Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
1883-07-01 / 180. szám
is csak ragyogó bűn. A szótartásra nézve a régi vallási írók némelyike azt tanította, hogy a kereszténynek a nem kereszténynek adott ígéretét nem kell megtartania azért, mert ha a kalózok és más rablók irányában kényszerűségből adott szót nem szükséges megtartani annál kevésbbé szükséges azt teljesíteni a pogányok, az eretnekek és a zsidók irányában, akik nemcsak a testet, hanem a lelket is megölik. Az életre nézve nem voltak oly különbözők a keresztény írók felfogásai. Aquinói szt. Tamás azt állítja, hogy ha a világi fejedelmek a világi gonosztevőket jogosan megölhetik, mennyivel inkább szabad az egyháznak a hit elleni gonosztevőket, a tévelygőket, az eretnekeket és zsidókat nem csak megátkozni, de meg is ölni. Egyébiránt még az is megolvasható egy spanyol írónál, hogy a mindenható isten örül azok megöletésének, akik el vannak kárhozva. Minthogy pedig minden zsidó eretnek és pogány, tehát el is van kárhozva és igy azokkal szabad úgy bánni, ahogy tetszik. Már most mert nem akar sem a keresztény vallásnak derogálni, s mert a zsidó vallást sem akarja magasztalni, kérdi szabad-e egy józan gondolkozást és elfogulatlan embernek azért, mivel a régibb időben ily képtelenségek találhatók, faj- és vallásgyűlöletet provokálni ? Nézete szerint nem, mert ez kétélű fegyver és mert ha a vallási kérdések felvettetnek, azoknak se hossza, se vége. Hogy a zsidók százados szokásait egy-két évtized alatt nem vethetik el, elegendő utalni arra az embertelen bánásmódra, amelynek a középkorban a keresztes hadjáratok alatt s a XVII. század végéig ki voltak téve. A zsidók fejlődésképességüknek tanújelét adták azzal, hogy midőn átlátták, hogy haladás világosság nélkül nem képzelhető, szervezni akarván egyházaikat, hitközségeiket és iskoláikat, odáig mentek, hogy az orthodox zsidókat templomaikból is kizárták. A magyar törvényhozás azonban az orthodoxokat vette pártfogás alá s ezzel eleje vézetett a szabadelvű reformálásnak. A zsidóknak a reformálásra meg kell adni a módot és majd akkor, ha ennek ellenére sem fognak közeledni, lesz talán jogosult az a kívánság, hogy az emancipáció megszoríttassék. A védő azt mondja, hogyha a középkorban kiűzték a zsidókat, mert ne történhetnék az meg ma is. Igen, csakhogy akkor nézete szerint, meg kellene égetni a luteránusokat is, hisz benne van a törvénytárban. (Mozgás a hallgatóság körében.) Védő azon állítását, hogy miután az egész cikk inkriminálva van, annak minden része inkriminált, még az is, ami a zsidók mellett szól, szójátéknak tekinti, amire komolyan felelni nem lehet. Felhozatott, hogy minő nagy a zsidók erkölcsi romlottsága az ipar és a sajtó terén. Az ipar és a kereskedés oly foglalkozás, mely élelmességet tételez fel s ezért Angliában annyira laza a csalás fogalma, hogy a közönséges kereskedelmi rászedéseket nem is tekintik büntethető cselekménynek. A magyar paraszt pl. elad egy bokros lovat és ha azt kérdik tőle, van-e a lónak hibája, azt válaszolja: nincs, csak hogy a fára nem mászik. Ha már most harmadnap az új tulajdonos a nyakát töri és ez a fogás csalás lenne, akkor az eladót be kellene zárni legalább is 10 évi fegyházra. Ez azonban még a Csemegi-kódex szerint sem fog megtörténni. Hogy minő visszaéléseket követtek el a zsidók a sajtó terén, elhoztam a XII. röpirat ikertestvérét a „Füstöld Naptárt“. Istóczy Győző (közbeszól.) Ehhez annak semmi köze. Fekete közvádló. Ez is antiszemitikus naptár. Vagy itt van „Rebach,“ mert ezek a legnépszerűbb élclapok. (Derültség.) Ebben van egy kép, amely szerint a hírhedt uzsorásban a kést megfüröszteni szabad, mert a túlvilágon az illető üdvözölni fog. (Mozgás.) A védő azt is felhozta, hogy a börtönben sokkal jobb dolga van a rabnak, mert a zsidó sajtó arra ügyel, hogy kijár-e naponkint a fekete kávé mint sok becsületes polgárnak. Erre azt lehetne mondani, hogy tessék megpróbálni, azonban ezt nem teszi, mert a „Függetlenség“-nek erre vonatkozó cikke volt eddigi cikkei között a leghumánusabb, habár dörgedelmes vádat zúdított az ügyészség fejére. Védő nézete szerint a zsidó csak zsidó marad, és a zsidók erkölcsi romlását történeti tényekkel iparkodott igazolni. Hivatkozott az eszlári perre és pedig erre kár hivatkozni, mert ez máskép is végződhetik, mint védő sejti, ki a rituális gyilkosságot bebizonyítottnak tartja. Részéről nem vitatkozik az olyan emberrel, aki ily nézetben van, mert ki ma is hisz a „Függetlenség“ dajkameséiben az nem felvilágosodott. A peéri perben hozott száz év előtti ítélet deprekál az ellen, mintha az a gyilkosság rituális lett volna és ime most a védő úr a 19 században akarja azt restituálni. Konstatálja, hogy 20 éves pályáján a legrafinitabb csalásokat nem a zsidók, hanem a keresztények követték el. (Nagy zaj a hallgatóság között.) Sínek csendet kér, mert különben kénytelen lesz a termet kiürittetni. Fekete közrádió : Megjegyzi, hogy őt ez a zaj nem zsenirozza s annak dacára is elmondja meggyőződését és hogy ez a zúgás ennek a teremnek a reputációját sérti. (Egy hang : Éljen !) Elnök : Csöndet kérek ! (Mozgás). Fekete közvádló : Azt mondta a védő, hogy az országgyűlés romlottságának legerősebb bizonyítéka az, hogy Istóczy mentelmi jogát felfüggesztette. Ha a parlament meg akart volna felelni Istóczy úr s társai kívánalmainak, a felfüggesztést meg kellett volna tagadni, ami törvénysértés lett volna. Ez a per nem politikai per. De ha az volna is, nem lenne szabad a politika alatt fajgyűlöletet, vallástürelmetlenséget terjeszteni, izgatni és lázítni. Azt hiszi tehát, hogy a parlament törvényes jogát gyakorolta, midőn Istóczy mentelmi jogát felfüggesztette. Itt reakcióról van szó, még pedig modern értelemben. A vallási türelmetlenség után következik az inkvizíció és a máglya. Erre a térre lépni pedig nem lehet. Védő szerint három eszköz van a szemiták ellen, vagy arra kényszeríteni őket, hogy keresztényekké legyenek, tehát erőszakkal kellene őket megkeresztelni, a mi erőszak , vagy el kell törölni az emancipációt, a mi pedig brutalitás. Bármely jut is érvényre e három mód közül, mindegyik erőszakot involvál magában s mindegyik a sötét kor eszméinek a kifolyása. A szentírásra való hivatkozás után hangsúlyozza, hogy azok akik ezzel a kérdéssel komolyan foglalkoznak a mostani irányt feltétlenül elítélik. Nézete szerint e pör többet árt a magyar közvélemény becsületének, mint amennyit valaha használni fog az a tevékenység, melyet Istóczy kifejtett és ezután kifejteni fog. Kár, hogy egy ily erő akképen pazaroltatik el. Nem sokat törődik azzal, hogy a bécsi ügyész mit mondott, de tudja, hogy mit mondott, mikor a nyilatkozatot olvasta. „De nem mondom meg — folytatja szónok — hogy mit mondottam, hanem ...naiv embernek tartottam azt az államügyészt és ily nyilatkozat után nem volt csoda, hogy az esküdtek úgy ítéltek, amint ítéltek.“ Itt a magyar esküdtek előtt áll, kik elfogulatlan műveit emberek, kiknek Magyarország reputációja, s a beállható katasztrófa elkerülése szivén fekszik s akik a vallási gyűlölet terjesztését megakadályozni törekednek. Kéri a vádlottat bűnösnek kimondani. Vadnay duplikája. Nem kíván azokra a személyes bántalmakra és aprólékos kifogásokra és mentegetésekre reflektálni melyek a főügyészi helyettes beszédében foglaltatnak. A főügyészi helyettes beszédének többi részét is mellőzi, mert azokban mi sem foglaltatik olyan amely a komoly érvelés mérlegében csak egy szemernyi sulylyal is bírna. — Különös találja, hogy a zsidósajtó, amely oly sokszor hangoztatja a humanizmust és liberalizmust, minduntalan hivatkozik Deák és Eötvös nagy emlékére anélkül, hogy nemzetünk megváltóját Széchényi Istvánt egy szóval is említené, aki pedig a haladás útját olykér mérte elénk, hogy valahányszor arról letért a nemzet, arra mindannyiszor bánkódva és pirulva kellett visszatérnie. Tudja azt Fálk Miksa igen jól s tudják mindazok, ki Széchényi géniusát, mint félisteni tüneményt közelről ismerték, hogy Széchényi a zsidóemancipáció eszméjével kibékülni soha sem tudott, sőt a hebehurgyába való emancipálást nemcsak elitélte, de minden alkalommal ki is gúnyolta, hogy Széchényi uradalmaiban soha zsidó regalebérlőt meg nem tűrt. Hogy Széchényit a zsidósajtó nem említi, ennek oka , hogy tekintélyét a zsidóérdekek istápolására felhasználni nem lehet. Tiszteli Deák Ferenc megmérhetetlen érdemét, mert ezen tévedései csorbát nem ejthetnek, de ő visszaadva nemzetünknek a három század óta soha nem birt erőt, a mámorító öröm órájában , a többi kormányférfiak optimizmussal és a külföldi sajtó önző magasztalásától megtévesztve segített improvizálni azt a törvényt, amely nemzetünket a legnagyobb veszélylyel fenyegeti. De, az emancipáció meghozatala óta, bár fogy is népünk és pusztul e haza, mert az ég malasztja nem kíván bennünket elhagyni, az égő vulkán felett nyugvó és derült álomban szunnyadó képviselőházban akadt egy előrelátó férfi, ki eleinte kikacagtatott ugyan, de aki ennek ellenére soha sem szűnt meg, Kassandraszerűleg jelenteni a veszélyt a számuk súlya alatt már inkább sírni vágyó képviselőház előtt. A számokkal szemben elnémul az ostoba gúny és meghúzza magát a fitymáló segély. 1880-ban 106,000 földtulajdonossal, 16,000 bérlővel és 4000 gazdatiszttel volt kevesebb Magyarországon, mint 1870-ben. A parlamenti alkotmány mellett két mód van az elhibázott törvény kijavítására : a petíció és a többség-nyerés a sajtó világitó fényének segélyével. A kérvények sorsát s többek közt a tapolcaiét is ismerjük s igy az egyetlen fegyver a sajtó. De ez is — mondja szóló — mert zsidó, minket nemcsak büntetlenül piszkol, hanem Bródy Zsigmond zsidólapja újra meg újra hirdeti, hogy a magyar nemesség megszűnt értelmiség lenni az országban. Adjuk tehát a hivatalokat az új értelmiségnek , a zsidóságnak, amely Magyarország ura , a magyar nemzetet képviseli.Ily körülmények önök közt esküdt urak a nemzetünk védelmére szavát felemelt és közéletünk nagy alakját képező Istóczy Győzőt nem ítélhetik el. Sem ügyvéd, sem a politikai viták embere nem vagyok s igy a gondolatmenetek s elmék elcsavarásához képes nem vagyok s ezért a királyi főügyészi helyettesnek a keresztényekhez intézett azon felhívását, hogy önmagunk ítéljük el Istóczy Győzőt, épen olyannak tekintem, mintha valaki a sötétben bolyongót arra szólítaná fel, hogy sajátkezüleg oltsa el a lépteit ve- szérlő világitó szövétneket. Teljes nyugalommal bízza védence sorsát az esküdtekre. Istóczy Győző : Egyetért védője jeles beszédének tartalmával s ezért nem kívánkozik a zsidókérdésnek és antiszemitizmusnak bővebb taglalásába bocsátkozni. De tekintetbe véve azt, hogy ezen kérdések felszínre vetésében és a dolog továbbvitelében a körülmények neki meglehetősen kiváló szerepet játszottak, amely szerepet szívesen átengedett volna bárki másra , nemcsak joga, hanem szemben az ellene emelt váddal, a nagy közönség és önmaga iránt való kötelessége oly dolgok felől is nyilatkozni, habár csak nagyjában is, amelyekről talán más körülmények közt hallgatott volna. Szólót nem a lesi gyűlölet, nem a hiúság, sem a szereplési viszketeg, sem a külföld majmolása, sem boszúvágy nem vezeti azon eljárásban, melyet a zsidókérdésben követett és követni fog. Egyedül az vezérli, hogy saját élettapasztalatait a közjó, a haza és a nemzet érdekében gyümölcsözőkké tehesse. Ha visszatekint azokra a megpróbáltatásokra s egyszersmind azokra a vívmányokra, amelyeket anyagi nehézségek és akadályok közt elért, mindinkább világosabb lesz előtte, hogy azon szerepre, melyet ma már büszkeségének tart, régtől fogva praedestinálva volt. Igaz ugyan, hogy ez egyenlő volt a kerékbetöréssel. Azonban dacára a hosszú éveken át tartott kerékbe töretésnek, szerencsésen itt áll s nem érzi magát épenséggel rosszul. Ezen szerepekre maguk a zsidók praeparálták, itt, ki a zsidó lelketlenség és nyereségvágy és bosszú kiszemelt áldozata, ide állította a zsidóság, hogy azon munkát, melyet az rajta végezni képes nem volt, az esküdtek végezzék el. Ez volna a legjobb alkalom a zsidóságon bosszút állani s meghurcolni több tekintélyes névnek örvendő egyént, kik a zsidóság eszközéül használtatták fel magukat. Mind azon drámának szereplői közül, melyet a lapok néhány évvel ezelőtt szellőztettek s a mely a „baltavári“ eset neve alatt ismeretes, a legtöbb nincs az élők közt, a holtak nyugalmát pedig zavarni nem akarja, sok pedig letette a fegyvert s a fegyvert lerakott ellenség pedig kíméletet igényel : a zsidókérdés egész dimenziójának megértésére tanulságos baltavári esetet részleteiben nem ismerteti, mert az események ezen szomorú ügyben oly fényes elégtételt adtak, amelynél ekklatánsabbat kívánni sem lehet. Nem említi, hogy miként történt, hogy 1870-ben a baltavári uradalom elárverezésekor egy dúsgazdag zsidó család egyik tagja, őt, mint kiküldött árverező bírót rászedve, miként mondta jegyzőkönyvbe saját neve helyett, távollévő atyja nevét; nem említi, hogy ennek atyja később azon alapon, hogy fiától a meghatalmazást nem kívánta, miként kívánta az árverés megsemmisítését; nem hozza föl, hogy miként kisértette meg a bécsi finánc egy tagja őt lekenyerezni pénzzel, hogy mint bíró semleges szerepet vigyen ezen ügyben, hogy mivel a kínált pénzt visszautasította, miként indította az meg a hadjáratot tönkretételére, nem említi, hogy miként kellett megélnie, hogy egy ügyvéd miként mondott eljárására vonatkozólag oly valótlan dolgokat, amelyek miatt az árverés megsemmisítietett. Az árverés megsemmisítése következtében a második árverésen a birtok olcsóbban adatván el, a hitelező 60 ezer frtnyi kárt szenvedett s midőn az ügyvédet kvalifikálhatlan eljárása miatt kérdőre vonta s magyarázta neki, hogy ezzel őt dönti a szerencsétlenségbe, ez megveregetve vállát, azzal vigasztalta , hogy majd bekebelezzük a kárt szóló családi birtokára. Erre felpattanva mondá, hogy miként mer valótlan dolgokat állítani, mire az ügyvéd ezen szavakat vágta szemembe : „Ön mondhatja azt, mi önnek tetszik, de az úr nékem sem ingem sem gallérom“. Nem említi fel, hogy miként hozatott a szombathelyi, a vas- és zalamegyei zsidóság által ördög s pokol mozgásba megsemmisítése végett; hogy miként állíttattak fel vele szemben hamis zsidó tanuk, akiknek vallomásai alapján, dacára annak, hogy a szóban levő ügyvéd a bűnper folyamán mellette tanácskozott, 1874. febr. havában, a bíróság a vádlott zsidókat teljesen felmentve az árverést megsemmisítette s a kár megtérítésének terhét ráborította. Szólót, ki soha fegyelmi eljárás alatt nem állott s az említett bűnperben semmiféle minőségben soha kihallgatva nem volt. 1874. évi május hó elején a királyi tábla egyhangúlag felmentette a felelősség terhe alól s minthogy az illető zsidót bűnösnek kimondva azt ez öszszes kár megtérítésében elmarasztalta, ezzel az ő birói reputációja helyre lett állítva : nem érinti miként jött reá arra, hogy zsidóinak főintézői a budapesti hírneves zsidópolitikusok voltak s hogy miként lett volna már tíz évvel ezelőtt feljogosítva azon jelenet előidézésére, mely tavaly június hóban a képviselőház folyosóin s könyvtári helyiségében lejátszódott. Nem említi azon fordulatokat sem, melyeket ellene a zsidók és érdektársaik szőttek azért, mert nem sikerült ezen bűnperben nyakát kitekerni; nem hozza fel miként taszították őt egyik bonyodalomból a másikba, miként juttatták az egyik kényszerhelyzetből a másikba; miként kellett vagyonának egy részét elfecsérelni azért, hogy a létesített áramlatok vagyoni és társadalmi exisztenciáját meg ne semmisítsék. BUDAPESTI HÍRLAP, (180. sz.) 1883. julius 1.