Budapesti Hírlap, 1891. november (11. évfolyam, 300-329. szám)
1891-11-01 / 300. szám
Budapest, 1891, XI. évfolyam 300. sz. Vasárnap, november I Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 firt 20 kr. t Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca le.sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Budapest, A millennium. okt. 31. A millennium immár előre veti az árnyékát. Évek óta készülünk reá lélekben s ahogy a cselekedetekre kerül a sor, úgy látszik a dolog fordulni, hogy készületien, könnyen talál bennünket a világra szóló ünnep. Egyik lényeges része lenne ama nagy ünneplő napoknak az országház felavatása. Tudjuk, hogy a nemzet nagy áldozattal monumentális épületet készít a Duna partján a törvényhozásnak. Alkotmányunk is ezeréves, annak építjük a házat. Az Isten éppen most adott a magyar művészetnek olyan mestert, aminőt még nem láttunk magyarban, olyat, akit az egész civilizált világ méltán ünnepel : az van hivatva — s készül is rá, — hogy a honfoglalásról képet fessen és azzal díszítse fel az új országház egyik falát. Ez meg is lesz. De amint értesülünk, maga a ház nem lesz meg 1895--re, a mikorra, az ünnep kitűzve van. Az építő bizottság tagjai váltig tanakodnak, de nem ígérhetnek többet, mint hogy a szükséges részeit egy ülésre ideiglenesen talán elkészíttetik, de ezt újra megbontják azután. E dolgot a nemzet megbotránykozással fogja tudomásul venni. Mertsenki sem fogja belátni, hogy az esetben, ha az építőmester vagy ha tetszik, müvpite pontosan elkészíti a terveket, további négy év alatt be ne lehetne fejezni a palotát. Se anyagban, se munkáskézben, se pénzben nincs hiány, ha az ország komolyan követeli, a dolog meglehet, a dolognak meg kell lenni. Igaz, hogy mestere egynémely közbeeső vállalatot kénytelen lesz elhanyagolni, de ebbe bele nem hal: tiszteletdija az országházért tudtunkkal* 450,000 frt. A millennium ünnepe az ujj országház nélkül tisztességesen nem maradhat csonka. Ez iránt kétségben, seki nem lehet. Egy másik tárgy körül is dúl a harc a színfalak mögött, de nem fog immár ott maradni, mert Baross Gábor ma törvényjavaslatot terjesztett be, amely az összetűzést a fórumra hozza. Baross törvén egy országos nemzeti kiállításról szól 1895-re. az év'é2T16tí’"llBfep 'ogyszersmfillf H"10 a gyár tudás termesztményeinek világ elé állítása legyen: ez a miniszter ur vezérlő gondolata. Ezzel szemben áll Zichy Jenő gróf terve, a ki nemzetközi kiállítást szánt ez alkalomra. Semmi sem bizonyíthatja jobban e nemzet fölemelkedését, mint a tény, ha ünnepén az egész civilizált világ kirakodik a maga kincseivel. Ez a kiválóan tevékeny és találékony szellem gondolata: Zichy Jenő grófé, aki a leglelkesebb, legtemperamentumosabb, a közjó szolgálatában legfáradhatatlanabb hazafiak közé tartozik. Hozzá szereti és ápolja a szépet legnemesebb formáiban buzdítással, pártolással és áldozatkészséggel. Frivol dolog volna tőlünk hirtelen az egyiknek vagy a másiknak pártjára csapni. Hosszú sora a súlyos érveknek küzd az egyikért úgy, mint a másikért. És még egyik se mondta el minden argumentumát. A hasznosság érvei vannak bajban az alkalom ideális természetével: a kiállítás nem csak ipari és kereskedelmi politikai vállalat ezúttal, hanem egyszersmind egy ezer évre szóló ünnep programmjának a része. Miképpen vonjuk be közvetetlenebbül a törekvő művelt világot ünnepünk érdekkörébe, mintha éppenséggel részesévé teszszük, nemzetközivé tévén a programm egyik legfontosabb pontját. Gondoskodnunk illik arról, hogy Európa szemtanúja legyen a mi törekvéseinknek és képességeinknek is. Mert kár volna eltagadnunk, hogy újabb időkben hírnevünk sokféleképpen szenvedett csorbát, igaz, hogy saját pozitív hibánkon kívül. Tudva van, hogy Németország előtt miképpen rágalmazhattunk el hathatósan alávaló hazaárulók által, akik a németországi sajtóban évek óta szüntelenül becsméreltek bennünket. Hogy az oláh diákok memoranduma nagy buzgalommal és sikerrel elterjesztve az összes népek intelligens köreiben, mily legyalázó hazugságokat hozott rólunk forgalomba, az köztudomású dolog. De mindez még túlszárnyalva van a szláv rágalmazó liga által, amely annak idején tévedésbe ejtette a Balkán-népek A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A millió. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A társadalom forrongó katlanában összecsapódik egy jókora csomó arany. A kavargó salakból óriási buborék bukkan elő, amely aztán, a nehézkedés összes törvényei ellenére, diadalmasan és ellentállhatatlan erővel tör a magasságba, míg végül nyugodt méltósággal úszik a napfényes régiókban, mint egy csillogó léggömb. Akiket magával emel, azok megkönnyebbülten lélegzenek fel a tisztult levegőben és őszinte megvetéssel tekintenek le a füstölgő salakra, amelyből előkerültek. . . Önök pedig, akik tanúi e processzusnak, emeljenek kalapot, mert ez a szuverén millió ! Bevallom, hogy sokáig nem hittem a millióban. Nem egyszer hallottam ugyan emlegetni, magam is szóba hoztam akárhányszor, lázas álmaimban meg is jelent előttem, hol mint kolosszális Leviathán, hol mint csábító délibáb. De nem hittem benne. Ismertem ugyan embereket, épp úgy, mint önök is ismernek, akiknek a vagyona felért milliókkal, de ezek nem voltak milliomosok. Mágnások voltak vagy papok, gyárosok vagy kereskedők. Volt nevük, rangjuk, foglalkozásuk. Dölyfösek voltak vagy szerények, elmések, ostobák, szépek, intak . .. Szóval : emberek voltak, mert volt egyéniségük. A milliomosnak nincs Egyénisége. Hiába van sokágú koronája, földje, gyára; ő nem báró, nem földesúr, nem is gyáros, hanem csak milliomos. Egy vágtató aranylavina, amely egy névtelen embert sodor magával. A kolosszális tömeg mellett semmivé törpül az ember ; a brutális mammon túlordítja a szavát. A világ pedig kalapot emel az arany előtt, de az embert nem veszi észre senki . .. Mondom, nem hittem a millióban, míg ujjaimat bele nem bocsájtottam a sebeibe. ❖ Fölkerestem a saját odújában. Ez az odú különben meglehetős kényelmes volt. Széles kőlépcsőire festett ablaküveg szórta előkelően sápadt fényét, pompeji vörös előszobájában libériás inasok hámoztak ki felöltőmből , szalonjaiban smyrna-szönyegeken lépkedtem, Louis quatorre-bútorokon ültem, jó festményeket láttam, úgy kerültem oda, hogy egy barátom hívott meg, aki vagy egy évvel ezelőtt beleházasodott a millióba. Kompániánknak a büszkesége, akinek a vezérsége alatt füstös művészcsapszékünkben haditerveket készítettünk a világ meghódítására. A milliomos leánya elolvasott egy pár regényt, aztán kedve kerekedett, hogy maga is csináljon egyet és addig duzzogott családjával, míg hozzá nem adták — nem! mig házukba nem fogadták férjnek az én festő barátomat. Azóta csak elvétve láttam, rendesen egy hatalmas landauerben ülve, selyem női szoknyák közé szorulva. Hogy beléptem a szalonba, amelynek sötétszínü bútorait két zongoralámpás világította meg diszkrét fénynyel, idegen, csodálkozó arcok fordultak felém. Mintha azt akarnák kérdezni : Hát ez mit keres itt ? A kurta Bösendorfer előtt a milliomos fia áll, hegedűvel az álla alatt. A Chopin-féle nocturne mélabus akkordjait telt zongorahangok kísérik. A zongora billentyűin a milliomos leánya futtatja végig fehér, keskeny kezét, Izekérek sorra nézni embereimet. A milliomos közönséges nyárspolgár, még az óralánca sem vastagabb a többi nyárspolgárénál. Arca okos és józan. Nem is tudom, miért beszélnek városszerte annyi mulatságos ostobaságot róla. Az asszony egy jóságos arcú, beteges matróna, aki szerelmes pillantásokkal üldözi gyermekeit. Szelíd vonásaihoz sehogysem illenek azok a mogyoró nagyságú, ragyogó gyémántok a fülében. A festő neje szélesvállú, rőthajú asszony, túlságosan egészséges, dölyfös vonásokkal, amelyek egy cseppet sem hasonlítanak már ahhoz a rajongó Magdolna-archoz, amelyet barátom egykoriban kiálltott a műcsarnokban. A ház fiát már az utcáról ismerem. Szűkmellű fiú, akinek a nyaka meggörbült a hegedüjátéktól. Az utcán észrevétlenül szokott az ember mellett elosonni, itthon azonban dölyfösen visszaveti sápadt arcát és hideg, ellenséges szemekkel méregeti a vendégeket. A tapsra is annyi iróniával hajlong, mintha Mai számunk 28 oldal.