Budapesti Hírlap, 1910. július (30. évfolyam, 155-181. szám)
1910-07-01 / 155. szám
2 kiküszöbölje az előbbi törvény hiányait és nagyobb biztosítékot nyújtson a választási visszaélések orvoslására, mint az eddigi törvény, amelynek hiányait és hézagait az idő már eléggé kimutatta. Így gondolkozott az igazságügyi kormány, midőn a föltétlenül megalkotandó új törvénynek az alkotmányos életre is kiható tartalmat kívánt adni. A többség a szándékot, mint láttuk, nem honorálta. Felszínre került a junkum és ezzel egy életre szóló törvényjavaslat leszorult a napirendről. A törvénytárba, mint 1908. évi XXXVII. törvénycikk, csak néhány sorból álló törvény került be, amely kimondja, hogy az 1899. évi XV. törvénycikk időhöz kötött rendelkezéseinek hatálya 1909. évi szeptember 10-ikétől számított tizenkét évre meghosszabbittatik. Ugyanezzel az erővel a hatályában meghosszabbított törvény novelláris módosítását is a törvénytárba lehetett volna iktatni. Ezzel pedig lényegesen megjavult volna a királyi Kúria helyzete és a petíciók sorsa. A választások fölötti bíráskodást a királyi Kúria és a közigazgatási bíróság tagjaiból alakított vegyes bíróság gyakorolta volna. A tehernek tehát csak fele esnék ma a királyi Kúriára. Az eljárás terén eszközölt újítások pedig lényegesen hozzájárultak volna az eszmék tisztázásához s a választási reformmal kapcsolatban megalkotandó végleges bíráskodási törvény előkészítéséhez. Mindettől a haszontól a junkuim fölvetése miatt elestünk. A politikai viszonyok ugy hozták magukkal, hogy a választói jog reformja nemcsak leszorult a napirendről, hanem bizonytalan időre elhalasztatott. E téren ott vagyunk, ahol voltunk. Az 1899. évi XV. törvénycikk hatálya 1909. évi szeptember 9-én lejárt a nélkül, hogy a választói jog megváltozott volna. Az előbbi országgyűlés véget ért s az új országgyűlés már összeült és még mindig a régi választási törvények vannak hatályban. A kérvényezők tehát és velük a királyi Kúria ismét szembekerülnek azzal a törvénnyel, amely nyolc évi fönnállása alatt teljesen elhibázottnak bizonyult. Amit e törvényről már megállapított a közvélemény, hogy tudniillik alkalmazása mellett a választási bíráskodás lutri, ugyanez ma még fokozottabb mértékben előáll. A két tanács között kifejlődött ellentétes felfogást már ismertük, azzal tehát a kérvény beadásakor, illetőleg az egyik vagy másik tanácshoz való beosztásakor már le tudtunk számolni. A Vavrik Béla vezetése alatt lévő tanácsban a közjogi felfogás dominált, a másikban a magánjogi és betűmagyarázó elvek jutottak érvényre. Az utóbbi tanács megsemmisítette Teleki választását, mert néhány választónak, akik őt útközben meglátogatták, egy-egy kupica pálinkát adott, megsemmisítette Enyedi Lukács választását, aki részt vett egy ebéden, a melyen őt felköszöntötték, minek folytán a számvetés azt eredményezte, hogy az ebéden részt vett választók szavazatai leszámíttatván az Enyedire adott szavazatokból, ő két szavazattal kisebbségben maradt. Ugyan a tanács megsemmisítette a választást amiatt, mert a választási elnök az egyik község választóit nem szabályszerűen hívta fel szavazásra, habár az illetők leszavaztak, stb. Ily esetek Vavrik tanácsában nem fordultak elő. E tanács lehetőleg védte a megválasztott képviselő mandátumát, mint a választás eredményeként létrejött közjogi helyzetet. Ha korrupció volt is a kerületben, de maga a képviselő abban részt nem vett, nem igyekezett aprólékos számvetéssel előidézni a választás megsemmisítését, aminek következménye előre láthatólag a kerület nyugalmának újabb megzavarása s a vesztegetések fokozottabb megismétlése lesz. A Vavrik-tanács e felfogását sokan elítélték; bizonyos azonban, hogy e felfogó mégis szűkebb térre szorította a választási korrupciót, mint azok az ítéletek, amelyek aránylag csekély és közjogilag alárendelt ok miatt megsemmisítvén a választást, újabb és újabb korrupcióra nyújtottak alkalmat. Vavrik Béla ma a Kúria másodelnöke és így ezentúl nem vesz részt a választási bíráskodásban. Miként fog most már eljárni, s mily elvek szerint fog ítélkezni az újonan alakított két tanács, amelyek egymással semmiféle érintkezésben sincsenek, ez egyelőre bizonytalan. Valószínűleg tapogatódzás lesz a most meginduló választási bíráskodás jellege. Ha lutri volt eddig, úgy még inkább a véletlentől fog függni ezentúl. Tehát nem csodálkozhatunk azon, hogy az országszerte úgyszólván pártkülönbség nélkül folyt választási visszaélések ellenére most jóval kevesebb kérvényt adtak be, mint 1901-ben. Nem hibáztatjuk a Kúriát, ha bíráskodása ezúttal is sok kifogásra fog rászolgálni. A törvény oly hiányos és oly sokféleképpen magyarázható, hogy egységes judikatúrát alig várhatunk. A törvényhozó hatalmat terheli a felelősség a miatt, hogy ♦ e törvény hatályát minden változtatás nélkül hosszabbitotta meg újabb tizenkét évre. tokaji vagy Tokaj vidéki hegyeken szőlőt örökíteni, sőt Ferenc József királyunknak is van vagy 14—18 hold termő szőlője a tokaji hegyen. A Kopaszhegyről a Hajdúságra messze elfehérlik a királyi szőlők pajtája! A nagyobb terjedelmű szőlőbirtoka mégis a tarcali hegyen van a királynak, mint ahogy az is igaz, hogy tokaji bor nevezés alatt a tarcali, tállyai, tolcsvai, mádi, bodrogkereszturi, sátoraljaújhelyi, bényei s a többi városka és falu szőlőhegyeiről gyakortabb kerültek és kerülnek asztalra egyenlően mézes, sőt kiválóbb borok is, mint a világ híres tokajgyöngye. Ámde szüreteljék bár itt, vagy ott a hegyaljai aszút, mind kincset ér! Egyik sem gyalázza az őstelepítésű Tokaj nevét, mely már világszerte több a helynévnél, fogalma a földön található és elképzelhető legnemesebb, legzamatosabb bornak. A Dessewffy, Tisza, Degenfeld, Mailáth, Máriássy, Meczner, Dókus, Bernáth, nánási Oláh, Esterházy, Vay, Lónyay, Sztáray, Andrássy és a többi őscímerű családunk sziklába vájt pincéiben kincsek rejlenek, mert aranybányában sem terem drágább kincs a tokaji öreg, hiteles szűrésű aszúnál, hiszen a közönségesebb asztali bor is olyan csodaerejű és zamatu Tokaj-hegyvidékén, hogy igazat adok annak a régi tokaji atyámfiának, aki illatáros tokaji borral kezében azt mondta volt nekem: — Barátom! Mi, a kik állandóan és saját pincénkből élvezzük a tokajit, tiz-tizenöt évvel tovább élünk, mint más földi halandó; mert a tokaji bor valósággal éltető teje az öreg embernek. Hanem azután a benszülött tokaji magyar ember meg is tudja becsülni az isteni nektárt. Ha a külső pincéjébe kimegy, mindig jelentős ünnepnek tekinti, mert a tokajvidéki magyarnak még a pincéje sem olyan közönséges pince, mint másfelé. A sziklába vájt pincékről hajdan még a testamentumban is különösen végrendelkeztek a nagyszakállú öregek és a szépmultú avas pincék szellőztető nyílásait még ma is léleklyuknak tisztelik ... És ez a mondás nem túlzott! A tokaji nektárral telt pincének igazán lelke van. Költőket, vitézeket lelkesített, lelkesít a tokaji bor.* Fekvését tekintve is nagyon érdekes város Tokaj. Némelyik házikóját mintha csak fecskefészek gyanánt tapasztották volna a meredek sziklafal oldalára ... Lent a mélyben a szőke Tisza ölelkezik egymásba omló szerelmesként a Bodroggal! És midőn fent a Kopaszhegy omlóján gomolygó felhődzést lát a rónán szántogató magyar ember, aggódva tekintget tanyája, faluja felé. A tapasztalt öregek ilyenkor mondják: — Esis lesz, pipál a tokaji hegy ... Talán ilyenkor régi tűzfelhői felől álmodozik a kiégett öreg vulkán? Bűvös erővel azért szívja omlójához a gomolygó viharfellegeket? A tapasztalt öregek csakugyan bűvös helynek tekintették s mondják a tokaji magánosán merészkedő hegyormót. Babonás hitek szerint bizonyos éjféleken idejártak a bűzi, a réti boszorkányok a sátánnal fajtalankodni, embertársaik meguntására sötét terveket koholni... Az i boráról világhires városkába A képviselőház holnap, pénteken délelőtt tíz órakor ülést tart. Napirend: az osztályok kisorsolása, a bizottságok hat jegyző megválasztása, végül a trónbeszéd másodszori fölolvasása. Montecuccoli visszavonulása. Bécsből jelentik nekünk. A N. Fr. Presse budapesti értesülése szerint Montecuccoli gróf tengerészeti főparancsnok a delegáció berekesztése után októberben, amikor még képviselni fogja négy Dreadnought hajót felölelő programját, kilép az aktív szolgálatból. Utódja Antal ellentengernagy lesz. Az interparlamentáris magyar csoport ülése. Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja ma délután öt órakor a képviselőház egyik termeben Apponyi Albert gróf elnöklésével ülést tartott. Az ülésen jelen voltak: Berzeviczy Albert, a magyar csoport alelnöke, Lévay Lajos báró, Gratz Gusztáv, Giesswein Sándor, Sághy Gyula, Szüllő Géza, Nagy Emil,, Lukács György, Dobreczky Sándor, László Mihály, Popovics Vazul István, Vermes Béla, Harkányi Frigyes báró, Angyal József és Dessewffy Arisztid, a magyar csoport titkára, aligha férkőztek a boszorkák? Mert az unitáriuson kívül minden más magyar felekezetnek van itt temploma. Római katolikus, görög egyesült, görög keleti, kálvinista, luteránus és zsidó felekezeteknek találhatók itt templomai maroknyi helyen. Legmeghatóbb a tokaji hajdan híres dúsgazdag görögök elárvult temploma. Századokon át a görögöké volt a legszebb utcasor Tokajban. Virágzó, nagy kereskedelmet bonyolítottak le. Hajdan szakállas papja, énekesszavu hívei voltak ennek az elhagyottságában is mutatós, kecses templomnak... Ma már Tokajban nincsen plébános, nincsen görög kántor. Egyetlen, az utolsó tokaji görög kivételével odalent, a sziklasirokban nyugosznak a hívők is. Pékmester az öreg Polly görög, az utolsó tokaji görög. Lágyszívű öreg ember, mint az egyik régelmult kántornak leszármazója, a kántoriakban ütött tanyát. Gondozója a templomnak is ... Rozsdás kulcsa fájdalmasan nyikorog a templomajtóban, nem imádkozik már itt senki, nem zsolozsmázik már itt senki, legfeljebb förgeteges éjszakákon a templomkriptának fölneszelő halottjai. Az idő szemetje, a múlandóság pora, a tört ablakokon beviharzó förgetegeknek csapadékai a templom kórusára, szentélyébe fészkelt galambok hulladékával betemetnek, betakarnak itt mindent, díszes faragású padokat, ronggyá foszlott egyházi zászlót, fára festett avatag szentképeket, kitikkadt keresztelőmedencét ... — Minek tisztogassak! Minek zavarjam a galambokat, — csapott egyet kezével a lebajszult bajuszu öreg, szürke görög Polily pék, — van tizenöt-husz éve, midőn a miskolci baráttal BUDAPESTI HÍRLAP (155. sz.) 1910. julius 1.