Budapesti Hírlap, 1910. július (30. évfolyam, 155-181. szám)
1910-07-31 / 181. szám
10 BUDAPESTI HÍRLAP (III. sz.) 1910. július 31. (ÉS) csak egy orvos van. Az orvosi segítségre valóban nagy szükség is volt, mert sok volt a sebesült, bár a legtöbbnek csak igen jelentéktelen volt a sebesülése. Az orvosok egész estig a szerencsétlenség helyén maradtak, amelynek mentőmunkáját akkor befejezték. Kiderült, hogy a kilenc halotton kívül egy munkás hiányzik még, aki valószínűen még a rombadőlt kazánház törmeléke között fekszik. A katasztrófa okairól és részleteiről a gyár beocsini vezetősége minden felvilágosítást megtagadott. Még az újvidéki rendőrfőkapitányság telefon-tudakozódására sem válaszolt, mire Vesey Elek rendőrfőkapitány és Tannbaer Ágost rendőrkapitány a délután folyamán Beocsinba mentek, hogy személyesen szerezzenek értesülést. Útjuk eredményéről azonban még nem érkezett jelentés. Este hat órakor a gyár vezetősége a következő jelentést adta ki: A katasztrófa közvetetten oka egy túlhevítő felrobbanása volt, minek folytán a túlhevítővel kapcsolatos kazán fölrobbant. Ez a fölrobbanó kazán elpusztított három másik kazánt, magát a kazánházat és a közvetetlenül szomszédos javítóműhelyt. A katasztrófa áldozatai: egy lokomotivvezető, aki a robbanás idején véletlenül a kazánház közelében tartózkodott. ■ egy gépész, három fűtő és négy géplakatos életüket vesztették, egy fűtő hiányzik. Súlyosan megsebesült egy felügyelő és két lakatos. Tizenöt napszámos és mesterember könnyebb sebeket szenvedett. • • , • A beocsini cementgyári unió részvénytársaság budapesti igazgatósága ma délután a beocsini gyártelepen történt katasztrófáról a következőket teszi közzé: A beocsini cementgyári unió részvénytársaság beocsini gyárai egyikében, eddig ki nem derített okból ma kazánrobbanás történt, melynek sajnálatosképpen kilenc halottja és négy súlyos sebesültje van és legföljebb még egy áldozata lehet a romok között. A kazánrobbanás mérsékelt üzemzavart von maga után, melyet, azonban a sértetlenül maradt másik beocsini gyár, valamint a zsolnai gyár intenzív kihasználása, ellensúlyoz és tekintettel arra, hogy jelentékeny cementkészletek állanak rendelkezésre, a szállításokban semmiféle zavar beállani nem fog. A nagyvilágból. Budapest, jul. 30. . . v Az elmulthéten, julius huszonötödikén, volt negyven esztendeje, hogy először csapott össze francia és porosz. 1 1 '■ ' Ma már bizonyos, hogy akkor még, julius utolsó hetében a porosz vezérkar nem igen volt tisztában a francia hadállással s nagy zavarba jutottak volna, ha hirtelenében rajtuküt a francia. Kivált a harmadik hadtest, a melynek Elzászt kellett ellepnie s a melyet a porosz királyi herceg vezényelt, ekkoriban kezdte összevonni csapatait a Rajna jobb partján és Karlsruhe környékén; a gyülekezést igen gyönge fedezet védelmezte a folyam túlsó partján. A francia haderőről túlzott hírek voltak a táborban s a herceg jó darabig tétovázott is, annyira, hogy Moltke szigorú üzenettel küldte hozzá egyik bizalmas kurírját: habozásnak nincs helye! Eközben kémszemlére küldte néhány emberét a herceg, s azok — bár a kirándulás keservesen végződött — meghozták a jó hírt: nem kell félni a franciáktól! Ez volt az első összeütközés. A kis porosz csapatot (három tiszt s három lovas kisérő) — be az elzászi erdőségbe, Lautenburg és Niederbronn között — olyasvalaki vezette, aki azóta még nevezetesebb ember lett: Zeppelin gróf. A gróf 1870-ben württembergi táborkari kapitány volt, beosztva a bádeni divízióhoz. Beyer tábornok parancsnoksága alá, julius huszonnegyedikén jelentkezett, hogy elmegy kémszemlére s megszerzi a hiányzó adatokat. Ajánlatát elfogadták s indult Lautenburgból, vele Wechmar báró főhadnagy, Winsloe és Villier báró hadnagyok, mindhárman a bádeni harmadik dragonyos ezredből, továbbá három dragonyos, szintén abból az ezredből. A kis csapat, válogatott paripákon, hamarosan bejutott az elzászi határfaluba (Hanspach) s ott elvagdosták a táviródrótokat; onnan Soully felé, majd a negyvennyolc kilométerre fekvő Woerthnek tartottak. A woerthi polgármester tudta, hogy Niederbronnban vannak a tizenkettes francia vadászok; nyomban stafétát küldött Bernis tábornokhoz és a tábornok azonnal a kis porosz csapat nyomozására indította embereit. De mire a franciák, huszonötödikén reggel, Woerthbe érkeztek, Zeppelin grófnak már csak hűlt helyét találták. Keresték őket tovább s ez bizony bajos munka azon a hegyvölgyes, erdős vidéken. Zeppelin, miután behatolt Reichshoffenig, — s megállapította, hogy biz’ ott ugyancsak csekély a francia haderő, igy tehát a poroszság bátran mozoghat. — indult hazafelé. Fáradtak voltak s elcsigázva a lovak is. Néhány kilométernyire délnek, a schirleri hoffeni majorban, tartottak pihenőt, jóízűen falatoztak, amikor beront az őrizetre hagyott dragonyos: Heraus! ... " Nyomban erre az első puskalövés: az egyik dragonyos rálőtt egy francia őrmesterre. Az első halott! Néhány perc múltán tizennyolc francia vadász rontott a major udvarára és Chabot hadnagy vezetése alatt kivont karddal rohant az ebédlőbe. A poroszok komoly ellenállásra nem is gondolhattak, olyan kevesen voltak, védték magukat mégis, vitézül. A dragonyosok lövöldöztek, három francia lovat megsebesítettek; a porosz tisztek, revolverrel kezükben, az udvarra rohantak. Winsloe rávetette magát Chabot hadnagyra, aki szívén lőtte őt. A második halott . . . Angol származású ember volt, aki Badenben állott katonai szolgálatba, máig sem tudni, miért. Wechmár és Villiez megsebesültek. Wechmárnak az oldalát hasította föl egy francia vadász, Villieznek az arcán volt seb; mindketten megadták magukat, kísérőikkel együtt s francia vezetékre került a hét porosz paripa is. Zeppelin gróf ezalatt menekült. Kötelessége volt, nála lévén a kémszemle jegyzetei, legfőbb kötelessége az volt, hogy azokat parancsnokságának átszolgáltassa. De különben, azt se lehet szemére hányni, nem kívánta ő is otthagyni bőrét. Kisiklott a major mögé s ott fölkapott az első keze ügyébe került francia lóra, — véletlenül, kitűnő paripa volt, — és vágtatott, vágtatott... Mire észrevették menekülését, már annyira volt, hogy a bádeni lovon nyomába eredt francia vadász már nem tudta beérni. Szerencsére, — a gróf szerencséjére! — hatalmas vihar kerekedett, zápor, de olyan, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Vagy három órai vágtatás után Zeppelin elérte a Woerth és Wissemburg között vonuló erdőséget s meghúzódhatott egy favágó család gunyhójában. Francia katonatisztnek adta ki magát s igy lelkesen fogadták; kapott, a mit csak adhattak neki, de szívesen adták. Másnap átjutott a határon, jelentkezett Beyer tábornok előtt, a ki nyilván ugyancsak megdicsérte. Két foglyul esett társa Metzbe került; később, a hadifoglyok kicserélése alkalmával, bizonyosan hazajutottak. A francia ezredes, Verly emlékezik meg róluk egy levelében. „Nagyon elkedvetlenedtek s hosszú képet vágtak. Nem csoda. Mindjárt a háború elején fogságba kerülni, szinte a saját elővigyázatlanságukból, bizony az kissé megalázó!" Fogságba esésük után negyednapra — nyilván azért, hogy némileg vigasztalódjanak — Le Boeuf marsal meghívta őket ebédre az Europe fogadóba, ahol a vezérkar székelt. Gavalléros volt a meghívás, annyi bizonyos, de kissé túlságosan a francia. Ezalatt temették Schirlenhoffban a hadnagyot, Winsleet. És temették a porosz-francia hadjárat első halottját, Pagnier őrmestert. Marcona vén vitéz volt Pagnier, a becsületrend s a katonai vitézségi érem tulajdonosa; a két érdemrendhez Mexikóban jutott. Chabot is kapott becsületrendet; ma is él még, nyugalmazott tábornok (général de division du cadre de réserve). De él még a hires gróf is, Zeppelin, — és az ő jegyzeteinek több hasznát vette a porosz tábor. Jelentését nyomban tanulmányozta s földolgozta a vezérkar. A királyi herceg az ő adatai szerint igazodott: julius harmincadikán — megjárván Stuttgartot, Münchent és Karlsruhét — visszatért Spirebe s többé nem tartván az Elzászban elhelyezett csekélyszámú francia katonaságtól, hadseregének összevonását sürgősen elvégezte. Átkeltek hamarosan a Rajnán s augusztus harmadikán, a Landau és Germersheim között teljesen összevont harmadik hadtest, indulhatott a wissemburgi és froeschwilleri csataterek felé.A gavallér Le Boeuf marsal még mindig az Europe fogadóban ebédelt. * Érdekes levelet közöl Boenigk báró. A levél Weimarban kelt, 1832 március huszonharmadikán; irta egy festőművész-növendék, Seidler Lujza kisasszony, a Goeffte-család bizalmas barátnője. A levél Quandt művészettörténetíróhoz szól, Drezdába. Seidler kisasszony leírja Goethe halálát. Goethe meghalt március tizenhatodikén, egy sétakocsizás alkalmával, miután igen élénk szóváltása volt a nagyhercegnével. Orvosa megrémült azonnal, de utóbb bízott a gyógyulásban . . . Két nappal a vég előtt, hideg borzongás gyötörte Goethét s heves fájdalmakról panaszkodott, mellét s hátát fájditotta. Alig tudott lélekzetet venni s már hörgött. Menye, a bájos Ottilia, akit Goethe nagyon szeretett, meghúzódott titkon a beteg szobája mellett lévő helyiségben, de-betekintett hozzá, leült karosszéke mellé s szórakoztatta. Az utolsó este Goethe vidám volt, különösen jókedvű s elméje ragyogóan tiszta. Sokat beszélt színelméletéről; elmagyarázta menyének a bázeli békekötés minden részletét; azt kívánta, hogy a gyermekeket küldjék színházba s mindig emlegette, hogy betegségének semmi jelentősége, azok a „jó orvosságok" hamarosan rendbehozzák. Fél nyolc tájban keze halni kezdett; érvelése rohamosan fogyott, de ezalatt — csudálatosan — mind vidámabb lett. Elszunnyadni nem tudván, mialatt orvosa kiment Álmához, Goethe gyertyát hozatott be s egy könyvet, Salvandy művét az 1830-iki forradalomról, mely akkoriban jelent meg Stuttgartban. Olvasni akart, de nem tudott. Magasra emelte a könyvet s tréfásan mondotta: „Adjuk meg neki legalább a mandarint megillető tiszteletet!" Kérte menyéit is: hagyná magára . . . Reggel hét órakor egy bőrtárcát kért menyétől, a melyben képek voltak; optikai szempontból nézegette a képeket s mind magyarázta észleleteit menyének; emlegette a tavaszt s bízott felgyógyulásában. Az orvos azonban megmondta, hogy a Haláltusa már megkezdődött ... Goethe írni akart, íróasztalán papiros ivek voltak, kérte, adják oda neki . . . meg akarta számozni a lapokat. Tíz óra tájban már csak röviden beszélt. „Ülj mellém, kedves leányom, közel, ide, egészen közel . . És legutoljára: „Add ide kedves kis kacsádat . . .“ A fiatalasszony titkolta kétségbeesését. A világért nem sírt volna. Nyugodtan viselkedett s fogta a haldokló kezét az utolsó pillanatig, moccanás nélkül. Goethe félig lehunyta szemét , s meghalt déli féltizenkettőkor (1832. március huszonkettedikén) . A híres „Mehr Licht!“el tehát nem ekkor, hanem megelőző este mondotta, amikor Salvandy könyvét akarta olvasni s minden utólag belemagyarázott bölcseleti cifraság nélkül több világosságot, egyszerűen gyertyát kért. TÁVIRATOK. Bulgária és Törökország. Páris, jul. 30. (Saját tudósítónktól.) K Matin tudósítója kérdést intézett Paprikov bolgár hadügyminiszterhez ama nyugtalanító hírek dolgában, amelyek Bulgária viselkedéséről el vannak terjedve és különösen arra nézve, váljon Bulgária, amely a nagyhatalmak tanácsára török-barát politikát folytat, erről a politikájáról le akar-e mondani. A hadügyminiszter azt felelte, hogy ez a híresztelés nem igaz, sőt ellenkezőleg, Bulgária folytatni akarja ezt a politikát, mert ez felel meg legjobban érdekeinek. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy más érdekek is vannak, amelyek amazokat háttérbe szoríthatják. A török-barát érzést bizonyos körülmények módosíthatják. Arra a kérdésre, várjon a macedóniai bolgárokkal való rossz bánásmód nem vonhat-e maga után törökellenes