Dr. László Mihály nyilvános főgimnáziuma és nevelőintézete, Budapest, 1876
intézetünk célja és vázlatos története. Ama számtalan problémák közepett, melyek a lét kérdései körül fölmerülve örökös mozgalomban tartják az emberi szellemet, ama számtalan kutatások között, melyek azt sysiphusi és tantalusi gyötrelmekkel újabb harc- és munkásságra ösztönzik, alig van fontosabb a nevelés ügyénél. Régi igazság, hogy az ember megismerése a legnehezebb feladatok egyike; hogy mi célja és rendeltetése, arra a különféle világnézetek alapján más és más feleleteket nyerünk. Az ember célját sok mindenbe helyezték, némelyek a képzelhető legnagyobb megelégedésbe; az istenségnek lehető legjobban megközelítésébe a vallásosságba; mások a természet szerint való életnek megszokásába; ismét mások a humanitásba, az emberi szellem absolut szabadságába stb. Míg a bölcselet az ember fő feladatának keresésében oly egymástól eltérő eredményekre jutott, addig a paedagogia az általános emberi értékeket, az emberi természetből folyó kívánalmakat fölismerte, s már igen sok fontos kérdésre nézve megállapodott; a sok tapasztalat alapján a paedagogia képes ma már a nevelés határozott elveinek fölmutatására. — Nem akarjuk e helyen a nevelésnek ama számtalan elveit fölsorolni, bírálgatni, miért is jeleznék ama hosszú utat, a melyen a paedagogia mai megállapodásáig jutott: elég lesz arra mutatnunk, a melyen ma a korszerű nevelésnek haladnia kell. — E szerint a nevelésnek arra kell törekednie, hogy az embernek minden irányban mutatkozó erejét lehető tökéletes harmóniában fejleszsze. Ily módon elkerüljük az egyoldalúságot, mely a valódi műveltségnek ellentétje. A nevelésnek a nyers erőket az akarat körében erkölcsi szabadsággá kell átváltoztatni, szemléletek és képzetek által gazdagítani s igy az ész működésének a szükséges anyagot nyújtani; ezt hangsúlyozta Goethe is, midőn a neveléstől megkívánta, hogy ész és érzék, elme és kedély egyensúlyba hozassék. Ez a főfeladat, a melynek csak úgy felelhetünk meg, ha a nevelésnél határozott elvek szerint járunk el, s itt leghelyesebben Gräfe utasítása szerint indulhatunk, ki ezt mondja: „Úgy hass a növendékre, hogy az képesittessék arra, hogy magát önállóan képezhesse“ (Allgemeine Pädagogik). Ez az elv felette fontos és meggyőződésünkkel tökéletesen azonos, mert míg a nevelés e jelzett cél elérésére nem képes, addig feladatának teljesen nem felel meg. Ha a nevelés a növendékben nem ébreszti föl a tudomány szomját; ha azzal nem érezteti annak szellemi szükségességét; ha az te