Budapesti Hírlap, 1909. augusztus (29. évfolyam, 181-205. szám)
1909-08-03 / 182. szám
10 BUDAPESTI HÍRLAP (182. sz.) 1909. augusztus 3. a pétervári, moszkvai, kaukázusi, szibériai és kazáni kerületek hadbiztosságai, továbbá több katonai és tengerészeti hatóság. (A kijátszott postakincstár.) Nagyváradról jelentik nekünk: Az itteni postaigazgatóság és a rendőrség nagyszabású postacsalás ügyében kutat. Kiderült ugyanis, hogy a Bécsiben alakult Lloyd Express-cég ügynökei segítségével óriás összeggel károsította meg a postakincstárt. A cég ugyanis kijátszotta a postai szállítás monopóliumát: ügynökei révén bérbe vette a kereskedőktől a levél- és csomagszállítást. Azok a kereskedők, akik a Lloyd Express kötelékébe léptek, bizonyos havi vagy évi átalányt fizettek s ezért a Lloyd összegyűjtötte és együtt expediálta leveleiket és csomagjaikat, amely természetesen ilyenformán egy csomagban sokkal kevesebbe került, mintha a kereskedők mind külön-külön küldték volna. Nagyváradon mintegy ötven kereskedő tartozott a kötelékébe, ügynökei pedig legutóbb a Koch-testvérek férfiruhakereskedők voltak, akiknek szolgája minden este bejárta a kereskedéseket s elvitte tőlük a postát, amelyet Kochék aztán együtt küldöttek Bécsbe. A kereskedők tíz koronától ötven koronáig terjedő havi bért fizettek. Siket Traján postaigazgató, miután meggyőződött a manipulációról, nyomban jelentést tett a kereskedelmi minisztériumban, hogy egy országra szóló óriás jövedéki kihágásról van szó. A minisztérium utasította a postaigazgatót, hogy tegyen följelentést, aminek következtében a rendőrség mindenekelőtt előállította a cég szolgáját, Nagy Józsefet, akit kihallgattak, majd a hochtestvérek nagyváradi üzletében lefoglalták a manipulációra vonatkozó összes könyveket, amelyekből kiderül a vállalat kiadása és bevétele. A Koch-testvérek cég azzal védekezik, hogy nekik sejtelmük sem volt, hogy tilos dolgot művelnek s amikor erről értesültek, nyomban lemondtak a Lloyd Express képviseletéről. A megriadt kereskedők, amikor az eset kiderült, gyűlést tartottak, hogy a védekezés módjait megvitassák. A vizsgálatot a legnagyobb energiával tovább folytatják. v — (Svájci léghajó Vármegyében.) Sárvárból jelentik: Szombaton déli fél egy órakor Láncpuszta fölött léghajó lebegett, amely 12 óra 50 perckor Egyházas-Hetyén ért földet. A léghajó utasai voltak Victor de Beauclair, aki egyúttal a léghajó tulajdonosa is, Sprüngli berni csokoládégyáros és Mauser mérnök. A léghajó Züricből pénteken este tíz órakor indult el és tizennégy óra alatt tette meg a 650 kilométernyi légi utat. A leszállás után léghajójukat összecsomagolták és vasúton küldöttek vissza Zürikbe. A léghajósok Budapestre utaztak s a főváros megtekintése után folytatják útjukat Zürikbe. (Az Országos Levéltár.) Egy olvasónk írja nekünk: Az Országos Levéltár az állam irattára, mely a jelenkor történetének anyagán kivül a nemzet múltjára nézve mindazt magában foglalja, a mi a századok viharaiban megmaradt és sokszor nagy áldozatok árán megszerezhető volt. Alig van hazánk történetének mozzanata, melyre vonatkozólag az Országos Levéltár értékesebbnél értékesebb adatokat ne szolgáltatna. Innen van az, hogy ez intézményünket a külföld s a vidék komolyan dolgozó intelligenciája aránylag sűrűbben látogatja, mint talán más intézményünket, így például legutóbb rövid idő alatt három orosz tudós fordult meg ott. De milyen lehet a benyomása a külföldi tudósoknak az Országos Levéltárról? Dolgozószobájában, melyet télen kisűteni nem lehet, alig fér el nyolc ember, de tizenkét helyet préseltek bele. Személyzet nincs kellő számban, megtörténik, hogy órákig kell várnia a kutatónak, míg a kért iratot végre kezéhez kapja. Ennek oka az is, hogy a levéltár szét van darabolva a belügyminisztérium különféle helyein, persze — s ez a szomorú — az olyan helyiségekben, melyek alapjukban semmire sem használhatók. A szolgának ezért emeleteket kell futkosnia, míg a kellő szignatúrával ellátott kérőlap alapján a keresett irathoz jut. De az is megtörténhetik, hogy megvan az irat és még nem lehet kiadni, mert az penészes, korhadt. Tessék betekinteni az erdélyi vonatkozású ügyosztályba és szégyenszemre azt kell látnunk, hogy a levéltáros, ki nagyműveltségű tudósunk, kénytelen azzal tölteni idejét, hogy a penészedő okiratokat kiválogassa és szárítgassa. Hogy ez a művelet a nedves falazat miatt milyen munka, könnyen elképzelhető! Ebben a dohos, egészségtelen s azonfelül egyáltalában nem tűzmentes levegőben éli le életét a magyar történetírásnak annyi jeles kutatója, mint Nagy Gyula a főlevéltáros, Csánky Dezső, Tagányi Károly, Komáromy András, Barabás Samu, Pettkó Béla, Horváth Sándor, Iványi Béla, Dőry Ferenc és mások. Ezekre az állapotokra föl kell hívni az illetékes körök figyelmét és sürgős orvoslást kérünk. Ha a költségvetés nem engedné új épület emelését, (kulturális céloknál ez az állandó kifogás) ideiglenesen valamely bérházban kellene legalább a levéltárt elhelyezni, hogy könnyebben hozzáférhetővé tegyék. . (A szabad gondolkodók nagygyűlése.) Szegedi tudósítónk jelenti: Tudvalevő, hogy az idei katolikus kongresszust augusztus végén Szegeden tartják meg. A Szabadgondolkodók Egyesülete most elhatározta, hogy ugyanebben az időben szintén nagygyűlést rendez Szegeden. A Pikler-Jászi gárdából Jászi Oszkár, Fényes Samu, Kunfi Zsigmond s még mások rándulnak le a nagygyűlésre. (Gyászrovat.) Serényi István gróf, volt országgyűlési képviselő, földbirtokos, tegnap negyvenhét éves korában hirtelen meghalt Dédes községben. A halottat kedden délután szentelik be a dadasi kastélyban, azután Putnokra viszik és ott a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Az elhunytban Serényi Béla gróf, volt kereskedelmi államtitkár öccsét gyászolja. Mokosay András esperes, a szabadkai függetlenségi párt díszelnöke, vasárnap délelőtt hirtelen meghalt Szabadkán. Reggel még intézkedett a Szent Annna-napi búcsú dolgában, s beszélt káplánjával. Amikor a káplán kiment, az esperes leült karosszékébe, s néhány perc múlva holtan találták. Az elhunyt jónevű történetíró volt, Wreda Miklós herceg, titkos tanácsos, volt nagykövet, mint Gmundenből jelentik, tegnap szélütés következtében meghalt hetvenegy éves korában. Latscher báró táborszernagy, volt osztrák landwehr-miniszter, mint Szalzburgból jelentik, szélütés következtében hirtelen meghalt. Küzdy István királyi segédtanfelügyelő július 27-én negyvenegy éves korában meghalt Trencsénben. Kléh Kálmánné, született Gruber Mária, Kléh Kálmán nyugalmazott műszaki tanácsos és királyi tanácsos felesége július 31-én hatvanhét éves korában meghalt Budapesten. Temetése ma délután volt. Özvegy barabásszeghi Barabás Dánielné, született Antalit Vilma július 31-én életének nyolcvanadik évében meghalt Fonyódon. Csiksonőfalvi Vizi Márton, nyugalmazott magyar királyi fővámszedő, a koronás arany érdemikereszt tulajdonosa július 30-án hetvenhat éves korában Marosvásárhelyen elhunyt. Gyöngyösi Petheő Jánosné, született németlipecei és rózsahegyi Zimányi Róza, július 30-án negyvenegy éves korában meghalt Egerben. Özvegy Pitroff Lajosné, született Lieber Ilona, július 31-én negyvenöt éves korában meghalt Győrött Magyin Elek gazdasági számvevő julius 29-én életének ötvennyolcadik évében meghalt Ludas községben. Özvegy Vidákovits Lukácsáé, született Gergely Katalin julius 31-én hetvenhét éves korában Szabadkán meghalt. (Botrány egy kirándulóhajón.) A Katolikus Néptisztviselők Egyesülete tegnap délután kirándulást rendezett a Vác mellett lévő Pokol-szigetre. Az egyesület intézősége külön hajót akart bérelni a körülbelül kétszáz főnyi kiránduló-csapat részére, de a hajóstársaság csak a nagymarosi kirándulóhajót bocsátotta az egyesület rendelkezésére, de biztosította az egyesületet, hogy a kirándulók azon is a legnagyobb kényelemben utazhatnak. A visszatérés alkalmával azonban Vácott baj történt. Tanos Ferenc, a hajóstársaság felügyelője ugyanis kijelentette, hogy az egyesület kibocsátotta jegyek visszautazásra szóló szelvénye érvénytelen s hogy aki utazni akar, annak újra jegyet kell váltani. Erre aztán nagy kavarodás támadt. A közönség tolongott a hajóhídon, de a felügyelő utasítására az alkalmazottak visszaszorították a népet, de olyan túlbuzgósággal, hogy valóságos dulakodás támadt, amelyben a kiránduló társaság több hölgytagja elájult. A közönség haragja most már a hajósok ellen fordult, mert állítólag a kis hidat is el akarták rántani a lábuk alól. Erre nagy botrány támadt. A hajón lévő közönség is mód fölött fölháborodott, különösen Tanos felügyelőre haragudtak. A hajó kapitánya három hatalmas botütést kapott a fejére, úgy hogy kénytelen volt fülkéjébe visszavonulni. A közönség haragja a hajó többi alkalmazottját sem kímélte, úgy hogy Tanos felügyelő kénytelen volt a parancsnoki hídról lemenekülni. Az egész után fülkéjébe zárkózott. A kirándulók haragja annál nagyobb volt, mert az egyesület rendezősége 400 koronát akart Tanos rendelkezésére bocsátani, hogy a botrányt elkerülje, és a társaságot csendesen a hajóra szállni engedje. Tanos azonban nem engedett. Az egyesület rendezősége azután még egyszer megváltotta a jegyedet, a váci hajóállomáson s ezzel helyreállott a rend. A Ferdinánd Max kirándulóhajó több órai késéssel indult el Vácról és tizenegy és fél órakor érkezett Budapestre. (Munkások a szakszervezet ellen.) A szocialisták táborában dúló belső harc során napirenden van immár a munkások elégedetlensége a vezetőséggel szemben. Legutóbb, mint megírtuk, az az üveges-, kövező- és cementmunkások szakszervezete vált ki a pártból és visszakövetelte befizetett díjainak egy részét. Ebből természetesen harc támadt. A munkások ennek következtében tegnap nyilvános népgyűlésen foglalkoztak a további teendők dolgában. A gyűlést a Népszínház utca és a Tisza Kálmán-tér sarkán lévő Piskoty-féle vendéglőben tartották meg. A gyűlés napirendje az Építőmunkások Szövetségével szemben fennálló követelések érvényesítése és a szakszervezeti választmány eljárásának megbírálása volt. A rendőrség képviseletében Bónis István rendőrkapitány és Pauly Emil rendőrfelügyelő jelent meg. A gyűlés szónoka Hirusek János cementmunkás volt, aki beszédében élesen támadta a szakszervezeti tanácsot. A néhány évvel ezelőtt alakult Épí .tőmunkások Országos Szövetsége legfőbb céljául tűzte ki a munkanélküliek segítését. A segítségkéréseket eleinte azzal az a megokolással utasították el, hogy kicsiny az alap, később pedig arra utaltak, hogy az alapból bérházat építenek s az így fölszaporodott tőkéből majd tíz év múlva segítik a rokkantakat. Ez a határozat világosan az üveges-, kövező- és cementszakmák munkásai ellen irányult és a szakszervezeti tanács tehetetlensége okozta, hogy ezt megakadályozni nem tudta. Ekkor váltak ki a szövetségből a megrövidített munkások, ám a munkanélküli alapra és a sztrájkalapra befizetett pénzüket hosszas herce-hurca után is csak részben adták vissza. A kijátszott munkások ekkor a szakszervezeti tanácshoz fordultak, de innen a bírósághoz utasították őket. Hosszas utánjárás árán a szakszervezeti választmány utasította a szakszervezetitanácsot, hogy vizsgálja meg a kivált szakmák sérelmeit. Azonban ez sem segített a dolgukon, mert a tárgyaláson a kijátszott szervezetek megbízottainak mindössze öt percig engedték meg a fölszólalást, így mondották ki azután, hogy a cementmunkások kiválása jogosulatlan. Beszéde végén a gyűlés tagjainak helyeslő közbekiáltásai közepette a szakszervezeti tanács vezetőit támadta. Utána Gyulai József az üvegesek nevében, Leib György pedig a követők megbízásából szólalt föl. Valamennyien helyeselték Hirusek szavait, végül pedig a következő határozati javaslatot fogadták el. A budapesti üveges-, kövező- és cement munkások gyűlése kimondja, hogy a magyarországi szakszervezeti tanácsnak a kivált szakmákkal követett eljárása inkorrekt volt. Főként azért, mert a budapesti szakszervezeti választmány arra utasította a tanácsot, hogy a kivált szakmák és az Építőmunkások Szövetsége között fölmerült konfliktust lehetőleg békésen intézze el, s az eredményről tegyen jelentést a választmánynak. Ez utasítás mellett a tanács meg sem kísérelte a megegyezést, sőt az érdekelt szakmák meghallgatása nélkül egyoldalúan döntött az ügyben. A gyűlés elítéli a szakszervezeti választmány eljárását és a határozatot nem fogadja el. Kimondja a gyűlés, hogy utasítja a kivált szakmák vezetőségeit arra, hogy az építőmunkás-szövetségtől a jogtalanul visszatartott pénzek megszerzésére használjon föl minden radikális eszközt, s végső esetben a bíróságot is vegye igénybe. (A kalotaszegi varrottai meg a tótok.) Ismeretes a magyarországi pánszláv sajtónak az az önámító kérkedése, hogy minden szép dolog, amit a magyar elme és ízlés alkotott, tulajdonképpen a „tót nemzeti géniusz“ és művészet forrásából fakadt. Szerinte Petőfi Sándor és Kossuth Lajos egyszerűen tót renegát vett s éppen igy a művészetnek és irodalomnak későbbi művelői közül Mikszáth Kálmán, Vizváry Gyula és Náday Ferenc a tótságtól átpártolt magyarón.“ A minap már azt is kisütötték, hogy Arany János, a „szalontai hajdú“ oláh volt, Madách Imre pedig eredetileg tótul irta meg az Ember tragédiáját, csak azután fordíttatta le Sréter Kálmánnal, az ismert sztregovai fűzfapoétával magyarra. Most legújabban a Národnie Noviny című tót újságon tört ki ez a nagyzási hóbort, amely úgy látszik, teljességgel gyógyíthatatlan betegsége a felvidéki pánszlávoknak. Azt írja ez az újság, hogy a kalota- szegi varrottast, amely mint eredeti magyar népművészeti termék méltó feltűnést keltett a londoni és müncheni kiállításon, amely megnyerte Izabella királyi hercegasszony pártfogását, s amelyet szép sikerrel árusítanak Budapesten és a külföldön: ezt a sajátos magyar terméket voltaképpen a tót népművészet alkotta meg, s a magyarok csak úgy tulajdonították el a tótoktól. A pánszláv újság, okulva