra helyezték. Ez az épület ma egyúttal a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Rendkívül nehéz, de szép munkát jelentett a Petőfi Sándor utca és Felszabadulás tér sarkán álló műemlék jellegű épület helyreállítása és háborús sérüléseinek kijavítása. A Párisi Udvar néven ismert ház homlokzatát a Zsolnay-gyárban készített pirogránit díszítőelemek burkolják. Az igen sokféle, színben, méretben és formában különböző idomok újraformázásában részt vettek a gyár iparművészei, emellett a gyár technikai felszereltsége és jó technológiai fegyelme segítette, hogy égetés közben az idomok alakja, mérete a megengedettnél és számítottnál jobban nem változott. A város arculatát nem csak nagy jelentőségű középületei határozzák meg, a múltat nem csak a középület műemlék reprezentálják. A műemlékformát megtartó, de belül a mai kor igényeit kielégítő lakóépületek kialakítása is része tevékenységünknek, ahogy ezt többek között az Arany János u. 15. vagy a budai Vár történelmi környezetében az Úri utca 31 , 49., a Tárnok utca 5., 7., Táncsics M. utca 18. szám alatti házak korszerűsítése is igazolja. A műemlék épületek helyreállításánál a vállalat a legszorosabban együttműködik az Országos Műemléki Felügyelőséggel. Útmutatásaik, segítségük és közvetlen közreműködésük nélkül nem érhettük volna el azokat az eredményeket, melyeket immár magunkénak tudhatunk. Ez a munka rendkívül magas képzettségű, nagy szakmai ismeretekkel rendelkező műszaki irányító gárdát és jó képességű fizikai dolgozókat igényel. Egyes feladatoknál a szakmunkások tevékenységét már-már művészi színvonalúnak kell neveznünk. Ezért a vállalat ilyen munkára mindig a legjobb szakembereit csoportosítja. Feladataink végrehajtásához azonban szükség van közreműködő vállalatokra, melyek hasonló elveket vallanak, és hasonlóan magas színvonalú munkát végeznek. Közülük is ki kell emelnünk szoros kapcsolatunkat a Középülettervező Vállalattal mint a budavári palota és a Vigadó helyreállításának tervezőjével. Elismerés illeti azt a rendkívül magas színvonalú munkát, melyet a Kőfaragó és Épületszobrász-ipari Vállalat, valamint az Országos Szakipari Vállalat— és különösen díszítő-festő részleget végez. Bízunk és hiszünk abban, hogy munkánk eredményeként utódaink is gyönyörködhetnek helyreállított műemlékeinkben, és hozzánk hasonlóan igyekszenek megóvni és megbecsülni elődeik munkáját. (X) Hajós György - 44