Budapesti Hírlap, 1889. november (9. évfolyam, 301-330. szám)
1889-11-21 / 321. szám
Budapest, 1889. IX. évfolyam 32. sz. Csütörtök, november 21. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap , hétfőn és ünnep után Taló napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A torna. Budapest, nov. 20. A költségvetési vita megindult és a legsajátságosabb helyzetek egyikét tárja a nézőség elé. Sok idő óta először van némi óhajtott egyensúlyban a költségvetés, mit mindenki legalább is bizonyos megelégedéssel fogad. Azonban az ellenzékek magatartása csak ritkán volt merevebb a költségvetéssel szemben, mint ma van, mikor legkevesebb kifogásuk van ellene. Van is panasz arról, hogy szónokaik nem a vita tárcával foglalkoznak. Wekerle pénzügyminiszter egy igen szép és nemes hangnemben tartott beszédben már szinte kérésre fogta a dolgot : foglalkozzatok a budgettel, cibáljátok a budgetet, kritizáljátok a budgetet és kegyelmezzetek a személynek ! De az ellenzékek nem kegyelmeznek. Mindenik dárdával jön s beleszurja dárdáját a személybe. Feláll Horánszky, vezérembere a mérsékelt ellenzéknek, szakember pénzügyek terén, tőle illetlenség volna a budgettel nem foglalkoznia. Veszi tehát és világos elméjével végig megy labyrintusain. De beszéde ezzel csak hosszabb. Mert azután ő is fölveszi dárdáját, meglobbázza szőresén s iszonyú vérontást visz véghez a személyen. Mikor utána öt percnyi szünet után megszólal Wekerle és egy eltűnt kor nemes lovagiasságával ünnepli kollégáját, a miniszterelnököt s a pénzügyi sikert saját érdemei táblájáról letörli és amazéra írja s a többség tüntető éljenzésre fakad, — a jelenet olyan, hogy az érzékenyebb szív méltán megilletődik rajta. De ily jelenetek számára az ellenzéki padokon nem találtatnak ma már érzékeny szivek. Konok és megingathatatlan ott az eltökélés, hogy az úgynevezett személyes harcnak tovább kell folynia, egész az eldöntésig. Ez egy torna, életre-halálra. A régi istenitéletek egy neme. Egymásután kelnek föl a lovagok és szállnak síkra, itt a személy ártatlansága ellen, ott mellette. Sokam ..ezt a ■ parlamentyrizippselfajulásának, sőt veszedelmének mondják. Tárgyias" vitát kérnek, a parlament méltóságát emlegetik s a politikai morál sülyedését siratják. Természetesen,hogy nincsen igazuk. Lehet egyik okosabb vagy tehetségesebb ember a másiknál, de hogy ApponyerGrumvald, Horánszky, Hodossy abszolúte a politikai műveltség, moralitás, jellem és ítélet oly magaslatán állanak, hogy ama pontokban teljesen illetékes a véleményük, azt senki sem tagadhatja. És ha mik mai harcukhoz ragaszkodnak, ez azért is van, mert harcolván konkrét politikai terveikért, egyszersmind harcolnak a parlamentarizmusért, a parlamenterkölcsi érdekeiért s a politikai morálért is. Ezeknek fölemlegetése tehát a vitában egyik részről is, másik részről is csak fegyvere a vitatkozásnak, mert célnak cél mind a két félen. Egy párt se mondhat le arról, hogy ez intézmények és erkölcsi tényezők ápolása szándékaitól megtagadtassék. Így lévén azonban a dolog, mi az igazság s mit kell vélnünk a személyesnek nevezett harcról? Igazában azt, hogy voltaképpen lényegében és a parlamentarizmus fogalmához képest soha sincsen más harc, mint személyes. Észentül jobban merítette ki magát egy-egy parlamenti kormány s közeledik természetes vége felé, annál élesebb lesz e harc s a küzdelem e stádiumában szoktak fölmerülni a siránkozások a parlamentarizmus elfajulásáról és a morál süllyedéséről. Hiszen mit jelentene a parlamentarizmusban az elvek tiszta és — talán lehet azt mondani — tárgyi uralma? Azt, hogy egyáltalán soha sem kell egy kormánynál több, aki számára a képviselőház objektíve megvitatja az elveket és szavazás útján végrehajtásra kiadja. Ne higyye senki se, hogy az elvi álláspontok az ítélő elme munkája által hozatnak létre. Az elme csak egy segítő eszköz ebben. Tapasztalás, vérmérséklet és a rokonlelkek társasága, hatása az emberre szülik a meggyőződéseket s ezek az illetővel, a személylyel azonosulnak, tőle elválaszthatatlanok. Ezekből erednek hibái és erényei. Ezek ereje benne lépést tart jellembeli erejével, ezek nagyobb szeretetével jár önzetlensége, egyéniségének tiszteletreméltósága, politikai jellemének megbíz- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Filharmónia, — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A filharmonikusok mai estéjének nagy eseménye Mahler Gusztáv szimfóniás költeménye volt. Azaz jobban mondva : e hangverseny nagy eseményéül operánk fiatal igazgatójának egy kéziratban levő zenekari művét exponálta a túlságos buzgalmú jóakarat. Napok óta oly előleges kedvező bírálatok voltak olvashatók e munkáról, hogy nem csoda, ha a közönség várakozása követeléssé, fokozódott. Ebből aztán az következett, hogy a hallgatók egyszerű nádszéküket sedes curulisnak tekintették, s nem érzelmek után véleményt formálé jury voltak, hanem törvények betűi szerint keményen ítélő bíróság. így dőlt el e nagy ambícióval, sok tudással, elég tehetséggel megalkotott mű sorsa — kedvezőtlenül. A velencei doge-palota tengeralatti börtöneiben olvastuk, amit a falra karcolt az a szegény rab : „Csak barátaimtól óvj meg Istenem ; az ellenségeimtől majd megvédem magamat én.. Mahler Gusztávot nem óvta meg Isten barátaitól ; mai meg nem érdemlett balsikerének ez a nyitja. • Operánk új igazgatóját mi , eddig csak nyilvános működéséből ismerjük. És ez az ismeretség nagyon kellemetes ránk nézve. Mahler úr csupa energia, szorgalom és kezdeményező tehetség mint direktor ; kitűnő tanító és karnagy ; pompás készültségű zenész, a muzsika dologi részeiben valóságos tudós ; ami alkotó tehetségét illeti, az sokkal több, mint amenynyit dirigensektől megszoktunk. Meggyőzött erről A Weber Három Pinto című víg operájának kiegészítése és hangszerelése, amelyet a bécsi előadásokon hallottunk. Nekünk elég volt ennyi kiváló tulajdonság és szép siker attól a fiatal művésztől, akinek kezébe most operánk sorsa van letéve. Bíztunk és reméltünk benne, valamint ahogy a jövőre nézve is bízunk és remélünk. De azt egyátalán nem tartottuk szükségesnek, hogy Mahler, Gusztáv meglévő értékei mellé odaköveteljük egy nagy szimfóniaköltő babérjait. Akik ezt tették, akik a pretenziókat mesterségesen fölizgatták, azok felelősek a mai est bukásáért, amely kétségtelen. Ha e szimfóniás költeményt a filharmonikusok egyszerűen előadják s nem előzi meg semmi provokáló praeludium a sajtóban , a közönség kétségkívül egészen máskép bánik el a művei , szépségei iránt fogékonyabb, gyöngeségei iránt elnézőbb lett volna. És osztatlan a vélemény, hogy Mahler Gusztáv derék komponáló talentum, briliáns hangszerelő, így e vélemény csak a kisebbségé. A többség másként ítélt. Először is nem fogadta el az előre bocsátott filozófiai elmélkedéseket, amelyek mintegy libretto gyanánt akartak szolgálni a szimfónia mellé. Nem tulajdonította egyes részeknek az oktrojált mélységet, nem a hirdetett jelentőséget. Többnyire hűvösen viselte magát, néha meg gúnyosan, nem is szólva arról, hogy később demonstrált. Pedig e munkában, a sok elhibázott mellett, sok a szép is. Mi nem helyezkedünk arra az álláspontra, mint némelyek, hogy ez a szimfóniás költemény az élet zenei epoppeiája. Az élet egy kicsit nagy dolog, tisztelt közönség. Öt negyed óra alatt még egy tiszavirág életét sem lehet végigmuzsikálni. De egy zenei műnek bizonyos szorosan meghatározott filozófiai tárgyat tulajdonítani különben is német mesterség. Hans von Aolzogen, a R Wagner-kommentátor excellál benne. Ez a doktor néha olyan alaposan magyaráz, hogy négy-öt taktustól szinte ilyesmiket ért ki : „Szerda délután , a mellékszobában egy sárgagombos kék frakkot kefélnek.“ Az eléle dolog a zenébe vitt histologia. Mi, magyarok, nem tudunk hozzá. Szívünk felujong, mikor Beethoven a tavaszi erdő élő zsibongását szólaltatja meg, mert lelkünk érezi, látja a szimfóniában a májusi reggel báját . Rossini vagy Verdi viharait megértjük, mindezt a hangfestés elég egyszerű médiuma által. De bölcselkedni nem szoktunk a muzsikában, mert fülünk először a szívbe vezeti a zenét s csak azután az agyvelőbe. Nagyon tetszett nekünk az első és a második tétel. Mindkettő idilli dolog, stílusában, hangszerelésében A Weberre emlékeztető. A bevezetésben a hegedűk hosszantartó orgonapontja alatt megszólaló kürtök, a dallamos vidámság mind kedves, naiv romantika. Az instrumentálás finom, fényes, de néha bizarr Mai isásnunk 16 oldal.