Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)
1916-05-22 / 142. szám
Egyesület, az Országos Magyar Iskolaegyesület Almády Géza udvari tanácsossal, a székesfehérvári Vörösmarty Egyesület és Győr városa. A Budapestről érkező vendégeket Óvári Ferenc képviselő fogadta Almádi állomáson, majd Veszprémben a polgármester. Bár késő este volt már,hogy a vonat Veszprém állomására berobogott, a város lelkes közönsége még talpon volt, hullámzó tömegben lepte el az utcákat és vendégeit nem szűnő éljenzéssel fogadta, jeléül a szives vendéglátásnak. A díszülés. Délett 10 órára, amikorra a dísztítésnek megnyitását hirdették, zsúfolásig megtelt a veszprémi színház. Ezt megelőzően kora reggel ünnepi zenésmise volt. A színházban a hivatalból megjelenőkön és említetteken kívül ott láttuk a város és vármegye egész úri közönségét, kiváló és közismert családok tagjait, akik hálás lélekkel fogadtak minden szót, amely őket a magyarságért való munkára buzdította. A közgyűlést a bölcselő elmélyedésével és az ihletett lélek szárnyaló szavaival Hornig Károly báró bíboros püspök nyitotta meg a magyar kulturáról való előadáséval. A bíboros püspök a magyar kulturáról. Hornig Károly bíboros-püspök beszédében széles vonalakkal rajzolta meg mindazokat a bölcseleti irányokat, amelyek veszedelmes fegyvereik hegyét állandóan nekiszegezik a vallás erkölcsös fölfogás szivének és velük szemben igyekezett megállapítani, hogy mi a valódi kultúra értéke és értelme A kultura a latin colere igéből származik, amelynek legelső jelentése az anyaföldnek megművelése és ápolása. Ezt a fonalat tovább fűzve odáig jutunk, hogy lépésről-lépésre és mindig fölfelé haladva, azt mondhatjuk, a kultura időrendben legelső célja és eredménye a természet meghódítása és az emberi elmének, észnek és erőnek a fölötti uralma, ami azonban csak munka, szellemi és anyagi munka árán szerezhető meg. Az anyagi kultúra azonban csak egy lépcsőfok arra a magaslatra, mikor az ész már nemcsak azt keresi, ami kézzel fogható, hanem oda is fordul, ahol az elvont igazságot, az eszményi jót és szépet találja, a hol én, a tudás, az a tudomány honol, amelyet immár csak a maga kedvéért művel. Az ész, a lélek és a szív megnemesül és mint a valódi humanizmus napszámosa és főharcosa nemcsak testből, hanem lélekből alkotott ember a homo számára, e névre méltó erkölcsi létet megalapoz és fejleszt. Mert a helyesen fölfogott tudományból, az igazi tudásból származik az erkölcs fogalma, mely a családban és az ebből keletkezett államban az egyénnek, valamint az összeségnek létezhetését és fejlődését lehetővé teszi és biztosítja Ezeknek az elveknek a szolgálatát látja a közművelődési egyesület munkásságában, a melynek folytán a közgyűlést, szívesen üdvözli. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Rákosi Jenő beszéde: püspöknek, Apponyi Albert gr Albertnek, Ilosvay Lajos államti képviselőinek s mindazoknak egyesületeknek, ideértve a mint melyek azzal tisztelték meg a ki viselőiket ideküldték. Ezután az bájos mérsékletet, mely a Dun biboros-püspök nagyszabású beszéde után az egyesület elnöke, Rákosi Jenő emelkedett szólásra és köszönetét fejezte ki megjelenésükért és közreműködésükért Hornig Károly báró biborosainak, Berzeviczy tikárnak, a kormány a testületeknek és isztériumokat is, azgy ülést, hogy képelnök leirja azt a nántul geográfiáját, lopogranaját jellemzi, azután igy folytatta: Nem szertelen szabadsághősök, nem mindent eltaposó reakcionáriusok, de a Deák Ferencek alkotó szelleme, a Széchenyi Istvánok alkotó lelke származik innen, az ő gondolkozásuk mutatkozik leszármazottjaik nagyszerű, harmonikus munkára képes alkotásaiban, ezek adták ezt a pozitív munkára képes nemzedéket. (Élénk tetszés.) Én azt,szoktam mondani, igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a Dunántúl jeles embereinek, valamennyinek aki kiváltságos, nagy koponyája van. Hiszen itt a társadalomban, ha elvegyül az ember és ismeri őket egyenként, könnyen tapasztalhatja ezt. Csak az országos hírnévre vergődött embereket nevezhetem meg, akik a Dunántúlról kerültek ki és a Dunántúlról öblös bolthajtású koponyát hoztak magukkal a köztérre. Ilyen volt Deák Ferenc, a nagy homlokú Széchenyi István, ilyen volt Kerkapoly Károly, akinek öblös feje és óriás elmebeli tehetsége volt. Ilyen volt a régi pápai professzor, Tarezu. Bizonyosan vannak is, akik emlékeznek erre a derék kálvinista emberre. Ennek a professzornak felséges koponyája volt. Ilyen a Kozmák koponyája, Kozma Sándor kir. ügyészé, a ki HZ ügyészi intézményt alkotta. Ilyen volt a Vadnai 'Aildor iüívelletlen' koponyája. És egész sereg idevaló embert ismerünk, a kinek ilyen bolthajtásos koponyája van, ezek a dunántuli, ideális nagy koponyájú emberek és ezek közé tartozott, akiről még befejezésül néhány szót óhajtok mondani. Széll Kálmán, ennek az egyesületnek megteremtője, ennek az egyesületnek sokáig elnöke, haláláig pártfogója és díszelnöke Széll Kálmán is a dunántúli koponyák közé tartozott. A magyar nemzet két csodálatos dolgot hozott létre évezredes evolúciójában. Az, hiszem a legkülönösebb, legsajátságosabb és legtalálóbb dolog ez a két alkotás: létrehozta a magyar parasztot és a magyar táblabírót, a munkáskézben a parasztot, az elme munkájában a táblabírót. Mind a kettő alkalmas mindenre. A táblabíró klasszikus iskolázottsági alapon a legvilágosabb, leghumánusabb, legliberálisabb, mindent a legjobban megértő, legtoleránsabb egyéniség. A magyar táblabírónak az a tulajdonsága van — vagy volt, hiszen ma már kevés a táblabíró, ma már alig van, — csak cím, de a régi táblabírónak tulajdonsága volt, hogy mindenre alkalmas volt. Ha nem lennék újságíró, azzal dicsérném, hogy az a tulajdonság volt benne, amely az újságírókban van meg, mert az újságírók tulajdonsága az, hogy nem a maga számára hall, nem a maga számára lát, nem a maga számára beszél, hanem mindig mások számára néz, mások számára hall, mások számára lát és beszél, de nincs az a nehéz tudomány, amelyet 24 óra alatt magába fölvenni ne tudna és amelyről másokat nem tudna kioiktatni. Igaz, hogy 24 órán túl már el is felejtette. (Derültség) De ez a magyar újságírók tulajdonsága. Hát ilyen a táblabíró. A táblabíró mindenre való volt, ha valahol király kellett volna, azt hiszem királynak is lehetett volna vinni táblabírót és bizonyára megfelelt volna a trónon is. Már most Széll Kálmánnak ilyen táblabíró esze volt, oly széles, oly alapos, hogy az ember bámulattal nézett reá, ha egyszer meg tudott nyilatkozni. Mert az az egy hibája megvolt, hogy amikor kirándulásainkra elvittük, elkészítette beszédét és az mindig nagyon szép, bölcs, érdekes beszéd volt, de ha deputációval leptük meg és hirtelen kellett beszélnie, akkor elkezdett kalandozni, kezdett beszélni és járt-kelt, mint a vizsla, amely a csapást keresi és a mikor egy darabig szaladgált, erről meg arról beszélt, egyszerre nagyot vakkantott és megindult, meglelte a csapást, fogta a vadat és űzte oly precizitással, oly biztossággal, a metaforák és képek oly özönével, oly gazdagságának hogy el voltunk ámulva, el voltunk bájolva a tehetségétől. A legszélesebb körű tehetségek közé tartozott, akiket ismertem. Nem volt egyoldalú, de minden oldalú volt, mint az ipari táblabírók. Kormányon is volt. De nem hasonlítom a kormányoshoz, amint az államférfiakat szokás hasonlítani, hogy kormányozzák az állam hajóját és révbe viszik. Széll Kálmán nem volt közönséges kormányzó, inkább a révkalauzhoz hasonlítom, aki amikor a közönséges kormányzó sziklának viszi a hajót, megjelenik és a bajból kiviszi a hajót. Mint kormányférfiu inaugurálta a jog, igazság és törvény erejét. Hiszen Magyarországon annak idején, nem kívánom tagadni, hogy szükséges és hasznos, sőt nélkülözhetetlen oportunizmus hosszú korszaka volt, amikor minden nemesebb ideálnak hallgatnia kellett és csak félve beszélhettek vagy csak hallhatatlanul beszélhettek róla. És ekkor először szólaltatta meg kormányzata alatt a nemesebb ideálok aspirációit szellemét, ambícióját a nemzetnek. Ezek akkor jutottak szóhoz és attól kezdve fejlődött ki az a küzdelem, amely fájdalom, nem volt oly sikeres, mint óhajtottuk volna, de az ő érdeme volt, hogy a kísérletet megtehettük és ez a históriában meg van örökítve és nekünk okulásul rendelkezésünkre áll, hogy hivatkozhatunk rá. Széll Kálmán mint kormányzó, mint kormányférfi, más lapra tartozik, hozzánk Széll Kálmán mint a humanizmusnak, a jótékony emberbaráti intézmények létesítője, mint kultúrember tartozik, aki ezt az egyesületet vezette, aki a többi kultúregyesületre is kiterjesztene gondját, aki megalapította az Országos Közművelődési Tanácsot, amelyet szintén haláláig vezetett, úgyhogy lehet mondani, alig volt a letűnt nemzedékben nálánál munkásabb, tevékenyebb, a szép és nemzeti dolgok iránt érdeklődőbb ember, mint ő, aki egyszersmind tudott alkalmat találni, hogy hasznos munkát fejtsen ki ezeknek az intézményeknek körében. Igen lisztért Hölgyeim és Uraim! Amikor tegnap a vasútról kre bejöttünk a városba, nekem föltűnt, hogy az esthajnalcsillagot soha oly ragyogásban, oly fényben, oly pompában nem láttam, mint itt, Veszprém fölött, amint bejöttem. Nekem úgy rémlett, hogy nem esthajnalcsillag az, de egy transzcendentális szem, amely ránk néz és azt mondtam magamban: Széll Kálmán szeme az, az ragyog a város felett és kivánom, hogy ragyogjon tovább, Jöl sön el minket kellő energiával, férfias munkakedvvel és férfias munkaképességgel. (Élénk tetszés!) Ezt kivánom az egyesületnek és kérem a veszprémieket, erősítsék meg szivüket, elméjüket, hogy e vécső szavaim legalább bevonuljanak gondolatvilágukba és megtermékenyítsék elméjüket és szivüket. Ezzel megnyitom a közgyűlést. .(Hosszantartó lelkes éljenzés és taps!. Üdvönlések. Bclaásnoké. Ezután fölolvasták az üdvözlő táviratot, amelyet az egyesület nevében az elnök intézett ő felségéhez, majd az egyes minisztériumok és közhatóságok, valamint egyesületek képviselői üdvözölték a közgyűlést. Különösen nagy hatása volt Ilosvay Lajos államtitkár beszédének, mely kemény ítéletet tartalmazott ellenségeinkre, kik a háborút a kulturat területére is kiterjesztik. Beszélt: Hunkár Dénes főispán, Osztroluczky Miklós ny. főispán. Arkay Kálmán dr., Lőrinczy György. Gulyás Pál egyetemi tanár, hatásos és nagyszabású beszédet mondott Békefi Rémig zirci apát, nagy történelmi hátteret festve meg a magyar kultúra fejlődésének. Óvári Ferenc, igen hatásosan Almády Géza udvari tanácsos, Komjáthy László polgármester. Az egyesület 25 éves tevékenységét Fodor Oszkár dr. főtitkár vázolja érdekes és magvas előadásában, melyet a közgyűlés nagy tetszéssel fogadott. Elmondta, mitt tett az egyesület a filoxera elleni védelemben, a kivándorlás meggátlására, az egyke rendszere ellen, mit tett a Balatonért, az iskolákért és a kisdedóvókért és általában a közműveltség terjesztésének teendőkben oly gazdag területén. Szintén kegyelettel adózott Széll Kálmán emlékezetének, majd beszámolt a nagy sikerrel működő Gyermekszanatóriumról és a kiváló érdekekről, amelyek ezzel kapcsolatban Óváry Ferenc nevéhez fűződnek. (Élénk helyeslés.) Ezután tartotta meg Tzerzeptczy Albbert előadását a Dunántúl kulturai hagyományairól, amit holnap ismertetünk. Nagy lelkesedéssel fogadták el ezután Lőrinczy György indítványát, hogy a Bezerédj Viktor halálával megüresedett alelnöki állásra Óvári Ferenc dr. országgyűlési képviselőt válasszák meg. Apponyi előadása. Most Apponyi Albert gróf tartotta meg előadását ezen a címen: Szövetségeink rés nemzeti kultúránk. Nem tér ki a feladat elől, hogy napjaink legégetőbb és legidőszerűbb kérdésével foglalkozzék, a háborúval és annak nemzeti kultúránkra való vonatkozásaival. Körvonalazza azt, hogy mit ért a kultúra lényegén és meghatározza, hogy a nemzeti kultúra első föltétele, hogy a nemzet szellemében gyökerezzék, hogy a nemzet öntudatait hozza kifejezésre és amit idegenből átvesz, azt a magáévá átgyúrja. Ennek az elengedhetetlen föltételnek a világánál kutatnunk kell, hogy a nagy német nemzettel való állandó szövetséges viszony nem fenyeget-e veszedelemmel kultúránknak ezt a nemzeti karakterét. A kérdést így fölvetve csak azzal válaszolhatunk rá, hogy a veszedelem igenis megvan. Ám ez a veszedelem megvan minden emberi elhatározásban és megvan a nemzetnek minden elhatározásában is. Az Ausztriával való közjogi összeköttetésünk nyilván nagyobb veszedelmet rejt magában (Élénk helyeslés.), annál is inkább, mert Ausztria bizonyos köreiben megvan az akarat, hogy Magyarországot egy nagyobb közösségbe beolvasszák, míg a német birodalom részéről ilyen akaratról nem lehet szó. Szó lehet csupán a spontán befolyásról arról, hogy a túltengő német kultúra satnyává teheti a mienket. Ezeken a legbiztosabb eszköz a sokoldalúság. Nem tartja bajnak a német kultúrának azt az álláspontját, hogy mint primus inter pares gyakoroljon befolyást ránk, mert az összes nagy nemzetek kultúrái között a németekét tartja a leggazdagabbnak és legteljesebbnek. A mi közszellemünkben káros elem most fölfedezhető, az is inkább francia hatás, mint német. Hivatkozik arra, hogy a magyar hazának nem magyar ajkú polgárai között nincs egy olyan csoport sem, amely oly teljesen össze volna forrva a magyar hazafisággal, a magyar állam, az egységes magyar állam gondolatával, mint a magyarországi németség. Ennek az a magyarázata, hogy a németek nyugateurópaiak és nyugateurópai ösztönük mondatja velük, hogy a nyugateurópai civilizáció uralmának egyetlen képzelhető alakoja Európa e területén az egységes magyar állam. (Élénk helyeslés.) A szövetség azt jelenti, hogy vakon kell engednünk a szövetséges minden kívánságának, mindenki föntartja rendelkezési jogát, önállóságát, de igyekezik elhatározásának helyességéről a szövetségest fölvilágosítani. Ez pedig nem nehéz és e tekintetben a világháború tanulságai óriás segítséget nyújtanak nekünk. Német szövetségeseink gyakorlati észjárású és nyíltfejű emberek. Ebben a háborúban a megpróbáltatások legnehezebb napjaiban megismerték nemcsak a magyarság kiváló katonai tulajdonságait, de azt az erőt is, amelyet a magyar államnak, mint felbonthatatlan történeti és politikai közösségnek egysége e háborúba belevitt. Megértették, hogy Magyarország nemcsak azért képvisel nagy értéket, mert ivadékai harcedzett, harci fegyverhez BYOÁÍ'ÍSTI HÍHLAP [U2 S2.) 1916. tuáju 22.