Budapesti Hírlap, 1910. december (30. évfolyam, 285-311. szám)

1910-12-25 / 306. szám

1910. december 25. - T­­­võ' ›.•› BUDAPESTI HÍRLAP (306. sz.) vénykezésnek két fóruma volt. Minden valamire való végház őrségének volt seregbirája és sereg­deákja (Kriegsnotarius). A seregbiró elé került minden bűneset és fegyelmi vétség, ő hallgatta ki a bűnösöket és a tanukat. Mikor a dolog odáig jutott, hogy ítéletet kellett hoznia, összehívta a seregszéket. Ez a seregszék, vagyis katonai es­küdtszék törvénytudó katonák és esküdt polgá­rok gyülekezete volt. A legelterjedtebb szokás szerint az esküdtek felét a polgári, felét pedig a vitézi rend szolgáltatta. Komárom város úrbéri összeírásai például 1528-tól a XVII. század vé­géig mindig megemlítik, hogy mikoron a vár­ban széket ülnek, a város köteles hat törvény­­tudó polgárt beküldeni, így volt ez Győrben is. Az 1562. évben például Kovács Lőrinc ő felsége naszádos főhadnagya jelenti, hogy Győrött se­regszéket ültek. A törvénylátásra bejött a győri bíró hat esküdt polgárral. Kivülök az esküdtszék tagjai voltak még: Csobokay András, ő felségé­nek vizen való vicehadnagya, Bartha János vajda, Mesés János vajda, Ferenc vajda és Viz­­váry Pál tizedes. A seregszéket a hajduvárosok­­ban is tizenkét emberből állították össze. A haj­­duvárosok rendszabása mondja például 1613- ban: „hogy pedig az kapitánynak törvényes igazság szolgáltatásában módja lehessen, maga mellé tizenkét főlegényt esküdtessen az törvé­nyek meglátására". Sok városnak nem volt ínyére az esküd­tek szolgáltatása a hadiszék számára. Akadt azonban olyan város is, mely követelte magá­nak, hogy esküdt polgárai részt vehessenek a ka­tonai törvénylátásban. A XVI. század közepén Kassa őrsége teljesen magyar, a polgárság meg jó részt német volt. Ezért a magyar kapitány nem kért a várostól esküdteket. A polgárság ezt sérelemnek vette s fölért a kormányszékekhez. Az 1560-ban Kassára küldött királyi biztosok aztán írásban adták a városnak, hogy a katonai esküdtszékbe a város megfelelő számú polgárt küldhet.­­ Kisebb végházakban, a­hol az őrség csekély száma miatt seregbirót nem tartottak, a bírói tiszt is a kapitány kezén volt. A kapitány aztán vagy maga gyakorolta a birói tisztet vagy fogott bírákra bizta azt. A polgárokból és vitézekből ala­kított esküdtszék természetesen az ilyen kis vég­­házakban is rendszeresen működött. Az esküd­tek száma azonban nem volt mindig tizenkettő. Az 1577. év december havában például nemze­­tes Derzay János ivanicsi kapitány tartott Kap­­roncán törvényt. Paczkó Mihály haramia ugyanis azt vallotta, hogy a Radocza nevű hara­miavajda Kaproncát a török kezére akarta ját­szani. Ezért a hadi törvény elé került. Berzay uram az esküdtszéket igy állította össze: Varasd városától, úgyszintén Kapronca városától két­­két esküdt polgárt rendelt a várba. Ehhez a négy polgárhoz négy gyalogvajdát adván, az esküdt­szék megalakult. A tanuk kihallgatása után az esküdtek ezt a törvényt kiáltották ki: Radócza vajda ötven nemes emberrel tisztázza magát. Ha sikerül ártatlanságát kimutatnia, meg kell esküdnie Paczkó Mihály fejére. Ez esetben Paczkó Mihály lófarkon meghurcoltatván, fel­négyeltetik és négy karóra vonatik. De ha Ra­dócza vajda nem tudja magát menteni, a szen­tencia az ő fejére száll s a lófarkra, illetőleg a karóra ő kerül. Ormányi Józsának, a sümegi kapitánynak sem lévén seregbirája, ő maga állitá össze az es­küdtszéket vitézekből és polgárviselt esküdtek­ből. Az 1557-ben például több hajdú ökröt lo­pott. A káros emberek épp akkor fogták meg őket, mikor az erdőn az ökröket nyúzták. „Itt — jelenti Örményi — az törvény az hajdúkat halálra itélé és a törvény szerint én őket fel­köttettem. A hajdúk voltak Magyar Bálint uram szolgái. Én az igazságban nem kedvezhetek!" A seregbíró, helyesebben a seregszék volt a magyar hadbíróság első fóruma. Ha kinek a seregszék ítélete nem tetszett, fölebbezhetett a hadiszékre. Az egyes ítéletekből azonban azt lát­juk, hogy nem minden esetben volt helye a fö­­lebbezésnek. A rablás, lopás s más­­féle bűnökre mondott ítéletet például azonnal végrehajtották. Csak ha valami rendkívüli körülmény merült föl, halasztották el az ítélet végrehajtását. Az 1586. évben történt például, hogy az egyik tatai csiszárnak a felesége és a szolgája több lopott fegyverrel megszökött. Komáromban a naszádo­sok elfogták őket s igy a komáromi seregszék elé kerültek. A véghelyek fenyítéke szerint a seregszék halálra ítélte őket. Thury Márton vice­kapitány erre az asszonyt azonnal a Dunába folytató. A szolgalegény számára is elkészítteté az akasztófát, de nem kötteté fel, mert egy leányzó akadt, a ki azt a legényt akarja meg­­kérni“. Mivel sokan könyörögtek érte, s mivel még ifjú legény volt, Thury Márton uram az ügyet Pálffy generális elé terjeszté. A komáromi seregszék ugyanez évben egy nagymegyeri pásztor ügyében is ítélkezett. Úgy látszik, a jó pásztornak több volt a felesége, mint a juha. Ezért került az esküdtek szine elé. Mikor elfogták, akkor is négy feleséget tartott. Halálra ítélték, s Thury Márton kapitány uram mentén felkötteté őt. Gabelmann, mint szemtanú, írja az 1596. évi táborozáskor, hogy Ráczi János nevű huszár­­főlegény, a ki négy lóval Pálffy seregében szol­gált, török szüzet ejtvén rabul, azon erőszakot vett. A magyar hadiszék ezért tűzhalálra ítélte őt. De mivel Ráczi János vitéz ember hírében ál­lott, s mivel a török leány a saját tulajdona volt, kegyelemből magyar módra a fejét török rabbal ütteték le. A vallonok a gazdátlan török leányt azonnal elragadták, s egy lóért eladták Forgách­ Zsigmondnak. A vallonok — írja Ga­belmann — nem tartanak az ilyen törvénytől, mert ők nem magyarok s nem is kell nekik a magyar törvény! Ugyanez a Gabelmann említi, hogy a szabad hajdút a lopás miatt az ítélet után a táborban azonnal fölakasztották. Ez a sors érte az egyik vesztfáliai lovagot is, a­ki az egyik magyar úr­asszonynak hajából a főkötőt tartó ezüst­tűt ki­vonta. A seregszék ítélete ellen — a mint említők — a kerületi generálisok alatt lévő hadiszékhez lehetett fölebbezni. Ez volt a magyar hadi tör­vénykezés utolsó széke. Hogy nem minden ügy került ide, az nagyon természetes. A seregszék hatásköre ugyanis az egyes vártartományokra is kiterjedvén, polgári ügyekben is ítélkezett, a­mik a hadiszék elé csak nagy ritkán kerültek. Ellenben a szorosan vett katonai ügyek, főleg a fegyelmi vétségek többnyire a hadiszéknél nyer­tek végső elintézést. A hadiszéknek Magyarországban a tekin­tetes cím járt. Az erdélyi fejedelmek ellenben a maguk hadiszékét méltóságosnak címezik. A fe­lek nálunk a hadiszéket így szólították: „had székiben ülő nemes törvénytevő uraim!“ A hadiszékek keletkezése nálunk egy időbe esik a kerületi főkapitányságok (generalá­tusok) ala­pításával. A­hány kerületi generális (ország­hadnagy) akadt, annyi volt a hadiszék is. A hadiszéknek egy bírója volt. Ezt hadi bírónak (judex bellicus) hívták. A német rendeletek oberster Kriegsrichternek mondják, így nevezi például a szepességi 1567. évi mustralajstrom Békey Ferenc uramat, a­ki a felsőmagyaror­szági generalátus hadi­birája volt. A hadi­biró mellé volt rendelve két assessor (ülnök) és egy nótárius. Nem kell azonban hinnünk, hogy ezek maguk ítélkeztek. A generalátusok hadi székei is csak esküdtszékek voltak, de ezekben már nem a polgári esküdtek, hanem a törvénytudó urak, a nagyobb rangú tisztek és a főpapok ültek széket. A hadi biró csak a szükséges birói teen­dőket végezte, az ítéletet fogalmazta és kikiál­totta. Ezért az egyes ítéletekben gyakran olvas­hatjuk, hogy a felek a hadi széket „becsületes törvénytevő esküdt uraim11-nak címezik. Valamint a seregbirákat, úgy a hadi bírá­kat is eleinte maguk a magyar generálisok ne­vezték ki. A seregbirákat olykor maga a magyar őrség választotta. A XVII. században azonban már valamennyit a király nevezi ki a hadi­tanár útján. A kinevzés a bíráknak a fizetését is meghatározza. A hadi bíráknak rendesen husz-harminc forint havi fizetésük volt. Az 1603. évben például a meghalt Ormándy János helyébe a király nemzetes Hadiiczy Jánost ne­vezi ki dunáninneni magyar seregek hadi bíró­jává, havi husz forint fizetéssel. Az 1609. évben Semsey Miklós, Felső-Magyarország hadi bírája évi ötszáz forint fizetést húzott, vagyis ugyan­annyit, mint a kerületi vicegenerális. Az 1638. évben Láinczy Gergely, majd még az utódja Be­­rényi Zsigmond, Felső-Magyarország hadi bírái háromszáz forint fizetést húztak. A dunántúli magyar hadak főgenerálisa 1682-ben Batthyányi Kristóf és vicéje Gyöngyösi Nagy Ferenc volt. Ezek mellett a seregdeáki tisztet Salánczy Már­­tont, a hadi birói méltóságot pedig Szabó Pál viselte — a szokásos fizetéssel. Ha a hadbíró táborba szállt, épp úgy há­rom lóra járt neki fizetés, mint a seregbíráknak általában. E szerint bizonyos, hogy igazi ló­­szék, vagyis felebbezési fórum a háború idején sem hiányzott a magyar seregekben. Az egyes hadi székek székhelye változott. A felsőmagyarországi például a kerületi kapi­tánysággal együtt több helyen tartott szállást, míg végre a XVI. század másik felében Kassa lett állandó székhelyévé. A Dunán innen lévő magyar generális is hol itt, hol amott lakott. E szerint a hadiszéke hol Érsekújvárt, hol Semptén, hol meg Léván volt. A Dunán túl lévő kerületi generális, a­ki rendesen a báni tisztet is viselte, Szigetvár és Kanizsa eleste után ren­desen Egerszegen, néha Körmenden tartotta hadiszállását és hadiszékét. Ezen hadiszékek közül a legnagyobb ha­táskörű a kassai volt. Ez alá tartoztak például a szabad hajduvárosok is. Forgách­ Zsigmond ke­rületi főgenerális a hajduvárosok részére ki­adott rendszabásokban, 1613-ban, ezt írja: „Ha penig valamelyiknek súlyosan tetszenék az tör­vény, minékünk, úgymint kassai generális kapi­tány széki éleiben holhassa és minden törvény­nek itt szakadjon vége". A Dunán innen és túl való generalátusok hadiszékének azért volt ki­sebb a hatásköre, mert a két legjelentősebb vég­ház, Győr és Komárom népét kivették a hatás­körük alól. A győri és a komáromi generálisok önállóak voltak. E két helyen, a­mint tudjuk, többnyire nem­­etek viselték a generális tisztsé­get. Mindkét helyen feles német és magyar őr­ség volt. A magyar őrségeknek mindkét helyen saját seregbirájuk és seresdeákjuk volt, kik füg­getlenül gyakorolták birói tisztjüket a magyar esküdtekkel. A törvénykezésben a két helyen a második fórum a magyar vicefőkapitány sze­mélye volt. A XVII. században azonban igazitő­­széknek a győri káptalant is használják. Az 1619. évben például a komáromi seregbiró íté­letéről írják: „az sereg törvényének, mely lett 1619. január 17-én, kontradikálni kell az győri­­ káptalanra!“ Mondanunk sem kell, hogy a hadiszékek’ tárgyalási és ítélkezési nyelve kizárólag a ma­gyar volt. Az 1516. évtől a XVII. század végéig egész sereg tárgyalás és ítélet maradt ránk s mindannyira magyar nyelvű. Igen érdekesek és tanulságosak ezek az ítéletek! Az alsó bíróság­nak, vagyis a seregszéknek ítéletét ugyanis gyak­ran teljesen megváltoztatják, „nem találván semmi marasztságot". Aztán a főtisztek önkény­kedésének is gátat vetnek, mert az igazságtala­nul elmozdított tiszteket visszahelyezik állá­sukba. Csáky István kassai generális például , Dankó János gyalogvajdát megfosztotta tiszti állásától.. A kassai magyar hadiszék azonban 1667-ben visszaadta neki a tisztét, mire a hadi­tanács még hátralékos zsoldját is kiutalta. Hogy némi fogalmunk legyen a ma már teljesen ismeretlen magyar hadiszékek ítéleteiről, bemutatunk egy igen becseset közülök. A Dunán innen lévő generális hadiszéke 1678 április ha­vában Semptében tartott törvényt. Ez alkalom­mal a szék elé került a jó ocsovai polgárok ügye is. Ezek a jó polgárok az egri török basa táma­dása ellen kerestek védelmet. A törökök ugyanis megrabolván Ponyik nevű várost, feles számú rabbal Ocsva falu mellett vonultak haza. Egyik török vitéz, a Félszem­ü Ali leesvén lováról, a faluba jött. A falu népe lóra akarta őt ültetni, s a bevett szokás szerint a hová kívánta és mon­dotta vinni. Azonban Horvát András, füleki hu­szár, rajta menvén, a törököt elfogta s rabul Zólyomba vitte. Mely török miatt most az ocso­­vaiak keserves nyomorúságokat szenvednek. Az egri török most is rablással fenyegeti a falut. „Kivánják azért Horvát Andrástól a megirt tö­rök rabot kezükbe adatni, hogy a töröknek fe­nyegető, rettenetes ínségétől mentek lehessenek." A jó ocsvaiakat tehát az a hír bódította, hogy a törökök dúlást tesznek rajtuk. Hogy te­hát a bőrüket megmentsék, a hadiszéktől írott igazságot kértek maguknak. A hadiszék azon­ban vesztében hagyta a kérésüket. A kerületi főgenerális, Eszterházy Pál uram a törvény­tételre berendelte a vicegenerá­lisát: Bercsényi Miklóst, Eszterházy János győri vicegenerálist, Ányos, Farkas, Háncsok, Fodor, Szabó, Szombathelyi hadnagyokat, néhány al­tisztet, aztán Mindszenty Zsigmond uramat, a generálisság hadi törvénytevő­székinek nótáriu­sát stb. Az urak, mint biróképebeli emberek, le­ülvén, törvényt tettek az ocsvaiak ügyében. Az 135

Next