Budapesti Hírlap, 1854. február (334-356. szám)

1854-02-23 / 352. szám

legközelebb megjelenendő ily saját szerl czímű munkával: „A leleplezett örökélet, vagy a lelkeknek halál utáni jövő élete.“ A szerző, D e la a g e, a császárság korabeli híres Cha p ter unokája. A „Journal des Débats“-ban Jules Janin igen nagy lelkesedéssel nyilatkozik Meyersbeernek „L’étoile du Nord“ czimű új remekművéről,mely tegnap az Opéra Comigne- ban legfényesebb sikerrel adatott. , _ Brüssel, febr. 18. Az „Indép. beige“ ma így nyilatkozik : „úgy látszik, a Francziaországgali kereskedelmi alkudozások legközelebb czért érendnek ; s egy oly hir szerint, mit alaposnak hiszünk, naponkint várják egy új szerződés aláiratását .Berlin febr. 15. Az első alelnök választása a második kamrában tegnap ment végbe, s az Arnim jobboldali jelöltre esett.SEllenjelöltje , Be thmann Ho 11weg megveretését azon szokatlan körülménynek köszönheti, hogy a kath. párt, miután jelöltjét Reichenspergert keresztül nem vihette szavazata többségével a jobboldalhoz ment _ A westphaliai tart. községrend tárgyalása, öt. hosszú .ülés után ■ tegnap a második kamrában bevégeztetett, a kormányjavaslatra nézve nem kedvező eredmnénynyel. __A porosz-oldenburgi hadikikötő-szerződvényt a szombati ülésben az első kamra is elfogadta. — A Brandenburg részére az első kamrába megválasztott államtanácsos Petersen mandátumát nem fogadta el. Holnap történik az új már hetedik választás e mandátumra. — A Brémával alkudozások Vegersack városnak és egy Bréma hanzavároshoz tartozó területnek a vámegylethez csatlakozása tárgyában mindaddig félbeszakítva maradnak, míg Bréma túlfeszitett követelésétől el nem áll. — Király 6 fels, vasárnap délelőtt özvegy Stollberg grófnéitól részveti látogatást tett. — Febr. 16. A „C. B'“ szerint szó van róla, hogy a tengeri védelem, melyet Poroszország a m. é. júl. 20-ai szerződésben Oldenburg irányában a kereskedőhajókra nézve elvállalt, más német északtengeri államokra is csatlakozási szerződvények által kiterjesztessék. Hannoverában is, hol eleinte a szerződvényt nem igen jó szemmel nézték, újabban belátták annak a pártok biztonsága tekintetébeni előnyeit. A brémai s lübecki senatusok a szerződvényről szintén igen kedvezőleg nyilatkoztak. A Hir szerint a hat keleti tartomány községrendjének tárgyalása a kamrákban elhalasztatnék , míg az államtanács egybehívása fölötti tárgyalások be nem végeztetnek. Köln, febr. 13. Az itteni iparosok az államministeriumhoz egy 1000 névaláírással ellátott kérvényt intéztek, melyben a vasárnap megünneplését rendelő parancs megszüntetését kérik. Weim ar, febr. 8. Biztos közlése szerint Orleans hűnőnek Eisenachban sikerült volna az Orleans- család többi tagjait is arról meggyőzni, hogy minden nyilvános közeledése a Bourbonok két ágának jelenleg igen időszerűtlen volna, s azért az időség szándékolt látogatásai mind Claremontban, mind Eisenachban elmaradnak. Drezda, febr. 13. A „Fr. S. Z.“ szerint számos legelőkelőbb orosz családok, melyek eddig Párzsban laktak, a diplomatiai összeköttetéseknek Orosz- és Francziaország közti félbeszakadása után, Drezdában fognak megtelepedni. Kassel febr. 9. Miután az illető ministériumok az összes államszolgáktól pontos jelentést kívántak és nyertek saját személyes viszonyaikról, most újabb intézkedés bocsáttatott ki a felsőbb hatóságokhoz, az évenkénti qualificatiók megállapításánál, különösen az alkalmazandók politikai irányát kijelölni. . 4— Febr. 13. Tudomás szerint valamennyi német államok, a nyert utasítás után a szövetségnél készeknek nyilatkoztak, a Schleswig-holsteini tisztek nyugdíjazásához bizonyos öszveggel járulni. A ,,Zeit“ szerint csupán Kurhessen nyilatkozata hiányzott eddig; az most megérkezett, s a részfizetéshez járulást megtagadólag hangzik. Karlsruhe, febr. 10. A „D. V. H.“ írja : Az egyházügyi kérdésben semmi bizonyos. Az érsek jan. 28-ai iatára, melyben az excommunicatio megszüntetésének feltételeit közli, még nem kapott választ a kormánytól. Freiburg, febr. 20. A kivándorlás a beálló tavaszszal igen nagy kiterjedést fogy-mnint látszik, nyerni, mert a bejelentések iszonyúan szaporodnak. Hamburg, fbr. 15. A 1tonában a hajóácsokkali viszály még sincs kiegyenlítve. A hajótulajdonosok semmi áron nem akarnak a hamburgi munkásokéhoz hasonló napi bért fizetni; az altonai hajómunkások Angliába készülnek kiköltözni. Altona, febr. 15. Az itteni csillagászintézetben az eszközök bepakolásával foglalkodnak. Azok alkalmasint a kopenhágai csillagászintézetbe fognak átvitetni. Kehl, (Baden) febr. 14. A nyüzsgés itt valóságos népvándorláshoz hasonlít. A szomszéd Württembergből két nap alatt 1600 személy érkezett ide, kik mind az óceánon túl szándékoznak új hazát keresni. Ez évben a kivándorlók száma alkalmasint minden előbbi évekbelinél nagyobb lesz, mert az itteni ügynökök a legközelebbi 3—4 hétre közel tízezer szeély számára kötöttek szerződést. A kivándorlás elleni rendszabályok, minőkhez Bajorország nyúlt, Baden és Württembergben is szükségesek lesznek. Meiningen, febr. 13. A koronás uradalmak fölötti tanácskozás és határozásra hír szerint rendkívüli országgyűlés fog összehivatni. Remélik,hogy ez úgy itt is, mint Altenburgban, mindenik félt kielégítő módon fog elintéztetni. Rudolstadt, febr. 14. Tegnap az országgyűlést Bertrac minister megnyitotta. Elnökké Jahn lelkész Griesheinból, alelnökké Eberwein igazságügyi tanácsos neveztetett ki. A tárgyalandó törvényjavaslatok közt van egy alaptörvény- és választótörvény-terv. New-York, jan. 31. Az Egyesült államok elnöke múlt csütörtökön a senatussal közlé a Bedini küldetésére vonatkozó levelezést. A „Courrier des Etats—Unis“ szerint, noha ezen okiratokból tökéletesen kitűnik, mikép a pápa nuntiusa épen nincs diplomatiai küldetéssel megbizatva, azonban mégis Marcy államtitkár őt mindazon megtisztelésekben részesítendi, mik a követeket illetik. Bedini Braziliába menend, mielőtt Madridba indulna, a pápa által reá bízatott új állomást elfoglalandó. — Febr. 4. A „New York Herald“ szerint, legközelebb 11 hajó induland ki a cubai kikötőkből, oly czélből, hogy az afrikai parton rabszolgakereskedést űzzön, s hat hét óta, ugyanezen czélból 7 hajó, indult el. Jasszyból febr. 6-tól indult, s egy, vidéki minorita klastromból egy ottani derék földinktől irt levelet volt alkalmunk látni, melyből a következőket közleni érdekesnek hiszszük: „Az orosz katonaságnak e szegény, nyomorult falun — annak nevelése — átutazása folyvást tart, a csapatok élelmi ellátásával annyira vagyunk elfoglalva, mikép alig marad hely lakjainkban csekély nyugalmunk s élelmünkre. Múlt hó végén távozott e faluból a 3-dik számú orosz hadtest utolsó csapatja, és ez december 19-től az irt időpontig mindennap úgy volt. Nem épen jelentéktelen mező van még itt értelmiségünket tekintve parlagban heverő, mit a magyarországi könyv- és hirlapirók, magyar könyveknek és folyóiratoknak itt áruitatása által művelhetnének s gyümölcsözővétehetnének. ■ igen lehet sajnálni, hogy a jó és olcsó könyvkiadó társulat figyelmét szegénységünk, távolságunk s tán más okok miatt is kikerültük.“ A zene történeti vázlata. — Halevy után. — A művészet, valamint a tudomány egyenlő lépést tart a társadalmi viszonyok és a koreszmék fejlésével. Az általános irány egyenlően mutatkozik tudományunk és művészetünk bármelyik ágában Ha a zene történeti fejlését tekintjük, abban ugyanazon három különböző korszakot látjuk, melyet minden művészetünk és ismereteinknek át kell élniök : t. i. a hajdan-, közép- és ujdon- (Modern) korszakot. A hajdankort a zenészetben nem vihetjük messzebb mint a görögökig. A bibliai korból igen kevés számú, homályos és bizonytalan adatokkal bírván, azokból tiszta fogalmat nem alakíthatunk. A görögök igen sokat foglalkoznak a zenével. Annyiszor ismételtetett, mikép tán fölösleges is mondanunk, hogy náluk a zene a fiatal honpolgárok nevelésének kiegészítő része volt. Mindenki tudja, hogy a templomok-, nemzeti ünnepélyek-, színházak-, lakomák-, nyilvános versenyek- s azon játékokban, melyek egész Hellászt mozgásba hozták, mily nagy szerepet játsztak a hymnuszok, karr dalok, a cythera, lant és a fuvola. Ismeretes azota kegyelet is, melyben a zenészeti, ős -szokásokat és hagyományokat tárták. A görögök oly hévvel ránz angol gaszkodtak a zene régi szabályaihoz, mint parliament tagjai „habeas corpus“okhoz. A legjcsekélyebb változtatási kísérletet szigorúan utasíták vissza. Példa erre Terpander, ki a görög lyrát egy húrral akaró teljesbíteni. Négy huru szerény találmányát a pythiai ünnepélyen mutató be. Az új húr láttára élénk pártzsurlódás fejlett ki, mely a conservativek győzelmével végződött. Terpandert pénzbírságra ítélték, s gyalázattal visszautasított lantja állandó, nyilvános szemlére tétetett ki, hogy mindenki hasonló merész újítási kísérletektől elijesztessék. Mennyire átváltozott azóta a közvélemény, s mennyire kell a mi illőn jutalmikázott ifj-zongora-készítőinknek örülniük, hogy népi éltek azon classikus korban! Genie-jükkel mily versenytársai lesznek vála Terpandernek, s mi tetemes pénzbírságra ítéltettek volna ! Azonban bármi nagy szerepet játszott is a zene a görögök nyilvános és , magánéletében , bármi nagy bőrében valának a kardalok, ódák és éneknek, szerzeményeikből mi sem maradott reánk. Azok mind elvesztek. Csak három hangjeles töredéket bírunk azon időkből. E nagy szegénység és az adatok ezen csaknem merőbeni hiányának oka magában zenészetükben rejlik. Zenerendszerük nem ismeri az öszhangos szerzeményeket, sőt némileg kizárta azokat, így nem bírtak azzal, mit mi „pár titmrá“nak nevezünk. Nálunk e zenegyűjtemények napról napra terjedelmesbekké válnak, azon különböző elemek szerint, melyek újdonkori zenénkbe egy szerzemény kiegészítő részeiként vétetnek föl Szerzeményeik részleteit külön-külön leírni nem tudók, s nem ismerők azt, mit mi egy zenei vagy dalkar elemeinek (partré-szerep) nevezünk zenejegyeiket,melyek a hangok jelölésére szolgáltak az alphabetből vették, melyeket a költemény fölé írtak; a melódiákat magával a költeménynyel együtt könyv nélkül tanulták be. Hihetőleg csak a zeneigazgató vagy időmérték-vevő nézett az előadott darab kéziratába- így valószínű, mikép nem is létezett igen sok zenekar. A zeneművek nagy része hagyományi volt így a különböző ünnepélyeken elénekelt nóták emlékezetből adattak elő, mint ennek ma is példáját látjuk a katholikus, protestáns és izraelita egyházakban, hol a szertartások alatt a korok bizonyos verseket, dalkiséretet vagy alkalmi dalt énekelnek. A költők és zenészekre nézve örökre sajnálatos marad, hogy a nagy tragoediák zenéjéből néhány, vagy legalább egynek zenéje hangjegyeivel nem jutott hozzánk,miből megtudhatnék, hogy Aeschülesz és Szofoklesz hogyan daloltaták verseiket és kardalaikat. Mily érdekes tanulmány s mennyi talány megfejtését kell e miatt nélkülözniük ! Lehet-e folyvást remélnünk, hogy még egy-két hangjeles kézirat valahol fölfedezetlenül rejlik? Ki tudja, várjon az athosi zárdákban nem lesznek-e ily maradványok találhatók? S vájjon az alexandriai könyvtár nem tartalmazott-e ily örökre elveszett* kincseket ? Miért kímélte volna meg Omár e dalokat, hisz azok nem voltak a korábban megirvai Meimyi bánatot okozott ő az egész világ tudósaiakadémiái és zenedeinek! Azonban ne érzékenyüljünk el nagyon, s ne hullassunk tán fölösleges könyeket e képzelt és igen kétes veszteségért. Ha civilisatiónk valamikor egy átalános hajótörésben elveszne, valószínű, mikép ehhez hasonló történnék; de csak románczaink, dalaink és más kis terjedelmű önálló zeneszerzeményeinkkel. Habár mi jóval gazdagabbak (sőt elmondhatjuk, mikép hasonlíthatlanul gazdagabbak) vagyunk írott zenedarabok dolgában, mint a görögök, s habár ezerszerte több romanczokat bírunk utódainkra hagyni, mint mennyi szobrot a görögöktől beírunk, valószínű, hogy minden kisebb terjedelmű darabjaink elveszendenének bizonyítja azon gyorsaság, melylyel a csak néhány éves apróbb dalok és románczek elenyésznek. De a partitúrákat, s főkint a legújabb koriakat tekintélyes vastagságuk megóvná vész általi elszóratásuktól. Fönnmaradnának egy elveszett művészet emlékeiként, mint hieroglyphekkel terhelt gúlák, melyek csak egy Champollionra várnak. De, ha a hajflankori zenétől ily keveset örököltünk, az elmélet kevésbbé volt fukar, mert sok elv, mely zenéjüknek alapull szolgált, ma is föltaálható könyveikben. A pogányság és a hellén civilisatióval együtt önt el a görögök zenéje. A rómaiak, kik más művészetekben is a készenlevőt szerették átvenni, mitsem illítanak elő, mit sajátjuknak nevezhettek volna. A zenére nézve a középkor, a hatodik század égén nagy Gergely pápával kezdődik. Előtte két századdal a milánói érsek, Sz. Ambrus, kísérletet ten görög zene romjain állít mi egybe a keresztény egyházi dalokat; de nagy Gergely volt az, ki egy elmélet alapjait tévé le, és az új alakban a liturgia számára szerkesztett görög dalnemek és részleteknek külön neveket adott; e nevek napjainkig fönnmaradtak, főként az egyházi zenében. E korszak csak a 16-dik századdal végződik s igy nem kevesebb, mint teljes tiz századot foglal magában, t. i. nagy Gergelytől, ki 590-ben lépett a pápai trónra, 1594-ig, azon férfiú haláláig, kiben ismételve s mintegy megszemélyesítve élt mindazon mesterek munkája és türelme, kik e hosszu korszakon át működének s kisebb-nagyobb mélységű s termékenységű barázdákat hagyának hátra a zeneművészet mezején. Palestrinát értjük, az egyszerű és szerény genie-i, ki a Vatican alárendelt papja volt s bizonynyal nem is sejté, hogy midőn a kötelességéből folyó miséket és egyházi dalokat irja, egy nagyszerű építmény kúpozatát fejezi be, melynek első alapkövét a legjelesebb pápák egyike tévé le, a nélkül, hogy tudta volna, hány század és mennyi anyag öszvehalmozása leend szükséges az általa kezdett emlék elkészítésére. Azon négyhuru hangszer (tetracord), melyet Gergely a pogányoktól vett át a keresztény zenekulcsok és skálák készítésére, azon új dallamok, melyeknek antik neveket adott, habár Görögország emlékeiből vételének s a nélkül hogy megszűntek volna phryg-, dáhiai- vagy lydiaiak lenni, a bazilikák belsejét törték meg, egy ezredév alatt nagyszerű munkák kiindulópontjául szolgáltak, melyekre egész Európa zenetehetségei közreműködőnek, hogy a görög zene legutolsó maradványaiból, melyben a harmónia nem volt képes létrejöni, ez megszülethessék, és hatalmas fejlésnek adulhasson. E harmónia több hangszer vagy egyén egymástól különböző dallamainak összevágásában áll. Valamint az iskolákban a tanítványnak először a tanítótól elsajátított dalokat kell mintául vennie, épen úgy a Gergely pápa korában készült dallamok szolgáltak az említett korszak mintáiul. Ez egyszerű dallamokon tanult és nevelkedett az utókor, míg a harmónia lassanként kifejlődhetése, komoly és tiszta művészet, melynek kedves és erős hatásában egy magas szellemi világ nyilatkozik ; igy válik ki az oltárokat diszítő tiszta és nemes érez a nemtelen ásványok közöl. De e nehéz és dicső műtétes tíz század fáradalmait vette igénybe. Míg a vallásos zene igy fejlődik, míg az új művészetben feltámadt ősz hang a szentélyek homá- 1958 A keleti egy felvilágositására. VI. (L. B. P. H. 347. sz ) Érdekes Seymour sz. pétervári követnek lord Clarendonhoz tár. december 26-án intézett sürgönye, azelőtt két nappal gr. Nesselrodeval tartott értekezése tárgyában. A követ felhivá az orosz cancellárt, „levetkőzni azon hibás eszmét,, mintha Oroszországot megalázni óhajtaná az angol kormány, s bár ennek Oroszország ellen panaszolni méltó oka van, midőn annak biztosításaiba helyezett bizalma roszul jön visszafizetve, mégis Anglia politikáját ez nem változtatja. Az angol kormánynak angol és európai érdeke van fenntartani a török birodalom függetlenségét és épségét, s azt hiszi, hogy az első érdeket lényegénél nézve megsemmisítette volna hg. Mencsikoff kivonatának teljesülése, s a második nagy veszélyben forog a fejedelemségek elfoglalása által, mely azonkívül oly példa, mi ellen minden európai hatalmaknak óvást kell tenniök. Az angol kormánynak azért nem önkénytesen elvállalt, de rá Oroszország által tett kötelességeket kell teljesítni, s Törökországot a megtámadás ellen védni. A törökökön nyert (szinopei) győzelem úgy tekintendő, mint a tengeri hatalmasságoknak szándékosan történt kigunyolással. Azt akarván a követ továbbá mutogatni, hogy a török flotta rendeltetése nem volt az orosz part megtámadása a cancellár élénken közbe szólva, mondá „alaptalan azon feltevés, mintha az orosz kormány gúnynyal illetni akarta volna Angliát és Francziaországot, mert az a mi történt, kikerülhetlen következése volt a két hatalmasság által választott állásnak , valamint az Oroszország részére kijelölt állásnak.“ — „Törökország“, folytat a gróf Nesselrode, „nekünk hadat izén, megkezdi a táborozást a tőle kiszabott időpont előtt, megtámadja területünket, elfoglal egy kis várat, mit most is bir, s önök még is hibáztatják az ellenségeskedésnek ellenségeskedéssel visszaverését! De jusson eszükbe önöknek, hogy mi Törökországgal hadban vagyunk s hogy soha senki sem hallotta, mikép egy háborúnak ne lettek volna oly következései, minekről önök panaszkodnak. Megtámadás mit is csak védelmi tény volt. A török hajók, mint tudva van, a mi határainkon hadat folytató néptörzsökök számára szánt hadiszerekkel voltak megrakva.“ Az angol követ ez utolsó pontot tagadta, a hadfolytatási szokásokra nézve pedig ismételve megjegyezte, hogy ha a jelen háború szabályellenes — anormál — nem az angolok űzték a dolgokat azon rendkívüli helyzetbe mire azok, eljutottak, miért a hajóknak a feketetengerre indítása tovább most már nem haladhat, pedig az angol kormánytól e részben mutatott béketűrés még tovább is nyúlhatott volna. Miután az orosz cancellár, további beszéd folytában az angol követet biztosította, hogy az orosz kormány, mint beszélték, Várnát ágyaztatni nem szándékozott, panaszt tett az orosz kormány irányában tanúsított magaviselet ellen és azt példanélkülinek álltja. Megkérdezték a szultánt azon feltételekre nézve, mik alatt békére lépni akár e feltételek megállítása a török érdekek kirekesztő szempontjából történt,s úgy hívták meg Oroszországot aláírni azt, mi számára elkészítve volt. Azonkívül azon kívánat, hgy Oroszország küldjön egy meghatalmazott biztost, ki egy török biztossal értekezzék a szövetséges ministerek vezetése — auspices — alatt, egy tökéletes újítás, egy méltatlanság volt, mit az európai legkisebb állam elé sem lehetett volna terjeszteni, oly feltétel, minek Oroszország Törökországgai viszonyaiban száz év óta magát soha alá nem adta, s a minek, hogy magát most aláadja, várni nem lehet. — Az angol követ kérte az orosz cancellárnak meggondolni, hogy ha Oroszország a portávali viszonyai fontosak, Anglia érdeke Törökország irányában nem kevesbbé olyan, s hozzátevés" „Európai érdekű kérdés van szőnyegen, s ön megbotránkozik azon ha Európa őrködik ezérdek felett! Ismétlem és nem vagyok képes ily okoskodást felfogni!“ „Ez onnan jó“, felelt gr. Nesselrode, „mivel ön nem helyezi magát a mi szempontunkba!“ A követ azonban hathatósan erősíti, hogy épen így tekinti a dolgot, mire gr. Nesselrode azt kérdezte, hogy „mit teszen Anglia, ha a nagyhatalmak annak Chinávali versengésébe beleavatkozni akartak volna Erre a követ megjegyzé, hogy az nem volt európai érdekű ügy, mindamellett azonban a nagyhatalmak által tett ilyen ajánlást Anglia örömmel fogadott volna. — így végződött ez értekezés, mi mutatja , hogy valóban furcsa dolog az a politika ! KÜLFÖLD. Anglia, London, febr. 16. A „Chronicle“ párisi levelezője így ír : „Mint hallom, tökéletesen igaz, mikép Napoleon császárnak a czárhoz intézett levele Sz. Pétervárra küldetése előtt az angol kormánynyal közöltetett, azonban ez utóbbi nem mondá, hogy az okiratot helyesli. Hiteles kútfőből hallom, mikép az angol kormány azt válaszold, hogy ám küldessék el e levél, ha ez Napóleon császárnak megnyugtatására szolgál; azonban nemhogy attól jó eredményt várna, hanem inkább a levelet hasztalan, hatástalan - s czélszerűtlennek tartja.“ (Ez nem egészen hangzik össze Russel lordnak ismeretes parliament nyilatkozatával.) — A „Times“ második kiadásában foglalt szárazföldi levelezések igen harcziasan hangzanak. Hír szerint Párisba Castelbajac tábornoktól egy lakonikus sürgöny érkezett e szavakkal : „Tagadó válaszszal térek haza.“— Azon közlés, mintha Kisseieff vagyonelkobzással fenyegette volna mindazon oroszokat, kik Párisban maradnak, alaptalan; azokat egyszerűen csak elutazásra szólita fel.