Budapesti Hírlap, 1886. május (6. évfolyam, 120-150. szám)

1886-05-18 / 137. szám

é­ get, mire a tanfelügyelő hazafias beszédet intézett a szülőkhez. Taksony általában szépen halad a ma­gyarosodás útján, miben nagy része van az ottani áll. leányiskolának.* — Hangverseny Tatán. Jankó Pál úr — mint lapunknak írják — jótékonycélú hangver­senyt ad a tata-tóvárosi Szarka vendéglőben, saját találmánya zongoráján. A hangversenyben, mely e hó 23-án d. u. fél 4 órakor lesz, hogy a budapesti vendégek az esti 6 órai vonattal visszautazhas­sanak,­­ közreműködik Gergely ur, a nép­színház tenoristája s valószínűleg V­i­z­v­á­r­y úr is. Regény-Csarnok. A szerelem száz szemű. 30 — Regény három részben. — Irta: Salvatore Farina. MÁSODIK RÉSZ. XI. Silvio még az nap este, hogy Sassariba visszatértek, fölkereste öcscsét, s miután meggyő­ződött, hogy ez kész inkább mindennel dacolni, semmint leányától távol élni, — megnyitá előtte a Speransa nostra kapuit, hol Efizio Paols gya­nútlanul élhetett. A cselédségnek úgy mutatták be a jöve­vényt, mint a család távoli rokonát, ki eddig vidéken élt a juhászok közt s azért jött Gallu­­sából Sassariba, hogy a sajtkészítésben tanácso­kat adjon s a termelés vezetését átvegye. Angélának ez a dolog igen természetesnek látszott. Ő még mindig nem volt eléggé tisztá­ban a tanyai látogatás célja felől. Azt hitte, az egész kirándulás oka a sajtkészítés ügye volt, s Efizio csak azért nem jött mindjárt velük, mert betegeskedett. Az ál Efizio pár nap múlva átvette a speransa nostrai gazdaság egy részének vezeté­sét, s csakhamar nagy tekintélyre jutott a cse­lédség előtt. Silvio is egészen a munkának adta magát, s az jól esett neki, szórakoztatta, el­foglalta és feledtető vele ábrándjait. Eleinte ugyan nehezen ment a dolog, s ahányszor Beat­­ricére gondolt, vére hevesebben lüktetett,­­ de a mezei munkások közt töltött napok, éjek, a fárasztó dolog, a vele járó gondok végre is teljesen megnyugtatók, így telt el több hét. Egy reggel Silvio kis mezei lakásának ablakánál állt s az ablakzárra akasztott tükörbe nézett. „Ma este — mondá a tükörbeli alaknak — munka után haza me­gyek, oda . . . hozzájuk. Érzem, hogy látnom kell őt megint.“ A tükör pedig azt felelte, hogy: „Nagyon megnőtt a szakállad, ba­rátom, — csinosabb volnál, ha megborotvál­­koznál.“ Úgy is tett: a szerelem az embert hiúvá teszi. Aztán elbúcsúzott Giorgiotól s megígérte neki, hogy ha Angélát rábírhatja, kihozza őt magával a mezőségre — Efizio látogatására. Mikor a fehér házba ért, szive hangosan dobogott. Remélte, hogy Cosimot a két hölgy­gyel együtt találja, — de Beatrice egyedül volt a­ szalonban. *— Mily váratlanul jön, barátom! ■— mondá a grófné s kötését egy kis kosárkába téve, felállt. Silvio összeszedte erejét. A grófné kötény­kéjéből épen egy levélboriték esett le. A tanár gyorsan lehajolt, hogy azt fölemelje. — Hagyja csak — rebegte Beatrice — hisz csupán egy üres boríték .. . Köszönöm. — Azzal átvette a konverte t és zsebébe dugta. Silvionak úgy tetszett, mintha Beatrice ar­cán némi­­szomorúságot vett volna észre. — Üljön ide, mondá a grófné ideges élénk­séggel — beszéljen nekem a mezei lakásról. Tudja azt, hogy tegnapelőtt a kifáradásig ke­restem önt ? Igen, épen csak önt. A szőlőbe mentem s ön a faiskolában volt, — oda siettem s ön a szőlőbe ment. Leültem a pálmák alá, hogy bevárjam ott, — de hiába vártam. Haza kellett jönnöm, a nélkül, hogy láthattam volna... Most ön Cosimot és Angélát keresi, nemde ? Cosimo az imént ment ki, Angela pedig még szobájában van. Silvio ezalatt visszanyerte önuralmát és el­beszélte a grófnénak a kis jószágon tett intéz­kedéseket. Beatrice nagy érdeklődéssel hall­­gatá. .. Silvio előadta, mily csatornázási rend­szert kezdett meg, hogy a talajvizet a birtokról elvezesse s igy Speranza nostra levegőjét egész­ségesebbé tegye, nehogy ott ezentúl is a váltó­láz uralkodjék. Beatricenek mindez nagyon tet­szett ; kacsóival tapsolt s kijelenté, hogy az egész szeptember hónapot Speranza nostrán fogja tölteni, •— szüksége van rá. — Itt unatkozom! — mondá gyermeteg duzzogó hangon. Az én Cosimom úgy dolgozik, mint egy mártír, csaknem folyvást a házon kí­vül van, s ha Angela nem volna körülöttem, egész nap magamra volnék a komornával. Éle­tem itt egy felvonásból s az is egyetlen jelenet­ből áll: Beatrice grófné és Anetta. . . Ezen aztán a fiatal grófné nagyot kaca­gott. Majd ismét komolyra vált az arca s kérdé Silviot, vájjon hiszie, hogy Cosimo most már igazán meg van elégedve? Silvio igenlőleg intett. — Igazán? — Hogyne. S miért volna ez máskép? — Mert... mert. .. A férfiaknak sok minden jár a fejükben. Azok nem olyanok, mint a nők, kiknek elég szerettetve érezni magukat, hogy az életet paradicsomnak lássák ... Aztán mondja csak, tanár úr, hiszi ön, hogy férjemet ez az új életmód nem viseli meg? Meg van ő velem elégedve? A világért se mondja meg neki, hogy én unatkozom, hisz ez úgy sincs mindig igy, — csak olykor... ha ő magamra hagy. De mihelyt haza jön, ismét boldog va­gyok. —• mindketten azok vagyunk. Aztán tudja meg barátom, hogy én egy kissé babonás va­gyok s olykor még a boldogság is aggaszt; at­tól félek, hátha valami baleset ér. Tegnap reg­gel ... de ön ki fog nevetni... a horgoló tűvel megsebeztem az ujjamat és örültem neki. Elég­tételemre volt, hogy legalább nekem is jutott egy kis rész a fájdalomból az nap s igy jogom van a boldogságra is egész napon át. Oh, bará­tom, oly szívesen megszúrnám az ujjamat napon­kint, ha ily áron tartóssá tehetném ezt a féltett boldogságunkat.. . Ön persze ezt nem érti, mert nem szokott se kötni, se horgolni. Silvio biztosíta Beatricét, hogy igen saj­nálja, a miért nem tud a kézimunka e finom fajtájához, így csevegtek vagy egy negyed­órán át. A grófné most másra csapta át a be­szédet. — Beszéljen most — mondá, mialatt nagy szemeit Silviora emelte — beszéljen nekem Giorgioról. Mondja, miként fognak most dol­gozni ? Én nagyon aggódtam, hogy Angela gya­nakodni fog, s oly kérdéseket fog hozzám in­tézni, melyekre én nem felelhetnék. Szerencsére az a találkozás jól végződött köztük. Ismerje be, hogy akkor mi is jól viseltük magunkat. Én nem tettem föl volna magamról ennyit se, s mond­tam is Cosimonak : Hagyj engem idehaza, mert h­a magaddal viszesz, bizonyosan elrontok min­dent .... De ő ragaszkodott hozzá, hogy a ki­rándulásban részt vegyek, s a pásztortanyát meg­nézzem ... . Szegény férjem, már maga se tudja, hogy mivel szórakoztasson, mulattasson .... De jól van, minden jól van. Kérem, barátom, be­széljen most mindezekről: Giorgioról, önmagá­ról és­­ Cosimoról is. — Azt akarja tudni, hogy Cosimo elégült-e, boldog-e s lesr-e mind­azzal, amire szüksége van? Nos igen , ő boldog s elégedett. Nem hiányzik semmije, Sparanza nostra elfoglalja. Rövid idő alatt a legnehezebb munkába fog bele : az olaj­préssel már elkészült, most az új serfőzőt ál­lítja föl. — Szegény Cosimo ! ő oly jó. Nem is kép­zeli, mennyire szereti önt. De hát Giorgio ? Mit szándékozik ő kezdeni ? Silvio mélyen fölsóhajtott. — Szegény öcsém! lehetetlen perújítást kezdeni a nélkül, hogy a bíróságnak az elítéltek ki ne szolgáltassák magukat: legalább az egyik kénytelen volna elfogatni magát. Lu Mazzano ezt meg akarta tenni, de bár az öcsém perében őt csak alárendelt vád terheli, sorsát a mene­külés alatt sulyositá : egy rendőrt súlyosan meg­sebesített s egy pásztort, ki a kém és föladó volt, megölt. Ily körülmények közt elfogatása biztos veszte volna. — Nos tehát? — A dolog részünkről el van ejtve. — Az lehetetlen. Hisz Giorgio ártatlan! Ügyét nem szabad elejteni, ha találkoznak ta­nuk, kik mellette vallanak! . . . Aztán a bíró­ság igazságszeretete, — az is valami. — A bíróság csak annyit mond a vádlott­nak : ha ártatlannak érzed magadat, jelentkezzél nálam, — majd akkor újra ítélek fölötted. — Köszönjük! — mondá Beatrice. És nincs más mód ? Beszélt már ön valamelyik ügy­véddel ? Silvio ezt azért mulasztá el, mert ily .n lé­péssel Giorgiora vonhatta volna a bíróságok s a rendőrök figyelmét. — írjon — tanácsolta Beatrice — mielőbb valamelyik milánói ügyvédnek. — Gondolja? Megkísértem. — Tegye azonnal. Azzal Beatrice, mint egy zsarnok angyal, megragadta Silvio kezét, odavezette őt árva kis íróasztalhoz, melyet még Milánóból ismerünk s ott leültette. Az asztalka párkányáról most is az a régi Amerka mosolygott Silvio felé. Ezúttal a nyíl, melyet reá célzott, fölöslegesnek tűnt föl a ta­nár előtt. Silvio percig eltűnődött, aztán kiválasztott egyet az ismert ügyvédek közül, kihez a bizal­mas kérdéssel leginkább fordulhatott s aztán megirta a levelet. Beatrice ott állt mellette, szemeivel kisért minden betűt, a toll mozdula­tára ügyelt s aztán buzditóul nehány brávó­t hallatott. — Legott elküldjük a levelet, — mondá a grófnő, amint Silvio a tollat letette. Aztán Cecchinot szóltta. Midőn a komornyik a levéllel távozott, Beatrice az előbbi témát kezdte újra, férjét hozta szóba. — Akarja, hogy megmondjam: Cosimo mit gondolt ki ? — Mondja. — De ... ne feledje, hogy férjem önnek a legjobb barátja. Silvio elsápadt, — nem tudta mire vélni a hölgy szavait. — Barátom, ha ön ily arcot csinál, akkor inkább nem mondom meg. — Milyen arcot ? . . . Figyelmesen hall­gatom. — Előbb nevessen egyet, — akkor közölni fogom. Silvio a nevetést erőltette s Beatrice így szólt : — Nos, Cosimonak az a jeles gondolatja támadt, hogy . . . önt­­ megházasítsa! Silvio görcsös kacajban tört ki. — Ugy­e, most nevet? Igen, uram. Cosimo azt állítja, hogy az ön korában szüksége van feleségre. Nem úgy érti, mintha ön koros volna, de hisz a jó férjek nem szükségképen korosak is. . Ah, de ne nevessen ily rémségeken,­­ még felboszant vele. Silvio hirtelen elkomolyodott, s mert nem felelhetett okosabbat : gondolkodási időt kért a grófnőtől. (Folyt. köv.) BUDAPESTI HÍRLAP. 188®. május 18. KÖZGAZDASÁG. — A községi hitelszövetkezetek ügyében lelkes fölhívást intézett Tolnamegye kisbirtokosaihoz a „tolnamegyei takarék- és hitelbank részvénytársa­ság“ igazgatósága. Tolnamegye dicséretes példával jár elől a hitelszövetkezetek alakításában. Alig egy éve, hogy megalakult 200.000 forint alaptőkével a tolna­­megyei takarék- és hitelbank részvénytársaság, s azóta a megye hat községében alakult hitelszövet­kezet. De ez még csak kezdet, s nem akarnak addig megállani, m­íg minden megyében nem lesz hitelszö­vetkezet, hol a kisbirtokos olcsón kaphat pénzt. Tolna megyétől példát vehetnek Magyarország összes megyéi. — Jégesők Csehországban. Csehország minden részében borzasztó pusztításokat vitt végbe a jégeső vetésben, gyümölcsben és répában. Leg­több a kár Bakonitz, Berkovits és Böhmerwald vidékén. Klattauban t­y­u­k t­o­j­á­s nagyságú jég esett. A károkat növelték a rettentő viharok is.­­ A Dunagőzhajózási társulatnak ma Bécsben tartott közgyűlése elfogadta az igazgató­ság jelentését, mely többek közt abbeli aggodalmá­nak ad kifejezést, hogy a román szerződési tárgya­lások meghiúsulta miatt a társulat érzékeny kárt fog szenvedni. Az igazgatóság bejelenti továbbá, hogy 360,161 filra rugó folyamkotrási költségek megtérí­tését kérni fogja a kormánytól. Az 1871. és 1874. kölcsönök konvertálása, valamint a függő adósság törlesztése végett húsz millió márkára rugó 4 száza­lékos kölcsön fölvételéhez a közgyűlés megadta bele­egyezését, s ahhoz is, hogy a részvényszelvény 16­/4 frttal váltassák be. Az igazgatóság elnökévé az elhunyt W­odianer helyébe Wiener, a hitelintézet igazgatóságának elnöke, választatott meg.

Next