Budapesti Hírlap, 1903. március (23. évfolyam, 59-89. szám)
1903-03-01 / 59. szám
á nyaink annyi ismeretét, hogy tudta, hogy felszólalásával csak éleszti majd a katonai javaslatok elleni oppozíciót. Ha pedig tudta, pedig tudnia kellett ez eredményt, akkor mily más célzatot tulajdonítsunk neki és társainak, mint azt, hogy a zavarosban halászhassanak? E törekvések öntudatos ismerete világosan kiérzett a magyar képviselőház mai eseményeiből. Kiérzik talán Ausztriában is. József királyi herceg, Budapest, febr. 28. A magyar Habsburgok feje, József királyi herceg érdemekben gazdag életé- Ezért 'ötvenedik évét tölti be. Magyarnak született, atyja, József nádor magyarnak nevelte, a magyar nemzettel lelke összeforrt búban és örömben; velünk érzett a megaláztatás napjaiban, hazájának szentelte életét attól a naptól kezdve, hogy a leigázott nemzet fölszabadult s hűséggel, szeretettel, önfeláldozással tesz jót Magyarországgal mindenütt, ahol lehet, tiszta lelkének hon szerelmétől buzdítva. Mindnyájan ismerjük József királyi herceg ő fenségét, hogy ő a miénk, hálás elismeréssel ragaszkodunk hozzá és családjához, hiszen itt élnek közöttünk, nem úgy, mint más királyi hercegek, kik bár várományosai Szent István koronájának, tagjai a magyar dinasztiának, birtokosai a magyar földnek, tulajdonosai magyar ezredeknek, soha felénk sem néznek, Ausztriában laknak, magyarul nem beszélnek, törvényeinkkel nem törődnek s nemzetünk iránt osztrák módra éreznek. Azoknak idegenkedését sokszor tapasztalta József királyi herceg is s az előítéletekkel gyakran szembeszállóit. Nem is jár ő sokat föl Bécsbe, csak Magyarországon érzi magát otthon budai palotájában, ajcsuthi kastélyában, kisjenői birtokán, fiumei villájában, magyar főurak vadásztársaságában, honvédhadseregének élén. Ajka ha megnyílik, magyar szót ejt, keze ha tollat fog, magyar betűt ir, magyar nótákat húz fülébe a cigány, magyar bor éleszti kedvét vígságra és a magyar nép harsogó éljenei kisérik megjelenését mindenütt a merre jár s a polgárok a szeretet lelkesedésével !o-Ez a rajongó tisztelet, köteles hála nem pusztán viszonzása az ő érzelmeinek, hanem elismerése az ő érdemeinek. Mert ki teremtette meg a magyar honvédséget, ezt az egyetlen magyar katonai intézményt más, mint József királyi herceg. Ott volt születésénél 1867-ben, s mint gondos atya ápolta, növelte, mig nagy és hatalmas sereg lett belőle a király és hon védelmére. Ügyelt kiképzésére, nemzeti szellemére s ha tőle függött volna, mi lenne már a mi honvédségünk! Fáradságot nem ismert, táborban ''vagy gyakorlótéren, gyalog vagy lóháton, nappal és éjjel jelenlétét és munkáját neki szentelte. Harmincöt esztendeig dolgozott ezen az alkotásán, melyért sokszor megdicsérte a király, hódolattal követi a tisztikar, áldja a nemzet. Nézzük József királyi herceget, a vitéz katonát, — ki alól a königréci csatában négy lovat lőttek ki a poroszok, mikor a negyedik hadtestet vezette, — nézzük őt most, mint polgárt, öröklött telkén szorgalmas gazda, birtokait mintaszerűen kezeli, cselédeivel emberségesen bánik s róluk nagylelkűen gondoskodik, kertjeinek művelésében senki se múlja fölül ízlését és tudását. Minden kiállításon megbámulják virágait és gyümölcseit, szenvedélye neki a szép fás liget, a Margit-sziget sétaútjai, a budai vár oldala,, mind atyjának József nádornak és József királyi hercegnek köszönik szépségüket. Köszönjük mi kiknek mindezt a gyönyörűséget megszerezték és köszöni Budapest székes főváros azokat a remek épületeket, melyeket nagy költséggel épít a Belvárosban, a Várban, a Margitszigeten. Mert bizony nem üzleti számítás, hanem önzetlen hazafiság birta őt rá, hogy Magyarország fővárosát nagggyá lenni segítse. Még a tudományokról is meg kell emlékeznünk, melyekkel szabad idejét betölti, ír és olvas, kutatja a nyelveket, pártolja az Akadémiát becses munkáival. Civilizálni iparkodik a cigányokat, menedékhelyet készít az Adria partjain a beteg gyermekeknek, minden közhasznú és jótékony Egyesület bő adományaiban részesül s felneményeinek se szeri, se száma. Ezel e a nemes szivének egyszerű cselekedetei. Végül erényét dicsérem a szerető férjnek és családapának. A férfi, ki otthonának családi körében jó és boldog, annak nagy érdeme van Isten előtt és a társadalom iránt, mert az átruházza lelkének erényeit gyermekeire és megajándékozza nemzetét hozzá hasonlókkal. Ezért is hálásak vagyunk József királyi hercegnek. És üdvözöljük őt, fenséges hitvesét, fiát és leányait, mindnyájukat áldja meg a magyarok Istene! S a hitében erős, lelkében nemes királyi herceget, József ő fenséget mai születésenapjának ünnepén az egész magyar nemzet imádsága ajánlja az Egek Urának, hogy hajlott korában ne érezzen soha gyöngeséget vagy betegséget, hanem ,ép erőben, egészségben még számtalan esztendeig éljen családjának és nemzetének. Még ezzel se tudtam őket lefegyverezni, mert Gyuri merészen elém állt és így szólt: — De papa, a datolyának nincs kanyarója. Ez egy pozitív, megdönthetetlen igazság, ez ellen harcolni, ezt megcáfolni nem lehet. Értelme pedig az volt, hogy én a fűszeres barátomtól az esetben is hozhatok haza datolyát, ha a kisebbik fiú kanyaróban szenved. Ekkor a végső eszközhöz nyúltam: fölvonultattam a fekete oroszlánt az ő utolérhetetlen ordításával, s így végre a Gyurka is elkészült az ő feladatával. Februárius vége felé az állatok száma már oly rengetegre szaporodott, hogy gondolkozni kezdtem, nem volna-e okos dolog a tavaszi látogatást máris megtartani. Egy levél érkezése döntő hatást gyakorolt elhatározásomra. Egy vidéki rokonom, aki Budapesten mindig nálam lakott, meghalt, s örökül rám hagyott öt darab részvényt, mégpedig az Állat- és Növényhonosító Társaság részvényeit. Ez az a Társaság, mely az állatkertet fönntartja. Arra a kérdésemre, hogy jelzett részvényesi minőségem mire jogosít föl, ügyvédemtől azt a feleletet kaptam, hogy olcsóbban járhatok az állatkertbe. Bravo, ez sokat ér az olyan apának, aki fiainak közművelődési programjába az állatkert látogatását rendes pontul fölvette. Zsebrevágtam tehát az öt részvényt, hónom alá vettem a három fiút és kiadtam a jelszót: az állatkertbe. Zsúfolásig megtelt konflisunk lova a Damjanics-utcában megcsökönyösödött s bár a sarki rendőr karddal ütötte, sehogyse akart tovább menni. Nagy népcsődület támadt. Suszterinasok a Bob herceg keringőjét fütyülték, apró gyermekek pedig elhasznált lóvasúti jegyet kértek tőlünk. Ez a két járvány dühöng ma Budapesten. A ló kirúgott s egy polgártársunkat oldalba tisztelte. A polgártárs összeesett, a rendőr följegyezte a nevemet, én borzadva gondolok ama számos szép tavaszi délelőttre, amelyet kihallgatásra várva, a kerületi kapitányság előszobájában fogok tölteni. Gyalog haladtunk tovább. És ekkor Gyuri megrántotta a kabátomat: •— Papa! — Mi baj ? — Vattát hozott magával? — Minek a vatta ? — Hogy a fülünket betömhessük. — Mér akarod te a füledet betömni ?—Hát elfelejtette? — El. — Hogy a fekete oroszlán bőgésétől meg ne süketüljünk. Vagy úgy! Hideg borzongás futott végig rajtam. Eszembe jutottak összes hazugságaim, melyekkel ősz óta a gyerekeket traktáltam. A Szokatlanul hosszú nyálas zsiráfok, a jegesmedvék, a kenguruk, s igazán nem tudtam, hogy mit csináljak? No, majd ott jut valami az eszembe. Az ajtónál büszkén előmutattama részvényeket, a pénztáros bizonyos csodálattal nézett rám. Ritkán láthatott állatkerti részvényest — Kérek olcsóbb jegyeket. — Tessék. Darabja huszonöt krajcár. — És mennyi rendesen ? •— Harminc krajcár. (Ezért ugyan nem, érdemesrészvényesnek lenni.) ■ — Kérek a gyerekeknek ■ is olcsóbb gyermekjegyet. .... ...... — Bocsánat, ők nem tekinthetők részvényeseknek. Ők a rendes gyermekjegyeket fizetik. Vagyis tizenöt krajcárt. Fizettem és bevonultunk. Az állatkert meglehetősen néptelen volt. Míg a fiúk a homorú és domború tükrökkel mulattak, odaintettem egy szolgát. — Hallja, van fekete oroszlánjuk? ■—• A világon sincs olyan, hát még itt. ■— Hát fehér elefánt? — Az már van a világon, de itt az sincs. — Hát jeges medve, kenguru? — De furcsa gusztusa van az urnak. Az sincs. — Hallja, itt van magának egy korona, mondja ezt meg a fiaimnak. Nem azt, hogy nincs, hanem hogy kanyaróban feküsznek. A három fiú (kipróbált kanyarójárványos gyerekek, akik a legkisebb bárányhimlőt se mulasztották el soha) ebbe az egybe belenyugodott. Miközben tovább sétáltunk, a szolga is velünk jött. Megkérdeztem, hogy mi haszon vár itt a részvényesekre? — Semmi. *— Hát az olcsóbb jegy? •— Az se. — De hisz én olcsóbb jegyet vettem. — Dehogy vett! Ha a városban, a trafikban veszi, felnőttnek húsz, gyereknek tíz krajcár. Elhültem. — Hát ki veszi meg a jegyeket eredeti árban ? — Senki. — Ki veszi meg a drágább olcsó jegyeket? — A részvényes. — És ki veszi legolcsóbban? — A közönség. . . . Nahát megállj, Társaság! A tavaszi közgyűlésen az igazgatóságnak nem adjuk meg a fölmentvényt! Legalább mulatok a pénzemért! BUDAPESTI HÍRLAP, (59. sz.) 1903. március 1. A csik-szent-mártoni választás. Csik-Szent- Mártonból jelentik a Magyar Távirati Irodának. Rápolthy Gábor függetlenségi párti jelölt Molnár Józsiás képviselő társaságában utazza be a kerületet. Baránszky Gyula néppárti jelölt egyelőre egyedül járja