Budapesti Hírlap, 1921. június(41. évfolyam, 117–141. szám)
1921-06-11 / 126. szám
S Virter László: Azért nem, mert ott tisztességes íkeresztény ügyvédnek nincsen szava. Rassay Károly: Hiszen a kamara elnöke is íkeresztény. Vitter László: Ez az elnök azonban nemrég megnyitó beszédében azt mondotta, hogy most Százezeren vannak olyan emberek, akik jogsegélyben nem részesülnek. Rassay Károly: Halljuk azt a beszédet! Vitter László erre kijelenti, hogy a beszéd nincs nála. Bérig Gyula közbeszól: Pap József a harmincéves múltra tekinthet vissza s megérdemli a közbecsülést, amely körülveszi. Vitter László: Kormánybiztost követel, aki véget vetne a kamara destruktív munkájának. (Zajos ellenmondás: Hallatlan! Hallatlan! Ezt egy ügyvéd mondja!) Követeli továbbá a numerus klauzuszt az ügyvédségre is, mert csak ezen az úton lehet helyreállítani a magyar ügyvédség régi tekintélyét. Itt, közbevetőleg fölemelkedett Vass József kultuszminiszter és beterjesztette a kötelező iskolai látogatás szigorításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek sürgős tárgyalását kérte. A vitában fölszólalt azután Rupert Rezső, aki tiltakozott az ügyvédségnek olyan beállítása ellen, mint a Vitter Lászlóé volt. A magyar ügyvédek soraiban küzdöttek egykor olyan férfiak, mint Kossuth Lajos és Deák Ferenc, mindig a szabadságot, a jogrendet, a jogegyenlőséget védelmezték s ez a tradíció ma sem szűnt meg. (Helyeslés balról.) Ami azt a vádat illeti, hogy az ügyvédek védték, a kommunistákat, erre nézve kiemeli, hogy nemcsak zsidó, hanem a keresztény ügyvédek is vállalták a kommunisták védelmét. Vitter László: Nem mind. Rupert dr.: Nem, én sem vállaltam. Bródy Ernő dr.: Én sem vállaltam. Karafiáth Jenő: De Bécsből kaptak pénzt a védelemért (Zaj.) Rupert Rezső azután fölpanaszolta, a közállapotok bajait. Itt hónapokon keresztül nem volt jogrend, az atrocitások uralkodtak. A kormányban, még Hegedűs Lórántot sem véve ki, aki a kormány nagy embere, nincsen senki, aki szuverénül intézkedhetne. Kár, hogy Hegedűs csak a pénzüggyel törődik és a többivel nem. A belügyminiszter nagyon sok fontosságot tulajdonít magának. A vármegyékkel vesződnek, a romantikus közjoggal foglalkoznak, pedig az alkotmány védelem és szabadságvéde,lem a független bíróságra hárult át. A vármegyék pedig hivatalokká degradálódtak. A vármegyék sohasem voltak az alkotmány komoly védői, s meg kel magyarázni, hogy ma már nem a vármegyék a nemzet fentartó bástyái, hanem a független bíróság. A magyar bíróságra hárul az alkotmány védelme és a szabadságjogok oltalma. Támogassa a miniszter a bírákat, az ország első karát. A magyar bíró megmutatta pártatlanságát és becsületét a darabontkorszakban is. A magyar bíró szegénységi fogadalmat kell, hogy tegyen, mellékfoglalkozása nem lehet. Szeretné ha a miniszter segítene ezen a karon. A bíróság az igazságügyi szervezetben védője az államnak. A bíróság a magyar állam nevében ítél. De ezt sem helyesli, mert ennek az átmeneti államnak nem jósolunk jövőt. A régi hagyomány alapján a szent korona nevében kellene ítélkezni, ez irányban majd határozati javaslatot is terjeszt be. Mi itt polgári országot akarunk teremteni, ahol nagy emberek dirigálnak és nem a nagyurak. Végül azt hangoztatta, hogy az országban biztosítani kell az erkölcsi integritást. Ez Kelet- Angliat fog teremteni Magyarországon. Határozati javaslatot nyújt be az ügyészség függetlenítésére, a katonai bíráskodás és udvarnagyi bíróság megszüntetése és a bíráskodás egységesítésére, a bírák és ügyészek illetményeinek szabályozására, az internálásoknak a bíróság kezébe való adására. Ezután kijelenti, hogy bár személyi okokból bizalmatlan a kormány iránt, az igazságügyi költségvetést efogadja. A következő szónok Rassay Károly, azt a kérdést intézte az igazságügyminiszterhez, hogy tárcája keretében miért szünetel a kodifikáció? Kérdi, hogy nem volna-e idején való, hogy a közigazgatási hatóságok végzései ellen a bírósághoz lehessen felebbezni? A lakásrendeletről szólva, felsorol néhány brutális esetet, amikor többeket, így egy özvegyet is öt gyermekével együtt kidobtak az utcára.. Végül a párbaj ellen foglalt állást s határozati javaslatot terjeszt elő a párbaj szigorú megbüntetésével. Ha nem történik sebesülés, akkor három évig, sebesülés esetében pedig öttől tíz évig terjedő börtönnel sújtaná a párbajozót. A halál esetét pedig olyképpen kezelné, mint a szándékosan elkövetett gyilkosságot. A Tisza-por. Hornyánszky Zoltán a Tisza-port vonta be felszólalásába, Váry Albert főügyész annak idején nem talált alapot a vádemelésre Friedrich Isttván ellen. Ebből az esetből kifolyóan VáryAlbert felfelé bukott. A katonai bíróság főtárgyalása után azonban a vádlottak vallomása alapján egyszerre az lett az álláspont, hogy Friedrich István ellen ■vádiratot kell beadni. Megindult a nyomozás, most ott van a főtárgyalás. Ernős — úgymond — nem óhajt beszélni. De utal arra, hogy amit annak idején Ulain Ferencre vonatkozó interpellációjában elmondott, az teljes egészében igaz volt. Azután azt mondja, hogy ha a gyanúsítottak vallomása alapján meg lehetett indítani az eljárást Friedrich István ellen, akkor ez a jogrend bűne volt. Kérdi, hogy a királyi ügyészség miért nem indít eljárást azok ellen, akik a vádlottak mentalitását más sínpárra vezették f A jogrend léket kapott, a jogrend elsülyedt s ha ez elsülyed, akkor elsülyedünk mi is. Kérdi, miért nem indítottak eljárást azok ellen, akik Heltai Viktort útlevélhez segítették. Kérdi továbbá, hogy a Britannia-ügyben megállapított bűnösök hol ülnek?. Beniczkii Ödön közbeszól: Majd én megmondom! Hornyánszky Zoltán szóvá teszi továbbá, hogy Gadó István főtárgyalási elnöknek egy enunciációját a cenzúra nem engedte közölni, pedig ez az enunciáció meg akarta nyugtatni a közönséget, hogy a bíróságot nem lehet befolyásolni. Itt állok— úgymond — igazságom tudatában, ha agyonvernek is. A jogrend és hazám érdekében teszem. (Mozgás.) Beszéde végén a biróság nyomorúságos helyzetéről beszélt s határozati javaslatot terjesztett elő, a melyben a bírák jobb előléptetését sürgette s erre nézve a pénzügyi fedezetet megjelölte. Bródy Ernő szólalt fel azután steljesen azonosította magát Hornyánszky felszólalásával a jogrend védelmében, ő mindig az üldözöttek pártjára áll, bárha ellenfeléről van is szó. Itt van egy ügyészi vádirat, amely Friedrichet ártatlannak mondotta s később az ügyészség Ugyanazon tényállás alapján Friedrichet bűnösnek nyilvánította. Amíg ez lehetséges, addig ne tessék itt jogrendről és a tekintélyek rombolásáról beszélni, mert ez a legnagyobb destrukció. Vitter László (közbeszól): Bécsi pénzen. (Óriás zaj.), a Ugrón Gábor, Vázsonyi Vilmos, Rassay Károly, Dipics Vidor egyszerre kiáltják Virter László felé: Hogy érti ezt? Virter László: Azok az ügyvédek, akik Bécsből kaptak pénzt. Ugron Gábor (a padot veri): Ez gyanúsítás! Friedrichről van szó! Virter László: Akkor félreértettem. (Felkiáltások: Aha) Bródy Ernő: Az más. (Zaj.) Védelmébe veszi azután a budapesti ügyvédi kamara elnökét, Pap Józsefet és az ügyvédi kart is. őrültség föltenni azt, hogy az ügyvédek védik a kommunizmust, amely egyszerűen eltörölte az ügyvédi hivatást és még választójogot sem adott az ügyvédeknek. Különösen azt tartja felháborítónak, hogy Victor mint ügyvéd az ügyvédi kamara autonómiája ellen tör s kormánybiztosért kiált. Azután a rendeleti kormányzás ellen, a sajtókérdésről, a lakásrendeletről beszélt s azzal fejezte be beszédeit, hogy felhívta az igazságügymi- nisztert, emlékezzék arra, hogy valamikor Deák Ferenc és Szilágyi Dezső állottak a magyar igazság- szolgáltatás élén, tehát ezek szellemétől megihletve vezessetárcája ügyeit. A költségvetést elfogadja. Az igazságügyminiszter válasza. Az általános vita berekesztése után felszólalt Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter. Azzal kezdte, hogy háláját fejezte valamennyi felszólalónak azért, mert megtisztelő hangon nyilatkoztak a bíróságról. A bíróság anyagi helyzete súlyos, az elismeri, de ő minderképip igyekszik segíteni a bírákon. Erre nézve föemlíti a többi közt, hogy behoz- ták azt, hogy bizonyos eljárásokkal kapcsolatosan úgynevezett külön eljárási költségeket kell peres- kedd feleknek befizetniök és ezt a költséget tisztán, arra óhajtjuk fölhasználni, hogy a bírákat, ügyészeket, általában az igazságügyi tisztviselőket bizonyos különmunkadíjban s jutalomban részesítsük. A délutáni munkát is külön fogjuk díjazni. E részbeni a tárgyalások a pénzügyminisztériummal befejeztettek és a legközelebbi jövőben már meg is fog ez valósulni. Ez a délutáni díjazás bizony nem sok, de itt is számolnunk kell az álam pénzügyi erejével. Hornyánszky beszélt a várakozási időről is. A törvény határozottan megállapítja, hogy a három év helyett, kétévenként, lehet az illető fizetési fokozatokban előléptetni. Ez egy évben körülbelül 200.000 koronába kerül. A pénzügyminiszter megadja erre a hozzájárulást s e szerint ez az óhajtás meg fog valósulni. A címeket meg lehetne adni, az igaz, de Villámcsapás, írja Tímár József. A villám akkor hasította ketté a réten magánosan büszkélkedő, óriási cserfát, mikor Maris a kis kápolna-romot elérte. Csurom vizesen a szakadó záportól, minden izében remegve a villámcsapástól, valósággal úgy esett be a félig bedőlt boltozat alá s egy irigy, szögletes köre rogyott. Rettenetes nyári vihar dúlt. Az égen denevér- Szárnyu felhők száguldoztak üvöltő szelek hátán, mintha nem is egy, de száz garabonciás diák szabadult volna rá a vidékre. Az eső keményen, csattogva verte a földet, s húsz kilométeres villámkigyók cikáztak át az égen, vonagló fénytestükkel elvakitva a szemet s hatalmas dörrenésekkel rázva, remegtetve éget, földet egyaránt. Maris keresztet vetett és a „Miatyánk Isten“-t imádkozta félelmében. A boltozat mélyén valaki sóhajtott. Nehéz, a szív legmélyéről fölszakadó sóhajtás volt, mely áthatott az égdörgésen és a vihar üvöltésén. Maris a „Miatyánk“-ban ott tartott, hogy „de szabadíts meg a gonosztól.“ Tovább már nem tudta mondani, annyira megijedt Hirtelen visszanézett a boltozat sötét mélyébe. Valaki a falnak dőlve állt ott s egyik karjával a kapuja nyelére támaszkodott. — Jézus! A Postás Ferike! — Döbbent át Maris agyán a gondolat. Hirtelen fölugrott, hogy elszaladjon, de akkorát dördült, hogy újra visszaroskadt a nagy, szögletes kőre. Aztán tovább morzsolta a „Miatyánk“-ot, előbbről kezdve, mint ahol elhagyta . És ne vágy minket a kísértetbe . . . A boltozat mélyében megmozdult a kopája nyelére támaszkodó férfi. Postás Ferkó tétován, habozva előre lépett. — Régen láttalak. Maris — mondotta szomorúan. — Gyere beljebb, mert rádver az eső. Marist körülcsókolta a bánatos, mélyen zengő, szomorú férfiszó. A szive ellágyult, a lelke eltágyadt. A félelme elmúlt. Lesütötte a szemét s abbahagytaaz imádságot. — Kidezönöm, jó nekem itt is. Eleget ver engem az Isten, egy kis esőverés meg sem kottyan. — Miért verne téged az Isten, nem vétettél te senkinek? — mondta Postás Ferkó s a szavából kirezgett a régóta elfojtott szerelem mindent megbocsátó cirógatása. A lánynak kényes lett a szeme a boldogságtól s visszanézve a legényre, ráragyogtatta csillogó tekintetét. —Elfeledted-e,hogy az én apám megölte a te apádat? A legénynek elsötétült a tekintete. Valamit mondott, de olyat dördült az ég, hogy az elnyelt minden hangot. Szomorúan hallgattak, csak a szivük kalapált erősen lázadozva a rárakott bilincs miatt. — Miért vágod ezt a szemembe? — kérdezte a legény. — Sem én nem tehetek róla, sem te nem tehetsz, hogy az apád megölte az én apámat. A szerelem nem tud ám elnémulni akkor sem, ha a halál rak rá bilincseket. — A szerelem nem némül el. — felelt leány — de az erkölcs fölemeli tiltó kezét. Nekünk nem is szabadna beszélni sem egymással. — Igazad van, mindig kerültelek s most a Jó Isten mégis akaratunk nélkül is összehozott bennünket. — Vagy a jó Isten, vagy az ördög ... A férfi fölcsattant. — Ne emlegesd az ördögöt! . • • Elég galibát csinált köztünk! . . . Hogy szét kellett válnunk,* az csak az ördög munkája lehet! ... De ez a mostani találkozás a jó ,Isten, akarata . . . Muris lehajtotta a fejét s szomorúan sóhajtott. — Lehet, hogy az Isten alkarja, de az embe-' rek nem akarják! •— Nem törődöm az emberekkel, ha Isten velem van! — csattant föl Postás Ferkó. — Az emberek ítéletével törődni kell, — fel lelt szomorúan a leány, — mert ez osztályozza az embereket. — Fütyülök rá! — mondta keserűen a legény. — Engem ne osztályozzon senki. Eljárok én a magam lábán egész holtomig. — Elvennéd az apád gyilkosának a leányát?, — suttogta Máris és egészen előrehajolva, rámeredt a legényre. — Postás Ferkó közelebb lépett bátran, dacosan. — Elvennélek! A leány hirtelen kinyújtotta feléje a kezét s a legény megragadta. . . .............. — Engem, akit mindenki lenéz, megvet és a ldre Ujjal mutatnak az emberek? — Én téged elvennélek, mégis elvennélek! — De mindig köztünk lebegne megölt apád alakja s átkot szórna a gyilkos gyermekére! — A szeretem elűzné az árnyat s az unokák leimádkoznák az átkot. Marás odavonta Fifikót a szögletes köre s boldog felmagasztalást érzett a szivében. — Oh, te jó, te bátor, te édes megbocsátó — mondta zokogva. — Nem érdemlem én ezt tőled. Hagyj itt engem, szégyenkezőt, porig alázott szenvedőt, a ki az apám bűnéért vezeklem. — Nem téged Siet a vezeklés, —súgta Postás Ferkó és odavonta a lányt a keblére. Kint borzalmasan dúlt a vihar, hogy úgy látszott, el akar pusztítani mindent. Bent a romok alatt csendesen virult a szerelem, hogy föltartóztassa a pusztulást s továbbéltesse a világot. * Az eső keményei: csattogott, a hegyekből p-sz- udapesti Hírlap (126. sz.) 1921 junius 11.