Szent Szív szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziuma, Budapest, 1918-1919
I. Iskolánk múltja - II. Iskolánk az 1918-1919. és 1919-1920. iskolaiévekben
I. Iskolánk múltja. A budapesti Szent Szív intézeti «Sophianum» katholikus leánygimnázium 1914. szeptember hó 8.-án nyílt meg. Az iskolát dr. Csevnoch János bíboros hercegprímás támogatásával a hazai nevelés és oktatásügy terén már ezideig is nagy érdemeket szerzett budapesti Szent Szív intézet lelkes és nagykoncepciójú főnöknője nt. M. Schaffgolsch Mária Anna állította fel, miután a fővárosban mind erősebben megnyilatkozott a közódaj, hogy a már működő egynéhány leánygimnáziumhoz katholikus jellegű hasonló intézmény is csatlakozzék. Az első tanévben csak az első és ötödik osztállyal nyílt meg, a további tanévekben azután fokozatosan fejlődött. Az első érettségi vizsgálatot 1918-ban tartották benne. A tanulóifjúság eleinte a Sacré Coeur zárdában (VII., István út 75.) nyert elhelyezést. Mai épületünkbe 1917. októberi havában költöztünk, miután a Szent Szív Szerzet nagy áldozatok árán a hazai oktatásügy és a keresztény ifjúság érdekében a VIII. ker., Mikszáth Kálmán-téren új zárdát nyitott és a gimnáziumot a Sacré Coeur-ök alapítója, K. Barát Zsófia után «Sophianum» néven idetelepítette. Az épület eredetileg a báró Révay család palotája volt. E ház lakója volt egy ideig néhai Tisza Kálmán gróf, majd kiváló írónk Mikszáth Kálmán, ki itt is halt meg 1910-ben. Ezért kapta a palota előtti kis tér is a Mikszáth Kálmán nevet. A gimnáziumot fenntartó zárda és nevelőintézet főnöknői: nt. M. Schaffgotsch Mária Anna 1919-ig, nt. Galbert Mária Antónia 1919—. A gimnázium igazgatói: Danczer Béla 1914—1918., dr. Fallenbüchl Ferenc 1918. Eddigi rendes tanárok: Frenyóné Bakács Jolán (1914), Dr. Pétergálné Kardoss Izabella (1914), Csemez Mária (1915), Pickl Paula (1915), Csapody Vera (1916), Töttösyné Bakács Irma (1917), Brückner József (1919). Iskolánk az 1919—1920. iskolai évben fennállásának 6. évét töltötte be. II. Iskolánk az 1918—1919. és 1919-1920. iskolai években. Az 1918—19. tanév hajnalát is véresre festette a szakadatlanul dühöngő világháború. A vérpiros hajnal nem is jelenthetett mindvégig derűs nappalt és tiszta szép alkonyt. Alighogy megkezdtük az iskola szorgalmas munkáját, máris vihart és vésztjósló felhők mutatkoztak. Előbb a spanyoljárvány szedte számtalan áldozatát, azután az októberi gyászos forradalom söpört végig országunkon, hogy könnyű diadalt szerezzen ellenségeinknek. A már-már céltalannak látszó vérontás, mely a magyarság szine-virágát vitte sírjába, az éhínséget okozó uzsora, a vészes járvány türelmetlenekké tette a kedélyeket és hatalmas erővel tört ki a lelkekből a megújhodás, a szabadság, a testvériség vágya. A lelkesedés csodás, eddig nem sejtett távlatokat és láthatárt varázsolt a szemek elé, mindenki azt hitte, hogy szebb és jobb kor hajnala köszönt ránk. Azonban a szép eszmékhez nem méltó gaz csőcselék ragadta magához a hatalmat, hogy önző céljaira for.