Budapesti Hírlap, 1894. február (14. évfolyam, 32-59. szám)
1894-02-28 / 59. szám
Budapest, 1894. XIV. évfolyam 59. sz. Szerda, február 28. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 öt 50 kr., egy hónapra 1 öt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. nefizetések, apróhirdetésed filvétetnek József-körút 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések díjszabás szerint. Egyen számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. EletteiéssK, apróhirdetések fölvétetnek Tózsefcönti 5. sí, a. utcai helyiségünkben is. Helytelen alkotmányosság. Budapest, febr. 27. Marcangolták egymást Komjáthy és Ugrón nyílt ülésben. Mindkettő közjogi ellenzék, a függetlenségi és 48-as párt tagja. Komjáthy kezdte, aki kíméletlenül támadta saját pártját, pártjában azokat, kik a kötelező polgári házasságot ellenzik, vagy ha általánosságban elfogadják is, feltételekhez kötik hozzájárulásukat a részletekben. A gyakorlott szónok ügyességével kijátszotta egymás ellen Ugront és Polónyit. Egész beszéde igen alkalmas arra, hogy a függetlenségi és 48-as pártot megbontsa. Nem csoda, hogy a függetlenségi és 48-as párt nagyon meg volt zavarodva és fölháborodva. Szemben a kormánypárt nevetett és éljenzett, a beszéd végeztével pedig a legtúlzóbb szabadelvűek jöttek át Komjáthy kezét szorongatni. Ugrón azonban csakhamar fölállt és leleplezésekkel védte magát, iparkodott pártfelét, Komjáthy fe tönkretenni. Ennek megint a szélsőbalon örvendtek. Komjáthy a viszonválasz jogával élt és ő is leleplezett. Két dolog egészen világos — amire itt a példa : a szélsőbaloldalnak örökös viszálya, meg-megújuló pártszakadása s dulakodásainak a zárt pártkörből ime a nyilvános parlamentbe való átültetése — egy az, hogy a közjogi oppozicióban oly szakadások vannak, oly ellentétek rejlenek s oly befolyásokérvényesülnek Túráiból és a minisztériumból, melyek e pártnak üdvös működését és együttmaradását majdnem lehetetlenné teszik ; — a másik pedig az, hogy a kormány az egyházpolitikai reformjavaslatokkal akkora viszályt keltett, mely nemcsak a saját pártját tépte szét, de a közjogi ellenzéket is szétrobbantással fenyegeti. Ezzel a parlamenttel üdvös politikai működést kifejteni nem lehet, állandó politikai irányt követni sem bír egy kormány sem, akár többség, akár kisebbség. Évek óta tart ez már így s a közönség meg is unta a botrányokat. Általános az óhajtás a nemzetben, hogy uj pártalakulás legyen. Mégsem tud az uj pártalakulás létesülni. Ennek oka pedig nem egyéb, mint az, hogy a régi keretek fennállanak, úgy, a mint 1867-ben megalakultak. És e kereteken áttörni senkinek sincs bátorsága. A szélsőbaloldal választóitól tart, a kormánypárt hatalmát félti s igy kölcsönös hallgatag megegyezéssel elfogadják a Komjáthy-féle álláspontot, "hogy az ellenzék elvhűségből örökösen ellenzék maradjon és segítse a kormányt, hogy örökösen a hatalom birtokosa maradjon. Ekként az ülés elején történt csúnya személyes harc s a közjogi ellenzékről hirdetett föltétlen kormánypártiság mintegy bevezetőül és igazolásul szolgált Hodossy Imre fejtegetéseinek bebizonyítására, hogy csakugyan nem helyes alkotmányosság s nem valódi parlamentarizmus az, mely Magyarországon meghonosult. Oly világosan, mint ő, újabban senki sem fejtette föl a kormánypárt és az ellenzék közötti igazi parlamenti váltógazdaság föltételeit. És senki sem mutatta ki jobban, hogy az nem parlamentarizmus, ha az egyik pártnak örökös kormányzási monopóliuma van, a másiknak pedig örökös ellenzéki szerepe, melyről a kormányra jutni nem is vágyik. Ez elfajulása a népképviseletnek. Innét származik a politikának elfajulása. Ebből a politikusok elfajulása s végül a korrupció. Miután pedig a kormányzás kihat az egész népre, megromlanak a közviszonyok mindenütt. A Deák Ferenc kiegyezése azzal a föltevéssel állította helyre az 1848-iki alkotmányt a felelős minisztériummal és parlamenttel, hogy Magyarországon is oly pártok lesznek, melyek nagy életcélok megvalósítására törekedvén, elveik keresztülvitelére vállalkoznak s a nemzet igényeihez képest hol az egyik, hol a másik veszi át a kormányt. De nem igy történt s nem igy van, mert keletkezett ugyan 1873-tól kezdve, mikor Ghiczy a balközépből kilépett s a középpártot megalkotó és 1875-től fogva mindig létezett egy a közjogi alapon álló ellenzék, de ez soha sem volt elég erős a kormányhatalommal és a többséggel győztesen megbirkózni, mivel az ellenzéki elemek egy része a közjogi oppozició sáncai mögé vonult vissza. Minden kísérletmeghiúsult a szélsőbaloldali arra A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Könyvek. — A Budapesti Hírlap eredeji tárcája. — Justh Zsigmondnés nemrég jelent meg egy új elbeszélés, melynek címe Gányó Julcsi. Ez a második része azoknak a tanulmányoknak, melyeket a szerző közös névvel akiválás generlse-nek keresztelt el. A ciklus első része, mint talán emlékezni méltóztatik, A pénz legendája címe alatt a fin de Siade gondolkozásnak az arisztokráciára való" hatását rajzolta, finom", éles megfigyelések alapján. Gányó Julcsában a magyar népéletnek némely mozzanatát mutatja be a szerző. „Gányó Julcsában, mondja a könyvhöz írt bevezetésben, társadalmunk egy másik tipikus részének , a magyar népnek két véghatárát: a könnyűvérű, szilaj dohánykertészt és a csupa eszmévé tisztult nazarénust akarom bemutatni. Ezek között pedig a paraszt racionalis fát, a gazdát.“ Justh Zsigmond tehát ismét filozófiai, etnológiai és szociológiai problémát tűzött ki magának, melyhez aztán a történetét és alakjait hozzáidomítani iparkodik. Már az előző köteténél láttuk, hogy filozofálását nem kell egészen komolyan venni, de azt is láttuk, hogy okoskodása, melyet minden áron appreciated akar, eltéríti magának a fölvetett tárgynak természetes irányáról és rontja kiváló irói tulajdonságainak halását. Gányó Julcsa, egy dohánykertész büszke, szép leánya szeret egy jómódú gazdalegényt. A kettő között nagy társadalmikülömbség van s a gazda-arisztokrácia nem engedi hazahozni a közönséges, vagyontalan gányó-leányt. A gányók is intik Julcsát, hogy ne várjon arra a gazdalegényre: szeretőt keres az, nem feleséget benne. De Julcsa bízik a Bálint szerelmében, meg a maga hódító mivoltában, ésannyira, hogy -egyszer, mikor a fiú gőgös anyja megsérti őt, azt mondja a legénynek makacs elhatározással, hogy csak úgy megy hozzá, ha érte, ott hagyja apját,, anyját, pénzét, mert csak igy tesz méltó az ő nyomorúságához. »' ~. Julcsa épp táncban van, mikor Bálint meghozza neki a feleletet, hogy nem teljesítheti kívánságát, mert szereti az apját, szereti az anyját. Erre Julcsa, a becsületes, tiszta leány, odaveti magát egy csendőrnek, akire eddig rá sem akart nézni. Ezért aztán elhagyja a saját rokonsága is, elhagyja minden tisztességes ember és furcsából csáposleány lett a korcsmában. De ő nem született rosszra, az egyszeresek elkeseredésében tette, a mit tett s irtózva mellékül a csendőr elől, ki másodszor is felkeresi őt. Egy nazarénus munkás veszi oltalmába a menekülőt s tanítója lesz az igaz út megtalálására. És Gányó Julcsa megszelídül a nazarénus hit tanításaitól, fekete ruhát ölt a régi tarka helyett, eltűr nyugodtan minden szégyent, atyja arcába köp a leánynak s e hálás szavakkal köszöni a megbélyegzést, kibékíti Bálintot, aki időközben elvett egy gazdaleányt, a feleségével, hogy igy keresztülmenve egy földi purgatóriumon, teljesen megtisztulva, fölvétessék a nazarénusok közé és hites társává legyen tanítójának, nem pap előtt a templomban, hanem az éjszaka csöndjében, a csillagos ég alatt, az Úr színe előtt, a kilátója mindeneknek. Világos, hogy ez a történet bele van kényszerülve a nép együgyű világába. Fel van ruházva találó külsőségekkel s egy-egy jó megfigyeléssel, ami olyan előkelő írónál, mint Justh Zsigmond, természetes dolog; de a könyv lelke, raffinált ellentéteivel, hatásos átmeneteivel, finom érzéseivel, és éles megkülömböztetéseivel, nem a népből való. Ez a Gányó Julcsa, szerelme, bukása, bűnbánata s uj szerelme, el van képzelve s oda van állítva, mint egy tézis, melynek valamely teóriát kell bizonyítani. Azonban mégis nagyon érdekes ez a könyv, a mint hogy A pénz legendája is nagyon érdekes volt, csak egyet és mást nem kell benne tudomásul venni, mint emebben. Csak nézni kell a meseszövését, a dialógus erejét, a leírások szépségét s az egésznek kompozícióját (ez Justhnak legerősebben megkomponált könyve) s nem szabad számba venni, hogy ez a kiválás genezisét szolgálja s „a magyar népnek két véghatárát“ demonstrálja. Legérdekesebb Justh könyveiben megfigyelni az ő gondolatainak képződését, az ü ötleteinek eredetét. A puszta, című könyvében megírta,hogy Párisban egy megunt fényes mulatság csömöre után eszébe jutott a magyar puszta egyszerűsége, bája és sebtiben megraj- vai számunk 18 oldal.