Budapesti Hírlap, 1920. január (40. évfolyam, 1–27. szám)
1920-01-14 / 12. szám
n levő gyermeküdültetési akció. Meg vagyunk győződve, hogy az ország minden lakosa meleg köszönettel gondol azokra, akik éppen a legnagyobb elhagyatottság pillanatában jöttek ilyen meleg támogatással segítségünkre. A magyar Mité — A hát végén adják át a péke*szerződést. — Paks, jan. 13. (A M. T. 1. szikratávirolta.) A felhatalmazások igazolására kiküldött bizottság hétfőn Jules Cauihan elnöklésével a külügyminisztérium palotájában ülést tartott. Megvizsgálta a magyar békemegbizottak felhatalmazásait és azokat rendben találta. A magyar békeszerződés átnyújtásának időpontját a legfelsőbb tanács valószínűleg mai ülésén fogja megállapítani. Nem hiszik, hogy a békeszerződés átnyújtása e hét vége előtt megtörténnék, minthogy még több kisebb kérdés vár elintézésre. Az antantmegbízottak meghatalmazásait még nem adták át. Fázis. jan. 13. A magyar békemegbízottak meghatalmazásainak átvizsgálása kapcsán még ezt jelentik: A Cambon elnöklésével működő bizottság délelőtt átvizsgálta a magyar meghatalmazásokat, az antantképviselők meghatalmazásait azonban még nem adták át a magyar békedelegációnak. Ez valószínűleg csak mintegy három nap múlva történik meg. (M. T. 1.) Az ultrást tisztek gyilkosai. — Szamuely László a merénylő. — Budapest, jan. 13. A budapesti büntetőtörvényszék ma folytatta a tárgyalást az ukrán tisztek gyilkosainak bünpörében. Kihallgatták Szamuely Tibor legbizalmasabb emberét, Jablonszky Max terroristát, aki segítségére volt a főhóhérnak a szökésben. Alázatos híve volt a muszka kommunista Szamuely Lászlónak is, akiről a rendőrség újóbban megállapította, hogy a proletárdiktatúra bukása után Kelemen álnév alatt rej őrködött a fővárosban. Ezen a néven furakodott be egy kereskedő családjába, akinek leányát eljegyezte magának- Katonai nyomozók tartóztatták le, mielőtt még végrehajthatta volna az osztrákok védőszárnyai alá menekült magyar kommunisták által tervezett merényletet. Hevesi népbiztos már fölkészült volt az útra, hogy a merénylethez szükséges robbanószert a cinkostársainak átadia a Korvin-Klein Otót, a kommunisták eme szemafénykét, kiszabadítsa a Margitskopurt fogházi bél s magával vigye a kommunisták igéretföldjére, Ausztriába. Szamuely László letartóztatásával azonban dugába dőlt a kommunisták terve, Szamuely leghizalmasabb embere. A tárgyalást tíz órakor nyitotta meg Szenyi elnök, s Jablonszky Max vádlottat szólította az Ítélőtanács elé. Mivel Jablonszky csak oroszul tud, tolmácsról kellett gondoskodni, ami időbe került. Jablonszky elmondta, hogy mint orosz hadifogoly került Magyarországba, a kommunizmus alat beüllt a vörös hadseregbe, majd pedig Szamuely halálvonalán teljesített szolgálatot. A különböző helyeken elkövetett gyilkosságokban állítólag nem vett részt. Mindig a vonaton maradt, míg társai Szamuelyvel együtt elmentek munkájukra. Az ukrán tisztek meggyilkolásának idejében őrszolgálatot teljesített. Két óra felé tíz-tizenkét terroristát látott kijönni a szovjetházból. Lementek a Dunához, ahol két embert leveköztettek. Utánuk ment, mert kiváncsi volt, hogy mi fog történni.. Néhány lépésnyire állott a gyilkosság színhelyétől, de csak néhány pillanatig. Akkor megfordult és visszament őrhelyére. Rövid idő múlva egy Bozsinka nevű terrorista jött utána és megfenyegette, hogy ha beszélni mer, akkor őt is bedobják a Dunába. Másnap megkérdezte a terroristáktól, hogy miért dobták azt a két embert a vízbe, mire azt feletek, hogy Kun Béla parancsára. Az elnök: Maga részt vett Szamuely Tibor megszöktetésében. Ebből is látszik, hogy Szamuelynek egyik legbizalmasabb embere volt. A vádlott: Parancsra kellet mennem az autóval. Elmondja, hogy útközben egy kastélyba érkeztek, ahol Szamuelut egy nő várta, akiről csak anynyit tudott, hogy az Szamuely felesége. Innen azután tovább mentek, de útközben elromlott az automobil és sokáig kellett vannak. Savanyukuba érkezve, Szamuely otthagyta őket és elment. Többet azután nem is látta. Másnap reggel őt és néhány társát letartóztatták. Az utolsó vádlott Sefcsik Gregor, akit az a vád terhel, hogy az ukrán tisztek különvonatát kifosztott. A vádlott bevallotta, hogy a 300.000 koronából, melyet a vonaton találtak, ő is kapott néhány ezer koronát. Újabb följelentés Szamuely László ellen. Mielőtt a tanúkihallgatásra került volna a sor, Szilassy Pál dr. államügyész bejelenti, hogy Szamuely László ellen újabb följelentés érkezett. A följelentést, melyet az államügyész átadott a bíróságnak, Horváth Xavér Ferenc alhadnagy, felsőpéterfai lakos küldötte. — Hazautaztam Devecserbe. Így szól a följelentés, amikor ott kitört az ellenforradalom. Ugyanakkor egy terrorkülönítmény jött Devecserbe, hogy letörjék az ellenforradalmat. Ez a különítmény fegyveres vöröskatonákkal behatolt sógorom, Anauszt Zsigmond dr. villájába és azt teljesen kifosztotta. Én a villa felügyeleivel voltam megbízva, tehát panaszt tettem a vörösök parancsnokságánál. Ott Szamuely László fogadott és dühösen rám kiabált: Kutya burzsuj, hogy mersz a vörösek ellen vádaskodni! Ezután letartóztattak és a főszolgabiróság fogdájába csuktak. Ott gyötrtek hosszú időn át. Emlékszem, hogy Szamuely László akkor három embert akasztatott. Amikor Krasovszki Janitót akasztották, elővezettek engem is a fogdából, hogy nézzem végig a kivégzést. Könyörögtem a vöröseknek, mire Szamuely összepofoztatott és megveretett. Kérem emiatt az eljárást megindítani és Szamuely Lászlót szigorúan megbüntetni. Szamuely László kijelenti, hogy a panasz neig nem felel meg a valóságnak. A tanúk, Gáspár József vasesztergályost, akit Sopronban 15 évi fegyházra ítéltek, mint tanút hallgatták ki. Ő is Szamuely Tibor halálvonatán teljesített szolgálatot Jablonszkyval és társaival. Kijelenti, hogy nem látott soha akasztani. Hoffmann Elemér hajóstiszt a két ukrán tiszt meggyilkolása alkalmával a Dunaparton állott őr is szemtanúja volt a borzalmas esetnek. Jablonszkyt, Szabót, Pergováczot, Szamuely Lászlót és Kohn Kerekes Árpádot látta a gyilkosság színhelyén. Schmittauer Károly hajóstiszt szintén szemtanúja volt a gyilkosságnak, de nem ismer föl senkit a tettesek közül-Dékán István kolozsvári születésű soffőrt hallgatják ki ezután, mint tanul. Ő vezette azt az autót, amelyen Szamuely megszökött. Elmondja a szökés részleteit és azt állítja, hogy Savanyukuton Szamuely Jablonszkynak és Holtzmannak 5—5 ezer korona kékpénzt adott. Scheffcsuk Grigor terrorista nem érzi magát bűnösnek- Loki Mórtól tudta meg, hogy az ukrán tiszteket megölték. Ezután a tanúkihallgatásokra kerül a sor. Charitán Sándor dr.e mondja, hogy az egyik ukránt ismerte. Teljesen műveletlen ember volt, úgy tudja, hogy nem is volt tiszt. Bevezetik azután Gáspár Józsefet, akit a soproni törvényszék már tizenöt ősi fegyházra ítélt. Gáspár állandóan Szamuely vonatán teljesített szolgálatot. Gáspár semmire sem akar emlékezni. Hoffmann Elemér hajós tiszt előadja, hogy mintegy tíz lépésről végignézte a borzalmas gyilkosságot. A tiszteket teljesen mezítelenre levetkőztették, hallott kiálásokat, hogy ,,Ki kell szúrni a szemüket!** ,,Követ kell kötni a nyakukba!** Az egyik terrorista ■?! is futott kőért. Ezalatt a kisebb ukránnak kiszúrták a szemét és késüket belevágták a hátába. Utána a másikkal is hasonló módon végeztek. Ezutn mind a ketőt bedobták a Dunába. Emlékszik, hogy a gyilkosok egyike Kohn-Kerekes Árpád volt. A letartóztatásban lévő Dékány Istvánt hallgatja ki ezután a bíróság. Dékány rész vet Szamuely Tibor megszöktetésében. Ő volt Szamuely Tibor soffőrje. Elmondja, hogy Savanyukutig ő vezette az autót, Savanyukuton Szamuely kétezer korona kékpénz adott neki és visszaküldte. Mikor az autóval visszafordult, csendőrök letartóztatták. Másnap a csendőrökkel Sopronba igyekeztek, amikor lövés dördült el. Megáldották a gépkocsi , a csendőrök leszálltak és néhány perc múlva, amikor visszatértek, közölék vele, hogy Szamuely Tibor főbelőtte magát. Ezután visszafordulak, de az országúton vörös katonák megtámadták az autót, a csendőröket lefegyverezték, letartóztatták őket és három óra hosszat vártak fogva. Az elnök a tárgyalás folytatását holnapra tűzte ki. Budapesti Hírlap (12. 82.) 2020 január 14. rurfenst, aranyat] ezüstöt __( legdrágábban vesztett réget* legolcsóbban ad V., Nádor-utca 3. sz. I Legkedvezőbben estről Fiók: IV., Türr István-1051$ utca 9. sz. félemelet. I NAPIMBER. tsnyádi. V Lázba jutott az Lázban, önmagammal meghasonlottan, mindlsi- az elmúlt éveket átaludtam volna, látom: ott van egy pár magyar Párisban, Neuillyben . . . Tekintetek, sóhajok milliói fordulnak feléjük ... Halotti csend . . . Miért oly fényesek a figyelő szemek? . . . Miért ül minden homlokon oly rettentő fájdalom? . . . Asszonyok, Emberek, Te sorsüldözött fajom! Miért sírtok? Miért tűnt el minden arcról a gondtalanság? . . . Iiát mégis szeretitek? No lám! Sokat vétkeztetek el,ene, amíg szép volt, nagy volt! De ő most megbocsájt nektek! Csak boruljatok oda, elejbe, te is, a ki megtagadtad, te is, a ki eltékozoltad! Gyertek oda mind Édesanyánk betegágyához! És ő felétek nyújtja majd erőtlen, szép, csontos anyai kezét, hogy még egyszer fiainak homlokára tegye . . . Magyarok! Nagyon beteg az Édesanyánk! Figyeljetek a harangra! Szálljon magába mindenki! Te is, aki sokat vétkeztél ellene, te is, aki elfásultan nézted vergődését, te is, kinek okos szavára senki sem hallgatott, a ki megtagadtad, a ki elárultad, s ti sokan mind, mind, a kik meghaltatok érte! ő nevelt fel bennünket, ontotta kincseit! Mezőin a nap a legszebb búzát fakasztotta . . . Rétjeiről az illat madárdalt varázsolt elő . . . Az ő nyelve volt a mi első Ragyogásunk . . . Tisztes Matróna, ki rokonok nélkül, ezer esztendőn át a világ népeinek becsülését bírta... Fehérhaju, mocsoktalan Múlt, ki hősöket adott és áldozott föl, hogy a kelet hömpölygő iszapja testén keresztül ne menjen oda, ahol most a koporsót ácsolják számára! . . . S amikor az öldöklést fölváltotta az értelem harca, fiakat adott, ki, csillogó fényt árasztottak az egész világra . . . Szegény Anyám! Most, hogy lázasan, betegen, megalázottan hever áldott tested, imára kulcsolt kézzel hadd boruljak lábaid elé, hogy fiaid, kik elmentek Parisba . . . Neuillybe, az ihlet varázsát állítsák a tagadással szembe, az Isten akaratát az emberekével szemben, ezer esztendőt egy kártyavárral szemben! Milliók fohásza, kényei legyenek velök! Csend! Haldoklik egy szent, a kinek örökké kell élnie. Kell! Pusztaberki. / — ('Adakozás.') A mai napon a következő adományok érkeztek hozzánk: Erdélyi menekültek részreHalász Ottó Budapest 1055,50 korona. Nemzeti hadsereg részére: Halász Ottó Budapest 892 korona. ,4 szibériai hadifoglyok hazahozatalára. A Nemzetközi Kiviteli és Behozatali Részvénytársaság tiszviselőkara. Ungár Róza gyüjtése. 1000 korona. J . (Horthy és az Ébredő Magyarok.) Az Ébredő Magyarok Egyesületének küldöttségei fogate fr..naa Horthy Miklós fővezér. A küldöttség tagjai voltak: Horváth Géza dr. udvari tanácsos, a Nemzeti Múzeum igazgatója. Kiss Ernő nagykereskedő, Keresztszeghy Andor mérnök, Herkélyi Tibor dr. belügyminiszteri fogalmazó, az egyesült ügyvezető igazgatója és Bárdossy Ernő dr.. az egyesület főtkárja. A küldöttség vezetje, Horváth Géza. dr.. meleg szavakkal üdvözölte a fővezért, majd ismertette az egyesület törénetét, kezdve a gyászos emlékű köztársasági korszaktól, a proletárdiktatúrán és román megszálláson keresztül egész a mai napig. Rámutatott továbbá arra, hogy azok az okok, amelyek a román megszállás alatt bénítólag hatottak az egyesület működésére a destruktív elemek aknamunkája folytán, ma is fennállanak és míg a megszülés alatt a megfizetett oláhságot uszította rá az egyesületre, ma a szabadkőművesség exponenseit próbálja ráületni az egyesület nyakára. E kísérletet azonban, mint a múltban, meghiúsította az egyesület vezetőségének ébersége, úgy a jelenben is megteszi. Annak a szeretetnek és hódolatak jeléül, a melyet az egyesület nemzeti hadsereg és fővezére iránt érez, díszoklevelet nyújtott át a küldöttség, melynek szövege a következő: A balsorstól annyiszor meglépett, a vlágháborúban hősiesen elbukott, a nem tőle származó két idegen forradalomban letört magyar nemzet legyőzhetetlen szellemének hű megtestesítője, az ..Ébredő Magyarok Egyesülete** a keresztény magyar faj he- igemóniájának visszaállítása az elveszett és lerombolt hazának visszaszerzése és felépítése iránt való