Budapesti Hírlap, 1899. október(19. évfolyam, 272-302. szám)

1899-10-01 / 272. szám

1899. október 1. BUDAPESTI JHRLAP. (272. sz.) nevében. A Házban romlottakhoz semmi hozzáadni valója sincs. Határozón most a bizottság a maga bölcsesége szerint. Ezzel vége is volt a vitának. Az elnök föltette a kérdést s a nagy többség — a függetlenségi párti tagokkal szemben valamennyi tag — elfogadta az előadó indítványát. Kulik Béla pedig oda ment az önökhöz s átnyújtotta neki a már előre megszerkesztett különvéleményt. — A bizottság foglalkozót azután több más kérvénynyel is. Az ismeretes huszonkilenc pontot támogató kér­vényekre nézve egyhangulag elhatározta, hogy irattárba tétessenek A sorjegyzékbe foglalt többi feliratnak és kérvénynek az előadó javaslatai értel­mében az érdekelt minisztériumokhoz való átterését határozta el a bizottság. Ezzel véget ért az ülés, a­melyen a kormányelnökön kívül ott voltak még Lukács, Wlassics, Darányi és Plusz miniszterek is.­­ A házszabályok revíziója. A házszabályok revíziója, illetőleg a kúriai bíráskodás törvénynyel való összeegyeztetése tárgyában kiküldött kép­viselőházi bizottság Szilágyi Dezső elnöklésével ma ülést tartott, a­melyen a kormány részéről Széll Kálmán miniszterelnök volt jelen. A bizottság meg­választotta előadónak Rohonyi Gyula bizottsági jegy­zőt s fölkérte az elnököt, hogy mihelyt az előadó javaslattervezetével elkészült, ülést hívjon össze, a­mely határozni fog azután a bizottság további mun­kálkodása dolgában. Ezzel az ülés véget ért. Beszámolók Nagyváradról telegrafálja tudó­sítónk : Telegdy József, az élesdi kerület ország­gyűlési képviselője ma számolt be választóinak. Be­számolójában először is a múlt eseményeivel foglal­kozott, hibáztatta a néppártot, a­mely szerinte ingerült, szokatlan hangot hozott be az országgyű­lésbe, holott a néppártnak nincs oka az­ ingerült­ségre, mert a liberalizmus nem ellensége a vallás­nak, mit a szegény papok jövedelmének kiegészíté­séről szóló törvény is bizonyít. Rátért azután a tavalyi obstrukcióra, fejtegetve, milyen szerencsés kézzel találta meg Széll Kálmán a válságból való kibontakozást s üdvözli a nemzeti párt beolvadását is a szabadelvű pártba. A mostani helyzetre, az osztrák válságra nézve, garanciát lát Széll Kálmán­ban arra, hogy a közös ügyek ellátása törvényes alapon fog történni. Foglalkozik ezután a magyar­román barátsággal, mely üdvös eredményeket hoz­hat a hazára s ezt a politikát különösen szivére köti választóinak. Azután bőven foglalkozott a gazdasági helyzettel s kiemelte Darányi és Hegedűs miniszterek akcióját a gazdasági helyzet föllendítése és az ipar megteremtése érdekében. Ajánlja a gazdáknak helyzetük javítására szövetkezetek alakítá­sát, végül az adóreformot sürgeti. Érdekes volt az a kijelentése, hogy marad tovább is a szabadelvű párt tagja, mert ők, a párt régi tagjai, nyugodtan maradhatnak új vezérük zászlója alatt a pártban, mert Széll Kálmán politikájának a múltban s a jövőben is a szabadelvűség lesz a rugója. A kép­viselőt kerületében nagyon szívesen fogadták. — Andrássy Gyula gróf, a volt miniszter, mint egy kőnyomatos tudatja, október végén beszámolót mond Rozsnyón, a­hol díszes fogadására készülnek. — Török-Kanizsáról jelentik, hogy Tallián Béla, a képviselőház alelnöke hétfőn odaérkezik s beszámoló­beszédet mond. Az osztrák kabinetalakitás. — Távirati tudósítás. — Bécs, szept. 30. (Saját munkatársunktól,) Clary­ Aldringen grófnak még nem sikerült az új kormányt megalakítani és az eddig közölt miniszteri listák nem felelnek meg egészen a valóságnak. Ennek következtében a T­zww-minisztérium le­mondását nem fogadta még el a király és a Wiener Zeitung nem fogja még közölni sem a 27 úv-minisztérium lemondásának elfogadá­sát, sem az új kormány kinevezését. Ez is mutatja, hogy mily súlyos viszonyok közé jutott Ausztria és hogy egy hivatalnok­­minisztérium megalakítása is oly nagy nehézségekbe ütközik. E nehézségek oka tulajdonképen az, hogy a hivatalnok-minisz­tériumot csak bizonyos célból, a nyelvrendele­­tek megszüntetése és a delegáció megválasz­tása céljából és ennélfogva csak bizonyos időre nevezik rn. A király, úgy látszik, megmondta Clary grófnak, hogy csak pár hétre vállalkozzék a miniszterelnökségre. Az osztályfőnökök egy része, a­kiket Clary gróf minisztériumá­nak meg akart nyerni, vonakodik az excel­­lenciás bábu szerepét játszani és Körber, ez az igazán kiváló férfiú, csak azért fogadta el a fölajánlott tárcát, mert a király a tegnapi egy órai kihallgatáson egyenesen fölszólította, hogy fogadja el. Körber tehát csak a király kívánságának tesz eleget, midőn vállalkozik a fölajánlott tárca elfogadására. Clary gróf ma kétszer látogatta meg Wittek vasúti minisztert, a­miből azt következtetik, hogy Wittek meg­marad. A legnagyobb nehézséget a pénzügy­­miniszteri tárca okozza, de mert a miniszté­riumnak meg kell lenni, kétségkívül meg is lesz, ha esetleg még egy-két napig el is tart, a­míg az új minisztérium megalakul. A­mi az új helyzetet illeti, ki kell emelni, hogy a német pártoknál az a törekvés mutatkozik, hogy félretéve az eddigi külön jelszavakat, egyetlen nagy párttá alakuljanak. Ezzel elérnék azt, hogy minden fontosabb kér­désben mint kompakt egész léphetnének föl. Különösen a német haladópárt, a német nép­párt és a régi liberális párt dolgozik erősen az egyesülés mellett. A keresztény-szocialisták kétségkívül külön pártnak maradnak meg, mert ők a liberálisokkal nem akarnak együtt lenni, a­mi azonban nem zárja ki, hogy a németek­kel fognak ezúttal menni. Egészen ellenkező tünetek mutatkoznak az eddigi többségnél, a­melybe belehullott a bomlás csírája. A katolikus néppárt várakozó álláspontot foglal el és ha Fuchs néhány hívé­vel ma még erős oppozíció mellett nyilatkozik, bizonyos, hogy ezt az álláspontot szemben a korona határozott kívánságával nem fogja fön­­tartani. A csehek helyzete kétségbeesett. A nyelvrendeletek megszüntetése Csehország cseh vidékein, különösen Prágában roppant izgató hatással lesz, a­mely izgatottságot a radi­kális csehek és különösen a Národni Liszti vészkürtje csak növelni fogják, még­pedig oly mértékben, hogy a cseh képviselők nem tud­nak majd ellenállni és a parlamentben kényte­lenek lesznek a legerősebb obstrukcióhoz folya­modni. Ez lesz azonban veszedelmük, mert ez­által izolálva lesznek. A lengyelek ugyanis nagyrészt az ellenzékbe mennek, de nem ob­­strukcióba, ha pedig a csehek obstruálni fog­nak, akkor a lengyelek megvonják tőlük támo­gatásukat és inkább egyesülnek azokkal a lengyel képviselőkkel, a­kik már ma a néme­tekkel tartanak, ez­által is biztosítani akarván jövőjüket. A parlamenti kormány tehát zajosnak ígérkezik, de előre mondható, hogy a csehek vereséget fognak szenvedni. A tegnapi kihallgatáson fogadott német képviselők nyíltan és bátran adták elő állás­pontjukat és azt az aggodalmukat, hogy tovább is a 14. szakaszszal és a németek ellen kormá­nyozzanak. Az egyik képviselő nyíltan mondta, hogyha a föderatív irányt juttatnák érvényre, akkor a korona érdekei csorbulnának és vesze­delembe jutnának. Kifejezték azt az óhajtásu­kat, hogy ne csak a sérelmes nyelvrendeleteket szüntessék meg, hanem az ezzel kapcsolatos egyéb, nyelvi tekintetben sérelmes rendelete­ket is, a­melyeket különösen Kaizl pénzügy­­miniszter intézett a pénzügyigazgatóságokhoz. M. KI B.: K­Ö­ZPONtJA­I , ! STATISZTIKAI hivatal ! I it A kyrtáca­­ felelt erre a kijelentésre. Aztán egyszerre a a zsandárok csákóján alma, körte, barack kez­dett kopogni. Majd poharak, tálcák, botok és kalapok repültek le a magasságból. Ekkor a maire intett fehér zsebkendőjé­vel. Éles trombitaszó hasította a levegőt s be­vonult a piros nadrágos gyalogezred. Harsány kommandószavak hallatszottak, az ezred kétfelé frontot csinált az oválalaku cirkuszban s csat­togva tűzték föl a legények szuronyukat. Kívülről az érkező lovasvadászezred trom­bitálása hallatszott. A zaj egy pillanatra elcsittult, de aztán ájult erővel kitört. Dobálni azonban nem do­báltak többé. A csendőrök megfújták a jeladó trom­bitát s egy csendőrkapitány lépett az asztalra. (A maire már a mi páholyunk­ alatt cigarettázott.) A kapitány szentori hangon belekiáltott a zűrzavarba : — Tizenöt percet adok a cirkusz kiürí­tésére. A­ki azontúl ide bent lesz, azt, mint ellenszegülőt, letartóztatom. Egy lélek sem mozdult. Ellenben a pokoli hangzavar meg nem kisebbedett erővel folyt tovább. A kapitány az asztalon maradt, kezében az órájával. — Öt perc! kiáltott. — Senki sem mozdult. — Tíz perc ! kiáltott nemsokára. Még mindig nem mozdultak meg. De pár száz ember kivette az óráját. A tombolás tető­pontjára hágott, biztosra vettem, hogy itt véres összeütközés lesz. S mi történt? A tizennegyedik percben egy lélek sem volt az óriási alkotmányban. A publikum haza­ment, a spanyolokat meg visszazsuppolták Andalúziába. És az Odéon színészei is belebuktak a Ibrahecc miatti A debreceniek vigasztalására fölhozott kisded francia példám oly terjedelmet öltött, hogy már alig van helyem. Nagy-Károlyról írni. Mert tárcám első mondatából látom, hogy én Nagy-Károlyról akartam írni. Nagy-Károly rendkívül kellemes város. Csupa kert, széles utcák, nagy terek. A sok fától alig látni a várost. Mondta is valaki, hogy jó volna kertnek — Szatmár városa mellé. Óriási területen fekszik. Gyalog be sem lehet járni. A Petőfi-ü­nnepet Nagy László alispán rendezte. Rokonszenves, ügyes, okos ember. Szépen beszél, teljes irodalmi műveltségű férfiú — egykor regényeket irt s a mostani ünnepen is szavalták egy csinos versét Petőfiről. Még­pedig kétszer egy este. Először a költőét, az­után az alispánét. Ez a színházban történt. A nagy­károlyi színház, vagyis színkör Európának legcélszerűbben épített teátruma. Az oldala ponyva. Tűzvész esetén mindenki ott megy ki, a­hol akar. Semmi akadály sincs. A­ki ott benn ég, az direkt öngyilkos akar lenni. Igaz, hogy a színház nem valami díszes, nem is valami kényelmes, de az abszolút biztosság elvégre többet ér a kényelemnél. A díszelőadáson Jókai Apoteózisát is szavalták egy kemény papiros­ból készült Petőfi-szobor előtt. Az én szívem keményebb, mint ez a papiros és ezennel ki­jelentem, hogy a gyöngébb idegzetű asszonyo­kat ájultan vitték ki: olyan ocsmány volt ez a Petőfi. Csóka társulata különben igen intelli­gensnek látszik. Ott láttuk viszont Csongori Mariskát, a­kinek egykor a Népszínházban oly sokat tapsoltunk. A diszb­ankétén, — s ez a szatmári sza­badelvű fölfogásra vall, — hölgyek is részt-­­ vettek, s az ételek során kívül a beszédek sorát is nyomtatásban találtuk a tányérunk mellett. Csakhogy a kettő közt nagy a külömb­­ség. Az ételek közt válogathatsz, de a beszé­deket végig kell enned. A társaság azonban úgy segített ezen, hogy a királyra mondott föl­köszöntőn kívül egyet sem hallgattak meg. Még Bodnár Zsigmondét­ sem, a­ki pedig szokása ellenére, röviden beszélt, s filozófiai rendszerét ezúttal nem ismertette. A bank­erre és a bálra az egész vár­megye kirukkolt. Öröm volt látni az ősi nevek délceg viselőit s a magastermetü, karcsú, csodaszép asszonyokat. E veszedelmes nemzeti­ségi nyelvhatáron a középosztály erősen tartja magát s nem engedi elveszni őseinek földjét. A bálon egy különös dolgot konstatáltam: az asszonyok lent a teremben táncoltak, a lányok pedig a karzatról néztek. Itt ez a szokás, mert a fiatalság csak az asszonyokat táncoltatja, a lányokkal nem foglalkozik. Ezért a lányok inkább oda sem mennek. A társaságnak egyik legérdekesebb alakja Lauka Gusztáv, az hók nesztora volt, a ki hatvan évvel ezelőtt már gazdasági írnok volt Szatmár megyében. Az öreget a nagy­károlyiak egy fiatalkori ideáljához szállásolták s mint mondják, igen megható volt, mikor a nyolcvanéves bácsi és a hetvennyolcesztendős néni először találkoztak. — Megcsókoltad-e Guszti bácsi ? — kér­deztük később. — Nem. Ebben az egyben nem változott a gusztusom. Most is épp úgy a fiatalokat szeretem mint ezelőtt ötven évvel. ... A város közepén, hatalmas park fái mögül egy úri kastély tornyosul, magasodik. A Károlyi Pista gróf kastélya. A torony árbo­cára húzott kis nemzeti zászló hirdette, hogy ő is ünnepel az ünneplőkkel... A­mint a szél a zászlócskát lebegtette, olyan volt, mintha messziről és magasról egy vékony, finom úri kéz integetne előkelőn, hidegen, leereszkedőleg — Petőfinek. Sipalusz. 3

Next