Budapesti Hírlap, 1883. július (3. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-01 / 180. szám

­ is csak ragyogó bűn. A szótartásra nézve a régi val­lási írók némelyike azt tanította, hogy a keresztény­nek a nem kereszténynek adott ígéretét nem kell megtartania azért, mert ha a kalózok és más rablók irányában kényszerűségből adott szót nem szükséges megtartani annál kevésbbé szükséges azt teljesíteni a pogányok, az eretnekek és a zsidók irányában, akik nemcsak a testet, hanem a lelket is megölik. Az életre nézve nem voltak oly különbözők a keresztény írók felfogásai. Aquinói szt. Tamás azt állítja, hogy ha a világi fejedelmek a világi gonosztevőket jogosan megölhetik, mennyivel inkább szabad az egyháznak a hit elleni gonosztevőket, a tévelygőket, az eret­nekeket és zsidókat nem csak megátkozni, de meg is ölni. Egyébiránt még az is megolvasható egy spa­nyol írónál, hogy a mindenható isten örül azok megöletésének, akik el vannak kárhozva. Minthogy pedig minden zsidó eretnek és pogány, tehát el is van kárhozva és igy azokkal szabad úgy bánni, a­hogy tetszik. Már most mert nem akar sem a ke­resztény vallásnak derogálni, s mert a zsidó vallást sem akarja magasztalni, kérdi szabad-e egy józan gondolkozást­ és elfogulatlan embernek azért, mivel a régibb időben ily képtelenségek találhatók, faj- és vallásgyűlöletet provokálni ? Nézete szerint nem, mert ez kétélű fegyver és mert ha a vallási kérdé­sek felvettetnek, azoknak se hossza, se vége. Hogy a zsidók százados szokásait egy-két év­tized alatt nem vethetik el, elegendő utalni arra az embertelen bánásmódra, amelynek a középkorban a keresztes hadjáratok alatt s a XVII. század végéig ki voltak téve. A zsidók fejlődésképességüknek ta­­nújelét adták azzal, hogy midőn átlátták, hogy ha­ladás világosság nélkül nem képzelhető, szervezni akarván egyházaikat, hitközségeiket és iskoláikat, odáig mentek, hogy az orthodox zsidókat templo­maikból is kizárták. A magyar törvényhozás azon­ban az orthodoxokat vette pártfogás alá s ezzel eleje vézetett a szabadelvű reformálásnak. A zsidók­nak a reformálásra meg kell adni a módot és majd akkor, ha ennek ellenére sem fognak közeledni, lesz talán jogosult az a kívánság, hogy az emancipáció megszoríttassék. A védő azt mondja, hogyha a középkorban kiűzték a zsidókat, mert ne történhetnék az meg ma is. Igen, csakhogy akkor nézete szerint, meg kellene égetni a luteránusokat is, hisz benne van a törvénytárban. (Mozgás a hallgatóság körében.) Védő azon állítását, hogy miután az egész cikk inkriminálva van, annak minden része inkrimi­nált, még az is, ami a zsidók mellett szól, szójáték­nak tekinti, amire komolyan felelni nem lehet. Felhozatott, hogy minő nagy a zsidók erkölcsi romlottsága az ipar és a sajtó terén. Az ipar és a kereskedés oly foglalkozás, mely élelmességet tételez fel s ezért Angliában annyira laza a csalás fogalma, hogy a közönséges kereskedelmi rászedéseket nem is tekintik büntethető cselekménynek. A magyar paraszt pl. elad egy bokros lovat és ha azt kérdik tőle, van-e a lónak hibája, azt válaszolja: nincs, csak hogy a fára nem mászik. Ha már most harmadnap az új tulajdonos a nyakát töri és ez a fogás csalás lenne, akkor az eladót be kellene zárni legalább is 10 évi fegyházra. Ez azonban még a Csemegi-kódex szerint sem fog megtörténni. Hogy minő visszaéléseket kö­vettek el a zsidók a sajtó terén, elhoztam a XII. röp­­irat ikertestvérét a „Füstöld N­aptárt“. Istóczy Győző (közbeszól.) Ehhez annak semmi köze. Fekete közvádló. Ez is antiszemitikus naptár. Vagy itt van „Rebach,“ mert ezek a legnépszerűbb élclapok. (Derültség.) Ebben van egy kép, a­mely szerint a hírhedt uzsorásban a kést megfüröszteni szabad, mert a túlvilágon az illető üdvözölni fog. (Mozgás.) A védő azt is felhozta, hogy a börtönben sokkal jobb dolga van a rabnak, mert a zsidó sajtó arra ügyel, hogy kijár-e naponkint a fekete kávé mint sok becsületes polgárnak. Erre azt lehetne mondani, hogy tessék megpróbálni, azonban ezt nem teszi, mert a „Függetlenség“-nek erre vonatkozó cikke volt eddigi cikkei között a leghumánusabb, ha­bár dörgedelmes vádat zúdított az ügyészség fejére. Védő nézete szerint a zsidó csak zsidó marad, és a zsidók erkölcsi romlását történeti tényekkel iparkodott igazolni. Hivatkozott az eszlári perre és pedig erre kár hivatkozni, mert ez máskép is vég­ződhetik, mint védő sejti, ki a rituális gyilkosságot bebizonyítottnak tartja. Részéről nem vitatkozik az olyan emberrel, aki ily nézetben van, mert ki ma is hisz a „Függetlenség“ dajkameséiben az nem felvi­­lágosodott. A peéri perben hozott száz év előtti íté­let deprekál az ellen, mintha az a gyilkosság rituá­lis lett volna és ime most a védő úr a 19 század­ban akarja azt restituálni. Konstatálja, hogy 20 éves pályáján a legrafini­tabb csalásokat nem a zsidók, hanem a keresztények követték el. (Nagy zaj a hallgatóság között.) Sínek csendet kér, mert különben kénytelen lesz a termet kiürittetni. Fekete közrádió : Megjegyzi, hogy őt ez a zaj nem zsenirozza s annak dacára is elmondja meggyő­ződését és hogy ez a zúgás ennek a teremnek a re­putációját sérti. (Egy hang : Éljen !) Elnök : Csöndet kérek ! (Mozgás). Fekete közvádló : Azt mondta a védő, hogy az országgyűlés romlottságának legerősebb bizonyí­téka az, hogy Istóczy mentelmi jogát felfüggesztette. Ha a parlament meg akart volna felelni Istóczy úr s társai kívánalmainak, a felfüggesztést meg kellett volna tagadni, a­mi törvénysértés lett volna. Ez a per nem politikai per. De ha az volna is, nem lenne szabad a politika alatt fajgyűlöletet, vallástürelmet­lenséget terjeszteni, izgatni és lázítni. Azt hiszi te­hát, hogy a parlament törvényes jogát gyakorolta, midőn Istóczy mentelmi jogát felfüggesztette. Itt reakcióról van szó, még pedig modern értelemben. A vallási türelmetlenség után következik az inkvizí­ció és a máglya. Erre a térre lépni pedig nem lehet. Védő szerint három eszköz van a szemiták el­len, vagy arra kényszeríteni őket, hogy kereszté­nyekké legyenek, tehát erőszakkal kellene őket meg­keresztelni, a mi erőszak , vagy el kell törölni az emancipációt, a mi pedig brutalitás. Bármely jut is érvényre e három mód közül, mindegyik erőszakot involvál magában s mindegyik a sötét kor eszméi­nek a kifolyása. A szentírásra való hivatkozás után hangsú­lyozza, hogy azok akik ezzel a kérdéssel komolyan foglalkoznak a mostani irányt feltétlenül elítélik. Né­zete szerint e pör többet árt a magyar közvélemény becsületének, mint amennyit valaha használni fog az a tevékenység, melyet Istóczy kifejtett és ezután ki­fejteni fog. Kár, hogy egy ily erő akképen pazarol­­tatik el. Nem sokat törődik azzal, hogy a bécsi ügyész mit mondott, de tudja, hogy mit mondott, mikor a nyilatkozatot olvasta. „De nem mondom meg — folytatja szónok — hogy mit mondottam, hanem ...naiv ember­nek tartottam­ azt az államügyészt és ily nyilatkozat után nem volt csoda, hogy az es­küdtek úgy ítéltek, amint ítéltek.“ Itt a magyar esküdtek előtt áll, kik elfogulatlan műveit emberek, kiknek Magyarország reputációja, s a beállható katasztrófa elkerülése szivén fekszik s akik a vallási gyűlölet terjesztését megakadályozni törekednek. Kéri a vádlottat bűnösnek kimondani. Vadnay duplikája. Nem kíván azokra a személyes bántalmakra és aprólékos kifogásokra és mentegetésekre reflektálni melyek a főügyészi helyettes beszédében foglaltatnak. A főügyészi helyettes beszédének többi részét is mellőzi, mert azokban mi sem foglaltatik olyan amely a komoly érvelés mérlegében csak egy szemernyi sulylyal is bírna. — Különös ta­lálja, hogy a zsidósajtó, a­mely oly sok­szor hangoztatja a humanizmust és liberalizmust, minduntalan hivatkozik Deák és Eötvös nagy emlékére anélkül, hogy nemzetünk megváltóját Szé­chényi Istvánt egy szóval is említené, aki pedig a haladás útját olykér mérte elénk, hogy valahány­szor arról letért a nemzet, arra mindannyiszor bán­kódva és pirulva kellett visszatérnie. Tudja azt Fálk Miksa igen jól s tudják mindazok, ki Szé­chényi géniusát, mint félisteni tüneményt közelről ismerték, hogy Széchényi a zsidóemancipáció eszméjével kibékülni soha sem tudott, sőt a hebe­hurgyába való emancipálást nemcsak elitélte, de minden alkalommal ki is gúnyolta, hogy Széchényi uradalmaiban soha zsidó regalebérlőt meg nem tűrt. Hogy Széchényit a zsidósajtó nem említi, ennek oka , hogy tekintélyét a zsidóérdekek istápolására felhasználni nem lehet. Tiszteli Deák Ferenc megmérhetetlen érdemét, mert ezen tévedései csorbát nem ejthetnek, de ő visszaadva nemzetünknek a három század óta soha nem birt erőt, a mámorító öröm órájában , a többi kormányférfiak optimizmussal és a külföldi sajtó önző magasztalásától megtévesztve segített improvi­zálni azt a törvényt, amely nemzetünket a legna­gyobb veszélylyel fenyegeti. De, az emancipáció meghozatala óta, bár fogy is népünk és pusztul e haza, mert az ég malasztja nem kíván bennünket elhagyni, az égő vulkán felett nyugvó és derült álomban szunnyadó képviselőházban akadt egy előre­látó férfi, ki eleinte kikacagtatott ugyan, de aki en­nek ellenére soha sem szűnt meg, Kassandraszerűleg jelenteni a veszélyt a számuk súlya alatt már inkább sírni vágyó képviselőház előtt. A számokkal szem­ben elnémul az ostoba gúny és meghúzza magát a fitymáló segély. 1880-ban 106,000 földtulajdonossal, 16,000 bérlővel és 4000 gazdatiszttel volt kevesebb Magyarországon, mint 1870-ben. A parlamenti al­kotmány mellett két mód van az elhibázott törvény kijavítására : a petíció és a többség-nyerés a sajtó világitó fényének segélyével. A kérvények sorsát s többek közt a tapolcaiét is ismerjük s igy az egyetlen fegyver a sajtó. De ez is — mondja szóló — mert zsidó, minket nemcsak bün­tetlenül piszkol, hanem Bródy Zsigmond zsidólapja újra meg újra hirdeti, hogy a magyar nemesség meg­szűnt értelmiség lenni az országban. Adjuk tehát a hivatalokat az új értelmiségnek , a zsidóságnak, a­mely Magyarország ura , a magyar nemzetet képvi­­seli.Ily körülmények önök közt esküdt urak a nemzetünk védelmére szavát felemelt és közéletünk nagy alak­ját képező Istóczy Győzőt nem ítélhetik el. Sem ügy­véd, sem a politikai viták embere nem vagyok s igy a gondolatmenetek s elmék elcsavarásához képes nem vagyok s ezért a királyi főügyészi helyettesnek a ke­resztényekhez intézett azon felhívását, hogy önma­gunk ítéljük el Istóczy Győzőt, épen olyannak tekin­tem, mintha valaki a sötétben bolyongót arra szó­lítaná fel, hogy sajátkezüleg oltsa el a lépteit ve- s­zérlő világitó szövétneket. Teljes nyugalommal bízza védence sorsát az esküdtekre. Istóczy Győző : Egyetért védője jeles beszédének tartalmával s ezért nem kívánkozik a zsidókérdésnek és antisze­mitizmusnak bővebb taglalásába bocsátkozni. De te­kintetbe véve azt, hogy ezen kérdések felszínre veté­sében és a dolog továbbvitelében a körülmények neki meglehetősen kiváló szerepet játszottak, amely szerepet szívesen átengedett volna bárki másra , nem­csak joga, hanem szemben az ellene emelt váddal, a nagy közönség és önmaga iránt való kötelessége oly dolgok felől is nyilatkozni, habár csak nagyjáb­an is, a­melyekről talán más körülmények közt hallgatott volna. Szólót nem a lesi gyűlölet, nem a hiúság, sem a szereplési viszketeg, sem a külföld majmolása, sem boszúvágy nem vezeti azon eljárásban, melyet a zsidókérdésben követett és követni fog. Egyedül az vezérli, hogy saját élettapasztalatait a közjó, a haza és a nemzet érdekében gyümölcsözőkké tehesse. Ha visszatekint azokra a megpróbáltatásokra s egyszersmind azokra a vívmányokra, a­melyeket any­­agi nehézségek és akadályok közt elért, mindinkább világosabb lesz előtte, hogy azon szerepre, melyet ma már büszkeségének tart, régtől fogva praedesti­­nálva volt. Igaz ugyan, hogy ez egyenlő volt a ke­rékbetöréssel. Azonban dacára a hosszú éveken át tartott kerékbe töretésnek, szerencsésen itt áll s nem érzi magát épenséggel rosszul. Ezen szerepekre maguk a zsidók praeparálták, itt, ki a zsidó lelketlenség és nyereségvágy és bosszú kiszemelt áldozata, ide állította a zsidóság, hogy azon munkát, melyet az rajta végezni képes nem volt, az esküdtek végezzék el. Ez volna a legjobb alkalom a zsidóságon bosszút állani s­­ meghurcolni több tekintélyes névnek örvendő egyént, kik a zsidó­ság eszközéül használtatták fel magukat. Mind azon drámának szereplői közül, melyet a lapok néhány évvel ez­előtt szellőztettek s a mely a „baltavári“ eset neve alatt ismeretes, a legtöbb nincs az élők közt, a holtak nyugalmát pedig zavarni nem akarja, sok pedig letette a fegyvert s a fegyvert lera­kott ellenség pedig kíméletet igényel : a zsidókérdés egész dimenziójának megértésére tanulságos balta­vári esetet részleteiben nem ismerteti, mert az esemé­nyek ezen szomorú ügyben oly fényes elégtételt ad­tak, a­melynél ekklatánsabbat kívánni sem lehet. Nem említi, hogy miként történt, hogy 1870-ben a baltavári uradalom elárverezésekor egy dúsgazdag zsidó család egyik tagja, őt, mint kiküldött árverező bírót rászedve, miként mondta jegyzőkönyvbe saját neve helyett, távollévő atyja nevét; nem említi, hogy ennek atyja később azon alapon, hogy fiától a megha­talmazást nem kívánta, miként kívánta az árverés meg­semmisítését; nem hozza föl, hogy miként kisértette meg a bécsi finánc egy tagja őt lekenyerezni pénzzel, hogy mint bíró semleges szerepet vigyen ezen ügyben, hogy mivel a kínált pénzt visszautasította, miként indította az meg a hadjáratot tönkretételére, nem említi, hogy miként kellett megélnie, hogy egy ügyvéd mi­ként mondott eljárására vonatkozólag oly valótlan dolgokat, amelyek miatt az árverés megsemmisíti­etett. Az árverés megsemmisítése következtében a máso­dik árverésen a birtok olcsóbban adatván el, a hite­lező 60 ezer frtnyi kárt szenvedett s midőn az ügy­védet kvalifikálhatlan eljárása miatt kérdőre vonta s magyarázta neki, hogy ezzel őt dönti a szeren­csétlenségbe, ez megveregetve vállát, azzal vigasz­talta , hogy majd bekebelezzük a kárt szóló­ családi birtokára. Erre felpattanva mondá, hogy miként mer valótlan dolgokat állítani, mire az ügyvéd ezen szavakat vágta szemembe : „Ön mondhatja azt, mi önnek tetszik, de az úr né­kem sem ingem sem gallérom“. Nem említi fel, hogy miként hozatott a szombathelyi, a vas- és zalamegyei zsidóság által ördög s pokol mozgásba megsemmisítése végett; hogy miként állíttattak fel vele szemben hamis zsidó tanuk, akiknek vallomásai alapján, dacára annak, hogy a szóban levő ügyvéd a bűnper folyamán mellette tanácskozott, 1874. febr. havában, a bíróság a vádlott zsidókat teljesen fel­mentve az árverést megsemmisítette s a kár megtéríté­sének terhét ráborította. Szólót, ki soha fegyelmi el­járás alatt nem állott s az említett bűnperben semmiféle minőségben soha kihallgatva nem volt. 1874. évi május hó elején a királyi tábla egyhangú­lag felmentette a felelősség terhe alól s minthogy az illető zsidót bűnösnek kimondva azt ez ösz­­szes kár megtérítésében elmarasztalta, ezzel az ő birói reputációja helyre lett állítva : nem érinti miként jött reá arra, hogy zsidóinak főintézői a budapesti hírneves zsidópolitikusok voltak s hogy miként lett volna már tíz évvel ez­előtt feljogosítva azon jelenet előidézésére, mely tavaly június hóban a képviselőház folyosóin s könyvtári helyiségében lejátszódott. Nem említi azon fordulatokat sem, melyeket ellene a zsidók és érdek­­társaik szőttek azért, mert nem sikerült ezen bűn­perben nyakát kitekerni; nem hozza fel miként taszí­tották őt egyik bonyodalomból a másikba, miként juttatták az egyik kényszerhelyzetből a másikba; miként kellett vagyonának egy részét elfecsérelni azért, hogy a létesített áramlatok vagyoni és társa­dalmi exisztenciáját meg ne semmisítsék.­ ­ BUDAPESTI HÍRLAP, (180. sz.) 1883. julius 1.

Next