Budapesti Hírlap, 1906. július (26. évfolyam, 178-208. szám)
1906-07-12 / 189. szám
1906. július 12. BUDAPESTI HÍRLAP. (189. sz.) Rajmond szomolnokhuttai tanítók és Glatz Anna merényi óvónő, a magyar nyelv sikeres tanítása és terjesztése elismeréséül száz-száz korona jutalomban részesültek. A F. M. K. E. fiókjának elnökévé alapi Salamon Géza szepesmegyei főispánt választották. * — Templom egy telepes községben. Szabolcs megye Újfehértó község határában telepes község alakult. A községnek az állam segítségével már van iskolája, de temploma mégnincsen. A templom céljaira már jelentékeny összeg gyűlt össze, de teljes kiépítéséhez és fölszereléséhez még hatezer korona hiányzik. A templomépítő bizottság a hiányzó összeg előteremtésére most gyűjtést indított. Az adományokat a hajdúdorogi görög, vagy római katolikus plébánia hivatalhoz kell küldeni. NYNXTÉR.1) j MffiMffiPATIA fvéfl'gyógyás). I Dr ! í®v®oross orvosnak ezen új és eredeti III. VulO J. gyógymódja biztosan megvéd szélhüdés,| | kezdődő vakság és elmezavar kitörése ellen. Páratlan szép I | sikerrel gyógyíthatók: asztma, gyomor-, vese- és szívbajok, l I köszvény, ideg-, vér- és bőrbetegségek. — Bendülés naponta 1 9—1 és 3—6-ig. V. ker., Váci körut 18. I. em. 85448 1 Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen, drága gyermekem Zsófia elhunytéval, nagy fájdalmam közepette nem tudnám elmulasztani, ez után legforróbb köszönetem nyilvánítását kifejezni azon odaadó önfeláldozásért, melyben édes, felejthetetlen gyermekem a „Bródy Adél-kórházban“ nagyságos Grósz Gyula dr. igazgató-főorvos ur, valamint Königsberg Lea dr. és Bán Ilona dr. urhölgyek által hosszú szenvedése alatt részesült. SBBrava, Jakab, 10871 Rombach utca 6. SEMMERING szanatórium és vizgyógyitóintézet 835 k m. a teng. föl. Fizik.-dietét. gyógymód. Vezető orvos Vécsey dr. (előbb Winternitz udv. tanácsosnál és Guggenberg dr-nál) Fehérmegyében, kiváló bortermő vidéken, a Vérteshegy oldalán, nagy erdőség mellett, nagyszerű kilátással, pormentes, egészséges vidék, modon épületekkel, három lakással, pincével 2000 hektoliter bor számára, nagy gyümölcsössel és termő nemes szőlővel, RJOST kedvezően eladó, Bővebb értesítést ad: Bomoiser Géza Budapest, VI. kerület, Bulyovszky utca 10. szám. 90643 Amerikai rendszerű HOFFMANN MIKLÓS, magánmérnök Budapest, VI., Teréz körút 33. szám. TELEFON 93-98. TELEFON 96—96. A Fehérvári-út és a Sósfürdő között, a központi városházától 20 percnyi távolságra építése terveztetik. Ezen a telepen egy feltöltött, csatornázott 3005-ös területen épülő legmodernebb kivitelű 3 szobás souterraines villa kerítéssel együtt 25.000 koronába kerül. Minden további szoba 2000 koronával több. Atiratási illeték az összegbe bele van értve. A szobák parkettázva, fürdőszoba, angol klozot, légszösz és vízvezeték. Az utcák befásítva és lógszeszszal világítva. Készpénzfizetés 5000 korona, mely 1. évi december 1-ig részletekben törleszthető. A többi 20.000 korona 1 k is amortizációs kölcsön. Előjegyzéseket julius 31-ig fogad el az előkészítőbizottság, V., Wurm-utca 1. sz., d. e. 8—10-ig, est© 5—8-ig. ______________ 90878 *) E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. EGYESÜLETEK. A budapest-óbudai vöröskereszt fiókegyesület, mely ebben az évben ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját, legutóbb tartotta tisztújító ülését. A tisztikar a következőképp alakult meg: elnök: budai Goldberger Samu és kisbacsoni Benedek Sándorné, alelnök: Cájlik Alajosné és Schäffer Istvánná. Jegyző: Lindner Károly, pénztáros: Gergelyi Jakab, orvos: Unterberg Adolf dr. * A Société d’ Assistance Française július 14-én, szombaton déli tizenkét órakor a francia főkonzulátus helyiségeiben (VI., Aradi utca 30.) választmányi ülést fog tartani.* 1A magyarturistaegyesület budapesti osztálya július 15-én reggel hat órakor a nyugati pályaudvarról kirándulást rendez Verőcére s a környék hegyeibe. A kirándulókat Kazár Győző vezeti. A gyaloglás hét óra. KÖZGAZDASÁG. A magyar művezetők. Irta Paral Bertalan. Magyarország iparművelő osztályának egy oly értelmiségéről akarok szólani, amelyet a magyar közönség ezideig, sajnos, alig ismert és ha ismert is, érdeméhez képest nem méltatott. Mert azok az ősi hagyományok, amelyek sztályokra tagolták a társadalmat és abban a munkás elemet a legalsóbb osztályba sorolták, még nem enyésztek el s a téves előítélet az ipari foglalkozást ma is megalázónak tartja. Hiába tagadja ezt az írás és a szó, mert a valóság lépten-nyomon rácáfol. A társadalmi formákra súlyt fektető körökben mellőzik és kinézik azt, aki ipari munkával keresi kenyerét, legyen az bár a legkorrektebb ember is. A hivatalokban, sőt magának, az ily mellőzött iparosnak tulajdon üzletében foglalkozó írnok, vagy könyvelő, nagyobb tekintélynek örvend, mint maga az a derék iparos, aki neki és száz munkásnak kenyeret ad. Egyik volt jeles kereskedelmi miniszterünk egy alkalommal azt a bátor kijelentést tette, hogy a nemesítő címer ne a kard, hanem a kalapács legyen. Sajnos, a valóság kigúnyolja ezt a nemes kívánságot, mert a kalapács nemcsak hogy nem nemesit, de az ősi hagyományokat bálványozó emberek előtt még talán a már meglevő nemesi címer fénye is elhomályosulna, ha valamelyik birtokosa iparossá lenne. Hogy a kalapács mennyire megalázó eszköz, szomorúan tapasztaljuk azokból a minduntalan megtörténő esetekből, amikor az ipari pályára lépett iskolázott ifjúnak le kell köszönnie a tartalékos tiszti rangról, mert a kard tisztességével az ipari foglalkozás nemessége nem fér össze. Ilyen a kalapács nemesítő volta, úgy látszik, mintha még abban a pogány korban élnénk, ahol a munka a nemes emberre annyira megszégyenítő volt, hogy csak rabszolgával végeztették. Pedig ezt a fölfogást mennyire megcáfolta már a gazdag és boldog Amerika, amely a munka által lett nagygyá! Ott az ember nemessége a munkával kezdődik. Ott nem azt kérdik: Ki vagy? Hanem, hogy: Mit tudsz? Csoda-e, ha ily körülmények között hazánkban a művelt családok gyermekei kerülik az ipari pályát, s ha már egyesek mégis rászánják magukat és végig járják az ipari szakiskolát, látván a közbecsülésnek alacsony fokát, elkerülik a műhelyt és az irodába menekülnek? Pedig ezek a művelt elemek lennének elsősorban hivatva arra, hogy iparunkat az előrehaladottabb államok nívójára emeljék s hogy iparunkba az ízlést és művészetet bevigyék. A társadalmi megítélésnek ez a ferdesége tömörítette a művezetőket egybe a Művezetők Szövetségének zászlaja alatt, hogy az ipari munkának s művelőinek tiszteletet és becsülést szerezzenek. Sajnálatos, hogy e sérelmeiket nem maga a fejlődő ipar forrongó ereje dobta a felszínre, hanem maguknak kellett a közvélemény elé hozni. De én hiszem, hogy be fogják látni az illetékes körök, hogy mily szolgálatot tesznek a nemzetnek, hogy ha a munkások életéért és testi épségéért a bíróság előtt is felelős állásaikban nemcsak iparunk fejlesztésén dolgoznak, de a jövő munkásgeneráció szakszerű kiképzésével és erkölcsi nevelésével is szolgálják a nemzetet, hogy majd azok a szaktudást és eszméket az életbe átvive, világszerte hirdessék, hogy e sok ellenségtől körülvett maréknyi magyar nemzet él, dolgozik és helyet kér magának a világpiacon. Az ipari oktatás és kiképzés fontosságát maga az állam is fölismerte, midőn áldozatot nem kimélve, oly kiváló ipari szakiskolákat, tanműhelyeket, tanfolyamokat, iparmúzeumokat alapított, hogy szakképzett, művelt iparosokat, és művezetőket képezzen ki az országnak — de sajnos, a kiképzett elemeket sem a társadalom, sem maga az állam nem értékeli oly mértékben, mint ahogy kiképzésüket támogatja. Az iskolákból kikerült ifjak alig kapnak a magánvállalatoknál megfelelő alkalmazást, pedig az állam minden jóakaratával sem helyezheti el őket valamennyieket a maga üzemeinél. Akiket meg elhelyez, csak azt a reményt biztosítja ezeknek a szakiskolából érettségivel kikerülő ifjaknak is, hogy valaha f altiszti rangot nyerhetnek. Pedig, hogy mily fontos a művezetők állása, szükséges-e azt fejtegetnek? Tudja minden iparűző , gyáros, hogy az üzem gazdaságos vezetésének a művezető a faktora, olyannyira, hogy egyes vállalat még részelteti is a jövedelemből. Mindenki tudja, hogy mily fontos szerepe van a munkások elégedettségének és békéjének megóvásában; az ő szava és közbenjárása képes a munkás kedvét irányítani. Minthogy pedig a művezető kötelességszerűen a munkaadót támogatja, ki van téve a munkások gyűlöletének és bojkottjának. Nem nyomul-e itt előtérbe annak a szüksége, hogy a művezetők pozíciója és tekintélye szilárdan biztosíttassék, hogy ilyen pillanatban ne a munkások csábítgató táborában keressen védelmet? Mert már, sajnos, megtörtént az az eset, hogy az ily helyzetbe került művezető munkaadója részéről pozíciójára nézve semmi garanciát, személyére nézve semmi védelmet nem találván, a jobb és kedvezőbb védelmet ígérő munkások pártjára állott, akik a tömörülés erejével biztosították, hogy érdekeit a munkaadóval szemben inkább megvédték, mint ahogy a munkaadó maga tette. Volt már olyan eset is, hogy a művezetőt föláldozták és martalékul dobták a tömeg terrorizmusának. Az ilyen bojkottált művezető úgy magára, mint a társadalomra nézve elveszett ember, mert boldogulása, érvényesülése meg van akadályozva. Ezért nemcsak kívánatos, de ész-.j szerű is, hogy a művezetőket maga a munkaadó a maga részére kösse le, oly méltányos kedvezmények biztosításával, amelyeket föl nem áldoz sem jó ígérgetésért, sem fenyegetésért. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy nincs a munkástársadalomban foglalkozási kör, amelynek jogköre, és tekintélye oly határozatlan lenne,, mint a művezetőé. A művezetői állást a legönkényesebben értékelik a munkaadók, olyannyira, hogy míg egy helyen a művezető végleges minőségű tisztviselő, addig más helyen ideiglenes, majd havi, majd heti béres alkalmazott, majd altiszt, majd pedig szolgai osztályozása van. Fizetésük pedig 30 korona heti bértől kezdve, 5000 korona évi fizetésig terjed. Hogy egy 200—300 emberből álló osztályt önállóan, nagy felelőséggel vezető intelligens és sok esetben szakiskolai érettségivel bíró ifjú törekvő lelkét menyire leigázza egyéniségének ennyire lealázó értékelése, ezt nem kell magyaráznom. Belátta ezt az iparilag oly fejlett Németország és a művezetőt megbecsülve, az üzemi tisztviselőkkel és technikusokkal helyezte egy sorba, s ezt törvényben is kimondta, szerződés hiányában biztosítván részükre az azokéval egyenlő 6 heti felmondást. A szerződést azonban annyira korlátozza, hogy a felmondás itt sem lehet kevesebb 30 napnál. Ezzel szemben mit tapasztalunk minálunk. A mi ipartörvényünk művezetőt nem ismer, csak fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédet, de hogy ezek közé kik sorolhatók, azt csakis az iparhatóság hatáorozza meg, esetről-esetre. Hogy hivatott-e a szakmunkák megítélésében járatlan iparhatóság ennek meghatározására, ezt nem is vitatom, de hogy az évek során át fölmerült pörökben a művezetők részérő 16 naptól kezdve 3 havi fölmondási időt állapítottak meg, azt tudjuk. Ily eltérő fölfogásoknak a művezetőket kitenni nem szabad. Mi biztosítéka van a társadalom és a törvényhozás részéről a művezetőnek, ha még a rendes fölmondási időt sem biztosítják részére? Egy ítélet az okleveles gépészeknek, mint fontosabb teendőkkel megbízottaknak részére 6 heti fölmondást állapít meg, míg más helyen a lokomotivvezető gépészt nem tartja fontosabb teendővel megbízottnak s számára az ipartörvény szerint csak 15 napi fölmondást ítélt meg. Holott mind a kettő okleveles gépész. Több ítélet szerint a cséplésnél és a sűtőházakban dolgozók nem számíttatnak az iparossegéd fogalma alá. Egy esetben a felsőbb bíróság fontosabb teendőkkel megbízottnak jelenti ki a szabóüzletben dolgozó szabászt, míg nem tartja fontos teendőkkel megbízottnak a munkások százaival rendelkező építésvezeti pallért és nyomdai művezetőt. A fogalmaknak ily labirintusában nem tudja a művezető, hogy ő tulajdonéppen ki és mi, míg azt az iparhatóság, vagy a bíróság meg nem állapítja. E bizonytalan helyzet kikerülése végett már több iparkamara kérte, hogyaz új ipartörvényben a művezetőknek 3 havi fölmondási idő biztosíttassék. Az állások jellegének nehéz meghatározása végett maguk , kerületi elüljáróik is helyesen vélnék, hogy a 3 havi fölmondással bíró állások a törvényben fölsoroltassanak. Nem volna-e méltányos, hogy a művezetői állás ilyennek mondassák ki? Azt véljük, hogy ily fogalomzavar közepete teljesen időszerű az ipartörvénynek gyökeres módosítása. Hiszszük, hogy az új ipartörvényben a művezetők méltányos osztályozásban fognak részesülni , meg fognak szűnni azok a zavarok, amelyeik állásaid meghatározás® körül mutatkoznak. Hogy ez így lesz, biztos és megnyugtató garancia nekik az, hogy e törvény módosításának nagy, munkája oly széleskörű tudással és az ipari alkalmazottak ügye iránt helyes érzékkel bíró kiváló férfiú kezében van, mint Szterényi József kereskedelmi államtitkár, aki az igazság és méltányosság határain belül meg fogja találni azt a módot, amely szerint a művezetők érdekei kellő védelmet nyernek.. Ezzel azután a művezetői foglalkozáshoz megnyitja a sorompót ama családok gyermekeinek is, akik, a kifejtett okoknál fogva riadtak vissza. Meg kell nyitni s éppen most kell megnyitni e sorgpipót, amidőn olyan nagy koncepciókkal eltelt lelkületű férfi került a kereskedelemügyi minisztérium élére, mint Kossuth Ferenc, aki a magyar ipart hazánkbán nagggyá akarja tenni. A sajtó, a közvélemény megnyilvánulásának első faktora is ,jóindulattal tá-' mogatja ügyüket, amit az is bizonyít, hogy annak'' legelső munkája és büszkesége, Rákosi Jenő főrendi- házi tag, közéleti nagy tevékenysége mellett is föl- karolta a művezetők ügyét, részükre védelmet és tá- mogatást biztosított az által, hogy az egyik védői* tisztet elfogadta. Őszintén kívánjuk, hogy nemes fáradozásaikat siker kisérje, hogy a magyar művezetők szociális * 13