Budapesti Hírlap, 1884. augusztus (4. évfolyam, 211-241. szám)

1884-08-02 / 212. szám

IV. évfolyam. 212. szám. Budapest 1884. Szombat, augusztus 2. Budapesti Hírlap Előfizetési Arak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Országos kiállítás. A városligetben ásnak, fúrnak, faragnak, kalapálnak; tégla, vas és fából egyik palota épül a másik mellett; már nincs is városli­get, csupa épület minden. A szegény fák, me­lyek hüs árnyékában játszva pihentek a fő­város levegőszomjas lakói, ezer számra kivá­gattak s évtizedek múlva lesz ismét lombozat a tar homok felett. A budapesti népnek szive fáj, ha ezt a pusztítást látja. Másfelől azonban örül, ha arra gondol, hogy esztendőre mily szép jövedelme lesz a kiállításból. Egész esztendőn át az idegenek jönnek-mennek és mintha állandó országos vásár volna, mindenki pénzzel érkezik és azt itt felejti. Csak meg ne csalatkozzék remé­nyeiben ! Mert a kiállításnak két nagy ellen­sége van: a kolera és a drágaság. A turini kiállítást megbuktatta az a kolera, mely Mar­­seilleben van; senki sem látogatja, az embe­rek félnek. Hogy esztendőre lesz e kolera, senki sem tudhatja, mert ime Franciaország­ban is el lehetett fojtani, hogy ne járja végig az­­országot s csak pár megyére szorítkozzék. Ebből az a remény, hogy talán sikerül a tu­dománynak és gondnak a halált megölni, ne­hogy esztendőre megint elkezdjen vándorolni nyáron ember aratásra. Ha azonban a kolera erősebb,, mint a kormányok, s okosabb mint a doktorok, akkor nagy baj lehet belőle a mi szép kiállításunkra nézve s ezért némelyek azt is gondolták, hogy jobb lenne elhalasztani 1886-ra, akkorra még szebb, még teljesebb lehet, mert hogy 1885. májusra elkészüljön, ahol még nagyon sok kell. Most, holnap tartják az építőmesterek és munkások a bokréta-ünnepet s beszédekben és tesztokban nem lesz hiány. De még azontúl ami munka van, az a legtöbb. És ha fedél alatt van a csarnok, következik a berendezés és még azután kezdődik a kiállítás, ötezer kiállító van bejelentve s ebből 3340 i­p­a­­r­o­s. Az még mind dolgozik a remeken, mely­­lyel pályázni akar s készíti az árukat, melye­ket eladhatni vél s az egész országban a ki­válóbb iparosok mind ezen dolgoznak és ez­zel vannak elfoglalva lelkükben. Mivelhogy a kiállítás bizonynyal legfon­tosabb az iparosokra, nézve. Ezeknek három­féle érdekük van abban; egy az, hogy tanul­hatnak, a legújabb gépekkel, a legjobb szer­számokkal, a legújabb termelési módokkal meg­ismerkednek. Bécsben most van egy kiállítás, a­hol csakis a kisiparos számára vannak ki­téve a mindenféle házi eszközök és gépek, házi gőzgépek, gáz és villámmotorok, me­lyeket szobában lehet alkalmazni s esztergát, varrógépet stb. forgatni vele. Ezek célja versenyképessé tenni a kisipart és házi ipart a gyáriparral. Aztán óra és lámpaszerkezetek az iparosszükségletekhez alkalmazva, és a szerszámok roppant sokfélesége és javítása. Úgyszintén az eljárás, az anyagszerekkel való bánásmód reformjai, mind ki vannak tüntetve. Egy vidéki iparos, hogy és hol szerezhetné meg magának ezeket az ismereteket, ha nem lenne kiállítás. Itt kiszemelheti magának a legjobb és legolcsóbb gépet s megtudhatja, hová for­duljon, ha ilyesmire szüksége van. A másik, hogy lát, hall és ízlést tanul a kiállításon. A divat és ízlés változik, a kis­városi iparos nem követheti nyomon, elmarad és vevői is elmaradnak. Feljön, megnézi, mit csinálnak mások, mi tetszik, hazamegy és utánozza. Műipar csakis így fejlődhetik, a ki­állítások által. Természetesen vásárt is akar csapni a kiállításon, eladni, ami árut felhozott és meg­rendeléseket kapni nagyban és kicsiben. Ez által fizetik ki magukat a kiállítások az ipa­rosnak, kik közül mindenik sokat áldoz, midőn megrendelés nélkül drága holmit készít előre. Ennyi áldozatot, készületet, fáradságot és költséget, s az állam kiadott millió forintját, melynek a belépti díjakból kell vissza­térülni, csak úgy érdemes a kiállításra fordítani, ha annak oly nagy számú látogató közönsége lesz, mely a kiállításhoz fűzött reményeket erkölcsi­leg és anyagilag beváltja s megjutalmazza. Ide kell hát hívni és vonzani Budapestre egész Magyarországot, Bécset, Prágát, Bel­­grádot, Bukarestet, szóval a belföldet és a külföldből a mennyit lehet. Ennek útjában áll, hogy Budapest drága város. És ha a kiállítás alatt és miatt még drágább lesz, mert nyerészkedni akar az ide­geneken , akkor majd úgy jár, mint Bécs, nem lesz idegen és megbukik a kiállítás, a kor­mány pedig deficitben marad. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Uj emberek. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) LXI. Gajáry Ödön. — A k a duna-pataji kerület f­e­l­ö­j­e. — Íme egy mameluk, akit képviselővé tett — Szilágyi Dezső ! Azaz, hogy nem is annyira Szilágyi Dezső, mint inkább A­p­p­o­n­y­i Al­bert gróf. A dolog úgy történt, hogy a zsidóházassági nagy hadikészülődések napjaiban H­a­y­n­a­l­d bibornok azzal állott Apponyi gróf elé, hogy ez szakítson a liberális és kálvinista Szilágyi Dezső­vel, — akkor aztán övé lesz az egész papság. Apponyi gr. azonban ezt tenni nem akarta és Szilágyival nem szakított. Miután pedig Apponyi Szilágyival nem szakított, a kalocsai érsek szakított Apponyival. S mert Haynald szakított gr. Apponyival, Tisza Kálmánnak sikerült fuzionálni Haynalddal, miután pedig Haynald fuzionált Tiszával — a duna-pataji kerület megáldatott egy mamelukkal. Ez a mameluk — Gajáry Ödön leve. Elveinél, múltja hagyományainál és tempera­mentumánál fogva ellenzéki lévén,­­ valóban csak a bíboros hajnal sugarai bírhattak reá olyan varázszsal, hogy rövid 24 óra alatt szélbab­­­ból mamelukká vedlett át. És a metamorfózis ugyan még nem találta meg a maga Ovidiuszát, de azért nem kevésbbé tanúsítja azt, hogy a csodák kora még nem járt le. Gajáry szép ember. Szebb mint Láng Lajos, s meg van még az az előnye is Láng fölött, hogy nem ír cikkeket az újságokba. Marciális alak, kiben az erő nyájassággal, s megnyerő modorral páro­sul. A karzati látcsöveket a képviselőházban min­den esetre erősen igénybe fogja venni. Már t. i. azokat a látcsöveket, a­melyeknek a vékonyabbik végébe női szemek kandikálnak bele. Ha a jövő választásokra a nők is szavazati joggal lesznek felruházva, akkor Gajáry biztos busz kerületben, egyhangúlag. No már akit Magyarországon az asszonyok, meg a kalocsai érsek pártfogolnak, arról bizonyos, hogy elevenen megy a hetedik paradicsomba. Igaz ugyan, hogy az asszony ingatag, no de nem az a kalocsai érsek, s igy a kortesnótának igaza volt, mikor igy énekelt: Hej Gajáry, Gajáry. Nem lesz magát lejárt. LXII Kazay Ernő. — A köböli úti kerület képviselője. — Uj ember — még­sem új. Két országgyűlé­sen képviselte a köbölkuti kerületet, mint mérsé­kelt ellenzéki. A szélbali Reviczky múltkor ki­ütötte, de most újra ő ült bele a nyeregbe, kor­mánypárti zászlót lobogtatva. S azon a címen — hogy m­o­s­t új ember — kerül ebbe a rovatba. Hazay ideálista a régi 48. előtti időkből. Olyan fajta, amilyennek immár magva szakadt eb­ben a reális világban. Végigálmodta a kort, mely az Eötvösöket, Kossuthokat, Petőfiket adta a ha­zának, a nemzet fiatal korát, teli rózsaszín bá­rányfelhőkkel eszményi mennybolton, ontotta a tintáját a titáni küzdelem napjaiban a hazai hír­lapirodalom szolgálatában s egy kis piros radika­lizmustól meg sem ijedt, hallgatott és dolgozott mint mezőgazda Bach alatt s 67 után újra fel­vette a zsurnaliszta tollat, melyet csak az utóbbi években pihentet. Pályafutásának ez a rövid vázlata. Öregedett — de nem kopott. Legalább a li­­beralizmusa sem — most is az maradt, a­mi volt. Tisza általa egy kerületet ajándékba kapott, a köz­ponti bizottság semmi tekintetben sem segítette, az a kerület tisztán az ő személyéhez van nőve. Haza­­t választották meg, mert személyét kedvelik s megválasztották volna, akármily párthoz tartozik. A kerületen kívül Tisza még egy ajándékot kapott — egy katonát, aki mit se kér és mit se vár a kormánytól. S ez is valami mai napság. A liberalizmuson kívül még egy ismertető jele van: a spiritusz. Nem szellemét értjük, mely a deres tő alatt is ifjú maradt, hanem a valósá­gos spirituszt, azt, a melyet bátorkeszi gyárában termel. A szabade­lvűség elve, a spiritusz szakmája s az országos szesziparosok ülései nélküle s az ő szakavatott hozzászólása nélkül nem szoktak meglenni. Azt beszélik a megyében, hogy átpártolása a kormánypárthoz a Taaffe-Tisza bajvivással a pozsonyi marhavásár ügyében állna összefüggésben és hogy a kormány magatartása ebben a kérdés­ben őt a gyárost és nagybirtokost tette Tisza emberévé. Mások mást rebesgetnek s áttérésében egy a mérsékelt ellenzék belügyei fölött kétségbe­esett lélek vándorlását magyarázzák vele. Noha ez utóbbi variáns elég érthetőnek lát­szanék, mégsem merünk döntő ítéletet mondani, mert a vesékben nem olvasunk. Azt az egyet azonban tudjuk, hogy Hazay Ernő mindig az őszinte meggyőződés embere volt, aki azt vallotta, amit hitt s kit érdek sohasem vezetett. Független polgár maradt mindig, aminek magyarázata igen egyszerű : ő jutalmakra nem szorul. Meyerbeerről mondták: er macht Musik, hat’s aber Gott sei Dank nicht nöthig. Ezt vall­hatja magáról ő is. A jutalmat a munkában ke­reste és találta is, amit senki sem tagadhat, ki viruló mintagazdaságait bejárta. Mai számuunk 12 oldalt tartalmaz.

Next