Budapesti Hírlap, 1911. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2 BUDAPESTI HÍRLAP (1. sz.) 1911. január 1. az egyéni ambíciók érvényesülésének eszközét, a nemzetre háramló minden haszon nélkül?! Röviden lehet felelni rá: átkos visszavonás okozá ezt. Az az átkos visszavonás, melynek rugója a hatalomvágy, útja a meggondolatlanság és a számolni non tudás a változott viszonyokkal. * Ha a koalíció akkor, amikor egyes pártjai közt még meg volt az együttérzés, számol az új helyzettel és egy párttá alakul, mely fölhagyva a jelszavak politikájával, reális célokat tűz ki maga elé s következetesen halad e célok elérésére; ha az így alakult egységes párt bízik vezéreiben s szigorú pártfegyelmet teremtve, kilöki magából arendőröket és az elégedetleneket; ha az elégedetlen elemek nem a kormányzó többségen belül csinálnak zavarokat, hanem mint lojális ellenzék, bírálják a többség és a kormány magatartását: a koalíció kormányzata nem fulad bele a hosszú kormányválság eredménytelenségeinek mocsarába, hanem jelentős nemzeti eredményekkel írja be nevét hazánk történetébe, mert ellenségeinket arra kényszeríti, hogy számoljanak a nemzet fegyelmezettségével, elszántságával és ebben rejlő erejével. De a pártok hatalmi versengése, sőt a legnagyobb párton belül az alvezérek szereplési vágya és pártütése egy részről, a bizonytalan kezű vezetés és az őszinteség hiánya más részről felsőbb politikai intrikák áldozatává tette a koalíciót, mely azzal a bizalommal, amelyllyel a nemzet megtisztelte, a nemzet javára élni nem tudott. a kiözönség pedig, mely csalódott a vezérlek sikereiben, csalódottnak érezte magát a nemzeti ideálok kivihetőségében is és a koalíciós kormányzás szánalmas befejeződésével és eredménytelen vergődésével együtt kompromittálva látta magát a magyar nemzeti eszmét is. A kiábrándulást követő közöny, levertség, bizalmatlanság és érdeklődéshiány jellemezte az ébredő remények évtizedének most lepergett utolsó esztendejét. A magyar szalmaláng ellobogott, mégüszke is alig maradt, hamvát pedig széthordta a szél és elmosta az eső. Akikben van még hit az eszményekben és reménység a nemzet jövőjében, vagy a dinasztia megnyerésére alapítják egész politikájukat, vagy a várakozás, a halogató harc politikáját hirdetik, amíg a küzdelmekben kifáradt nemzet ismét képes lesz új viszonyok között, új események által tettre sarkalva, síkra szállani követeléseinek megvalósításáért. Csak azok hirdetnek kérlelhetetlen harcot ma is, kiknek nincs más céljuk, mint a kormánybuktatás zavarok árán, mert zavaros helyzetekben könynyen felülkerülhet az is, aki legalul maradt. A múltban tehát kevés az öröm, a belátható jövőben pedig nem sok a remény. A jelszavaknak nincs többé hitelük, de a nemzeti ideálok megvalósíthatásában sem sok a reménység. Az új év küszöbén csak gond tölti el a kormányférfiaknak és aggodalom a hazafiaknak lelkét. Azok a kérdések, melyek a jövő évben fogják előreláthatóan foglalkoztatni az országgyűlést, nem olyanok, amelyekért a nemzet valami nagyon lelkesednék s nem alkalmasak arra, hogy a kormánynak a kényelmes kormányzás nyugalmát megszerezhetnék. Akár a közös bank szabadalmának meghosszabbítása, akár a katonai létszámemelés keresztülvitele sikerül is a kormánynak, egyik sem fogja népszerűségét fokozni, sem nem fog a nemzeti továbbfejlődés számára szélesebb alapokat szerezni. Az ellenzéki pártok elszánt parlamenti harca pedig ma már csak az exlex bajait zúdíthatja az országra, de a belőle származó zavarokat a szerzett tapasztalatok után senki sem fogja többé egy szebb korszak hajnalhasadásának rázkódásaiul tekinteni. Igen jól tudja ma már mindenki azt is, hogy az a kormány, mely nem ígér aranyhegyeket, nem okvetetlenül hazaáruló; valamint azt is, hogy az az ellenzék, mely kormányt buktatva, a hatalom birtokába jut, nem mindig képes előbbre vinni a nemzet ügyét s alig képes valamit is beváltani az ellenzéken tett ígéreteiből. És így, bár sok jót nincs is okunk várni az új esztendőtől, mégsem szabad kétségbeesnünk a jövőn, mert egyben mégis csak előbbre vagyunk, mint voltunk a múltban, és ez az, hogy tapasztaltabbak és okosabbak vagyunk és így legalább nem csalódhatunk reményeinkben. A többit pedig várjuk az isteni gondviseléstől, mely javunkra fordíthatja azt is, a mi kárunkra lenni látszik, mint ahogy az ellenzék javára fordította annak, idejében a november 18-dikát, melytől sokan az ellenzék letörését várták. Hogy ma nagy a közöny, hogy a nemzeti érzés tespedni látszik, mert a parlamenti mérkőzést ma már nem nézik az emberek azzal az érdeklődéssel, mint még csak öt-hat év előtt, ez ne aggasszon és ne ejtsen kétségbe senkit. Kétségbe csak a gyávák szoktak esni. A korai tavaszt követő fagyok elpusztíthatják a termés bimbóit, de meg nem semmisíthetik magát a termőképes magyar földet. Az esős időjárás, az olvadó hó sara kellemetlenné teszi az utazást, de nem szabad feledni, hogy ilyen időben erősödik a gyönge vetés és ilyen időjárás után következik a természetet életre keltő kikelet. Márpedig ki merné tagadni, hogy a magyar föld vetése bokrosodik, hogy a magyarság száma folyton szaporodik? A csillogó remények nem valósulhattak a múltban, mert nem volt hozzá elég erő. De kérdés, vájjon a ma éjjeli állapot szerint megtartott népszámlálás nem fog-e oly erőt konstatálni a magyarságban, mely a nemzeti életképesség realitásának tudatával fog eltölteni minden magyar embert és a huszadik századnak második évtizedében oly erőssé fogja tenni a magyar nemzet hitét jövőjében és államalkotó hivatásában, hogy ezt a hitet nem fogja leronthatni, az ebből táplálkozó reményt nem fogja megtörhetni, a erre alapított nemzeti munkakedvet nem fogja megbéníthatni az, hogy az egyik pártot félretolta az útból a másik, vagy hogy egyik kormányt fölváltotta egy másik le . S minthogy bízunk a magyarság őserejében, fejlődőképességében és úgy propagatív, mint beolvasztó tehetségében, bízunk a nemzet jövőjében is és azzal a reménnyel üdvözöljük az új esztendőt, hogy meg fogja hozni a nemzet számára az erőnek azt a biztos tudatát, mely nélkül nem lehet elérni nagy eredményeket. Ebben a hitben, ebben a reményben kívánunk boldog új esztendőt. A trónörökös Budapesten, Bécsből jelentik nekünk. A N. Wr. Tagblatt budapesti értesülése szerint Ferenc Ferdinánd trónörökös már legközelebb ismét Budapestre érkezik. Valószínűleg még a delegációk ülésezése alatt január végén, vagy február elején utazik Budapestre és hosszabb ideig marad a magyar fővárosban. Végleges döntés a trónörökös budapesti utazása dolgában még nem történt, de nagyon valószínű, hogy az utazás terve meg fog valósulni. Ez a terv egyébként még a trónörökösnek legutóbbi budapesti tartózkodása előtt merült föl. Ezúttal a trónörökös nem mint ő felsége helyettese, hanem a királlyal együtt érkezik Budapestre, hogy részt vegyen azokon az udvari ünnepségeken, amelyek a delegációk, ülésezése alatt lesznek, esetleg egy udvari bálon is. A trónörökös ez alkalommal a király oldalán fog szerepelni s budapesti tartózkodását arra akarja fölhasználni, hogy megtekintse a magyar főváros nevezetességeit és megismerkedjék a vezető egyéniségekkel. dán báró fiából lángoló magyar hazafi, hátrálást nem ismerő soviniszta. Rokonságban volt a dán királyi családdal, de ezt sohasem emlegette. Ellenben különös melegséggel emlékezett meg egyik őséről, aki valamikor a tizenkettedik században Juttlandban összegyűjtötte barátait és hadat üzent a dán királynak. A király lóra ültette lovagjait és Kaal Ivor ősapja ellen indult, aki egyik várában életre-halálra védelmezte magát. Végre a lázadók kifogytak az élelmiszerből és megadták magukat a királynak. A várkapu kitárult és páncélos lovagjai élén belovagolt a dán király, aki legelőször is a főlázadót, Kaast kereste. Jelentették neki, hogy már három hete meghalt és ünnepiesen el is temették a székesegyház sírboltjában. És mit tett akkor a dán király? Kivétette ezüstkoporsójából az eltemetett Kaast és utólag akasztófára huzatta. — Ilyen oppozició voltak az én tisztelt őseim, — tette hozzá az ő szokott szelíd mosolyával a báró — a királyok még halóporukban sem tudtak megbocsátani nekik. Ha Kaas Ivor ellen tud állani a politika csábjainak s nagy irói tehetségét szépirodalmi irányban műveli, valószínű, hogy a nagy irók közé emelkedett volna. Mert a tehetség megvolt benne, a mint azt egy fiatal korában irt drámai költeménye is bizonyítja. Egyszer, december elején, boldogult Csukássy József bement Kaas Ivor szobájába, (akkor a szerkesztőség még a Belvárosban, Kalap utca 16. szám alatt volt), s felkérte a bárót, hogy a Budapesti Hírlap karácsonyi számába írjon egy tárcát, mégpedig a hatvanas évek diákmozgalmairól, tüntetéseiről, Forinyák haláláról, amikor Kaas Ivor is le volt tartóztatva. Kaas Ivor e kérést hallva, csüggedten vetette magát hátra a székében és szólt: — No, kedves Józsi, most már megsütheted a karácsonyi cikkemet. — Miért? — Mert azt mondtad, hogy tárca legyen, már pedig én tárcát írni nem tudok. Ahhoz barátom tehetség kell, az pedig bennem nincsen. A vezércikkhez is jó, ha van tehetség, de nem okvetetlenül szükséges. Ott a rutin a fő. Nálam tárcát soha ne rendelj, mert akkor a nyavalya térdel, elfog a lámpaláz és csak silány dolgot sülök ki. Holott ugyanazon idő alatt talán tít jó cikket tudnék megírni. Valóban, Kaas Ivor nem is nagyon túlzott, mikor azon panaszkodott, milyen nehezen megy neki szépirodalmi dolgot írni. Nem egyszer néztem végig a kínlódását, igazán szánalomra méltóan vesződött. A politikai cikkeit is meglehetősen lassan, mint mondani szokás, a tollat rárrva irta, hát még egyebet! Sokat boszantottuk a nemes bárót Tisza Kálmánnal, aki valóságos rögeszméjévé vált. Ami nem csoda, mert hosszú miniszterelnöksége A közösségyi indemnitás. A delegáció a jövő év három első hónapjára tudvalévően indemnitást szavazott meg a közös költségekről. A hivatalos lap ma királyi kéziratot közöl, mely szerint ő felsége alatt a vezércikkírónak őt jóformán mindennap a tolla hegyére kellett vennie. Egy napon Csukássy József titkos nevetéssel jön ki a szobájából, s jóizű kuncogások közt így szólt: — Tudjátok, micsoda témát adtam fel a bárónak? A brazíliai császár elkergetését. Kiváncsi vagyok, hogy fogja belehozni Tisza Kálmánt? Éjjel nagy nevetések közt hozta Csukássy a vezércikk kefelevonatát. — Itt van, itt van. És elénk terítette és nagy gyönyörűséggel olvastuk, hogy azok a nyomorult braziliánusok, ezek az oláhcigányba oltott indián-spanyolok még a császárjukat is el merik kergetni és mi még egy rossz miniszterelnökünktől sem tudunk megszabadulni! Nem tudom már miféle alkalomból, valami szerkesztőségi ünnepet rendeztünk Kaas Ivor tiszteletére. Ez alkalomból egy lapot is adtunk ki, melynek címe ez volt: Tisza Kálmán, politikai napilap, felelős szerkesztő báró Kaas Ivor. Ebben az alkalmi lapban a vezércikktől kezdve az apróhirdetésekig minden Tisza Kálmánról szólt, a Kaas Ivor stílusában. A lapban volt többek közt egy éjjeli jelenet, melyben Tisza Kálmán fölajánlja Kaas Ivornak miniszterelnöki állását és viszont kéri az ő szerkesztőségi állásait. Amire Kaas Ivor hosszas habozás után így felel: