Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-19 / 222. szám

e­ lyekre, az egyetemeken katedrákra, a társada­lomban (­hatalom nélkül) tekintélyre és köz­elismerésre: várjon a proletárdiktatúra fizikai ás erkölcsi rombolá­sai után a keresztény kurzus vezérlapja azt tartja hivatásának, hogy ma, a szerencsétlenségek napjaiban a megmaradt te­kintélyeket kezdje ki és rombolja le­. Ez bizony, keresztény atyám fiai, csak azoknak a gyászos mestersége, a­kik nem az igazságot szolgálják, hanem csak­ önönmagukat. Ez voltaképpen a rágalomnak az a módszere, ■a mely voltaképpen védekezik önmaga és lelki­­ismerete ellen, a­mikor támadni látszik. Persze, most még Rákosi Jenőről is kel­lene írnom. De minek? Milotay úr lapja szerint én készítettem elő nemzeti politikámmal a nem­zet mai pusztulását Ez természetesen nem egy napra való munka volt. Abból az időből, mialatt ezt a pokoli gazságot végeztem, Milotay úr nem tudom, öt vagy tiz évig — cinkostársam volt, mert itt dolgozott velem s ette a kenyeremet Hát jó. Az ő felfogása szerint én készítet­tem elő. Az én meggyőződésem szerint ezen az utón ő fogja befejezi­­ / A nemzetigyű­lés ülése. — Az elnök nyilatko­­z­ta. —­1/3 az egyetemi vita. — Kérvények és interpellációk. — -’.T­V* fr­­­nokot melegen üdvözölték, megtapsolták és megél-­­ jenezték. Az ülés végén kérvényeket tárgyaltak és inter­pellációkat terjesztettek elő. Részletes tudósításunk a következő: A maMNés. Rakovszky Istványt*lnök bemutatja a minisz­terelnök átiratát, a ingben jelenti, hogy átvette a­­relnökség v­ézetését. A N. Presse koholmánya. Rakovpetty István elnök spontán kíván nyi­la­tkozi­ni n-égy bécsi lap koholmányáról mely­­et személyében is érinti. A Neue Freue Presse szep­tember 16-iki számában azt mondja, hogy Ra­­kovszky István, a magyar nemzetgyűlés elnöke, tizenhárom képviselőtársával látogatást akar tenni Belgrádban a­ szerb skupstinánál. A szerb poli­tikai körök ezt a látogatást szívesen fogadták volna, sőt a cikk szerint nyilatkozott a szerb skupstina el­nöke is és azt mondotta, hogy Magyarországinak a kis kántánt felé való ez a közeledése érthető előttünk. A cikk további részében, folytatta az elnök, olyan állítások vannak, mintha én másodszor is kérdéssel fordultam volna Belg­rád­hoz a látogatás időpontjának meghatározása végett s mint hogyha akkor onnan az a válasz érekezett volna, hogy a­ látogatás­ csak bizonyos előfeltételek mellett tör­ténhetik meg. Mindezekkel szemben kijelentem, hogy ez a közlemény elejétől végig valótlan koholmány. (Él­jenzés.) Valótlan, hogy én ama kívánságomnak ad­tam volna kifejezést, hogy tizenhárom képviselő­­társammal meg akarjuk látogatni a jugoszláv nem­zetgyűlést. Valótlan az, hogy e kívánság közvetíté­sére a jugoszláv kormány budapesti képviselőjénél bármi néven nevezendő lépés létetett volna. (He­lyeslés.) Valótlan az, hogy a jugoszláv kormány ve­lem szemben arra az álláspontra helyezkedett volna, hogy a magyar nemzetgyűlésnek a jugoszláv nem­zetgyűlésnél való látogatása az utóbbinak bel­ügye és hogy én ehhez­­forduljak kívánságommal. Nem igaz, hogy ezután részemről egy második lépés tör­tént volna. Nem igaz, hogy arra bármiyen tartalmú válasz is érkezett volna hozzám. Kijelentem, hogy sem közvetlenül, sem közvetve lépést sehol nem tettem és ilyenre senkit sem hatalmaztam fel. Ha a jugoszláv nemzetgyűlés elnöke ilyen nem igaz kijelentéseket tesz, csak azt tehetem fel róla, hogy célzatosan félrevezettetett. Ezt kötelességemnek tar­tottam kijelenteni a nemzetgyűlés színe előtt, azért, hogy a külföld is szerezzen róla tudomást, hogy milyen eszközökkel akarnak külföldön ártani Ma­gyarország tekintélyének. (Gazemberek!) Bármilyen nagy szerencsétlenségben vagyunk is, Magyarország nemzetgyűlése m­ég nem jutott el odáig, hogy ko­pogtatnia kelljen bármilyen idegen ország nemzet­­gyűlésénél! (Percekig tartózzajos éljenzés és taps. Felkiáltások: Hazaá nyá­ron ablakait bedobálták. Ufgán Gákír mentelmi jogának megsértését je­lenti be.Ha tegnap este egynegyed tizenegy órakor ökölnyi kövekkel bedobták ablakait. Kétségtelen, hogy ez összefüggésben van az ő tegnapi beszédé­vel. Ám kéri a keresztény szeretetnek eme harcosait, (Közbekiáltás: Honnal tudja, hogy kik voltak?), hogy kisebb­ kövekkel dobálódzanak, kárt így is ele­get lehet okozni, de a nagy kövekkel családjának, apró gyermekeinek testi épségét is veszélyeztetik. Az ökölnyi köveket leteszi a Ház asztalára. (Helyes­lés: Közbekiáss: A korona megmosni f­og Svájca bánt). • C Sszerény Bernolák. Sztrényi Jósesef személyes kérdésben reflektál Bernolál Ostegadf ki támadására. Sem Apponyi, sem Ugrón, sem­­ 1919. augusztus óta nem vezették a Stefánia gyermekvédő-egyesületet, hanem Taufer egyetemi tanár, elnökhelyettes, a­ki vizsgálatot in­dított az alkalmazottak ellen kommunista vádak­ miatt. Az igazoló bizottság egyetlen terheltre sem tudott kommunista ténykedést rábizonyítani, de igenis többeket el kellett bocsátani, vagy egyéb mó­don megbüntetni engedetlenség, tűrhetetlen magavi­selet stb. miatt. A Bánóczy igazgatóról mondottak is tévesek. Bánóczy Apponyi utasítására maradt meg igazgatói állásában mindaddig, míg a Munkáspénz-­­tárnál ellene indított vizsgálatot be nem fejezik. A­mi a női védőszemélyzetet illeti, a 79 alkal­mazott közt van nem kívánatos elem is, de ezek el­ lesznek bocsátva. Kéri fölvilágosításának tudomá­sulvételét. Bernolák Nándor nem akarta megtámadni sem Appolnyit, sem Szterényit, csak konstatálta, hogy az egyesület élén mint igazgató, még ma is egy kom­munista áll. Bánóczy kommunista szolgálatokat tel­­­jesített, egy ilyen embert minden vizsgálat nélkül haladéktalanul el kell távolítani vezető pozíciójából. Szörényinek meg fogja nevezni azt a mai alkalma­zottat is, a­ki valutaspekifiációval f fogl­alkozik. Az egyetemjr-javaslat. Következik 01 angflusz klauzusz­ró\ szóló jav­­­aslat tárgyaltál Giessmein\Sár­dor: Főiskoláink a múlt évben­ sok izgalom színhelyei voltak. Ezen a bajon akar a javaslat segíteni. De sem ezen a szociális ba­jon, sem a kenyérkérdésen, sem a zsidók elha­talmaso­­dásán a­ numerusz klauzusz nem segít. Ereky azt panaszolta a minap, hogy a zsidók közt nincs ku­bikus, ő meg azt konstatálja, hogy a magyar nép közt nincs handlé. Neki számos szükségletet handlé szerzi be és meg van vele elégedve. (Derültség.) A kérdés lényege, hogy a magyar intelligencia,­ a nép, fiaiból egészítődjön ki. Hóhér István kultuszminisz­ter: Ez a javaslat célja. Giesswein Sándor: De nem biztosí­tja­ a célt intézményesen. Pedig itt kell meg­fogni a kérdést. A zsidó nem tehetségesebb, mint a magyar, csak több alkalma van tanulásra. Nem oditozus, kivételes törvényt kell hozni, hanem az al­kalmakat kell megteremteni a magyar nemzet gyer­mekei számára. A zsidók szidásával csak megerősít­jük a zsidók uralmát. Ne alkossunk olyan törvé­nyeket, melyek alkalomadtán ellenünk fordíthatók. Az egyetemnek felül kell állni minden kurzuson, az egyetem kapuit ki kell zárni és nem bezárni. Az egyetem autonómiájából nem szabad engedni, mert különben a kormány, az állam szolgája lesz és nem a tudományé. Haller István kultuszminiszter: Pik­­ler nem az autonómia sérelmével került oda. Giess­wein Sándor a szabadság nevében tiltakozik a ja­vaslat ellen. (A demokraták helyeselnek.) Milotay István: Az eddigi vita egyik érdemé­nek tudja be, hogy fölvetette a liberalizmusnak, éa­­Rakovszky István elnök mindjárt az ülés ele­­energikusan megcáfolta egy bécsi lap koholmá­nyát egri, állítólag Belgádban tervezett politikai ki­rándulásról. A hamis hír úgy volt megkomponálva, hogy mennél megalázottabban tüntesse föl a magyar nemzetgyűlést. Az elnök a valótlan állításokat pont­­ról-pontra megbélyegezte és a nemzetgyűlés egy­hangú tüntetése mellett jelentette ki, hogy „Magyar­­ország nemzetgyűlése még nem jutott el odáig, hogy kopogtatnia kelljen bármilyen idegen ország nemzet­gyűlésénél." Mielőtt rátértek volna a numerus­ klauzusz folytatólagos tárgyalására, Ugron Gábor bejelentette mentelmi jogának megsértését. Tegnapi liberális be­szédéért éjjel bedobálták az ablakai­. Szterényi Jó­zsef báró és Bernolák Nándor a Stefánia csecsemő­­védőintézet ügyeit vitatták meg. Az egyetemi vitának ma két szónoka volt. is Giesswein Sándor jóízű előadását és eredeti kilengé­seit szívesen hallgatták, noha a javaslat ellen be­szélt. Milotay István a javaslat mellett foglalt állást. •Fejtegetéseinek komolysága mindvégig lekötötte a Ház figyelmét. A zsidók elhatalmasodásának folya­maitól tüntette föl, összefüggésben a magyar közép­osztály politikai és gazdasági hatalmának lehanyat­lásával. A segítséget, mondotta, nem a törvényhozás mindenhatóságától kell remélnünk, hanem a keresz­tény társadalom céltudatos szervezkedésétől. A szó­szórja pompás anekdotáit, mint azelőtt és áldot­ták "az 5 szavai, mert a merre csak felh­angza­­nak, harsogó kacaj kél titánok. Különben pedig a város tele van szomorú, vagy legalább is egy­kedvű emberekkel, a­kiket nem érdekel semmi, a­kik még a kirakat előtt se mernek megáltani, mert attól félnek, hogy az üvegben önmagukat pillantják meg. Ez pedig kellemetlen látvány. A hold is csak akkor bámulja magát a víz tükré­ben, ha megtelt. Ha fogyatkozik, akkor okosan felhők mögé rejti hiányos bájait. Ezt a bölcses­séget mi is megtanulhatjuk ettől a sápadt pofájú éjjeli kalandortól. No, de nagyon messzire találtunk rúgtatni tárgyunktól, hiszen egészen másról akarunk be­szélni. Hát, hogy erre rátérjek, azon kezdem, hogy azokban a boldog időkben a hajdú róna­­ságnak egy pompás darabját­­képviseltem az Országházában. Valahányszor a kerületembe utaz­tam­, mindig este indultam el Budapestről és éjfél után két órakor érkeztem meg Debre­cenbe. A vonatom csak­ hat órakor indult to­vább a kerületem felé. Mit csináljak ezzel az üres négy órával? Bemenni egy városi fogadóba, ott szobát venni és lefeküdni, ez legalább egy óra. Öt órakor újra föl f­el kelni, felöltözni és az állomásra kocsizni, hogy hat órára pontosan ott legyünk. Marad tehát aludni való két óra. Ennyiért pedig lefeküdni nem érdemes. A­míg Benedek János barátom Debrecenben lakott, ez a dolog nem aggasztott és nem okozott gondot. Ő mindig egy teljes kompánia élén várt rám egyikében bizalmas kocsmáinknak és én pod­­gyászomat az állomáson hagyva, tíz perc múlva m­­ár egy baráti társaság kellő közepén folytat­tam Budapesten megkezdett vacsorámat. Ter­mészetes, hogy ilyen körülmények közt hatig hamar elmúlt az idő. De János hűtelen lett Cso­konai városához, más pedig nem vállalkozott arra, hogy a kedvemért egy kompániát együtt tartson. Nem is ért hozzá mindenki úgy, mint Benedek, a­kinek bizony fényes karrierjét lát­hattátok volna, ha egész fiatalságát nem ilyen baráti szívességeknek megtevésére pazarolta volna . 4 . No, ne ijedj meg, János, nem rólad lesz szó, és nem prédikálok tovább. Hosszú tűnődés után végre találtam egy megoldást. A debreceni vasúti állomás környé­kén volt egy egész csomó apró fogadó, jóhirű, rosszihírű egyaránt, a­melyekben éjjel-nappal tehetett kiadó­szobát kapni. Nos, a podgyászo­­mat az állomáson hagyom, három perc alatt egy ilyen fogadóban vagyok és tíz perc múlva, ha úgy tetszik, alszom. És adhatom nyugodtan fél­hatig, mert pár perc alatt megint csak az állo­máson lehetek. Három és fél­ órai alvásért már érdemes lefeküdni. Idáig érvén, éppen hozzá akartam fogni, hogy végre fölvegyem­ elbeszélésem x x x fona­lát . . . szent Isten, ember, hiszen te nem tu­dod, mit beszélsz ... Hát nem félsz x x x hogy Héjjas rögtön megjelenik és ezt a vörös fonalat a nyakad körül csavarja? Bocsánat, ez csak a szokás hatalma. Igenis, sietek fölvenni elbeszé­lésem fehér fonalát* Azám, csakhogy megcsendül a telefon és megszólal a szerkesztő:­­— Kész a tárca? —. Csak a bevezetése. —. Ugyan kérem, hiszen most már regé­­­nyekhez sem írnak bevezetést. Csak tegye szé­pen félre a bevezetést és írja meg a befejezést. Csak éppen annyi papírunk van, hogy a befeje­zést kiadhatjuk. — Tudja mit, szerkesztő úr? Én a mai tár­cámban nem vezetem be a befejezést, hanem be­fejezem a bevezetést és kész a tárca. — Ezt nem értem. —• Én sem, de ez nem­ a mi dolgunk, az olvasó majd megérti. Istenem, ha Vörösmartyra így rátelefonál-­ tak volna, mikor a Zalán futását írta, sose ké­szült volna el a tizenkét énekkel. Szerencse, hogy akkor telefon nem volt, ellenben papiros volt, így hát most nem beszélhetem el, hogy milyen kal­andon mentem át egy iyen debreceni éjsza­kán. De a történetből kiveszek egy epizódot, mely a Förster-féle adomagyárnak egyik legki­válóbb terméke. Akasztani vittek egy gonosztevőt, mint a régi világban szokás volt, gyalog és messze a­ városon kívül Forró kánikulai idő volt, égetően tűztek le a nap sugarai. Mindenki lihegett, pihe­­gett a roppant hőségtől. De legjobban el volt keseredve a halálraítélt, a­ki zubbonyát és ingét kigombolva, folyton törölgette verejtékező arcát. Egyre emlegette, hogy minő embertelenség ilyen, forró időben akasztani és kínozni, fárasztani aj szegény embert Végre a cigány hóhér ráförmedt:­ — Még maga beszél, maga panaszkodik?; Hiszen maga ott marad, nekem meg még vissza is kell jönnöm. T­ . Budapesti Hírlap (22!?. sz.) 1920 szeptember 19.

Next