Budapesti Hírlap, 1902. április (22. évfolyam, 89-118. szám)
1902-04-08 / 96. szám
Budapest, 1902, XXII. évfolyam 96. sz Kedd, április 8. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor, félvr« 14 kor, negyedévi» 7 kor, egy hónapra 2 kor, 40 fii Egyes szám ára helyben 8 fii, vidéken 10 fii. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Telefonszerk. 64—63, kiadók: 65—95, igazg. 65—53. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz Elofiterea-m hirdetés-fölvétel: Cgjane bál József-körút 5. n. a oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Kiegyezés és konverzió. Budapest, ápr. 7. A Széll-kormány a Körber-kormánynyal alkudozik a kiegyezésről. A Szélikormány a Rothschild-csoporttal megegyezett ezer millió adósság konverziójára. Hogyan függ e két dolog össze? A mi meggyőződésünk szerint a kiegyezésnek semmi köze a konverzióhoz. Az a két állam kormányának és törvényhozásának jövő vámpolitikáját foglalja magába, melyre nézve egyik sem intézkedhetik a másik nélkül, amíg vámközösségben élünk. A konverzió ellenben kizárólag Magyarország belső ügye, amelyet törvényhozásilag és közigazgatásilag teljes önállósággal intézünk, financiális szempontból pedig hitelezőinkkel van csak dolgunk s ezekkel a közvetítést a hatalmas Rothschild-konzorcium vállalta el. Ausztria nekünk nem hitelezőnk; a konvertálandó magyar állampapirosok egy része Magyarországon van s a nagyobb része külföldön, kivált Németországban és a mi az osztrák magánosok kezében találtatok.. azzal csak ezek rendelkeznek tetszésük szerint s vagy becserélik uj papirossal, vagy a Rothschild-csoport kifizeti nekik követelésüket készpénzben. A Rothschildkonzorcium hitele legalább is van olyan jó, hogy azzal az osztrák kormány, parlament és sajtó nem rendelkezik. S ha Magyarország hitele bírja a Rothschild-házak és bankok bizalmát, ez nekünk tökéletesen elég, hogyha rájuk bízzuk a konverziót, annak sikere biztosítva van, úgy amint a kötés szól. Egy-két nap múlva a javaslatból törvény lesz és semmi kétség, hogy a legrövidebb idő alatt a vállalkozó bankok közvetítésével végre is lesz hajtva. Akár berzenkedik Ausztria, akár nem, mi nyugodtan nézhetjük a bécsi sajtó irigy- fenyegetéseit. A kiegyezés pedig tőlünk is függ . Körber úr vagy a Reichsrath nem diktálhat nekünk föltételeket, ha azokat Széll és a magyar országgyűlés elfogadni vonakodik. Viszont mi sem parancsolhatunk Ausztriának. Tehát vagy megegyezünk, vagya elválunk. Így szól a logika és a törvény. A kiegyezést csakis viszonosság alapján lehet megkötni és fönntartani. Nem mi vagyunk okai, nem is tehetünk róla, hogy a Reichsrath idáig sem a kvótát, sem a kiegyezési javaslatokat nem tárgyalta s a váltakozó osztrák kormányok a vámokra nézve, se velünk, sem a külfölddel még semmi megállapodásra nem jutottak. Ha van az osztrákoknak bajuk a kiegyezéssel, rajtunk ne kereskedjenek, vonják felelősségre saját kormányukat és parlamentjüket. Ámde ők szokásuk szerint mindig Magyarország ellen fordulnak s oktalanul és jogtalanul minket magyarokat fenyegetnek. Most azzal állanak elő a Neue Freie Presse-ben, hogyha mi nem teljesítjük Körber úr követeléseit a vámfendég büntetőjogi tényező. Ő csak a tinókat tudta, melyeket ingyen, Isten nevében hajtott sárban, esőben. Io a fegyházban hamar hozzátörődött a jogrendhez. Tompán, érzéketlenül meghajolt a végzet előtt, mint ahogy béres korában ■ az ökör ő előtte hajtotta meg a nyakát, mikor a járomszöget beaggatta. Megesett, vége. Egy öreg rabtól hallott is valamikor olyasféle biztatási formulát, hogy emberen esik meg az ilyesmi. Ami igaz is. Már három esztendőt töltött a nagy, szürke státusban, hol minden szabályos, kimért, mint a szántóföldön a barázda, mikor a fegyházőr az igazgató elé vezette. Csűrön Péter nem tudta mire vélni a dolgot. A külön traktusban elhelyezett hivatalos helyiségekbe csak az úri rabok járatosak, az az egynéhány, akit írásbeli munkára használnak. Mit akarnak vele? Nem igen nyugtalankodott miatta. Tisztának tudta magát, nem vétett a fegyházi szabályok ellen. Itt egyébért nem vonják felelősségre. Az igazgató, a szúrós szemű, apró ember szokatlan nyájassággal fogadta. — No, Péter, — mondotta, — olyan szerencse érze magát, amit soha meg nem álmodott volna. Soha! Mi lehet az? Csak nem eresztik szabadon ? Az lehetetlen. A visszaeső bűnös nem kaphat föltételes szabadságot. (Ez a róka harmadik bőre.) Az igazgató kibontott egy nagy akta-csomagot, s hosszasan, szélesen, mint aki nagyon ráér, tudtul adta Csűrön Péternek, hogy rengeteg vaevont örökölt égyük anyai rokona, Kerszeg Mihály után. — Huszonhat fertály földet egy tagban, tarifában, akkor Ausztria meg fogja akasztani a valuta rendezését és a konverziót s tönkreteszi Magyarország hitelét. Erre azt felelhetnénk a bécsi börzének, hogy próbálja csak meg, üzenjen hadat a bécsi Rothschild-háznak, a Creditanstaltnak és a Bodencreditanstaltnak, amely bankok a konverziót végrehajtják. Ami pedig a valutát illeti, arra nézve szerződéseink vannak az osztrák kormánynyal és az Osztrák-Magyar Bankkal s ha ezeket meg akarnák szegni, csak maguknak ártanának és célt tévesztenének. Oppoziciójuk, amely a valutának szól, a bankközösségnek is szól s valjon föltehető-e az, hogy Ausztria a dualisztikus bankot akarja megszüntetni? És ha akarná, vájjon a pénzrendszer kettéválasztásához megszerezhetné-e Körber a korona hozzájárulását? A mi hitelünk és hitelműveleteink ellen riadót fújni a papirostrombitán nem nehéz, de nincs, aki megriadna tőle. Nagyon jól tudjuk mi a pénzpiac helyzetét, hogy a hosszú üzlettelenség folytán a tőkék bankoknál és magánosoknál annyira meggyűltek s a börzék annyira lesik az állampapirosok kibocsátását, hogy például Berlinben a minap a háromszáz millió márkás orosz kölcsönre a közönség harmincezer millió márkát jegyzett. Oly olcsó kamatláb mellett, mint most van és akkora pénzbőségnél egy szolid büdzséttel biró, teljesen fizetésképes államot, mint Magyarország, a mikor egy Zgirri-ri-10T~KürrBirr.ayin. . ........... ■■ .. ..11.« A tolvaj. Irta : Zöldi Márton. Mikor Csűrön Pétert, a szokásos tolvajt harmadszor elitélték, öt esztendei fegyházat róttak rá. A makszimmnot. A tunyavérű, nehézkes észjárású bűnös ember lelkében valami lázadó indulat mozdult meg. Megérezte, hogy a jogrend kegyetlenkedett, azért is kapott voltaképpen öt esztendőt? Jóformán semmiért. Három triót hajtott el a Tiszántúlra a mészáros orgazdához. Nem is osztalékot, hanem kerek bért (fikszumot) ígértek neki. Tíz forintot, azzal a kikötéssel, ha baj nem lesz belőle. A baj az, ha kitudódik. Minthogy pedig kitudódott, nem kapott semmit, csak az öt esztendőt. Pedig milyen vesződséges útja volt azzal a három tinóval a szakadó esőben. A tinók, fiatalok lévén, kalandos hajlamúak. Ahol egy kazlat, boglyát, vontatót megláttak, stációt akartak tartani. Csűrön Péter alig győzte őket az egyenes útra terelni. A Tisza hídja elött fél napot is kellett vesztegelni, hogy baj nélkül átjusson velük. Az őszi eső meg folyton szitált, bőrig ázott. Majd megvette" az Isten hidege, mikor harmadnap étlen-szomjan beállított a mészáros udvarára. És ezért öt esztendőt ülni! Annyit ki tudott hámozni az ítélet megokolásából, hogy a régebbi dolgokat is belehányták az igazság serpenyőjébe. Mint visszaeső bűnöst büntették. Csűrön Péter éppen ebben látta a cudarságot. A régi dolgokért már megszenvedett, leülte becsülettel. Nem emberséges dolog egy rókáról két bőrt nyúzni. A szakeszű paraszt nem ismerte a megtorlási elméletet, nem tudta, hogy a kegyet- azonfelül kenderföldet, dinnyeföldet, legelőt. Harminchat ökröt, huszonnyolc lovat, sertéscsordát, birkanyájat, szóval az egész gazdaságot. Itt van a hagyatéki leltár, azaz a hivatalos másolat. Készpénz nyolcezer hatszáz forint. Ez mind a magáé. ... — Az enyém ? — kérdezte Csűrön Péter erősen megtántorodva. A tizedrész is elég lett volna, hogy fölrázza a lelkét. — Mind. A törvényszék megállapította, hogy maga az egyedüli örökös. Mihelyt innen kiszabadul, át is veheti a jussát. Addig a törvényszék gondnokot rendelt ki. Egy csomó formaságot kellett még elintézni. Csűrön Péter reszketett a fölindulástól, mikor a nevét aláírta az eléje tett okmányon. Az igazgató le is ültette, hogy kényelmesebben kanyaríthassa alá a nevét. Azon a nádszéken sem ült rabember Csűrön Péteren kívül, kiért csodák nincsenek, de ha vannak, azt csak a vagyon miveli. Az igazgatót magát is valami elfogódottság környékezte. Atyáskodó, barátkozó hangon beszélt a fegyenccel, biztosította különös jóakaratáról. Teljesen önzetlenül, de mégis a vagyon nimbuszának a hatása alatt. A rabember pedig izgatottan, földúlt lélekkel tért vissza a társasműhelybe. Soha ilyen szűknek nem látta. Azt hitte,meg kell fuladnia. Alig várta az éjszakát, hogy egyedül legyen gondolataival. Mi lesz, hogy lesz ? Nem tudott eligazodni. Az ökrök számát már elfelejtette, de a lovakét észbe tartotta . . . huszonnyolc ... Ugyan milyenek lehetnek? Van-e fakó közöttük? Nagyon szerette a fakó lovat. Az eszébe sem jutott, hogyha nincs, hát vehet. Az ilyen gondolatok nem jönnek egyszerre, meg kell szokni. És erősen hánykolódott a kemény szál- Mai számunk 22 oldal.