Budapesti Hírlap, 1884. január (4. évfolyam, 1-31. szám)
1884-01-19 / 19. szám
1884. január 19. BUDAPEST! HÍRLAP. jelenvén meg, a törvényszék tartózkodási helyének kinyomozását s újbóli megidéztetését rendelte el. A VIDÉK. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tudósítása. — — A mezőtúri takarékpénztár — Írják nekünk — 27-én tartandó közgyűlésén 195 irtot fog megszavazni jótékony célokra, még pedig a helybeli gyermekóvó intézetnek 50, a két nőegyesületnek 30—25, a városi kórháznak 30, tanulók jutalomkönyvére 30, a magyar nyelvterjesztő egyesületnek 25 és a József-műegyetem segélyző egyesületének 5 itot. * — Csokonai-kör Debrecenben. A debreceni főiskolai tanárok körében mozgalom indult egy Csokonai-kör alakítására. A mozgalom élén Kovács János h. főgimnáziumi igazgató és Nagy Pál főgimn. tanár állanak. Idáig 30, a helyi irodalom terén ismert férfiú tette magáévá e dicséretes eszmét. Vasárnap lesz az első értekezlet a megalakulásról. — Egy megye a tudomány és művészetért. Mosony megyében közelebb régészeti társaskör alakult, mely köré az egész megye intelligenciája csoportosul. A kör titkárául Ivánffy Ede ismert régészt s magyaróvári tanárt választotta meg. Ugyancsak Mosonymegye 100 frtos alapitványnyal az orsz. képzőművészeti társulat tagjainak sorába lépett s ugyanerre a célra évenkint 500 frtot szavazott meg. » — Bucsuestély Szabadkán. Mukits János leköszönt polgármester tiszteletére f. hó 16-án este bucsuestélyt adott a szabadkai polgárság a Hungária vendéglőben, amelyen nagyszámú polgárság, élén az értelmiséggel, volt jelen. Az első felköszöntőt a városi tisztikar nevében Perics Mihály polgármesteri helyettes mondotta. A polgárság nevében pedig Németh Mátyás ügyvéd és dr. Zomborcsevits Vince szóltak közhelyeslés közt, kiemelvén különösen az ünnepelt férfiúnak a város előhaladása körül szerzett érdemeit. Mindezekre Mukits igen meghatóan válaszolt. Voltak még egyéb felköszöntések is. Az ünnepélyes bucsulakoma nagyszerűen sikerült és majdnem reggelig tartott. — Egy kaszinó félszázados jubileuma. A hontmegyei kaszinó, — mint Ipolysághról írják — ez évfolyamában éri meg 50 éves fennállását, aminek megünneplésére már folynak is a készülődések. Hir szerint ugyanekkor leplezik le a Szondiemléket is. Diszszónokul mindkét alkalomra Pongrácz Lajos alispán kéretett fel. Az ünnepélyességekkel természetesen tánc is lesz. 3 Regény-Csarnok. Zsófia hercegasszony. 6 BELOT ADOLF REGÉNYE. XV. A „Saone“ lassan haladt kitűzöttt útján. Az afrikai part felé fordult, a kis Gorce-sziget irányában, ahol a hajó első pihenőjét volt tartandó. Lassan kint hozzászoktak a fedélközben és a fogságban a szigorú rendszabályokhoz. Reggel, a hajó nagy mosása után a második parancsnok elvégezte a rendes első inspekciót, a hajóhadnagy felolvasta a napiparancsot és a kiszabott büntetéseket. Azután következett az egészségügyi vizsgálat. A gályarabok levetkőznek valamennyien és egészen meztelenül, mozdulatlanul várják az orvost. Ez végig járja a sorokat, megvizsgálja minden ember arcát, haját, vállát, karját és főleg a kéz és láb ujjait, azután konstatálja, hogy a súly még egyáltalában nem mutatkozik e nagy csapat ember között. Ha valamitől fél, ha az emberek valamelyike gyanúsnak tetszik neki, akkor ezt egy külön ketrecbe zárja, a foglyok betegszobája gyanánt, szolgál. A reggeli étek lapja megváltozik most. Adnak olykor szalonnát, szardíniát, sósvízben főtt tőkehalat. Ez némelyeknek valóságos lakoma, de milyen szomjúságot keltenek ezek a sós eledelek ! Egy perc alatt kiisszák a vízzel telt vödröt, mely a bőr dinben an. Annál rosszabb azokra nézve, akik nem gondoskodhattak magukról ; ezek 24 óráig fognak szomjazni. Hirtelen, szabálytalanul, egyszer hetenkint vagy kétszer napjában gyanúból vagy szeszélyből a főfelügyelő új vizsgálatot rendel. Egy pillanat alatt mindenki levetkőzik meztelenre. Át meg átkutatják nemcsak minden egyes gályarab ruháit, kis málhájának vászonzacskóját, hanem még személyét is apróra megvizsgálják. Az idő legnagyobb részét ostoba kutatással töltik : egy lopott inget akarnak például megtalálni s azt az emberek hajában, szájában és egyebütt keresik. Nap közben, midőn a hajón mindenki alszik, az elítélteknek is jobb dolguk van. Leülnek a földre és megengedett játékkal mutatják magukat : dominóznak, lutriznak és ostábláznak. A nők jobban szeretik ezt az ártatlan játékot: „Hogy szereted? Mit csinálsz vele? Hova teszed?“ A legvastagabb tréfával felelnek ezekre a kérdésekre és ha az ártatlan játék következtében azt hinné az ember, hogy egy leánynevelő intézetben vagy valamely polgári szalonban van, nagyon gyorsan észrevenné, hogy gályarabok börtönében van, olyan helyen, ahol a különfélébb bűnök , a mérgezés, a gyilkosság és az erőszak egyesülnek. Nemsokára a játékosok egy rejtekhelyből, melyet senki sem bírt felfedezni, elővesznek egy játszma kártyát és társaiknak makaót indítványoznak. Körülállják őket úgy, hogy jól elrejtsék és megkezdődik a játék szenvedélylyel, lázasan. Pénzre játszanak . . . igen pénzre . . . melyet elrejteni bírtak. Játszanak a függőágyra való jogra, a bor vagy kávéra, egy porció tőkehalra, kétszersültre, egy darab bagóra. Mindezeknek a dolgoknak bizonyos körülmények között óriás ára van, és hogy elnyerhessék, neki melegednek, veszekednek, sőt gyakran verekednek is. Két óra tájban a gályarabok 20—30 emberből álló csoportban — mindegyik csoportra körülbelül minden második nap kerül a sor — egy órára felmennek a fedélzetre. Bekerített helyre viszik őket és tengerészgyalogság szuronyos fegyverrel őrzi őket. Jogukban áll leülni vagy sétálni teljesen tetszésük szerint és elszívhatnak egy kis dohányt is, amelyet egy felügyelő ad nekik, midőn a fedélzetre érkeznek. Öt órakor következik az ebéd. Azután elhelyezik a függő ágyakat, a matracokat és a takarókat, melyeket napközben szellőztettek. Esti szürkületkor, úgy hat óra tájban egy felügyelő végig megy azon az egyenes folyosón, mely elválasztja a börtönöket a hajó falától és elkiáltja magát: „Csukjátok be az ablakokat, jó szorosan!“ Egyúttal a szolgálattevő katonák meghúzzák a zsinórokat, melyek becsapják az ablaktáblákat. Sötét lett. A fedélközt csak néhány lámpa világítja, még egy darabig halkan beszélgetnek. Ez a szerencsétlenek bizalmaskodásának órája. Azután megszólalnak a kürtök: „Alunni!“ és a felügyelők végig mennek a börtönök előtt és kiáltják: „Csönd a börtönökben!“ A nap véget ért, kezdődik az éjszaka. XVI. A ketrec, melynek Bérard volt a főnöke, valamennyi közül legjobb felügyelet alatt állott. De a maga erejére hagyva, kétséges volt, hogy engedelmességre tudja-e bírni ezeket az embereket. Iszonyú, mindig féktelenkedő, lázongó gazemberek vannak köztük, akik képtelenek a szelídséggel, kibocsátott parancsok végrehajtására. Csak a brutális erő imponál e vádaknak. De szerencsére ott vannak némely társaik, élükön Fortierrel, hogy így szóljanak : „Ha nem engedelmeskedel, ha vonakodol résztvenni a közös munkában, ha büntetést zúdítasz a nyakunkra, akkor holnap reggel, a mosakodás és öltözködés alkalmával rengetegül megzuhanyozunk. Éjjel elvagdossuk függő ágyad köteleit s te összetöröd csontjaidat. Ha ez sem elég, a falba ütjük a fejedet, még pedig jó erősen.“ E fenyegetések, koronkint végre is hajtva, többet értek minden rábeszélésnél. A vadak engedelmeskedtek, bőszült pillantásokat vetvén maguk körül, mint a vadállat, mely el akarja nyelni szeliditőjét, de nincs bátorsága. Valóban rettentő emberek vannak a fedélközben. Mintha csak azért volnának, hogy igazolják az ellenük foganatosított rendszabályok szigorúságát. Semmi emberi érzés sincs bennük, de ehelyett bennük van a vadállat minden ösztöne : erősek, képmutatók, rugékonyak, falánkok, mindig készen állnak a gyöngébb fél megtámadására. Életüket nehéz vasban töltik, egyik lábuknál, gyakran mind a kettőnél fogva a falhoz láncolva. Semmi bajuk sincs. Mindig nevetnek, ha csak valami trágárság, vagy káromkodás nem lebeg ajkukon. Ezek lázadók, bolondok, akiket nekünk, okosaknak el kell tenni láb alól. A touloni és bresti gályabörtönökben külön osztályok, külön pontonok vannak számukra kijelölve . Numeában külön kategóriát, a negyediket képezik. De a szállítások alkalmával térszűke miatt a többiek közé rakják őket, s ezek mind szenvednek e szörnyű érintkezéstől. Ha az örökös szemlék és vizitációk, a a rabmunkák, melyekre ő felügyel, s melyeket ő vezet, engednek egy kis időt, akkor Bérard a börtön falához támaszkodik s a nyitott ablakon át, melytől vasrács választja el, végig mereng a tengeren s a kékes szemhatáron. . . . Majdnem úgy rémlik neki, hogy a parancsnok, akinek kegyét visszautasította, titokban őrködik fölötte. Maga a felügyelő Charles Robin, ki az egész világgal goromba, őt nem igen bántalmazza. Néha egy-egy fiatal tisztjelölt száll alá a fedélközbe, közeledik az ő ketrecéhez és a vasrácshoz támaszkodva, pár percig beszélget vele. Beszélnek a hátrahagyott útról, az útról, melyet az éjjel megtettek, az aggodalmakról, melyeket az ég külseje kelt a tengerről, vagy a légsúlymérő jóslatairól. Mind e részletek nagyon érdekelnek olyan embereket, kiknek csak egy gondolatuk van: megérkezni az utazás végpontjára. Amint a tisztjelölt eltávozik, Bérard a beszélteket tovább adja társainak, kik áhítattal hallgatják. Minden gályarab azt hiszi, hogy Kaledónia az Ígéret földje : „Ott nem kell — úgy mondanak — dolgozni. Sokkal több a szabadság. Ihatunk annyit, amennyi csak tetszik. Mindenki a maga házában, a maga feleségével.“ E reményt Franciaországban csepegtetik beléjük. Szegények, de hamar belátják csalódásukat. A fregat 24 órára megállt Gore szigeténél, s innen Brazília felé fordult. Eszerint kiszabott útjával egészen ellenkező irányban haladt, mert délfelé vitorlázott, Kaledónia pedig onnan nyugat felé fekszik. De kedvező szelet keresett, ez volt a célja. Miután két napig állott Szent Katalin szigeténél, a brazíliai partok mellett a szélesség 27-ik s a hosszúság 50 ik foka alatt, a Saone, elhagyván Amerikát, dél-Afrika felé tartott. Egy napon, mikor a rabok fele, kimerülten a hőségtől, aludt, a másik fele pedig lutrit játszott, vagy kártyázott, Robin felügyelő dühöngve rohant a ketrechez, melynek Bérard volt a főnöke. Kezében egy narancsot tartott. (Folyt, köv.) (Hymen.) Veszéna Ferenc megyei tiszti ügyész kedden vezette oltárhoz Paulovits Nelli urhölgyet Esztergomban. — Ugyanott L . 1 ey Béla földbirtokos feleségül vette Fray Emma urhölgyet. — Németh Gyula újpesti kereskedő e hó 14-én vezette oltárhoz az újpesti róm. kath. templomban Jack Zsófia kisasszonyt. — Bárczy István ur esküvője Sántha Berta kisasszonynyal f. hó 17-én volt Ipolyságon. — Miskolczy Lajos honvédhadbiró eljegyezte Mayer Ilona kisasszonyt, Mayer József megyei erdész leányát Kolozsvárit. — (Gyászrovat.) Nemes-ladányi Bodó Sámuel életének 75-ik évében f. hó 17-én elhunyt Debrecenben. — Fehér János mezőtúri takarékpénztári tisztviselő elhunyt. — Pámmer Péter, Likócspuszta haszonbérlője f. hó 15-én életének 62-ik évében elhunyt. — Kellecsényi Fehérpataky István az egri főkáptalan bogácsi uradalmának kaszárja, f. hó 14-én életének 43-ik évében elhunyt. — Pusztanóczi és somi Panker Károly földbirtokos e hó 14-én élete 61-ik évében Bujákon elhunyt. — Gyisko Konstantin magyarbéli nagybirtokos, Pozsonymegyének egyik tekintélye a gazdaság terén, Bécsben hosszas szenvedés után 62 éves korában kimúlt. — Marsó Mátyás, Nyitramegye nyug. esküdtje, f. hó 13-án, életének 85. évében meghalt. — Hauser Károlyné, született Horák Vilma, folyó hó 12-én életének 27-ik évében, elhunyt Kassán. — Borosmonostori Gászner Móric, kir. tanácsos, nyug. törvényszéki biró, élte 84 évében rövid szenvedés után tegnap délelőtt Budapesten elhunyt. — Nagycsepcsényi és mátnai Vladár Ferenc, cs. kir. nyug. őrnagy, f. hó 13-án életének 78. évében Turkevén meghalt. — Dömötör János m. k. honvédelmi nyug. számtanácsos f. hó 17-én, életének 75. évében, végelgyengülés következtében elhunyt. Hűlt tetemei f. hó 19-én, d. u. 3 órakor fognak lakásáról (II. kerület, halász-utca 2. sz.) a krisztinavárosi temetőben örök nyugalomra tétetni. (A hivatalos lapból.) Külföldi rendjelek. Ő felsége megengedte, hogy bárdányi lovag Brám Miksa királyi tanácsos és a déli vaspálya üzletigazgatója, az olasz koronarend középkeresztjét ; Nenadovic Constantin nyugalmazott számtanácsos, a III. oszt. Takova-rendet; Mendl István budapesti lakos, a pápai Szt-Gergely-rend lovagkeresztjét ; Walthier Gyula budapesti háztulajdonos