Budapesti Hírlap, 1884. május (4. évfolyam, 120-150. szám)
1884-05-17 / 136. szám
Tegnap este 10 órakor lett halottas hozzá a nógrádi Prónaynak egy jeles ivadékának hajléka. Prónay József, belügyminiszteri államtitkár ekkor lett vesztes egy hosszú és kínos bírókban, melyet a halállal életéért sikertelenül folytatott. Kitűnő elme, kiváló képzettség, példás jellem és törhetlen hűség a hazához — a magyar nemzet újabb alkotmányos életében díszes szerephez juttatták, mely följegyzésre méltó epizódokban gazdag, de legjelentősebb abban a momentumban, amidőn a pártember az idő és az okulás tanításai előtt meghajol és leteszi a zászlót, amelynek diadaláért harcolt. Prónay József volt a régi balközép jelentékeny férfiai közül az, aki az ország politikai helyzetének helyes megítélésében, a haza érdekeinek fölismerésében, a vezéreket megelőzve már 1871-ben sürgette azt, aminek szükségét Tisza Kálmán csak 1875-ben látta be. Akkor egy füzetes munkában szállt síkra a balközép — saját pártja — programmjának elejtéséért, illetőleg a közjogi harc feladásának. Nem találván meghallgatásra, félre állt. A zászlót, amelyet szolgált vala addig, tisztelte, de az igazság ellenében, melyet fölismert, nem szolgálhatta tovább. Négy év múlva az ő igazsága győzvén a régi zászló felett, ő is visszatért aköztérre s azóta ismét a régi hűséggel, tehetségeinek gazdagságával, melyet tudomány, tapasztalás és jellembeli tulajdonságok fénye tetézett, egész halálos haláláig a haza szolgálatának élt. Úgy is mint nyilvános jellem, úgy is mint hazafi, úgy is mint köztisztviselő és mint magánember a magánérintkezésben nemkülönben, példája volt a követésre méltó alakoknak. Fjai, úgy ő is 1845-ben, miután az ügyvédi vizsgát letette, barátjával Podmaniczky Frigyes báróval utazni ment. A berlini egyetemen az akkori jeles tanárok közül Raumert, Ranket és Schellinget hallgatta, majd bejárták Orosz-, Svéd-, Dán és Németország egy részét, utóbb egyedül ellátogatott Parisba, ahol a nyilvános életet tette tanulmányozása tárgyává ; járatos volt Fülöp Lajos udvarához is és az egyetemen hallgató Quinet Edgar és Michelet előadásait. Az 1846. év tavaszán Mailáth Györgygyel, a későbbi országbíróval és Széchen Antal gróffal beutazta Angliát, Skóciát és Írország egy részét. Az angol intézményeket, különösen a fogházak különböző rendszereit tanulmányozta, szorgalmasan ellátogatott a parlament két házába, tanúja volt a gabnatörvények fölötti parlamenti vitáknak s Peel diadalának. Végül Hollandon, Belgiumon és Déli-Németországon át hazatérvén, megyéjében tiszt, jegyző minőségben kezdte meg ismét működését. 1848. tavaszán főbiróvá választatván, e minőségben 1849. januárban a bányavárosok felé visszavonuló Görgeyt üldöző császári csapatok vezére által elfogatott s Pestre az újépületbe kisértetett. Hat heti fogság után hazakerülvén, megyéje őt egyhangúlag első alispánná választotta. A szabadságharc folyamán, midőn az oroszok megyéjébe törtek, Prónay Görgey táborába ment és ott a főhadiszálláson futárszolgálatot teljesített egészen a világosi fegyverletételig. A szabadságharc befejezte után bujdosott és 1850-ben amnesztiát nyert, de rendőri felügyelet alá helyeztetett. Ez idő óta visszavonultan élt 1860-ig, amidőn az októberi diploma korszakában Nógrádmegye főispánjának nevezték ki. Ezt az állást azonban nem fogadta el. 1861-ben a borsod-mezőkövesdi kerület képviselőjének választotta meg és az országgyűlésen a határozati párthoz csatlakozott. Ugyanezt a kerületet képviselte 1865-ben, amikor a balközéppárt részéről tagja volt a közösügyi munkálat tárgyalására kiküldött 67-es bizottságnak. 1869-ben harmadizben választotta meg kerülete képviselőjének balközépi programmal. 1871-ben röpiratot adott ki, melyben szószólója lett a balközépi politika elejtésének, az 1867-ki kiegyezés elfogadásának és a reformkérdések célszerű megoldása végetti párttömörülésnek. Ennek fogytán Prónay pártjával meghasonlott és 1872-ben mandátumot nem vállalt. 1875-ben létrejövén a fúzió, Prónay ismét a mezőkövesdi kerület képviselőségét vállalta el. Ugyanebben az évben neveztetett ki belügyi államtitkárnak, mely minőségében tevékeny részt vett az állami rendőrségről, a köztisztviselők hivatali kvalifikációjáról, a ki a tálból a legjobb izű pecsenyedarabokat, különösen a csirke fehér húsát, melyet mód nélkül szeretett ; de bizony az ő részére néha alig maradt egyéb, mint a nyaka meg a száraz kaparója. Aztán még csak jószát sem káromkodhatott, nehogy azok az előkelő asszonyságok meghallják, csak a fejét csóválta, meg a füle tövét vakargatta. Ebéd után persze jó lett volna egy kicsit szunyókálni a jó hűvös szobában; le is heveredett szokott helyére, a barna angol vászon divánra , de alig hunyta le szemeit, midőn rágyújtott az egyik magzat a keserves sírásra, s midőn azt valahogy elhallgattatták, a szép melódiát újra folytatta a másik , néha meg mintha egymással versengenének, mindkét gyermek sirt torkaszakadtában s hogy a kellemes duettből tercett legyen, a rekedt torkú dajka énekelt nekik, hogy Zachariás uramnak a füle dobja majd megrepedt belé. — Jaj, jaj ! — kiáltotta Ember Zachariás, a divánról fölugorva és kezével mindkét fülét befogva, — ha ebből állanak az atyai örömök, akkor inkább nem instálnak belőlök! Nem maradt egyéb hátra, minthogy ott hagyja a jó hűvös szobát és kifeküdjék a kertbe, ahol nagy bajjal elaludt ugyan, de a szúnyogok és Rebeka asszony méhei úgy összecsípték, ahol csak csipni valót találtak rajta, hogy midőn kiment embereihez a Dunapartra, azok alig akartak reáismerni. De ha még csak nappal ment volna a dolog igy, könnyebben elviselte volna ; azonban vége volt az éjszakai drága jó álomnak is ; mert egész éjszaka tartott a hangverseny s midőn néha a dajka is kimerült, szegény Ember Zachariásnak kellett fölkelnie, hol egyik, hol másik magzatját rengetni, ápolni; utoljára még a dajkanótákat is megtanulta, melyeket közigazgatás rendezéséről stb. szóló törvények készítésében.* Prónay már régóta gyomorbajban szenvedett, Orvosa eleinte dr. Ötvös József volt. Kerepesi-út 8. szám alatti lakásán (Kerepesi-udvar) már huzamosabb idő óta gyakrabban az ágyat kellett őriznie, de betegsége csak mintegy hét hete vett veszedelmesebb fordulatot. Pár nappal ezelőtt maga Prónay is érezte gyengülését s több orvost hivatott magához, de ezek nem tudtak már rajta segíteni s a család tegnapelőtt táviratozott az egyik Bécsben lakó fiúnak és a Romhányban lakó testvérnek, hogy siessenek a fővárosba, ha a szenvedőt még élve látni akarják. Prónaynak neje tudvalevőleg 1867-ben meghalt, testvére Prónay István Romhányban földbirtokos, három fia közül a legidősebb, János honvéd hadnagy, József a bécsi Teréziánum növendéke s a legifjabb, Endre Budapesten egyetemi hallgató. Prónay István a táviratra tegnap esti 9 órakor megérkezett s még élve találta testvérét. János és Endre fiai utolsó pillanatában mellette állottak. Az ifjú Prónay József azonban Bécsből csak ma reggel érkezett Budapestre s igy már halva találta atyját. Tegnap este 10 óra előtt még pár szót szólott környezeihez, 10 órakor azonban csöndesen, minden fájdalom nélkül kiszenvedett. Ma reggel már az „Entreprise des pompes Funébres“ emberei fölállították a fiatal Prónaynak szobájában a díszes ravatalt. A fekete posztóval bevont szobában magas ravatalon virágoktól és magas gyertyáktól környezve fekszik Prónay József, arcán a betegség nem sokat változtatott, csak a halál sápadtsága ömlik el rajta. A gyászeset híre már a reggeli órákban elterjedt a fővárosban s már számosan látogatták meg a gyászoló családot.VPrónay József a nemesi család nógrádi ágának sarja. Született Nógrádmegyében, Romhányban 1824- ben. Atyja, Prónay János, Nógrádmegyének az 1825 —1830. és 1832—36-ki országgyűléseken követe s a megyebeli szabadelvű pártnak két évtizeden át vezére volt. József három testvér között a legifjabb fiú, középiskolai tanulmányait Rozsnyón, Pozsonyban, Eperjesen, a jogi tanulmányokat pedig Losoncon végezi. Az 1843—44-ki országgyűlésen mint gyakornok Radvánszky Antal zólyomi követ oldalán s később, mint távollevők követe jelent meg s ugyanakkor lett Nógrádmegye tiszt. aljegyzője. Mint a magyar közélet kiválóbb is Tetszett azonban a jó Istennek a mi jámbor párunkat ettől a nagy kényelemtől megfosztani, sőt a természet mulasztását is helyre ütni; — mert Rebeka asszony egy hajnalban megajándékozd férjét egyszerre két gyermekkel, egy kisfiúval és egy kis leánynyal, kik azután a keresztségben Gergely és Rózsa nevet nyertek. No hiszen, volt is felfordulás a háznál ! A két gyermekhez természetesen dajkát is kellett fogadni, ami igen nagy változást okozott, a szűkre szabott házi költségvetésen. Ha csak ennyi lett volna, de Rebeka asszonynak megszomorodott szívvel kellett észrevennie, hogy a dajkának hivatalba iktatása óta, többé nem ő az első személy a háznál: a legizletesebb falatokat, a legjobb tejet, vajat a dadának kellett adni, mindenben kedvére kellett járni, nehogy valamiképen megboszankodjék és a kis princnek s princesszinnek, e miatt baja történjék ! Természetes, hogy azalatt, míg Rebeka asszony betegen feküdt, a háznál minden szeggel-véggel állott össze; a tudós asszony és a sok bejáró miatt a holmi itt tört, amott veszett; az egyik riska tehén elrúgta a hornyát, a kert meg úgy felburjánzott, hogy a laboda nagyobb volt benne a zöldbabnál és a paradicsomalmánál. Mikor Rebeka asszony felkelt, azt sem tudta, mihez fogjon, takarításhoz-e vagy gyomláláshoz, meszeléshez-e, vagy mosogatáshoz, a merre csak szemét vetette, mindenütt csak boszuság és kár. A kárnak persze nem akad gazdája, de a boszuság, — no az megmaradt Rebeka asszonynak. Hát még Ember Zacharias uram ! . . . Midőn déltájban fárasztó üzletéből hazatért, hogy szokása szerint jóízűen megebédeljen, mindegyre orra előtt sikletett végig a bába meg a dajka , orra elől vették A családi gyászjelentés így szól : Prónay János cs. k. hadnagy a 9-ik huszárezredben, Prónay József, Prónay Endre, továbbá Prónay István és neje Almásy Mária és gyermekei, szomorodott szívvel jelentik felejthetlen atyjuk, testvér, sógor és nagybátyjuk , Prónay József országgyűlési képviselő és belügyminiszteri államtitkárnak, 1884. május 15-én este 10’/2 órakor, életének 60. évében történt gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei f.hó 17-én délután 5 órakor fognak az ágostai hitvallás szertartása szerint a kerepesi-uti 8. számú házból, a kerepesi-uti sirkertben örök nyugalomra tétetni. Budapesten, 1884. évi május hó 16-án. Áldás és béke hamvaira!* A diszes ravatalt a főbejárattól balra eső nagy teremben , melyet e célra egészen kiüresitett ő gordon hangjával még magamagának is gyönyörűséges volt hallani. Mert bizony Zachariás uram bátran visszakérhette volna tandiját az énekmesterétől, sőt kárpótlást kérhetett volna a természettől is, mert hangja sehogy sem váltott, hasonlítván ama melódiához, midőn a tehén-csorda együtt jön be a városba a sertésnyájjal. Hát tűrte, amig tűrhette, keresztényi önmegtagadással Ember Zachariás ezt a mulatságot , de mikor a pohár már csordultig megtelt, kapta kalapját és kiment sötét éjszaka az utcára sétálni. No, de mint mindennek a világon, a dajkakorszaknak is vége lett a háznál és a két kis magzat, tisztességesen megerősödve, kihizva, kezdett bejutni az emberszámba; előbb négylábú állatocskákká lettek; midőn pedig az első lépéseket kezdették megtenni és a „papa“, „mama“ szavakat gagyogni: a szülők is kezdették érezni, hogy a sok üröm után, van a gyermekekben egy kis öröm is. Ez sem tartott nagyon soká; sem Zachar úr, sem Rebeka asszony, nem tartoztak ama gyöngéd szivü lények közé, akik az apró örömöket élvezni tudnák; ellenben nagyon is érzékenyek voltak az apró boszúságok elfogadására. Hozzáteszszük, hogy a gyermekneveléshez még csak nem is kinyitott egyik sem; azért a két gyermek úgy nőtt föl, mint az út mellett elhullott magról származó növény; nem nyelve és nem ápolva, hanem elhagyatva, isten számában. Ha hasznos mezei-, vagy kerti növény lett volna, vagy az állatok országából születik apja, anyja, nagyobb gondot fordit reá, s jobban is ért hozzá. (Második és befejező közlemény következik.) BUDAPESTI HIRLAP. (1860s.) 1884. május 17.