Budapesti Hírlap, 1911. november (31. évfolyam, 259-284. szám)
1911-11-01 / 259. szám
. Budapest, 1911. XXXI. évfolyam, 259. szám. Szerda, november 1. megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kora negyedévre 7 kor., •13 hónapra 3 kor. 40 hl. Egye. azáza ára helyben és vidéken 10 U. Hirdetések milliméter számítással, dljszabán szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vill. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. ▲ kiadóhivatal telefonját: Előfizetés 65-95. Kiárusítás 85-53 Apróhirdetés 65-96. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 65-53. igazgató 61-04. A törökök diadala. Budapest, okt. 31. Sztambul örömmámorban ég, a lelkesült tömeg zeneszóval vonul a szultán palotája elé, a legalsó néposztály emberei a keletiek méltóságával és a győztes öntudatával ünnepük az Iszlám diadalát, a nagyurak, képviselők, miniszterek, literátusok fanatizált ujjongásban ölelik át testvéreiket. Az izgalom és feszültség, a félelem és megalázkodás rettentő hónapja után egyetlen győzelmi kiáltásban tör ki az egész mohamedán világ az Aranyszarvtól Kis-Ázsián és Perzsián keresztül Heraklesz oszlopáig, azon is túl, Afrika nyugati partvidékéig, melyet már az Atlanti-óceán nyugtalan hullámai mosnak. A vakmerő vállalat, mely az ókori föníciai kalózok erkölcsével vagy a középkor kalandos olasz köztársaságainak hazárdságával indult hódításra, gyászos kudarccal fenyeget. Végéről ítélni még korai volna. De az olcsó sikerrel kecsegtető kezdés után ez a folytatás megdöbbentheti, sőt megállásra bírhatja az olaszokat. Véres csaták folynak, az olasz katonák teteme ezrével borítja az afrikai mezőket, a vallás fanatizáló sugalmára a törökség szoros egységbe forrott az arabokkal és zárt sorokban, makacsul, halálra és győzelemre egyképp elszántan támad a támadókra. Tudtuk jól, hogy a tengerpart meghódítása után következik csak az igazi munka: forró lesz az a talaj ott belül a kontinensen az előrenyomuló olaszoknak. A pusztaság nem ezeknek a kényes katonáknak való, szerte az előttük ismeretlen harcmezőn mindenfelé nem sejtett veszedelmek lappanganak, a benszülöttek szeme éles és fegyvere biztos. Nem vérzett-e már el ezen a földön sok nemes római a porfidia Punica áldozatául? Nem Afrika bajhozó belsejében érte végzetes és megszégyenítő csapás az olaszokat csak most, tizenöt esztendővel ezelőtt? Hogy benn, a rengeteg ország belsejében kemény lesz a küzdelem és drága a diadal, arra maguk az olaszok is el lehettek készülve. De hogy a fegyelmetlen, rosszul fölszerelt, ínségesnek mondott török sereg diadalt is arasson rajtuk, arra senki sem gondolhatott. Pedig diadalt aratott s visszaverve őket az ország belsejéből, ott van a nyomukban újból Tripolisz alatt, a melynek két fontos külső erődjét elfoglalta. Rövidesen teljesülhet a törököknek az a vérmes reménysége is, hogy Kánévá kapitulál s a vár fokára felkerül újból a félholdas lobogó. Az olaszokrészén, van a modern hadi fölszerelés, a bölcs és sok iskolát kijárt taktika, a jól táplált legénység, a kiváló tisztikar, részükön a xuagabizás, a győzelem reménye, a támadó pszichológiai felsőbbsége. A török oldalon a szegénység, a fegyelmetlenség, a meglepettek készületlensége, az üres állampénztár, a gyakorlatlan katonaság, a rozzant hajók, gyermeki játékszere a félelmetes és némaság hótakarója alá, amíg csak februárban, bár hatalmasan, de mégis alig érezhetően, újra a fény felé tör az új élet és újra kezdődik a sok virág ünnepi tánca. Óriás üvegboltozatok alatt fejedelmi módon nő az utolsó napoknak e nemes virága, mintha az ősz sok apró, komoly tündérkéje valamely varázsszóra mind megmerevedett volna tánca közepén. Aki megismeri és megszereti ezt a virágok az első pillanattól kezdve meggyőződhetik arról, hogy lelkiismeretes módon közeledik az ismeretlen eszményéhez. Gondoljunk csak egy pillanatig ennek a virágnak a szerény eredetére. Nézzük a szegényes, aranyos bimbót, az egyszerű, gesztenyebarna vagy bőrszínű virágot, amely ott nyílik falusi kertjeinkben, az út szélén, hervadt lomb között — és hasonlítsuk össze vele ezt a haszinű gyapjút, a rézvörös korongot és gömböt, a régi ezüstből való labdát, a sok alabástrom- és ametiszt-diszt,a virágszirmoknak e számtalan és csodás orgiáját, amely úgy látszik, ki akarja élvezni az ősz világát annak legutolsó titkáig és mind a sok formát és szint, melyet a tél eltemet az erdők ölébe! Hadd vonuljon el a szemünk előtt a sok szokatlan faj és meglepő alak! Emilt a csillagok családját láthatjuk: lapos, szikrázó, áttetsző, húsos és tömött csillagok, lejutók és csillagképek ezek, csak olyanok, mint a mennyboltozaton. — Amott vannak a büszke kócsag csomók, amelyek mintha a harmat gyémántcseppjeire várnának. — Emilt a hajnak csodás költészete van előttünk, amely megolasz Dreadnoughtoknak, és nyomja őket egy hanyatló faj melankóliája, egy ragyogó múlt ijesztő árnyéka, az örökös vérvesztés- gyengesége. Hogyan van mégis, hogy ebben az egyenetlen viaskodásban győz a gyenge és alul kerül az erős? Itt csak egy magyarázat van, és aki kételkedik, az e lázas izgalmi napokban megtanulhat hinni benne. Él valami egyetemes és mindeneket átfogó hatalom fölöttünk, amelynek létprincípiuma az igazságosság, célja az egyesek és nemzetek jogának éber megőrzése és dicsősége a világok rendjének zavartalan megtartása. E fölöttünk élő jogrend tudata tette erőssé a gyenge törököt. Ennek ösztönös érzése gyöngítette meg az erős olaszokat. A megsértett nemzetközi jog, mint a háborgó lelkiismeret jár körül az afrikai harcmezőkön és megbénítja az olaszok erőfeszítését. Mint ahogy a meggyilkolt Cézár szelleme járt Filippi véres síkján és „minnen belsőinkre fordítja kardjainkat." Kárörömmel mi az olaszok tripuszi vereségét nem szemléljük. De azt sem tagadhatjuk, hogy az Igazság ebben a háborúban megindulása első percétől fogva a török részen volt. Az ultimátum sértő hangja, amelyre mint korbácsütésre szisszent föl a szultán egész birodalma, a támadás váratlansága és brutalitása föltüzelte a törökök végső ellenállását. S hogy mire képes ez a végletekig ingerelt török fanatizmus, azt a történelem véres lapjai hirdetik. Lenn az afrikai partokon pedig most hazudtolja legmerészebb álmainkat: van itt sima, ildomosan és gondosan elrendezett hajdísz; kuszárt, fantasztikus hajfürt; csomóba szedett napsugár, tüzes kéve és lángförgeteg; szép, kacagó leányoknak, üldözött nimfáknak, forróvérű bakkansnőknek, heverő sziréneknek, hidegkeblü szüzeknek és játszó gyermekeknek a hajfürtéi, amelyeket angyalok, anyák, szatirok és szerelmesek szelíd, titokzatos vagy reszkető kézzel simogattak. Közbül aztán a sok meghatározhatatlan szörnyeteg: sündisznó, pók, halivadék; ananász, rojt, bojt, kagyló, gőzképződmény és lehelet; meghajtó jégcsap és hósugár; tej- és vajáradat; táncoló szikraeső, villám, szárny, pehely, rnzs, bőr, lángoló máglya és rakéta, kén- és tűzeső .. . . Miután egy föltárult előttünk a sok különféle alak, próbáljunk belehatolni a meg nem engedett szikeknek, a szinte képtelen szinvegyüléknek a birodalmába, amelyeket az ősz megtagadott az őt megtestesítő világtól. Látszólag pazar módon megadja neki az éjnek és homálynak minden kincsét és a szüreti időnek minden gazdagságát. Átengedi az erdők rozsdabarna szikét, amelyet az eső teremt meg; a köd ezüstjét, mely megfekszi a tájat és a kert fagyál-havát. Megnyitja előtte mindenekelőtt a hervadó lomb, és haldokló erdő mérhetetlen kincsét. Elhalmozza arannyal, ércpénzzel, ezüstcsatta-l, rézcsillámmal, meseszerül tollazattal, szétmorzsolódó borostyánkővel, kialudt fényű topázzal, homályos gyönggyel, megvakult ametiszttel és szinehagyott gránáttal, egyszóval: az Krizantémum. írta Maurice Maeterlinck. Mindenesztendőben, amikor a krizantémumnak, a színpompás őszutónak és halottak napjának az ideje közeledik, kegyelettel meglátogatóim ezt a virágot, akárhol visz is el hozzá a véletlen. És az oly mindegy, hogy után vagy otthon találkozunk-e vele. A legelterjedtebb sokféleségű virág ez s mégis minden változatossága mellett is — csakúgy, mint a divat — megtartja a maga jellegét. Csakúgy, mint a selyemre meg a csipkére, az ékszerre meg a hajdiszre, rá nézve is elhangzik az időben és télben a titokzatos jelszó, és mint a legszebb divathölgy, ő is minden országban és bármely ég alatt, ugyanabban az órában engedelmeskedik a szent parancsnak ... Csak be kell lépnünk egyikébe az üvegből való múzeumoknak, ahol siri pompában díszeleg a novemberi nap gyönge ezüstös fátyola alatt és nyomban föl lehet ismerni ebben a kicsi világban is a vezéreszmét, a megparancsolt szépséget, az év váratlan lendületét. És azt kérdjük magunkban, hogy ez az új gondolat, amely valóban mély és szükséges, a naptól, a földtől és az élettől, az ősztől vagy az embertől eredt-e? Minden évben megcsodálom a bours-la- Reine üvegházaiban a krizantémum bájos és büszke pompáját. Utolsó szertartása ez a természetnek, mielőtt a december és a január minden életet eltemet az álom és a nyugalom, a feledés Mai számunk 46 oldal