Budapesti Hírlap, 1912. szeptember (32. évfolyam, 206-230. szám)

1912-09-03 / 207. szám

1912. szeptember 3. BUDAPESTI HÍRLAP (207. sz.)­­ jelenlegi minőségében az erzsébetfalvi állami polgári is­kolához, Demjén Endre breznóbányai állami polgári is­kolai segéltanítót jelenlegi minőségében a szatmári állami fiúiskolához, Kratodfff­ Dezső tordai állami polgári is­kolai r. tanítót a hatvani és Sas Sándor abrudbányai ál­lami polgári iskolai r. tanítót a tordai állami polgári iskolához, Örtelné Szilágyi Ilona szegedi állami polgári leányiskolai tanítónőt az erzsébetfalvi és Dreve­y Erzsébet szekszárdi államilag segélyezett községi pol­gári leányiskolái rendes tanítónőt a szegedi áll. polgári leányiskolához, Tigris István solilisrévi községi elemi iskolai tanitót a csutai, Balanescu László berzászkai községi elemi iskolai tanítót pedig a somosrévi (mind­kettő volt határőrvidéki) községi elemi iskolához, jelen minőségben áthelyezte. Kirendelés: Az igazságügyminiszter Prileszky Pál petrozsényi járási szolgabirót a dévai ügyészség kerületébe ügyészségi megbízottá rendelte­­ki. Névmagyarosítás, K­czenbery La­jos budapesti lakos, valamint József és Szeréna nevű kiskorú gyer­mekei Szilágyi­ Ts. magyarosította a nevét. Pályázat: Fehérgyarmaton, Gályán postamesteri, Nyírpazonyban és Mirkvásáron postaügynöki állásra szeptember 27-ig; Iglón óvónői állásra szeptember 10-ig;­ a bécsi tüzérszertárnál számfejtői állásra október 1-ig; a nagyváradi pénzügyigazgatóságnál fővigyázói állásra tizennégy nap alatt; a veszprémi pénzügyigazgatóságnál pénztárosi állásra két hét alatt; az ungvári és segesvári pénzügyigazgatóság kerületében több vigyázói állásra nyolc hét alatt. ■ ---------------------------­Reggelizés előtt félpohár Schmidthauer-féle m­m a VÍZ az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbehoza. Használata valódi áldás gyomorbajosoknak, es a székrekedésben szenvedőknek, «j—« Kis üveg 40 filéra Nagy üveg 60 fillér. VÍZÁLLÁS. Szeptember 2. Jelek maaryarAsatat * legend­s, 4 null fölött, — null alatt. F áradt. — apadt. ? kétsége*. O® hőmérsék Celsiust mellett. NA­PI KENIK Naptár. Kedd, szeptember S. Hómai ka­­tolikus : Manavet pk. hu. — Protestáns­­ Hildegárd. — Görög­­orosz* augusztus 21. Tádé fips. — Zsidót Elül 21. — A nap két reggel 5 óra 21 perckor, nyugszik este 6 óra 116 perc­kor. — A hold kél este 9 óra 10 perckor, nyugszik dél­ben 11 órakor. — A miniszterek nem fogadnak. — A posta és távíró vezérigazgatója fogad déli 12­2-ig.-· A Petőfi-h­áz(ereklye-muzeum* Bajza­ utca 21.). Nyitva napon­­ként, vasár- és ünnepnapokon is, délelőtt 10 órától d* n* 2 óráig* Belépődíj 1 korona. Minden kedden szabad bemenet, — A Nemzeti Szalon nyári kiállítása,nyitva 9—6-ig. Belépődíj 1 K. Veg­ye* kiállítás a Könyves Kálmán művészeti szalonjában Nagymező­ utca 97 — 39. sz.­, nyitva 9—7-ig. Belépődíj nincsen. — Gyermektanulmányi Múzeum, Iv., Mária Valéria­ utca, 12. Nyitva hétfőn, szerdán, pénteken d. e. 9—12-ig és d. n. 4—7-ig. Magyar Nemzeti Múzeu­m­­­ Délelőtt 9 órától délután 2 óráig láthatók* Hétfőn és csütörtökön állattár, kedden és pénteken régi rogtár,szerdán és szombaton ásványtár, vasárnap délelőtt 9—12-ig az összes tárak nyitva. A növénytár (V.,Széchenyi­ utcai. szám) hétköznaponként szakemberek számára délelőtt 9 órától délután 1 óráig és vasárnap délelőtt 9-től déli 12-ig nyitva áll. A múzeum zárva levő osztályai hétköznap személyenként és osztályonként 1 korona belépődíj mellett tekinthetők meg* Belépőjegyek a portásnál válthatók, a Szépm­itvószet­i Múzeum képtárai közül nyitva van* a) a régi képtér s kedden és csütörtökön délelőtt 10 órától fél 2„így b) modern képtár szerdán és pénteken délelőtt 10 órától fél 2-ig; c) vasárnap éa ünnepnapokon mind a két képtér ugyanazon időben. Hétfőn és szombaton a képtárak zárva vannak. A zárva levő gyűjtőmé® nyék 1 korona belépődíj mellett mindig megtekinthetők. A Földtani intézet múzeuma (Stefánia­ út 14.) a közönségnek díjtalanul nyitva áll minden vasárnap és csütörtök­ délelőtt 10 órától délután 1-ig, délután 1 órától 2-ig egy korona be­­lépődíj mellett. Más napokon hétfő és péntek kivételével dél­­előtt 10 óráig 1 korona belépődíj mellett tekinthető meg.­­ A Gyógyszerészi Múzeum (Vili,­ Aggteleki­ utca 9. szám) nyitva csütörtökön és szombaton délután 3 órától B óráig* — Erzsébet királyné ereklyemacenna nyitva délelőtt 1 órától fél 1 óráig és délután 9 órától A óráig; *■» Magyar kir* Tekn­ológiai Ipar­múzeum (Vili* kar, József körút 3. sz.) gyüjteménytára és gépcsarnoka hétköznapokon délelőtt 9—1, délután 3—6 óráig, vasárnap délelőtt 9—12 óráig; nyilvános műszaki könyvtára július és augusztus hó­napokban zárva marad. A­ki rendes feltételek mellett szak­­könyvet kivenni vagy szakfolyóiratot tanulmányozni óhajt, hétköznap 8 órától 1 óráig az intézet irodájába fáradjon. — Mezőgazdas­ági Múzeum Városliget, Széchenyi-sziget, min® hennap nyitva (hétfő kivételével) délelőtt 10 órától délután 1 óráig* Szombaton délután 3 órától 7-ig, Belépődíj nincs.— Orsz* Magy. Iparművészeti Múzeum (LX. kerület, Üllői* utc 33_37. szám) hétfő és péntek kivételével naponta délelőtt órától délután 1 óráig nyitva van. Belépó díj nincsen. . . + .+ . + Inn­i Scharding & # 4 Dunat Passau* * « Lu­is 4 • • • Bécs­­ • • 1 Pozsony « • Komárom • Budapest. • »­­ Földvár * • • + Mohács* • • «­­♦* Gombos * * * 4* Újvidék « * • 4 Zimony * • • 4 Pancsova • * 4* Drenkova­­ • + Orsová* ! 7 . + VAsft Zsolna * 4 4 4 4' Trenos6n4 » # 4 Szered * * « « 4* lUba t Sárvár * * * * —* Gydr. , r • 4 4 OrftTW Zákány. * . * — Baros . * • • 4­ Eszek • . . • 4 Szitvas Sziszek . 4 * 4* Mitrovica ,4 + i'lua­s M*-Szigetc. . * 4* Tekeháza • , 4* Tisza-Ujlak * •+• V’.-Namény . + Záhony (Csap) Tokaj . . . . + Tiazs-Füred . + (attilix )* 216 ›18+9 318 › 5 + 73 ‚ 4-0 42 · 8 + IS 219 › 16 4- 13 882 ›16 + 11 302 › 10 + 17 356 › 12 4- 16 ‚ 314 › *10 › 115 › 1 4-2 + 14 2 4. 11 2 + 15 ^ 4-224 › 1 + 16 62 › 23 + 15 74 › 4 + 18­­ · 3 + 14 294 › 12 + 14 23 ‰ 13 4- 15 *8­­­5 + 13 158 › 16 + 19 9 › 10 + 17 96 › 2 + 15 64 › 10 + 17 45 › 12 + 15 26 › 16 + 12 64 › 17 + 17 16 › 64 + 15 170 ›43+16 190 › 30 + 14 Hazai UH 1­1* 6* Szolnok . . . + 216 › 6 + 16 Csongrád « , + 173 ›55 + 11 Szeged. . . , + 200 › 52 + IS Török-Becse , + 171 › 50 + 16 Titel ...«,+ 286 › 9 + 17 Hiamon­­ p «4s H Szatmár * • * 4. UraKinst Nagry-Majtény 4- 33 · 21 -1 17 Latorca « Munkács. . . + 12 ‡ 4+22 Andovo-Tapolyi Bártfa , . . . + 30 ‰ 10 + 14 Sztropkó. . . + 24 ‰ B + 18 Hoór. . . ; i - 122 ‰ 12 + 15 26 › 1­4- 18 46 › 16 + 17 Bodrog­­ Ladameo, • . + 116 › I + 16 Borettyd­­ B—Ujfalu .­i — Körözi Irtie N.-Várad — Fekete­ Tenke + ftkk­ Borosrend — Szettősi Békés + 9 Irni; Qyoma + Maros­i M . Branyicska. . *+ Arad . .­­ . » “ Makó. .. . • + temos­i Kis-Kastély , + Bige­s Kistetö i Temesvár 12 ‡ 4 + 20 + + 18 8 + 15 44 ‹ 22 + 16 78 ‹ 20 + 14 15 44 ‹ ‹ + 67 › 12 + 15 83 ‹ 4 + 15 50 ‹ 6 + 15 10 ‹ 52 + 15 N.­Becskerek + 122 ‡ 2 -1 16 Az országos levéltár oklevél-klaslik­tsa a belügyminisz® tóriumban nyitva délelőtt 9 órától délután 4 óráig. — t­örténelm­i Képcsarnok nyitva kedden, pénteken és va­­sárnap délelőtt 10 órától délután fél 2-ig. — Széchenyi Múzeum (Akadémia­ n. 2.) nyitva kedden, csütörtökön és szom­baton 10—12-ig.— Strttli György­ Múzeum nyitva kedden, csü­törtökön és szombaton délelőtt 10 órától délután 4 óráig. — Székesfővárosi Múzeum (Városliget, Stefánia-út,Gerbeaud mellett) nyitva vasárnap és pénteken délelőtt 9-től 1 óráig, kedden délután három órától 3 óráig. Belépés díjtalan. — A Kossu­th­-mauzoleimi nyitva d. e. 10 órától d. u. 6 óráig.— A Közlekedési Múzeum (Városliget) hétfőn, szerdán és pén­teken nyitva délelőtt 9 órától déli 12 óráig és délután 2 órától 9 óráig, vasárnap d. e. 9—12 óráig. Belépődíj nincs. A Közlekedési Múzeum alosztálya a királyi József­­műegyetemen (I. kerület, Műegyetem-rakpart), nyitva kedden, csütörtökön és szombaton d. e. 6—1 óráig. Belépődíj nincs. — Az Aquincumi Múzeum (Obuda) nyitva egész nap. A Vakokat Gyámolitó Országos Egyesület foglalkoz­tat­ó-intéze­te és IskolájaVII. Hungária-körút 16.,Thököly-u­­ sarkáp) megtekinthető mindennap d. e. 7—12-ig, d. u.*2— (Mg. A vakok megmentésére szánt adományok ugyanoda küldendők*... A m­agyar királyi keresk­edelmi múzeum szak­könyvtára és igazgatósága (V., Akadémia­ utca 8. sz*, IL* emelet). Hiva­talos óra* hétköznap délelőtt 9 órától délután 2 óráig, vasár­nap és ünnepnap délelőtt 9-től 12-ig. A múzeum szakkönyv­tára novembertől—márciusig este 6 és 8 óra közt is nyitva. — A kereskedelmi és Iparkamara közgazdasági könyv­tára nyitva hétfőn, szerdán és pénteken délután 5 órá­tól 8 óráig, a többi napokon délelőtt 9 órától 12 óráig. — Az Országos Paedagoógiai könyvtár és a vele kapcsolatos pedagógiai olvasóterem, továbbá az Országos Tanszérmúzeum VHI­,Szentkirályi­ utca Áz( Tanítók Háza) ünnepnapok kivéte­lével nyitva van és díjtalanul használható, illetőleg megtekint­­hető, vasárnap és csütörtökön délelőtt 9—12-ig és péntek kivé­telével minden délután 3—7 óráig* Az olvasóteremben közel 200 hazai és külföldi tanügyi (paedagógiai) lap áll az ér­deklődők rendelkezésére. Az Országos Tanszermúzeum csak nappal tekinthető meg, mert este világítás nincs* — Iparművészeti Múzeum könyvtára nyitva délelőtt 9 órától déli 12 óráig, és délután 6 órától este 8 óráig, — Ifi­gy­etem! könyvtár nyitva d. e. 9 órától d. n* 6 óráig. — Akadémiai könyvtár nyitva délután 8 órától este 7 óráig, — Fővárosi könyvtár nyitva délelőtt 9 órától 2 óráig* — A ra* kk­* központi statisztikai hivatal nyilvános könyvtára a közönség használatára (vasárnap és ünnepnap kivételével) nyitva délelőtt 9 órától délután 2 óráig.­­— Mentő-egyesület helyiségei megtekinthetők délelőtt 8 órá­tól délután 1 óráig a Sólyom- és Mark­ó-utca sarkán is* _ egye­sületi házban. — Állatkert, nyitva egész nap. Belépődíj 1 ko­rona, vasárnap és csütörtökön 60 fillér. Patkány-, egérirtó-bacilus fertőző betegséget pantis, mezei­ egér, herceg és ürgék között is és teljesen kipusztu­la. Más állatra avagy emberre ártalmatlan. Prospektust ingyen küld D ATI ki Bakteriológiai Laboratórium nn I­II. Bainess- Sottenbiller­ utca 30. o. * A m. kir. orsz. meteorológiai intézet távirati idő­jelentése 1912 szeptember 2-án reggel 7 órakor. Jelma­ayarázat: K­s= kelet, Ny =3 nyugat, D = dél, B rs észak. A szél ereje: O szélcsend, 1—2 = gyönge szél, 8 = mérsékelt szél, 4 = élénkülő szél, 5 =3 kellemetlen szél, 8 z is erős szél. 7 = vihar. 6—9 2= pusztító vihar. 10 = orkán. A légnyomási maximumok annyit­­veszítettek erejük­ből, hogy egész Európát kisebb-nagyobb depressziók borít­ják, csak nyugaton, meg keleten van aránylag magas lég­nyomás, így Európában ismét csapadékos lett az idő, esőt mindenfelől jelentenek. A hőmérséklet keleten keleset vál­tozott, egyebütt majd kivétel nélkül sülyedt s általában alacsony. Hazánkban tegnap változékony és hűvös idő ural­­k­odott. Eső az Északi-Felföldön, a keleti határon, meg a Délvidéken esett, nagyobb mennyiségben azonban csak az Északi-Felföldön, a­hol felhőszakadásszerű esők is voltak (20—40 mm., Zniaváralja 50 mm., Stubnyafürdő 60 mm.). A hőmérséklet északnyugat felől sülyedt és az ország nyugati felében 4—5 C. fokkal normális alá került, míg keleten csak kevéssel tért el tőle; a maximum 27 C. fok volt Orsován, a minimuma pedig 6. C. fok Árvaváralján. Jóslat: Hűvös idő várható, sokhelyütt esővel. Távirat prognózis: Hűvös, sokhelyütt csapadék* A helység neve •o a tcS Q-cfi -íd u o.Z 135 ■O mO a 5. ® •® d ® w *«s­­ • «! A felhőzet Az előző 24 óra lUBft-Ht kiBlrialii nr. ■ln. 2 21e — 24 167 17 105 21 18 41 13 IC4 ie 112 20 16 — _19n _ 17u 18 101 18 131 20 164 23 13 — _ __ 23 11 ny 21 12 20 12_ 22 101 23 14 24 10_ 22 10 10 149 6 12 10 23 145 26 157 23 141 21 12 19 146 26 149 7 157 1 17 IC 189 17 11 18 IC1 18 12 ve 16 ny 20 11 26 10_ 25 13— VI9 ny 20 13i 20 132 22 18 *1 27 16— 26 12— 26 13i 16 11— — — 19 16 22 14 19 25 132 lb 122 — — 13— — . .25 15 __ 27 16— 25 28 Akna-Szlatina Ungvár • • • • Késmárk • • • Losonc n­ći Rajecfürdő * , O-Gyalla • • • Budapest * * * Nagytagyo®* • Herény • • • • Keszthely* • • Pécs* • • • • • Zágráb * • • ■ Fiume* * • • • Nyíregyháza • Nagyvárad * • Turkeve* • • • Szeged * *• • Temesvár* • • Kolozsvár* * • Vajda-Hányad Nagy-Szeben Botfalu * * * Tátrafüred * Dobogókő* * Szatmár* * * Tárcái* * * • Eger * * •­­ Rozsnyó* * * Árvaváras­­a* Selmecbánya Malacka* * * Komárom* * • Magyar-Óvár - Sopron * * * • Tapolca* * * • Kaposvár * * • Csáktornya * • Cirkvenica * • Eszék * * * * • Debrecen * * • Kecskemét * • Orosháza * * • Arad * * * * • Zsombolya * • N.­Becskerek • Versco * * * • IbSU bárfiDJ M. • • Orsova * * * • M.-Vásárhely • Nagy-Enyed • Bécs* * * * * • Berlin* * * * * Biarritz * * * • Perpignon* * • Nizza • * * * • Pária 757.5 756.3 757.1 754.0 757.1 766.6 755.3 767.0 757.9 756.t 757.1 755.3 756.1 Í56.0 755.9 756.2 767.1 757.1 756.b 757.1 670.5 670.3 1684 757.9 7e2.5 760.C 756.2 768.6 753.9 75;.2 757.7 755.9 755,0 754.3 13.2 16.0 10.5 13.3 10. C 11.4 14.8 12.6 12.0 12.9 13.6 17.8 14.9 13.0 13.2 13.6 12.9 15.5 12.4 13.2 6.4 10.5 17.0 17.0 15.0 12.7 9.8 10.4 9.0 11.2 11.2 11.6 11.6 12.9 18.2 11.7 14.9 13.2 14.4 14.8 13.6 14.6 16.5 13. t 15.2 11.7 10. B 17.6 14.6 16.4 13.2 6.3 1G.5 15.6 18.0 16.6 19.3 D Ny K E EK ENy 1 E DK en7 E EK DNy 1 ENy DK DK DNy ENy en7 E EK DNy ENy 1 DK 2 E 2 DNy 1 EK 3 EK 3 ENy 1 D Ny ENy 2 ENy 2 EK 1 D K EK ENy DK Ny ENy KDK Ny EN 2 EK 3 Ny 2 DK 1 E­K 2 EK 2 ENy 0 borult borult esős esős esős esős borult félig borult félig borult borult borult borult borult borult borult borult borult borult borult borult esős ködös részb. borult borult borult esős esős esős borult borult félig borult borult borult borult borult 0803 ködös többny. bor. borult borult esős esős esős borult többny. bor. részb. borult borult esős esős borult borult részb. borult borult ködös borult részb. borult borult Stornoway * , Stokholm* * , SzK-Pétervár , Konstantináp, Firenze * * * , Róma • • • *­­ Nápoly * * * , 23 az egész világon, hogy a valódi Diana­­krém, Diana-szappan és Diana-púder fillérért kapható. Fölösleges tehát ez­után vazelint, glicerint, krémteleszt, tej­­krémes­ vásárolni és esténként ily érték­telen szerekkel kezeinket vagy arcunkat bekenni és tönkretenni. A Diana-krém ezután 50 fillérért eredeti porcellán­­tégelyekben kapható. És pedig: száraz­ Diana-krém, zsíros Diana-krém, glice­rines Diana-krém. Legjobb kézfehérítő, bőrápoló arckenőcs. A szeplő és patta­nás egyedüli ellenszere a Diana-krém és szappan. Mindenütt kapható. Egyedüli készítő: Erényi Béla Diana­ gyógyszertára, Buda­pest, Károly-körút 5. Postán legkevesebb 3 koronás megrendeléseket szállítunk.­ Csak fogadjon el. a206ia Minden nőnek felhívjuk figyelmét a Diana-púder használtára. Eredeti dobo­zokban 50 fillérért mindenütt kapható."

Next