Budapesti Hírlap, 1893. augusztus (13. évfolyam, 210-240. szám)
1893-08-01 / 210. szám
1893. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (210. sz.) szédére s azt mondja, hogy Oroszország nagyon téved, ha azt hiszi, hogy képes lesz a hármas-szövetségbe éket verni. IRODALOM és MŰVÉSZET. Tompa-ünnep Bányán. — Saját tudósítónktól. — Hanva, jul. 80. A gömöri református egyházmegye fényes ünnepélyt rendezett itt ma, Tompa Mihály halálának 25-ik évfordulóján, a hanvai temetőben. Fölavatták a sírjára állított obeliszket. Az ünnepségen megjelentek Kun Bertalan református püspök, a rimaszombati főgimnázium tanári kara, Hámos László főispán, Bornemisza László alispán, Szabó György rimaszombati polgármester, Lévay József Borsod megye főjegyzője, Lukács Géza Gömör megye tiszteletbeli főjegyzője, Ragályi Géza megyei pénztáros, Szakáll Vince és Máriássy László árvaszéki elnökök , a gömöri Tompa-egyesület képviseletében : Nyáry Sándor báró elnök és Veres Samu dr., Szabó Samu dr., a rimaszombati daloskor elnöke, a rimaszombati Kossuth-asztaltársaság képviselői , Lengyel Samu elnök és Perecz Samu , a megye református lelkészei közül számosan ; továbbá Kubinyi Aladár törvényszéki elnök, Putnoky Mór országgyűlési képviselő, Baksay Sándor református lelkész Kun-Szent-Miklósról a Kisfaludy-társaság nevében, roffi Borbély László, Tornallyai Zoltán, Pósa Lajos, a Petőfi-társaság képviseletében, Király Pál, Hevesy Benedek és mások. A vendégeket a község lakossága, Kovács lelkész és Simon Mihály segédlelkész fogadták. Az ünnepet a ref. templomban istentisztelet előzte meg. Szotyori Nagy Károly a Gsizy Jánosné által Tompa emlékére állított orgonán remekül adott elő néhány szép egyházi éneket. Innen az egész, mintegy háromezer főre rugó közönség szakadó esőben a szomszédos temetőbe ment, hol a költő sírja fölött a gránitobeliszk emelkedik, melyet a lelkes hanvai hölgyek virággal fontak tele. A díszes sírhely előtt előbb a rimaszombati dalkör Itt nyugszik a nagy költő kezdetű dalt énekelte el teljes szabatossággal s azután Nagy Pál esperes rövid, lelkes beszéddel megnyitván az ünnepet, s felkérte S. Szabó József rimaszombati tanárt az emlékbeszéd elmondására. S. Szabó József hatalmas szónoki hévvel mondta el nagy műgonddal, alapos tudással, melegen érző szívvel megirt beszédét. Közben a dalkör énekelt, majd Lévay József szavalta el alkalmi költeményét, azután Veres csak akkor nézem meg a nemzeti múzeumot, ha a rokonaim vidékről feljönnek. — Engedjen meg, én nem tartozom az ilyen helybeliek közé. Hanem arra a pellengére igazán kiváncsi vagyok. — Legyen szerencsém. És ezzel ketten elindultunk a comes háza felé. Erősen izgatottak voltunk mind a ketten. Éreztük, hogy valamelyikünkről mindjárt ki fog sülni valami. Platz bácsi elöl vágtatott, egyre suttogván teremtett gulaschhusch. A kapu alá én nyomultam be elsőnek, megálltam a cölöp előtt, ráütöttem, s büszkén mondom: — Itt a pellengér ! Platz bácsi rám nézett, aztán a cölöpre nézett, aztán a cölöppel szemben, a túlsó falon levő dupla pinceajtóra nézett. A sok nézés után végre szólt is egyet, még pedig eképpen: — Ez, uram, nem pellengér. És ezzel homlokán öt barázda jelent meg, a baloldali, vagyis az ellenzéki bajusza pedig furcsán remegett, ami a komoly szászoknál zajos derültséget jelent. — Nem pellengér ? mondom, — hát mi célja volna itt egy magányos cölöpnek ? — Igen fontos célja. Látja azt a pinceajtót ott szemben ? A pince, ahová az levezet, tele van borral. Mikor a hordókat felhúzzák, vagy, leeresztik, a kötelet ide kötözik ehez a cölöphöz. Érti ? Meg voltam semmisülve. E pillanatban meghalt bennem valami: egy történeti elbeszélés. A lovagkori romantika boroshordót tartó cölöppé változott. Isten veled szép szőke, hű Samu dr. a Tompa-szobor egyesület nevében megkoszorúzta a költő saját, melyet az egyházak, a költő barátai, tisztelői, rokonai elárasztották szebbnél-szebb koszorúkkal. Programon kívül Pető Zsigmond nagykállói ügyvéd mondott rövid beszédet a nagy költő volt tanulótársai nevében s a lélekemelő ünnepély Lukács Géza megyei t. főjegyző rövid záró beszéde után a rimaszombati dalkör énekével fejeződött be. Délben mintegy 800 teritékü bankerre gyűlt össze a közönség. A lelkes felköszöntök sorát Nagy Pál esperes nyitotta meg, poharat emelve a magyar királyra, utána nyomban Pósa Lajos viharos taps és éljenzés közt éltette a turini nagy remetét, Kossuth Lajost. Lévay József a Kisfaludytársaság nevében a gömöri ref. papságot köszöntötte fel, Csabay Pál szép beszédben a vendégsereg két kiváló gyöngyét, Lévayt és Baksay Sándort éltette- S. Szabó József özv. Csizy Jánosnét, Tompa nevelt leányát és sírjának kegyeletes gondozóját, Lörinczy György Pósa Lajost, Ruszkay Gyula pedig S. Szabó Józsefet, mint Tompának szellemi örökösét Gömörben, köszöntötte fel. — Éltették még a ref. papságot s főgondnokát Farkas Ábrahámot Hámos fő-, Bornemisza alispánt, a rimaszombati dalárdát, a szomszédmegyei vendégeket stb. s a lélekemelő ünnep késő este ért véget. * (Operaházi hírek.) A m. kir. opera szünete augusztus 15-én ér hivatalosan végez. Augusztus 16-án Nikiseit Artúrt, a m. kir. opera igazgatóját hivatalosan mutatják be az intézet személyzetének. Az előadások augusztus 18-án a Hazánk kal kezdődnek, mely a király születésnapja tiszteletére kerül színre. Augusztus 19-én Viorát és augusztus 20-án aká-1 meg a Csárdás első felvonását adják elő. * (Balatonfüredi élet.) Mint nekünk Balaton- Füredről táviratozzák, a vigalmi bizottság ma határozott a Blahánéval rendezett Náni előadás 600 írtjának felosztása iránt. 800 irtot kap a színtársulat, 60-et a balatonvidéki kulturegyesület, 150-et a cigányzenekar és 100 frtot a hírlapírók nyugdíjintézete. A tegnapi Anna-bál fényesen sikerült, a négyeseket 40 pár táncolta. FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, júl. 31. — Adókivetés. A fővárosi adókivető bizottságok augusztus hó 1-én (kedden) tárgyalni fogják u. m.: Az 1—11. ker. az országúti 3612 —3712 ; a IV. kerület: az 551—558 ; az V. kerület: a 868— 866 ; a VI. kerület: a 3731—3740; a VII. kerület: 4903—4927; a VIIi. kerület: a 6253—6275; a X. kerület: a kőbányai 7935—7958 uj hr. számig. télen asszony, isten veletek bűnös anyák, áruló honpolgárok és vén boszorkányok. Nagyot ütöttem botommal a cölöp fejére. II. Egy fürdő titkai. Nagy-Szebenben a Bretter-promenád mögött van egy szép fürdő, melyet mindjárt első nap fölkerestem. — Kérek egy kádfürdőt. — Ötven krajcár. Fizettem, fürödtem és annyira meg voltam elégedve, hogy másnap újra visszatértem. — Kérek egy kádfürdőt. — Negyven krajcár. — Tegnap ötvenet fizettem. — Igenis, mert tisztább volt a víz. Az éjjel esett az eső, s azért ma piszkosabb. Újra fizettem, újra fürödtem , konstatáltam, hogy a víz nem is egy, hanem két hatossal piszkosabb. Megvigasztalt az, hogy annál tisztább a fürdőtulajdonos lelkiismerete. Harmadnap is fürödni mentem. — Kérek egy kádfürdőt. — Harminc krajcár. Ránéztem a pénztárosnéra. Ugyanaz volt, aki az előtte való két napon. — Köszönöm, nem fürdöm. Ezzel ott hagytam. Másnap este, vacsorakor, dicsekedett a társaságunkban egy úr, hogy Szebenben vannak a világ legolcsóbb fürdői. — Mikor fürdött ? — Ma. — S mennyit fizetett? — Húsz krajcárt. Ezzel az emberrel tisztában voltam. Sipuluaz. A második vértanú. A tribunistáknak van már egy másik vértanújuk is, akit Ratiu mailé állíthatnak a gyűléseken. A tordai tüntetés első hírére figyelmeztettük véreinket, hogy tartózkodjanak minden elhamarkodottságtól, nehogy olyan gyorsan gyártsák a vértanukat a románoknak, mint az angol gyárak a bálványokat a hinduknak. Hajdanában az olajba főzés volt a legkevesebb, aminek révén egy szentéletű ember a vértanuk közé avattatott. A modern vértanuk meghízva hagyják el a magyar börtönt (s ez még a legsúlyosabb büntetés, amit kapnak), vagyont szereznek, hasat és tokát eresztenek, de görbülni a hajuk szála se görbül meg. A legújabb vértanú, Vladutz Gyula tordai ügyvéd pláne, sebesült magyarok testeire állva éri el a vértanúság pálmáját, neki semmi baja sincs, így akárki vállalkozik a dicsőségre. De azért a kellő pózt és hangot ő is megtalálta a Tribuna-liíra, melynek mai számában a következő levelet olvastuk tőle: Vladutz levele. Torda, 1893. júl. 28. Miután 1 órakor délután elmentek az örök 3 jó barátok, kik azért jöttek, hogy szomorú s nagyon megijedt családomat megvigasztalják, hogy az időt eltöltsem, megírom Önnek a nap eseményeit. A 27-iki nap folyamán nem múlt el egy óra-, sem, melyben ne jött volna valaki a nélkül, hogy a magyarok részéről való fenyegetések hírét ne hozta volna s még inkább megijessze családomat, mely a fáradtságtól már kimerült s a borzasztó ijedtségtől nagyon meg volt félemlítve. Azt mondták, hogy a vér, melyet a zsandárok az én védelmemben kiontottak, csak az én véremmel engesztelhető ki. Legalább is át kell, hogy dőljenek, ha már meg nem ölnek. Házaim lerombolása nem elégíti ki őket, ez csak egy része boszoroknak, de azért nem kielégítő, mert a vér vért követel. Nem volt elég a botokkal s kövekkel való fenyegetés, miért nem és leányom elébem jöttek a gyéresi állomásig. Leányom, ki velem volt a Szebenben, a Poianától Tordáig terjedő útón sírva kért, hogy engedjem meg neki, hogy a bakra üljön a kocsis mellé, hogy így megvédjen az esetleg elölről jövő támadások ellen ; mikor pedig a tordai hídhoz értünk, sóhajtva s könyzápor közt nyakamba fogódzkodva kérte, engedjem meg, hogy gyönge testével védjen meg engem az ellenem intézett ütések ellen. . . . Szívszaggató jelenet volt látni, amint az alig 13 éves leány könyek és sóhajok közt kereste a módot, miképpen tudna engem megvédeni a kegyetlen támadók ellen, bár még ekkor csak a kövekkel s botokkal való ütésekről volt szó; hát még mikor a julis 27 iki napon arról volt szó, hogy jul. 26-ikán a zsandárok által ontott vérért az én véremet kívánják. Ez leírhatatlan félelem sem volt, melyet csak 24 órán át is elviselni valami borzasztó s elviselhetetlen. . . Nagyon félek, hogy nem fogják elviselhetni e borzasztó ijedelmet, s leánykáim nyugalma érdekében kénytelen leszek magam is elhagyni Tordát. (Természetesen. A szerk.) , mindez pusztán azon vakmerőségemért, hogy Szebenbe mentem. Ilyes valamivel nem tudnak megbékülni a mi gyötrőink. „Úgy kellett Ratiunak, miért ment Bécsbe ' — most szenvedjen.“ E szavakat mondták nekem ezelőtt 13 hónappal a hivatalos közegek . . . s ma ugyanezt mondják rólam, mert elmentem a konferenciára, melyet az ő miniszterük is megengedett. Azt mondták, hogy ha a 26-ról 27-re következő éjjel nem sikerült a tüntetőknek rászedni s eltávolítani a zsandárságot az én házamtól, megteszik ezt ma éjjel, úgy, hogy ha másképp nem sikerül, meggyújtanak valamit Torda felső részében, vagy éppen a románok közt. De figyelmeztetvén e zsandárok derék vezetőjét, ez a környéki állomásokról 24 legényt szedett össze s igy vissza tudta tartani mindazon támadásokat, miket ellenem terveztek. Az uj-tordai magyarság már dühöngübb volt s egész más terve volt a zsandárok félrevezetésére, de mint látszik, a derék zsandárvezető mindent elfojtott, úgy, hogy a jul. 28 ki reggelt teljes nyugalomban értük el. Sokat bebörtönöztek, a 6 vagy 7 sebesült a kórházban fekszik. A szebeni mészáros utcai fogadó kertjében való verekedés kikoholását nekem tulajdonítják s a polgárságnak szent meggyőződése, hogy én voltam az a Vladuti, mit ma reggel is megmondtak nekem. Látszik, hogy e történet megcáfolását senki sem olvasta. Tegnap, jul. 27-ikén, a vizsgálóbíró követve az ügyésztől s két szakértőtől, az Ariesana-nál, aztán Mesarosnál, Lugojannál s nálam volt s a rombolások által okozott károkat megállapították. Ma mennek el Ratiu dr. házához s azokhoz, melyekhez tegnap nem mehettek. A katonaság még nem érkezett meg. J. Vladuti. 3