Budapesti Hírlap, 1856. december (279-301. szám)
1856-12-03 / 280. szám
A győri társulat mindjárt szervezésekor jóval olcsóbban biztosított, ritkiit a részvénytársulatok, ez még nem volt veszteségi éve, de elég, midőn a biztosítók többet kaptak ki, mint mennyiért arányuk szerint jótálltak. A részvénytársulatok azzal akartak boszút állani, hogy a győri kereskedők által különösen használt, de biztosításra el nem fogadott Maros és Béga folyókon a győri társulat tagjai számára a dijt megkétszerezték, de az lett a vége, hogy a Maroson új kölcsönös társulat támadt, a Bégán pedig az egyik társulat (azienda) alattomban az egyszerű dij mellett biztosítván, minden szállítót magához vont, minek megszüntetésére a többi társulat is elvállalta az egyszerű díjért történő biztosítást 21 krajczárjával 100 forint értéktől Azonban csakhamar ez év elején mind az öten 5O°0-el emelték a dijt, azaz 30 krajczárra azt adván okul, hogy a múlt évben sok kár történt , holott mi temesváriak tudjuk legjobban, hogy arésznyi egyenes árkú Bégában még csak kövecs sem található, annál kevésbbé kő vagy tuskó. A károkat itt a hajók szorgosabb vizsgálata, s az elmosódott sarkantyúk czövekeinek megjelölése nagyrészt elháríthatná. Ez őszön még csak két hajó merült el, egyik hanyagság, másik összeütődés következtében, s a jószág zsákokban lévén, mind kiszedetett a vízből, s jó részben ép állapotban. Ezen példaképem kitérés után óhajtanék egy részvénytársulat tavalyi könyvébe nézni, mert ki van kiáltva, hogy az 1855. év hiányt mutat a sok vízi kár miatt, de kétkedem , hogy a Magyarország vizein bevett biztosítási díjak a kárt ne fedezték volna. Ugy de minden hányadik évben történik csak ez is ? Jelen folyó évben alig hallani kárról, pedig látni fogjuk, hogy a részvénytársulatok a tavalyi káros év rovására fölemelt díjakat az idei szerencsés év után nem szállítják le, hanem állandósítják. Fünnen hirdette a triesti közbiztosító társulat, hogy múlt évi osztalékul 25%-t fizetett, a híres káros évben mit fog az idén kiosztani? Azt sem hozhatják fel, hogy a másik üzleti szakmán nyertek, mert mint épen az ő közleményeiből tudjuk, tűzkár is tömérdek volt a múlt évben, jégkár is, a tengeri biztosításnak is megvannak az ő arányos áldozatai. Annyi mindenesetre bebizonyodott tény, hogy a magyar kereskedésnek és kereskedőségnek kiáltó szüksége van egy méltányosabb és olcsóbb díjrendszerű biztosító társulatra, melynek czélja nem a nyerészkedés felcsigázása. Miként kelljen a mostani díjjegyzékeket módosítani, annak idején és helyén mind én , mind más agybarát adna felvilágosítást. Most még csak azt akarom megjegyezni, hogy a néhány év óta kizárt biztosítását a hajóknak bizonyos megszorítással újra be kellene hozni, mert a hajó tulajdonosa nem oka az elsülyedésnek, miért veszítse hát el büntelen 10,000 pft érő hajóját ? A hajóbiztosítások azért zárattak ki, mert akadt roszlelkű gazda, kicska hajóját készakarva elmerítette, de ezt meg lehet gátolni olyformán , hogy egy első rendű új hajó első évben biztosíttatik 10,000 pfig,azután évenként ezer forinttal olcsóbban, a tizedik év után épen nem, ámbár azért a jó állapotú hajóba rakott jószág biztosíttathatik tovább is. A nélkül is évenként vizsgáltatnak a hajók, s mindegyiknek van biztosítási igazoló könyve , ezekkel a visszaélést ellenőrizhetni. Most már bezárom nézeteimet azon óhajtással, vajha minél hamarább egy biztosító magyar társulat keletkeztét üdvözölhetnők , mire a magas kormány az egyleti törvény által mintegy föl is buzdított bennünket, s erre sokan vagyunk tettel és tanácscsal készek. A szervezésnél különösen gyakorlati egyének használandók, habár nem oly értelemben , mint a londoni életbiztosító társulatnál, hol az igazgató csalfasága ugyan elismertetett, de állásán azért meghagyatott azon félelemből, mert híres szervező tehetség, s ha letétetik , bizonyosan új társulatot alakítna a mostani versenyzőjéül és kárára. Hála Istennek mi még nem vagyunk annyira londoniasítva, s elég elismert becsületességű szervező kapacitásaink vannak. 1. 1. TÁRCZA. IBC I SOC O IBSE -Nov. 25-kén Mirra tragoedia Alfieritöl, 27-kén a művésznő jutalomjátékául Francesca di Rimini tragoedia Silvio Pellicotöl, és „I. gelosi fortunati” vígjáték, 29-én Rosamunda, tragoedia Alfieritől. A művésznőnek 29-bén utolsó föllépte, 27-ikén jutalomjátéka volt. Ez utóbbiban a közönség, saját szerepét, a tetszés zajos és zajtalan kijelentését számos koszorúval s egész bokréta-záporral nyitotta meg, nem is említve azon két lyrai verset, melyek száz meg száz példányban, pillangókként repültek a virágkoszorúk után. A diadaljelekből semmi sem hiányzott: öröm, szánalom, elragadtatás keserű és édes könyei, a lelkesedés tapsai, a számlálás nélküli kihívások — a színház padlatát borító virágok — mind megannyi diadaljelek, s hogy semmi se hiányozzék, a közönség ez uralkodója, a trigédia alatt egy egész vígjátékon keresztül minden mozdulattal, pillantással folytonos nevetésre ragadta a közönséget, s fia a nyelv, melyen beszél, idegen, a nevetés a legeredetibb magyar őszinteségű volt, mely olykor-olykor homorivá változott — e derültség képezte a szomorújátéknak egészen más hangból szóló három a tánczát. Tragicai szerepeiben, hol eszményibb alakot öltött, az érzelmek harczában feledtük magát a művésznőt. A vígjátékban volt először alkalmunk őt mintegy otthonos pongyolában látni, színről színre nézni külső bájait, s egész életnagyságú képét. A legnehezebb tragoedia hősnője mindenkit meglepett otthonos természetessége, naivsága s minden fogalmunkat meghaladó természetes elevensége által A művésznő minden mozdulataival, pillantásával oly sokat mondott, oly találóan fejezte ki magát, mikép azok is megértették, kik a rendkívül gyors beszédből keveset értettek. A féltékenység eltitkolása a férj előtt, melyen az egész kis vígjáték megfordul, mily szépen volt elrejtve; — látni ezen pillantást, melyet lopva vetett férjére, midőn ezt arra biztatta , menjen el bátran bizonyos grófnőhöz, e legkevésbbé sem félti! e pillantásban a boszuság , féltékenység a legszebb mosolylyal mily comicus ellentétet képezett ! Mit mondjunk a magánbeszédekről, midőn a nő teljesen átadja magát a kétségbeesésnek, látván, hogy férje teljesíti, amire biztatva van! E magánbeszédekben a különben elegáns hölgy kezével mutatja, hogyan szeretne tenni férjének, ki kezet csókol minden nőnek, ha mindjárt nyolcvan éves is, lábával mutatja, hogyan fog tenni a világnak, élveknek és divatnak, ha zárdába menend, hangos sírásra fakad, midőn kétségbeesett, hogy aznap férje nélkül kell ebédelnie. Mindez oly természetes volt, nem megválogatja-e mozdulatait, mérlegeli-e gondolatjait a legműveltebb hölgy is, midőn alkalma van merőben tanuk nélkül önteni ki boszáját? E vígjátékban is oly mesteri volt minden csekély érzelemárnyalat kifejezése, oly kétségtelenül volt a gyors átmenetek mellett is minden kifejezve, mikép a nézők folyvást a legfeszültebb érdekkel s csaknem folytonos nevetéssel kisérték naiv nyilatkozatait; annyira, mikép van példa rá, hogy egy okoskodó hibának tartott ennyi művészetet egy kis franczia vígjátékban. Az a nagy őszinteség, mely mindenben nyilatkozott, s mely a legvalódibb művészi hatalom, pazarlásnak tetszett egy parányi egyfelvonásos darabra. Az, hogy minden leghívebben volt kifejezve, hogy az átmeneteknél sem lehetett soha kétségünk az őszinteségben, hogy játékában nem volt hézag, hanem minden kis perez a legtökéletesebben, s a színpad egészen be volt töltve: oly hibák, melyek a világ akármely közönségét ellenállhatlanul magukkal ragadják — akár restelli az ez elragadtatást, akár nem. Szólhatnánk még arról, hogy a rendkívüli könynyűség és gyorsaság mellett is, a figyeld mennyi jelét láthatta annak, miszerint a művésznő e kis szerepét nagy részletességgel s éles belátással dolgozta át, — mintegy egészen újra költötte, újjá teremtette azt, hogy a szerepbe oly teljes illusióval találta bele magát, mikor csak árnyéka sem látszott rajta a kaczérkodásnak, — ő mindenben őszinte, semmiben sem komédiás, s ha valaha, úgy most győződhettünk meg, mikép e szavunk: színész valódi rágalom minden művészre, mert semmi sem ellenkezik annyira a valódi művészettel, mint a tettetés s a színeskedés! Az őszinteségről, a szerep teljes átérzéséről szóltam az előbbi két czikkben, s ezt annyira fontosnak tartom, mikép itt újra emlékezetbe kívánom hozni, hogy egy nevezetes tárgyat elevenítsek fel. Daczára annak, hogy a művésznő tehetségeiről, egyes szerepeiről elég részletesen nem szóltunk, jobbnak tartjuk egy-két eszmét mondani el, semmint tovább írni le a művésznő diadalait, Iirrában, Francesca di Rimini-ben, Rosamundában , úgy is azon örökzöld koszorúk mellett, melyeket Európa művészei, költői és ítészei vetettek lábaihoz, a mi elismerésünk oly szerény bokréta lehetne, mely a számtalan sok közt valóban nem volna érdemes a meghajolásra . Mi a virágokkal behintett pályán termékeny eszmemagvakat látunk, melyek talán mindenütt, merre a művésznő jár, fel fognak virágozni, vagy ha nem, magát a földet kell okoznunk, melybe a magvak esének! A lelkesedés, a bámulat, a hódolatok koszorúinál többet ér a hálaérzet, melylyel a művésznőnek tartozunk. Ő nemcsak meghatott, hanem gondolkodásra ébresztett, s drámaügyünket érdeklő számos kérdést pendített meg, ha figyelembe veszszük azokat. Schlegel, ki e század elején oly szakavatott fölolvasásokat tartott Bécsben a drámaügyről, kevesebb hatást tehetett hallgatóira, mint reánk az olasz tragicai művésznő tett. Némelyek csaknem szemrehányásként említik föl, hogy Ristori többnyire a gyenge olasz tragoediákban szerepel. Mások ebben csak patriotismust látnak; végre mások csak azért rántják le a tragoediákat, hogy annál inkább kitüntethessék a művésznő nagyságát, ki a gyenge művekből remekeket alkot. — Annyi bizonyos, hogy journalistikánk mintegy kötelességének ismerte, épen oly röviden, mint kereken kimondani, hogy Alfieri, Silvio Pellico és Carlo Marenco előadott tragoediái semmit sem érnek. — Én nem akarok homlokegyenest szembeszállani rögtönitélő drámabiráinkkal, nehogy azon hibába essem, melybe ők estek, hogy t. i. az előttünk merőben újnak mondható genre felől a nélkül szóljak, hogy elég időt vennék magamnak a bővebb és többoldalú megfontolásra. Csak néhány kételyemet akarom elősorolni, melyek árva tragoediánk ügyét elég közelről érdeklik. Előttem merőben megfejthetlen dolog, hogyan játszhassak a legjobb színész is kitűnően ott, hol szerepében nincs elég anyag arra, hogy maga inspiratiot meríthessen. Ha magában a szerepben nincsenek a lelkiállapotok hű vonásai, ha nincs meg benne a szív és kedély, akkor a színész a darab olvasásakor nem érezhet illusiót és megindulást. A kölcsönkérés itt roszabb volna magánál a szegénységnél ! Ha áll a valódi költőről az, mit irodalmunk egyik mostani díszétől személyesen hallottam, mikép a jó költői művek is csak úgy születnek, ha a költő bizonyos concret tárgyról veszi az első inspiratiót, mennyivel inkább áll a színészről, hogy csak akkor teremthet, midőn a költő bőven nyújtja az anyagot e teremtéshez, hogy abból egészet alkothasson. A teremtő erővel bíró színész teljesebb világításban állíthatja elő a költő gondolatját, némely gyengeségeit eltakarhatja, fényes oldalait jobban feltüntetheti, sőt oly dolgokat mutathat, melyek egyes részletekben a költőt is kellemesen lepik meg. Láttuk, mily szabadon van, hogy úgy mondjuk, átdolgozva Schiller „Stuart Mária“ta Ristori szereplésében;— pedig minden, mivel a művésznő meglepett, szere- Napihírek és események. Budapest,december 3 . A szerencsésen létrejött tagosításnak üdvös példái hál Istennek folyvást szaporodnak. Közelebb Tápió Szt. Mártonban köttetett meg a hivatalos szerződvény az áldozatkész földesuraság s a kételyükből végre kiábrándult lakosok közt. E szerződés folytán az utóbbiak igen kedvező engedményeket nyertek. 41 hold remanentialis földet kapnak minden kárpótlási igény nélkül, továbbá a követelt 28 hold kenderföld is átengedtetik nekik , melyek elejétől fogva haszonbéri és nem dézmaföldek voltak , így a bicskei határ közelében levő, 60 hold erdős homokföld is; a lakosságnak meg van engedve, hogy kenderét az urasági tóban áztathassa; viszont az uraságnak, hogy birkáit usztatás után a falu legelőjére hajthassa; a kath. és evang. helységi lelkészeknek egy egész, az iskola tani tónak egy fél telek engedtetik át; a legelőrészen kivül 2 holdat kapnak vályogvetésre. * S in a Simon ur, mint a „P. O. Z.“ után értesülünk, a pest városi kórház részére kétezer pengő forintot küldött az itteni polgármesteri hivatalhoz,amely a szenvedő emberiség nevében hő köszönetét nyilvánítja ezen nemeskeblű ajándékért. * A Beleznay kertben levő circus ismét megnépesült két- és négylábú művészekkel. Mint egy előleges jelentésből értesülünk, Carré Vilmos műlovarigazgató úr társaságával e héten kezdi meg ott előadásai sorozatát. A lovarkör füttetni fog, mi azonban nem teszi fölöslegessé, hogy azt a közönség is meleg részvéttel látogassa. A bemutatandó iskolázott és szabadon tanított lovak közt egy 20 markos óriás lovat is fogunk látni, melynek a többi közt hasonló feladata lesz a trójai nagy lóval, azaz hogy közönséget vigyen a pénztár ostromára. * A Péter-salonban szombatra egy meklenburgi énekesnő, Hagen Róza k. a. fölléptét jelentik, ki reméljük nem ugyanaz ama hasonnevű énekesnővel, ki taval nyáron Balaton-Füreden is hangversenyezett, s kinek művészetéről egy goromba újdondász a következő allegóriával mondott ítéletet: Volt egyszer egy hid, melyet Mansarénes hídjának neveztek, a híd rettenetes nagy volt, a víz igen parányi. Egy elménet kérdeztetvén, mit tart e híd nagyszerű építvényéről, azt válaszolá, hogy adjanak el a nagy hídból egy darabot, s vegyenek rajta vizet, úgy mind a kettőn segítve lesz. * A távirdai vonalzat hazánkban közelebb új állomásokkal szaporodott, úgymint a nagyváradi és kassai távirdai állomásokkal, melyeknél az állami- és magánközlemények részére a nappali és éjjeli szolgálat a múlt hó utolsó napjaiban már megnyittatott. * Az olyan lapokat, melyek mások fáradsággal szerzett újdonságait s egyéb czikkeit is minden kútfő-említés nélkül szokták néha közleni, utánzás végett figyelmeztetjük azon példás sőt példátlan lelkiismeretességre, melyet hétfői számában a „Hölgyfutár“ tanúsít, nevezetesen hírei közt megemlítvén, hogy a Hölgyfutár szerkesztője Tóth Kálmán múlt szombaton vezető oltárhoz menyasszonyát ,ajthényi Flóra kisasszonyt, lelkiismeretesen utána teszi, miszerint ezt a Pesti Naplóból tudta meg. * A „légszeszlángok“ egy nappal előbb jelentek meg mint írtuk, de nem utczáinkon, hanem múlt vasárnap az „arany horgony“ czímű vendéglőben, egy csinos keringő képében , melynek szerzője Pab a karmester ur „Jégszeszlángok“ czímet adott s mely átalános kedvre gyujtá az ott egybesereglett mulatókat. *Soborsínon m. hó 21-kén végeztetett ki rögtönitélet utján egyike azon hírneves 20 rablónak, kik e vidéket már 2 év óta rémítik. Az elitélt (B. Gy.) egy kicsiny gyönge ember, lélekjelenlétét az ítélet végrehajtása előtti utolsó félóráig tökéletesen megtartá , s mielőtt a vesztő helyre vitetett, rokonait s falusi ismerőseit inté, hogy az erény útján maradjanak s ne kövessenek el oly gonoszságot mint ő, nehogy végük ily borzasztó legyen. A még hátralevő szintén befogott 19 rabló további vizsgálat végett az aradi cs. k. megyetörvényszéknek adatott át. A Bataviából Hamburgba vitorlázott „Georg Heinrich“ czimű hajó fedezetén az utasok a jó remény fokához közel következő ritka természeti tüneménynek voltak tanúi : F. é. aug. 7-kén iszonyú magas dagály, és sűrü fekete lég mellett orkánszerü szélvész zúgott, 8-án a vihar és a dagály még iszonyúbbra emelkedett , a lég rendkívül fojtó volt, s néha néha villámok hasíták keresztül; délután három órakor több erős raenydörgés következett, s egyszerre rettenetes csattanás közt, mely hasonlított az ágyulövéshez, egy tűzgolyó csapott le a hajó elejére, honnan útját a lakrészen keresztül a horgonyláncztartóhoz vette, s végre egy réz leveses tálba erős füstölgéssel hatolt be. Egy órával később azon hely, hová a tűzgolyó csapódott, világos lánggal égett. Minden eszközt felhasználtak a tűz oltására, mi csak nagy nehezen sikerült, mindazáltal a hajó előrésze keresztülégett. A sérülés, melyet e nevezetes tünemény által a hajó szenvedett, annak fedezetén még most is látható. AUUSTRIAI BIRODALOM. Bécs, dec. 1. A „Corr. Ital.“ Velenczéből cs. k. Felségeik további útjáról a velenczei tartományban következő közlést hoz : „Dec. 2-án . Felségeiket Paduába várják, hol egyéb ünnepélyességek közt kocsi- és lóverseny is fog tartatni, melyben az ottani helyőrségnek Számos tisztjei részt veendenek. Paduából a Felségeik Rovigóba és onnan Veronába mennek, hol a „La Rua“ népjáték fog megtartatni. Veronában többek közt a nyári színkörben tombolát fognak rendezni. Köcs. k. Apostoli Felsége, az „ÖSs. Tr.“ szerint, a triesti helytartóhoz intézett legfelsőbb kézirata által megengedni méltóztatott, hogy a kétszeres, hajdina, tengeri, rozs, bab, borsó, lencse, lóborsó, czukorborsó, továbbá árpa, maláta és zab, végre kukoriczaliszt az Istriában s a quarneri szigeteken létező vámokon keresztül 1857. jan. 1-jétől fogva vámmentesen behozattathassék. — Ö F eségeik jelen útja alatt legmagasb személyeik közül teendő szolgálat végett f. hó 9-n 27 személylyel, 30 ló és 19 udvari kocsi, a testőrcsendőrségből: 1 főhadnagy, 1 Őrmester, 4 vezető, 24 lovas, 11 gyalogtestőrségi csendőr , 1 tiszti szolga, egészben 48 ember 32 lóval menend Milanóba. — Az innsbrucki fiókbank legkésőbb 1857 január hó lefolyása előtt fog felállíttatni. — A vasúti vonatok az igen erős havazás folytán részint elkéstek, részint meg sem érkeztek. A pesti vonat kénytelen volt Érsekújvárnál megállni, a prágai vonat délben még csak Brünnben volt, az oderbergi vonat még délig sem érkezett meg. Az éjszaki vonal vonatai ma rendesen elmentek, csak egy külön vonat, melynek Gödingbe udvari vadászatra kellett volna mennie, maradt hátra.. — A külön missióval Egyiptomban megbízott piemonti lovas ezredes és szárd király ősige hadsegéde, Cigala lovag, nov. 26-án Velenczéből elutazott. — (C. C.) Az 1853 febr. 19-ki kereskedelmi- és vámszerződvény határozmányai szerint a személy- és teherkocsik, a bőr- és párnamunka nélkül, a vámegylet szabad forgalmából történő bevitelnél vámmentesekül tekintendők. Ez azon hírre adott alkalmat, hogy teljesen fölszerelt vasúti vagyonok is, csak bőr- és párnamunka ne legyen rajtuk, vámmentesen bocsáttatnak be, fel vagyunk hatalmazva e hírt valótlannak nyilvánítni. — „Austria tengeri erejéről“ a „Revue des deux mondes“ legújabb számában egy figyelemre méltó czikket olvasunk. Az három fejezetből áll, a következő feliratokkal : Calamota, Triest és Pola. Mind a három helyről történeti, statistikai és politikai tekintetből szól. Polára nézve mondja szerié : „Ezen teremtmény Ferencz József Császár uralkodását örökre dicsőíteni fogja.“ „Uralkodni, annyit tesz mint a legjobb választást tenni. (Gouverner c’ est choisir, monda XIV. Lajos.) Lily válsztást tett Ferencz József Császár, midőn tengerészetét megalkotni akarta s a mellett azon ritka szerencsével bírt, hogy bizalmának legméltóbb letéteményesét, milyet csak a birodalom neki adhatott, saját családjában találta föl (et il a eu le rare bonheur de trouver dans se propre familie le plus digne depositaire de sa confiance que lui offre son empire.“) „Azon tengerészeti újjászületés, mely az adriai tengeren oly viszonyok közt készül, melyek az ó világot bámulatra ragadják, olynemű lászik lenni, hogy az európai súlyegyént megzavarhatja, ennélfogva méltán követeli, hogy a legkomolyabb figyelembe vétessék.“ „Az adriai tenger ereje egyesegyedül a keleti parton alapszik. A partmelléki népek, melyek romai úgy mint velenczei uralom alatt soha nyugalomhoz nem juthattak, most, mint szerző továbbá mondja, mindnyájan a rokonszenv s önérdek kötelékeivel Austriához vannak bilincselve. Az adriai kereskedés nagy jövőnek néz eléje s be fog következni, hogy Triest Marseille rangfokozatát el fogja érni sőt fölülhaladni. — Habár 55.000 embert számítunk is a tengerészeti szolgálatra, Austria mégis hajóhada létszámát megnégyszeresítheti. Az egész hajóhad ekkor is csak negyedrészét foglalná el a polai kikötőnek. Austria az utolsó nyugathatalmi háborúból keleten bölcsen azon helyes következtetést , a rendelkezhető hadi- és kereskedelmi flotta jelentőségét vonta ki, s e tanulságot használni fogja.Francziaországnak pedig, egy hozzá oly közel jutott tengeri hatalom ezen gyors kifejlődésével szemközt, kötelessége versenyt futni és egyenlő lépést tartani. Mar Vau-ban kijelölte ama műveket, melyek a Provence és Languedoc, Korsika és Algír partjain szükségesek lennének. Annyi bizonyos, mikép az adriai tengeren egy hajóhad van kifejlésben, mely a körülmények szerint, bárhová fordul, dönteni fog.“ KÜLFÖLD. Anglia, London, november 29. A „Times“ ma újólag válaszol azoknak, kik őt azzal vádolják, hogy az angol-franczia szövetség szétbontását óhajtja. Különösen az „Assemblée Nationale“ s a „Constitutionnel“ ellen fordul. „Nekünk“ — úgymond a többek közt — „nincs s nem lehet más czélunk, mint Angolország érdeke. De másként áll a dolog ama lapokra nézve, melyek franczia trónkövetelők támogatására szentelik hasábjaikat, vagy azokkal, melyeknél idegen udvarok mosolyo s hízelgései háttérbe szorítják a hazafiasságot s őszinteséget. Ily közlönyökre nézve az angol szövetség nem előny, hanem akadály, mit el kell hárítni. Ellenben mi a jelen franczia kormányt nem akarjuk aláásni, se azon czélból,hogy a Bourbonok visszahivassailak, se azért, hogy Oroszország számára előbbi állását visszaszerezzük. Ezért ha azok, kik ily czélokat tűznek maguk elé, a két ország közt viszály magvait igyekeznek elhinteni, s ezután tetteik hansúlyát reánk akarják hárítni, ezen ravaszul nekünk tulajdonított szerepet vissza kell utasítnunk. Ha a szövetség veszélyeztetve van, ezen veszély nem tőlünk ered stb.“