Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1924

megszakítás nélkül folyt. Dr. Lobmayer Géza iskolaorvosunk tanítványai szép ismeretekre tettek szert e nagyfontosságú tantárgyban. 13. Az ifjúság testi nevelése. Ifjúságunk testi nevelését a kötelező heti két testgyakorló órán kívül a Vkm. 25.754—1924. sz. r. szerint működő Ifjúsági Sportkör a tanévre alakult szakosztályaival és a rendkívüli tárgyként, Martos János testnevelési tanártól vezetett testgyakorló és vívó tanfolyamok szolgálták. A rendes testgyakorló órákon az I.—Vili. osztályban heti két órán az előírt anyagot végeztük, az I. osztályban az új tanterv alapján, az V.—VIII. osztályban csapattornázás alakjában is. A felső osztályok előtor­­nászai heti két órában külön kiképzésben tanulták a végzendő anyagot. Az előtornászórán tanúsított igyekezetükért, valamint a rendes testgya­­korlóórákon buzgó és ügyes csapatvezetésükért különösen Balás Ferenc Vili. és­­Gelletich János VII. o. tanulók érdemeltek dicséretet. Sportkörünk szeptember havi megalakulásával azonnal megkezdte működését. A tisztikart Martos János tanár elnökségével Oberschall Viktor VIII. o. t. ifjúsági elnök, Nékám Lajos VII. o. t. alelnök, Heinrich Antal VIII. o. t. titkár, Róka Róbert VII. o. t. pénztáros, Hlavács Kornél VIII. o. t. szertáros, Nánásy László VIII. o. t. és Gelletich János VII. o. t. jegyzők alkották. A szakosztályok közül a játék-, turisztikai és tornaszakosztály mű­ködött a legintenzívebben. Játék-szakosztályunk hockey-csapata Heinrich Antal Vili. o. t. szakosztály-kapitány buzgó közreműködésével hetenkint két órában állandóan a tanulók nagy számát foglalkoztatta. A közülük sorozott intézeti hockey-csapat a K. I. S. O. Sz. által rendezett kerületi bajnokmérkőzésben ellenfelein pontveszteség nélküli szép győzelmet aratott s elnyerte a Rakovszky István-féle jubiláris vándordijat, egy szép ezüst­serleget. VII. osztályos tennisz-csapatunk a tavaszi szebb napok beálltával rendszeresen gyakorolt s a tanév végére tervezi osztály­versenyét. Turisztikai szakosztályunk, bár rövid ideje, hogy életre kelt, tevékeny munkásságot folytat s mind több és több tanulónk vesz részt kirándulásain. 1925. február elején alakult és február 15-én tartotta első kirándulását, ezt is, a többieket is Gombos F. Albin tanár vezetésével. Az ő áldozat­­készségének és fáradhatatlan buzgalmának köszönhető, hogy ezt a nemes és ifjúságunknak legszükségesebb sportot gyakorolhatjuk. A szakosztály a következő túrautakat tette: 1925. február 15.: Farkasrét—Csillebérc— Makkos Mária—Jánoshegy—Zugliget (7­ óra); február 22.: Hűvösvölgy— Remetevölgy—Nagyszénás—Solymár — Óbuda (IOV2 óra); március 8.: Pálvölgy—Hármashatárhegy—Hűvösvölgy—Nagy Hárshegy—Zugliget (7 óra); március 29.: Hűvösvölgy—Remetevölgy—Nagyszénás—Ördögto­rony—Piliscsaba (12 óra) . április 26.: Farkasrét—Sorrento—Zugliget. — A dr. Gombos F. Albin tanár rendezte húsvéti osztály-kirándulásban is résztvett 18 szakosztály-tag. — 1925. május 23—28-i kirándulás (1. kirándulások a.) útiránya: Vasúton Gyöngyös, onnan gyalog Nagy Gálya— Kékes—Mátracsúcs—Parádfürdő—Recsk és vasúton Budapest. Még ebben az évben a következő iskolakirándulásokat tervezzük : 1. A Nagy Kevély csoportjára. 2. Szent Endre—Visegrád. 3. Esztergom—Dömös. 4. Pomáz— Dömös. — A „KISOSz.“ turisztikai vezető tanfolyamára a szakosztály

Next