Budapesti Hírlap, 1914. április (34. évfolyam, 78-102. szám)
1914-04-01 / 78. szám
Budapest, 1 . évfolyam, 78. szám. 1. Budapesti Hírlap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fik Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fi. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vasker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés:: József 05. Elárusítás: József 9*29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53.Könyvkiadó: József 9-2 9. Igazgató: József 9-38« Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Viszter felől. Irta Réz Mihály. Budapest, márc. 31. Az elmúlt század választójogi reformjai az egész angol közélet képét megváltoztatták. A politikai érettség, a nagy nemzeti öntudat, a kormányzati érzék klasszikus hazája teljesen átalakult. Ez nem a régi Anglia többé. Ez nem a régi angol nemzeti öntudat. Az angol szupremácia az uj elemek uralma alatt meginog s Ulszter fiai fegyverrel a kezükben kénytelenek azt saját kormányuk ellen védeni. A hadsereg fegyelme megbomlik ; a hagyományos kormányzati érzék sehol s az alkotmányos törvénytisztelet meginog. Ulszter felől komor vészkirek szállanak. Az angol faj csodás politikai higgadtsága veszve. Egész Nagy-Britannia lázban ég. Fegyver fegyverrel áll szemben. Az érvek ideje lejárt. Akár kitör a viszály, akár elsimul, ennek a krízisnek következményei beláthatatlanok. A törvény iránti tisztelet, a katonai fegyelem e meglazulásának minden tünete végzetes. Ez nem a régi Anglia többé — a reform-biltek óta az régen veszve van. És mégis, a törvény elleni eme lázadásban, a fegyelem eme megszegésében, a polgárháború küszöbén: ez az Anglia annyi másnál mégis mennyivel nagyobb. És mi, a távol keletnek kicsiny, viszálytól tépett nemzete, szomorúan nézzük. Hiszen igaz, anarkia az, ami ott fölütötte fejét, de a nemzeti szupremácia érdekében folyik a harc. Törvényessé nem teszi, végzetes következményeit nem hárítja el, hibáját nem mentheti. De ami megnyilatkozik benne, az mégis a tettre kész s alkudni nem tudó faji öntudat. Boldog Anglia. Nálunk is fölütötte fejét a féktelenség, hogy a nemzet törvényhozására rádiktálja a maga akaratát, de az anarcikus mozgalom a magyar szupremáciát aláásó radikális választói jog érdekében követte el összes bűneit. Oly elvért, melyet nemzetrontónak ismertek el ők maguk csak nemrég azelőtt. A magyar szupremácia ellen folyt — bár öntudatlanul — a küzdelem s szövetségesül hivattak a nemzetköziség hívei. A kik gúnnyal támadtak minden nemzeti ideált, akik a magyar szupremácia ellen küzdöttek mindenkoron, velük szövetkeztek a parlamenti anarkia e hivei. A faji öntudat föl nem lázadt a szövetség ellen s a nemzet életösztöne meg nem szólalt bennük ez elvek hirdetésekor. Azok, a kik ott most az angol szupremácia érdekében állottak szembe a törvényhozás akaratával, ezért az állásfoglalásért fegyverrel készek helytállani. A mi parlamenti anarkiánk hívei is fegyverrel küzdenek. Tintatartókat dobáltak, név szerinti szavazgattak, szitkokat szórtak, fütyültek s trombitáltak. Szilaj hősök voltak, mikor nyugodtan kellett tárgyalni s mikor az összeütközés megtörtént, higgadt államférfiak. Azelőtt mind egy-egy Kossuth Lajos, akkor mind csupa Deák Ferenc. Helyes a higgadt s komoly politika, helyes az erőszak ellen csak az érvekkel küzdeni. De akkor ne játszták volna a kétségbeesett forradalmárt, aki mindenre kész. A törvényhozók kötelessége, hogy törvényt hozzanak s nem az, hogy barrikádokat építsenek. De akkor beszéljenek becsületes őszinteséggel s hagyják el a nagy szavakat. Tintatartókból még soha sem csináltak barrikádokat, forradalmat névszerinti szavazással ki nem vivtak soha s a trombita csak gyermekjáték, ha nem fegyverre hivó riadó. - 0 ,■ . ! A gazdasági helyzet nehéz terhe alatt, midőn az élet prózája a nemzetre nyomasztó súllyal nehezül, a válságokban megérett nemzet megunhatta ezt aszinészkedést. Aki józan politikát akar csinálni, minek ígér romantikát? Aki higgadt törvényhozó akar lenni, ne legyen hősszínész. A szemfényvesztés ideje elmúlt. A frázisok kora lejárt* * Angliában igazi veszedelmek ellen, igazi forradalmárok tettekkel készek védeni az angol szupremáciát. Törvénytelenség ez, polgárháború, lázadás, de nem hipokrizis. Kicsinyes pártviszonyaink és villongásaink Iskola. — Egy csacska lány naplójából. — Irta Zsoldos László. Szeptember 23. Zárdás lélek vagyok, a mennyiben süldő koromban (tizenötödik tavaszomig) apácáknál nevelkedtem; mindaddig, amnig atyám a válságos gazdasági helyzetre való tekintetből az idén át nem íratott a kedves néniéktől a kereskedelmibe. Nagyszerű! „Az asszony ingatag“ (szép ária), s engemet lány létemre mégis átírattak, mint valami ingatlant. A helyzet különben eléggé megelégedésemre szolgál, csupán az hoz zavarba, hogy Csermely tanár úr (könyvvitel, szőke bajusz és kis oldalszakáll) egész órán keresztül folyton nekem magyaráz és én nem értek a magyarázatból semmit, különös tünet. A kedves testvéreknél mindig megértettem a hitoktató magyarázatát, pedig Ájkos tisztelendő úr is épp olyan nőtlen férfi volt, akárcsak Csermely tanár úr, és azonkívül nem is énnekem magyarázott. Igaza van Mahidnak, (leánygimnáziurtibeli barátnőm, rövid alj, hosszú orr), aki múltkor többek között azt a közmondást idézte nekem latinból, hogy „ha ketten csinálják ugyanazt, az már nem ugyanaz“, pláne, mint a jelen esetben, ha nem is teljesen ugyanazt csinálja a két illető. Összegezve a tényeket, itt a kereskedelmiben csekély harmadfél hét alatt elértem azt, amire ugyan ítéletnapig várhattam volna az apácáknál, hogy tudniillik belémszeretett a tanárom, pukkasztó irigységére osztálytársnőimnek, főként a sárgadinnye-gerezd szájú gazdag Stock Malvinnak, aki mindig majd elnyeli szilvaszemével Csermelyt, de az rá sem hederít. Szeptember 27. Az ige testtébőn. Csermely ma felelni hívott, s én természetesen nem tudtam szólni neki a könyvvitelről egy árva kukkot sem. Csak álltam ott mozdulatlanul előtte, s az osztály színe előtt, akár Lotliné, mikor már sóbálványnyá változott, mégis azzal az eltéréssel, hogy én nem néztem hátra. Minek, amikor biztos voltam benne, hogy vetélytársnőim közül úgysem súgna senki, sőt örülnének, ha belefuladnék a saját zsíromba (értsd: járatlanság a tananyagban, miivel egyébként zsírtalan szilfrd alakom van). A tanár úr türelmesen végighallgatta a makacs hallgatásomat, aztán, anélkül, hogy bármily osztályzatot is írt volna a jegyzőkönyvecskéjébe, szelíd ábrándozással csak ennyit mondott: : — Ha talán nem jól érzi magát, Margit kisasszony, akkor csücsüljön vissza szépen a helyére. — Amit én egy tanári eszményképnek illő fensőbb méltósággal iziben meg is tettem, útközben leplezetlen gyönyörűséggel hallva meg a második padban ülő sárgadinnye-gerezd mögül Stock Malvin kigyósziszegését. Óra után nem csekély lelki megnyugvással baktattam hazafelé az iskoláiból, s összeszíjazott könyveimet azzal a biztató gondolattal szorítottam a csipőmhöz, hogy így aránylag igazán keveset kell majd törődnöm a kettős könyvvitellel, amikor egyszerre csak ösztönszerűleg oldalt pillantok, s már abban a szemhunyomlásban ki más szegődik hozzám, mint Csermely. Udvariasan megemeli a kalapját, s miközben én meglepetten tekintek föl rája, (na igen, mert vagy másfél fejjel magasabb nálam), mosolyogva nyúl a csipőmhöz szorított összeszíjazott könyvcsomóért: — Úgy vettem észre, Margitka, hogy magának nehezére esik a könyvvitel, hát adja ide a könyveit, majd viszem egy kicsit én. . Ezért jeleztem naplóm elejéin, hogy az ige testté jön, mert Csermely csakugyan elvette tőlem a könyveket s majdnem hazáig cipelte, ahol is a sarkon barátságosan elbúcsúzott tőlem, s megigértette velem, hogy ha egyszer tudni fogom a tárgyából a leckét, akkor óra előtt megmondom neki, s igy majd könnyen jelesre felelhetek. Ilyen és hasonló ostobaságokról, valamint atyám üzleti ügyeiről beszélt velem az egész után, ahelyett, hogy fférfiasan kitárta volna előttem a szivét, úgy, ahogy van, s én bizonyára megtaláltam volna olthatatlan szomjára a bűvös balzsamot, amelyet séta közben úgyis minden egyes új mondatnál szívdobogva tartogattam készenlétiben a számára, hogy: — Ah, édes Csermely tanár úr, beszéljen a mamával! Úgy látszik azonban, a dolognak még élnie kell. Hosszú az iskolaév, — utóvégre még várhatok. Október 10. Osztályunk, legalább egyelőre, egy érdekes lánnyal lett szegényebb. Stock Malvin sárgaságba esett, s most ivókúrát használ. Sárgadinnye-gerezdszájú kortársnőm ugyanis múltkor utánalesett Csermelynek, s rajtakapta, mi- Mai számunk 32 oldal