Budapesti Hírlap, 1902. november (22. évfolyam, 300-329. szám)
1902-11-01 / 300. szám
1902. november 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (300. sz.) falvak bevonásával. A jövő vasárnap, november 9-én pedig Szegeden és Makón tartanak népgyűlést. A szegedi népgyülésre több függetlenségi képviselő is leutazik. A hágai bíróság magyar tagja. A magyar kormány a hágai választott bíróság tagjai közé Szilágyi Dezső helyébe BerzeviczyAlbert valóságos belső titkos tanácsos, országos képviselőt nevezte ki. A főrendiház az uj parlamentben. A főrendiház részéről a minap bizottság járt az uj parlamenti palotában s arra kérte a művezetőséget, hogy november 10-ére, de legkésőbb 12-ére fejezzék be a még hátralevő munkát, mert a főrendiház november 20-ától kezdve már ott akar ülésezni. A főrendiház berendezése sokkal pazarabb, díszítése sokkal gazdagabb, mint a képviselőházé. Ahová az ember néz, mindenütt aranyozás, szobrászati díszítés tűnik a szemébe. A miniszteri székek egymással szemben vannak, a félkörben pedig a királyi hercegek és a bíborosok számára állítottak föl igen díszes pirosbársony székeket. Pompás berendezésű az elnöki fogadószoba is. Az újságíróknak a főrendiházban csak két páholyuk van, a képviselőházban ellenben négy. Politikai hullámok, ülésszak megnyílta előtt a magyar miniszterek Bécsben anélkül, hogy a két kormány megegyezhetett volna, sőt a helyzet annyira kiélesedett, hogy egymásnak mintegy ultimátumot adtak át. Az osztrák követelésekkel szemben Széll ezt a kijelentést tette: — Nekem nincs mit felajánlanom. Keserves napok voltak azok ott Bécsben. Egyfelől késhegyig menő harc az osztrák miniszterekkel, másfelől az izgatott Magyarország, mely tele volt gyanúval és rossz előérzettel. Jellemző a magyar miniszterelnöknek egy nyilatkozata, melyet a napokban a Volkstheater egyik előadásán tett, egy ismerőse örömét nyilvánította, hogy a válságos helyzet mellett is oly szívből tud nevetni a Radeburg-féle vígjátékon. — Tisztában vagyok magammal, — mondotta Széll. — A határokat megvontam, nézeteimet megállapítottam, tehát nyugodt vagyok. Az egyetlen, ami négy esztendős kormányelnökségem alatt változatlanul megmaradt számomra, az az én egyenletes jó kedvem. Mindazáltal, úgy látszik, hogy akkor, mikor a király a lainzi ünnepről visszatért Bécsbe, a miniszterelnöknek a kedvén némi árnyék lengett. Legalább az ő állandó bécsi bérkocsisa, mikor ezen a napon ő excellenciáját a Budapestre induló gyorsvonathoz akarta vinni, nem volt megelégedve a vendégével. Sokat panaszkodott: — Mindig pontos volt ő excellenciája, de akkor nem lehetett ráismerni. Háromszor fölmentem hozzá jelenteni, hogy itt az indulás ideje, de mindig ezzel torkolt le. Várjunk még egy kissé! Szerencse, hogy a vonat később indult, mert bizony lekéstünk volna. A miniszterelnök arra várakozott, hogy talán az utolsó percben megis hivatják a Burgba, ami azt jelentette volna, hogy ő felségének sikerült a kihallgatásra hívott Körbert kapacitálnia, ami egyenlő lett volna az ő győzelmével. De nem hívták. Úgy tetszik, mintha a bécsi bérkocsi még mindig ott állana a kapu előtt, várakozván a miniszterelnökre. Mintha semmi sem történt volna azóta, nyomasztó csönd és némaság borul a kiegyezésre. A nagy bécsi konferenciák után itt jártak az osztrák miniszterek s félhivatalosan jel pillanatban kopogtattak az ajtón s egy matróz táviratot adott be. A kapitány elolvasta s szólt: — Különben mit alkudozunk, hisz a dolog, úgy látszik, rendben van. Ezzel átadta a táviratot, mely ifjy szólt: Claymore angol gőzhajó Trieszt. Holnap érkezem, gépárut kifizetem Platov. — Hála isten, úgy látszik a pénzt időközben megkaptuk, — mondom a megkönnyebbülésnek jól utánzott sóhajával, magamban pedig a pokolba kívántam azt a bizonyos Platovot a pénzével együtt. Színlelt jókedvvel búcsúztam a kapitánytól ... a matróz, aki a pofonnak kitette magát, a csónakig kisért. Jól a szeme közé néztem, ő kiállta a tekintetemet, mire így szóltam hozzá: — Olasz vagy ? — Az. Mégpedig szicíliai. — Ha ráérsz, gyere este kilenckor a pilóták kávéházába.— Ott leszek, uram . . . Itt Palmi egy kis szünetet tartott. A gróf megszólalt: — Szóval, Palmi, felsültünk. Ügyesen csinálta a dolgot, de a véletlen közbevágott. Palmi megnézte az óráját, egy kis bort szürcsölt, aztán szólt: — De kérem, még semmi sincs elveszve, most kezdődik csak az igazi eljárás. — A matróz segítségével sütött ki valamit ? Palmi hanyagul felelt: — A matróznak csak azért szóltam, hogy legyen valakim, akinek útján a hajóval összeköttetésben vagyok. Mondhatom, hogy megfelelő emberre akadtam, mert jó pénzért még arra is hajlandónak mutatkozott, hogy ha más menedékünk nincs, fölgyújtsa az angol hajót. Jentették, hogy a tarifára nézve megvan a megállapodás, de a függő gazdasági kérdések egyéb komplexumában lényegesek a differenciák, legalább is oly lényegesek, hogy a miniszterelnök nem nyilatkozhatok a kiegyezésről és a közeljövőben sem reméli a javaslatok beterjesztését. * .., Az angol parlamentben a minap nagy vita volt arról a megegyezésről, mely Francia és Olaszország között az Adriai tenger ügyében létrejött. E megegyezés természetes következése a földközi-tengeri konvenciónak, melyet a tavaszszal kötött a két állam, s hír szerint a földközitengeri és adriai egyezség után most az Égei-, Márvány- és Fekete-tenger ügyében is megállapodást óhajt Francia- és Olaszország, érdekeiknek a kölcsönös védelmére. Az adriai megegyezés tartalmáról keveset tudhatunk, de természetes dolog, hogy nem lehet benne más, mint Olaszországnak Albániára, Dalmáciára és Triesztre, s Franciaországnak Szíriára való vágyakozása. Franciaország, nagyon természetesen, támogatja az Adrián az olasz érdekeket, mert Trieszt most márnagyon veszedelmes versenytársa Marseillesnek, s Franciaországra nézve rendkívül fontos, hogy, a Földközi tengeren sehol, még az adriai öblözetben se legyen olyan kikötő, mely német érdekeket szolgál. Valószínű, hogy az olasz-francia- adriai egyezség kiterjed arra az esetleges dologra is, hogy a Balkánon előbb-utóbb nemzetközi osztozkodásra kerül a sor. Mert hogy Olaszország egész komolyan aspirál Albániára, azt már tagadni se lehet, mióta a balkáni olasz postaAlbania felirata s III. Viktor Emánuel király arcképével díszített levélbélyegeket használ, — akárcsak Olaszország gyarmata volna már Albánia.. Az angol parlamentben O’Kelly az adriai egyezségről szóló interpellációjában nagyon határozottan állította, hogy Olaszország nemcsak Albániára, hanem Dalmáciára is aspirál, s amint O’Kelly többi állításai, ha nem is bebizonyított igazságok, de semmiesetre sem alaptalan kombinációk, úgy a Dalmáciáról szóló részben is lehet valami igazság. Minket persze az egész dologban az érdekelhet legjobban, hogy e megegyezésről, a melynek tárgya az osztrák-magyar monarkia területének! A gróf fölcsattant. **, — Palmi, ezt egyszer s mindenkorra kikérem magamnak. Inkább veszszen oda mindenem. Albániában, semhogy gaz eszközökkel mentsem meg. f\ — Legyen nyugodt, gróf úr, nem is lesz rá szükség. De hát a jó üzletembernek mindenre kell gondolni. Egészen más tervet eszeltem ki.— Ne halljuk! ! 1, — Platov távirata Kattaróból van datálva!,, s azt mondja, holnap érkezem, vagyis ma. Utána néztem: Kattaróból csak egy hajó érkezik ma, az Ungaro-Croata-társaság Hungária nevű hajója*, még pedig este tízkor ... — Nos ? _ % — Nos? Ezen érkezik Platov, akit én kiszálláskor megcsípek .... — Hát ismeri ? "h — Nem én, de minden utast megszólítok, s$i amelyik reagál a névre, azt figyelmeztetem, hogy a fegyverek föl vannak jelentve, a Claymore-t szemmel tartják s őt abban a percben le- fülelik, mikor az angol hajóra akar menni. CL erre megijed, s vagy azonnal tovább ugrik Triesztből, vagy rám bízza magát . . . Én aztán! •úgy intézem, hogy valahogy ne találkozzék a Claymore kapitányával ... a ki biztos, hogy három napi hiábavaló várakozás után befüttet ég, elpárolog Venezuela felé ... Őszinte csodálattal néztem emberünkre. ■ — Palmi úr, maga zseni, — s kezet nyuj- tottam neki. — Köszönöm, őrnagy úr. De már sötétedik, gyerünk a városba. Csak akkor néztünk le az elénk táruló remek panorámára. Jobbról Mira már sötét, hús tömege emelkedett ki a félhomályból, balról az öböl s a város lámpái kezdtek egymásután fölgyuladni. Lassú léptekkel mentünk le a meredeken. A kent Budapest, aki 31. (Saját tudósítónktól.) Széll miniszterelnök a halottak ünnepére Rátótra utazik. Minden esztendőben otthon tölti a kegyelet napját A miniszterelnök e napon politikai halottai közt fogja lelni bizonyára azt a reményét, hogy a tiszta választás és az összeférhetetlenség szigorú megvalósítása az obstrukció kísértetét elűzi a magyar közéletből. Íme, új házszabály, tiszta választás, kúriai bíráskodás, összeférhetetlenségi zsűri mellett is az országgyűlés második esztendejében már minduntalan fölbukkan az obstrukció árnyéka. A parlamenti levegő robbanóanyaggal van teile.rA kiegyezés — noha a figyelmet róla elvonta a póttartalékosok dolga — aligha haladhatott, erre vallott a miniszterelnöknek a pénzügyi bizottságban az indemniti tárgyalásán tett az a kijelentése, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a kiegyezésről akár bizalmasan is nyilatkozhassék és csak azt konstatálta, hogy a közeljövőben sem lehet remélni a javaslatok beterjesztését. Az uj ülésszak megnyíltától folytonos ez a hallgatagság. Tizenegy napig mulatták az uj Elnevettem magamat. — Jó, kapitány úr, nem bánom, tartson, aminek akar, de én elmondom küldetésem célját. A kapitány pipára gyújtott, ivott egy fél pohár whiskyt, jégbehűtött szódávalengem nem kínált meg a gazember és szólt: — Hát beszéljen, ha kedve tartja. — Hallgasson rám, kapitány úr, a komité most nincs abban a helyzetben, hogy a fegyvereket itt kiváltsa. Tessék azokat csak partra szállítani, egy hónap múlva hiány nélkül megkapja a pénzt. A kapitány arca hirtelen vérvörös lett. Dühbe jött. — S ezért keltett föl maga engem, hogy ezt megmondja? No, ez a legnagyobb szemtelenség. S még azt hiszi, hogy belemegyek a föltételbe? Hát olyan ostoba embernek tart engem ? Ki hitelez maguknak ? Elég pénzünk odaveszett a maguk ostoba puccsaiban, még a dél-amerikaiak is tisztességesebb kliensek, mint maguk, rongyos levanteiek. Nem, százszor nem. Erre a (különben előrelátott) esetre extra parancsom van . . . — Micsoda? — kérdem kíváncsian, gondosan eltitkolva örömömet, nehogy a vén tengeri farkas valamit észrevegyen. — Az, hogy ha itt önök ki nem fizetnek, a hajóm orrát azonnal fordítsam Venezuela felé. Tudja meg, hogy azok már Londonban deponálták a pénzt. — Kapitány úr, ön még meg fogja gondolni . . . — Semmit se fogok meggondolni. Ez üzlet, s nekem nincs jogom utasításomtól eltérni. Ha kifizetnek, akkor saját életem kockáztatásával is kirakom a fegyvert, a legalkalmasabb helyen, ha azonban nem kapok pénzt, akkor nyögjenek még egy kicsit a török iga alatt. Hitelre, édes uram, nem lehet forradalmat csinálni. "