Budapesti Hírlap, 1894. június(14. évfolyam, 150-179. szám)
1894-06-01 / 150. szám
n tése az 1867-ki kiegyezés keretében: ez az a három sarkalatos elv, a melynek sértetlenül kell kijönni a válságból, akárhogyan oldódjék is meg és akármikor döntessék is el végleg , akár holnap, akár holnapután. Budapest, máj. 31. Egy főispán a papság ellen. Komáromvármegye közgyűlése, mint jelentettük, tegnap elhatározta, hogy feliratban a kötelező polgári házassági javaslat elfogadására kéri a főrendiházat. E tárgynál, — mint levelezőnk írja, — Rudnay Béla főispán erősen megtámadta a megye katolikus papságát, mely a főrendiházhoz intézendő felirat ellen beszélt. Szemükre vetette, hogy a törvényt nem respektálják, hanem nyiltan ellene szegülnek s ezáltal üszköt dobnak a társadalmi élet útjaira és felekezeti villongásokat idéznek elő. Nem a kormány provokálta a mostani felekezeti villongásokat, hanem a katolikus papság, mely nyiltan szembeszáll a törvény és liberális eszmék megvalósítása ellen. A főispán szavait a közgyűlés tagjai tapssal és éljenzéssel kísérték. Jeney Ernő apát jószágkormányzó kikelt a főispán ellen és kinyilatkoztatta, hogy a katolikus papság a törvény ellen nem agitál, hanem a polgári házasság életbeléptetése ellen küzd, ami még nem törvény, csak javaslat, de mihelyt törvénynyé válik, tiszteletben is fogják tartani. Jeney kijelentését a közgyűlés megéljenezte. A zsidók recepciójáról szóló bizottsági jelentés abból indul ki, hogy nálunk az izraelita vallás csak formálisan nem tartozik a bevett vallások közé, tényleg összes törvényeink úgy bánnak el vele, mintha bevett vallás volna. A jelentés idézi az emancipációról szóló 1867-ks törvényt, a büntető és véderő törvényt, melyek az izraelita vallásunkkal semmi különbséget nem tesznek s az összes államköltségvetéseket, melyek szerint a zsidó felekezet, a bevett vallásuakhoz hasonlólag, állami segítségben részesült. A jelentés érdemleges része így hangzik: Ezekből kitűnik, hogy az izraelita vallásra nézve a magyar állam törvényhozása is,a kormányzata oly alapot létesített, amelyre építve s a magyar törvényhozás által a vallásszabályozás kérdésében elfoglalt helyes állásponton haladva, az izraelita vallásnak a bevett vallások közé sorozása elutasíthatatlan követelmény gyanánt tűnik fel. És amidőn a törvényhozás a vallás szabad gyakorlatát általános törvénybe kívánja iktatni, orvosi klinika s 20-nál több kórházi belorvosi osztály működik, a betegek gyógyítása közben téve meg a tudományos búvárlatokat. A megjelent részben Pertik Ottó írta meg a fertőző betegségek kóroktanába való bevezetést a bakteriológia szempontjából hat teljes íven fejtegetvén a bakteriológia kérdéseit. Udránszky László kolozsvári professzor a bakteriumok kémiai termékeinek szerepéről szóló szakaszt dolgozta ki. A betegségek tárgyalása során a hevenyes fertőző kiütések közül Bókai János dolgozta ki a kanyarót, vérhenyeget, rubeolát és bárányhimlőt, Ángyán Béla az orbáncot, Schwimmer Ernő a himlőt, Székács Béla a kiütéses hagymázt. A hevenyes fertőző belső betegségek közül Korányi Frigyes irta meg a hasi hagymázt (tífuszt) és a Weil-féle betegséget, Terray Pál az efemerát, Kétli Károly a dermedést, Bókas János a szamárhurutot. E szakaszok az illető betegségeknek kitűnő monográfiái, melyeknek szerzői kiváló gonddal rajzolják a betegségek képét és megállapítják az okszerű gyógyítás módjait. Legkiválóbb helyet foglal közöttük Korányinak a tífuszról való dolgozata. A nyolc ívnyi terjedelmű szakasz a szerzőnek, mondhatni, legderekabb munkája. Számos ábra mutatja a betegségek láztábláit, a kórbonctani készítményeket és a mikroskópi leleteket. A sajtó alatt levő második rész a többi fertőző betegségeket, járványokat fogja tárgyalni. A könyv szép kiállítású, pompás nyomású, dicséretére válik a Pallas sajtójának. Azzal az örvendő tudattal teszszük le a könyvet, hogy megizmosodásnak indult a magyar orvosi tudomány fája, mely ily derék ágat hajtott. Csapodi István dr. BUDAPESTI HÍRLAP. (150. sz.) 1894. junius 1. a midőn törvényt alkot, a melyben az állami érdekek megóvására célzó szabályok keretén belül uj vallásfelekezetek is az elismert vallásfelekezetek jogaiban részesülnek , akkor e hazának izraelita vallású honpolgárai méltán igényelhetik , hogy részükre a magyar törvényhozás adja meg azt a közjogi jogosultságot, amelyet a többi bevett vallást követőknek megadott akkor, amidőn vallásukat törvény által a bevett vallások közé iktatta. Ennek mellőzése esetében vétenénk a korszellem követelménye ellen, amely a kifejtettekre, a törvény indokolásában s a közoktatási bizottság jelentésében foglaltakra való tekintettel is azt igényli, hogy miután izraelita polgártársainknak a polgári és politikai jogegyenlőséget az 1867. XVII. törvénycikk már megadta, vallásuk közjogi állása is a bevett vallásuak közjogi állásával teljesen egyenlősittessék. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, máj. 31. A válságos helyzet izgalmai ma véletlenül kipattantak a képviselőházban is. E Ház az utolsó szavazás óta a kormány nehézségeiről semmi hivatalos tudomással nem bír. A mai illés is úgy volt elrendezve, mintha az államügyek rendes után, szokott mederben, fennakadás nélkül intézhetnének. A bizottságok előadói beterjesztették jelentésüket a gyermekek vallásáról s a zsidó recepcióról szóló javaslatok dolgában, sőt Csáky gróf miniszter ur javaslatot is nyújtott be: a műegyetem kibővítéséről szólót. Minden úgy indult, mintha válság egyátalján nem léteznék. Apponyi gróf őrüilte legelébb meg e dolgot diszkrét távolságból, midőn napirendre téréskor a papírpénz egy részének bevonásáról szóló javaslat elhalasztását kérte, hivatkozással a pénzügyminiszter távollétére. Nem lévén ez nyílt provokáció, Csáky gróf a kormány nevében, mint legidősb miniszter, csak annyit felelt, hogy halasztás szüksége ugyan nem forog fenn, mert a pénzügyminiszter helyett jelen van az államtitkár, mindazáltal nincs ellene kifogás, hogy a vita a szakminiszter megjelenéséig elnapoltassék, ha az ellenzék úgy kívánja. A „válság“ szót eddig nem mondta ki senki. Ekkor fölállt Eötvös Károly s kitálalta a képviselőház előtt mindazt, mit az egyházpolitika fönnakadásáról a lapokban olvasott, kiöntve lelke keserűségét a felső körök fondorkodásai miatt, nem kimélve a bennük részes kir. hercegeket sem. Ez már nagyon is erős provokáció volt, de — úgy látszik — megrendelésre történt. Szilágyi Dezső felelt reá s általánosságban csak annyit jelentett ki, hogy a lapok közleményei koraiak, a kormány még helyén ül és a Ház üléseinek felfüggesztésére kormányválság okából szükség nincs, de a megtámadott kir. hercegekről mélyen hallgatott. Ami aztán kapóra jött Ugrón Gábornak, hogy ő vegye őket pártfogásába, ami őket persze igen meg fogja hatni. . . A tárgyalás végre is „a pénzügyminiszter visszatéréséig“ elnapoltatott. Végül Pázmándy interpellált az oláh dolgok felől s Hieronymi belügyminiszter rögtön felelt rá, kijelentve, hogy veszedelem Erdélyben nincs s a fanatizált nép fékentartására elég a fegyveres erő szaporítása, mint preventív rendszabály, ami úgy a csendőrséggel, mint a helyőrségekkel meg is történt. A Ház a választ tudomásul vette, gyalásánál szükséges, hogy az egész valutarendezés koncepciójának szerzője, a pénzügyminiszter jelen legyen s azért kéri a Házat, halasztassék el ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása. Csáky Albin gróf kultuszminiszter előre bocsátja, hogy a javaslat tárgyalható volna a pénzügyminiszter távollétében is, de ha kívánják a halasztást, neki az ellen nincs kifogása. Eötvös Károly csatlakozik Apponyi halasztási indítványához nemcsak azért, mert a szakminiszter távol van, hanem mert tényleg bizonyos, kabinetválság természetével bíró kérdések forognak ma szőnyegen. Egy tisztán belügyi kérdésben a nemzet többsége következetesen és impozánsan döntött és most a nemzeti akarat elé akadályok gördültek. Nem bocsátkozik az akadályok mérlegelésébe, de konstatálja a sajtó értesülései szerint, hogy oly tényezők játszanak bele abba a dologba, amelyeknek semmi közük a mi belügyi dolgainkhoz s a melyek államjogi függetlenségünk rovására mennek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ez benne van a hazai sajtónak egyetemes, kivétel nélküli nyilatkozataiban. . . (Derültség s ellentmondás balfelöl. Egy hang balfelöl: A megfizetett sajtónak ? !) Egy nemzet egyetemes sajtóját megfizetni nem lehet . . . valamint a külföld sajtójának nyilatkozatai szerint is ezen akadályok oly természetűek, mintha ezek előidézésében a közös külügyminiszter, a berlini nagykövet, a pápai nuncius venne részt és mintha ezek előidézésében és erősítésében főhercegek és főhercegnők is vennének részt. (Igaz ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon), szóval oly tényezők, kiknek részvétele alkotmányunk és közjogunk szerint ily kérdésben meg nem engedhető. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy várjon ez a mulasztás nem a kormányon múlik-e, azt megvizsgálni a parlament feladata, amely vizsgálatba természetesen ma lehetetlen bebocsátkozni. Várnunk kell tehát a helyzet tisztázását és addig tárgyalni nem lehet. (Helyeslés.) Szilágyi igazságügyminiszter kijelenti, hogy a kormány helyén van és a miniszterek tárcáikat s az ország ügyeit saját felelősségük mellett most is vezetik. A válsághírekre vonatkozólag kijelenti, hogy ha beállanak bizonyos előzmények, melyekről abszolúte nem állítja, hogy bekövetkeznek, akkor a kormány tudni fogja kötelességét. Ha azonban kívánják, hogy a javaslat tárgyalása elhalasztassék a pénzügyminiszter visszérkezéséig, ez ellen nincs kifogása. (Élénk helyeslés.) Ugron Gábor Eötvös Károlylyal szemben azt tartja. Hogy bár nem tudja, igaz-e az illetéktelen "beavatkozásokról szóló hír , a berlini nagykövet magyar állampolgár, a magyar törvényhozás tagja s így joga van a magyar politikai viszonyokkal foglalkozni. Szóló azt tartja, hogy ők, kik Magyarország önállóságát és függetlenségét akarják, el sem tudják képzelni az önálló Magyarországot másként, mint úgy, hogy az uralkodó ház tagjai a nemzet politikai közéletének szintén részét képezik . Magyarország uralkodó házának tagjai magyar honpolgárok és ha azok ellen, kik a magyar törvényhozásnak is tagjai, a nemzetnek egyáltalán lehetett panasza, a panasz mindig csak az lehetett, hogy a nemzet érdekeivel és ügyeivel nem foglalkoztak, azok tekintetében kellő gondot ki nem fejtettek ; de Magyarországon még megtámadva nem volt soha az uralkodó ház akármelyik főhercege — amint hogy nem lehet ezért megtámadni a népgyűlés legutolsó polgárát sem — hogy a magyarországi közügyekkel foglalkozik és a törvényhozás menetét figyelemmel kíséri. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Hogy az uralkodó ház, amely felettünk áll, nemzeti legyen, erre szükséges, hogy Magyarország közéletét, a magyar nemzetet megismerje és azt megszeresse. Ezt pedig elérni nem tudjuk, ha ők azért, mert közéletünk iránt érdeklődéssel viseltetnek, innen a törvényhozás házából támadtatnak meg. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Eötvös Károly félreértett szavait igazítja helyre. MadarászJózsef tiltakozik az idegen beavatkozások ellen és kifogásolja, hogy a miniszterek Bécsben tárgyalnak és nem Budapesten. Csáky kultuszminiszter kijelenti, hogy illetéktelen befolyásokról tudomása nincs s kéri a Házat, térjen e dolgok fölött napirendre. (Helyeslés.)A Ház Csáky gr. kultuszminiszter indítványa értelmében határozott és a javaslat tárgyalását elhalasztotta. A képviselőház ülése. Elnök : Bánffy Dezső báró. A miniszterek közül jelen vannak: Szilágyi Dezső, Csáky Albin gr., Hieronymi Károly, Lukács Béla, Josipovich Imre. Csáky Albin gr. beterjeszti a József-műzegyetem helyiségeinek kibővítéséről szóló törvényjavaslatot. Matuska Péter előadó bemutatja a gyermekek vallásáról szóló igazságügyi bizottsági jelentést. Nedeczky János előadó beterjeszti a zsidó recepcióról szóló jelentést. Ezután harmadszori felolvasásban is megszavazták a vasúti árufuvarozásra, az 1885. évi IX. és 1889. XXXIV. t.-c. módosításáról, az államvasutak újabb beruházásairól és az Újépület-, Károly-, József- és Flórián-kaszárnya és a gellérthegyi erőd értékesítésére vonatkozó javaslatokat. A politikai helyzet. A közös függő adósság egy részének beváltásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál Apponyi Albert gróf azt tartja, hogy ily fontos törvényjavaslat jár Az oláh izgatások. Pázmándy a következő interpellációt intézi a belügyminiszterhez : „Interpelláció a belügyminiszter úrhoz. Van szerencsém a tisztelt belügyminiszter urat kérdezni, hogy az erdélyrészi nemzetiségi izgatásokkal szemben minő intézkedéseket tett eddig s különösen, hogy micsoda eszközökhöz fog nyúlni a jövőben, hogy az erdélyi részekben a kedélyek lecsillapuljanak, a több helyen megzavart béke és rend helyreálljon, azok pedig, akik Magyarország állami egysége ellen bujtogatnak, ártalmatlanná tétessenek ?“ Hireronymi belügyminiszter rögtön felel az