Budapesti Hírlap, 1921. június(41. évfolyam, 117–141. szám)

1921-06-11 / 126. szám

S Virter László: Azért nem, mert ott tisztességes íkeresztény ügyvédnek nincsen szava. Rassay Károly: Hiszen a kamara elnöke is íkeresztény. Vitter László: Ez az elnök azonban nemrég megnyitó beszédében azt mondotta, hogy most Száz­ezeren vannak olyan emberek, a­kik jogsegélyben nem részesülnek. Rassay Károly: Halljuk azt a beszédet! Vitter László erre kijelenti, hogy a beszéd nincs nála. Bérig Gyula közbeszól: Pap József a harminc­éves múltra tekinthet vissza s megérdemli a közbe­­csülést, a­mely körülveszi. Vitter László: Kormánybiztost követel, a­ki véget vetne a kamara destruktív munkájának. (Za­jos ellenmondás: Hallatlan! Hallatlan! Ezt egy ügy­véd mondja!) Követeli továbbá a numerus klauzuszt az ügyvédségre is, mert csak ezen az úton lehet helyreállítani a magyar ügyvédség régi tekintélyét. Itt, közbevetőleg fölemelkedett Vass József kultuszminiszter és beterjesztette a kötelező iskolai látogatás szigorításáról szóló törvényjavaslatot, a­melynek sürgős tárgyalását kérte. A vitában fölszólalt azután Rupert Rezső, a­ki tiltakozott az ügyvédségnek olyan beállítása ellen, mint a Vitter Lászlóé volt. A magyar ügyvédek so­raiban küzdöttek egykor olyan férfiak, mint Kos­suth Lajos és Deák Ferenc, mindig a szabadságot, a jogrendet, a jogegyenlőséget védelmezték s ez a tra­díció ma sem szűnt meg. (Helyeslés balról.) A­mi azt a vádat illeti, hogy az ügyvédek védték, a­ kom­munistákat, erre nézve kiemeli, hogy nemcsak zsidó, hanem a keresztény ügyvédek is vállalták a kommu­nisták védelmét. Vitter László: Nem mind. Rupert dr.: Nem, én sem vállaltam. Bródy Ernő dr.: Én sem vállaltam. Karafiáth Jenő: De Bécsből kaptak pénzt a vé­delemért (Zaj.) Rupert Rezső azután fölpanaszolta, a közáll­a­­potok bajait. Itt hónapokon keresztül nem volt jog­­rend, az atrocitások uralkodtak. A korm­ányban, még Hegedűs Lórántot sem véve ki, a­ki a kormány nagy embere, nincsen senki, a­ki szuverénül intézked­hetne. Kár, hogy Hegedűs csak a pénzüggyel törő­dik és a többivel nem. A belügyminiszter nagyon sok fontosságot tulajdonít magának. A vármegyék­kel vesződnek, a romantikus közjoggal foglalkoz­nak, pedig az alkotmány védelem és szabadság­véde­,­lem a független bíróságra hárult át. A vármegyék pedig hivatalokká degradálódtak. A vármegyék so­hasem voltak az alkotmány komoly védői, s meg kel magyarázni, hogy ma már nem a vármegyék a nemzet fentartó bástyái, hanem a független bíróság. A­ magyar bíróságra hárul az alkotmány védelme és a szabadságjogok oltalma. Támogassa a miniszter a bírákat, az ország első karát. A magyar bíró meg­mutatta pártatlanságát és becsületét a darabont­­korszakban is. A magyar bíró szegénységi fogadal­mat kell, hogy tegyen, mellékfoglalkozása nem lehet. Szeretné ha a­ miniszter segítene ezen a karon. A bíróság az igazságügyi szervezetben védője az ál­lamnak. A bíróság a magyar állam nevében ítél. De ezt sem helyesli, mert ennek az átmeneti államnak nem jósolunk jövőt. A régi hagyomány alapján a szent korona nevében kellene ítélkezni, ez irányban majd határozati javaslatot is terjeszt be. Mi itt pol­gári országot akarunk teremteni, a­hol nagy embe­rek dirigálnak és nem a nagyurak. Végül azt hangoztatta, hogy az országban biztosítani kell az erkölcsi integritást. Ez Kelet- Angliat fog teremteni Magyarországon. Határozati javaslatot nyújt be az ügyészség függetlení­tésére, a katonai bíráskodás és udvarnagyi bíróság meg­szüntetése és a bíráskodás egységesítésére, a bírák és ügyészek illetményeinek szabályozására, az inter­nálásoknak a bíróság kezébe való adására. Ezután kijelenti, hogy bár személyi okokból bizalmatlan a kormány iránt, az igazságügyi költségvetést ef­o­gadja. A következő szónok Rassay Károly, azt a kér­dést intézte az igazságügyminiszterhez, hogy tár­cája keretében miért szünetel a kodifikáció? Kérdi, hogy nem volna-e idején való, hogy a közigazgatási hatóságok végzései ellen a bírósághoz lehessen felebbezni? A lakásrendeletről szólva, felsorol né­hány brutális esetet, a­mikor többeket, így egy özvegyet is öt gyermekével együtt kidobtak az ut­cára.. Végül a párbaj ellen foglalt állást s határozati javaslatot terjeszt elő a párbaj szigorú megbünteté­sével. Ha nem történik sebesülés, akkor három évig, sebesülés esetében pedig öttől tíz évig terjedő bör­tönnel sújtaná a párbajozót. A halál esetét pedig olyképpen kezelné, mint a szándékosan elkövetett gyilkosságot. A Tisza-por. Hornyánszky Zoltán a Tisza-port­ vonta be felszólalásába, Váry Albert főügyész annak idején nem talált alapot a vádemelésre Friedrich Isttván ellen. Ebből az esetből kifolyóan Váry­­Albert fel­felé bukott. A katonai bíróság főtárgyalása után azonban a vádlottak vallomása alapján egyszerre az lett az álláspont, hogy Friedrich István ellen ■vádiratot kell beadni. Megindult a nyomozás, most ott van a főtárgyalás. Ernős —­ úgymond­ — nem óhajt beszélni. De utal arra, hogy a­mit annak ide­jén Ulain Ferencre vonatkozó interpellációjában elmondott, az teljes egészében igaz volt. Azután azt mondja, hogy ha a gyanúsítottak vallomása alapján meg lehetett indítani az eljárást Friedrich István el­len, akkor ez a jogrend bűne volt. Kérdi, hogy a királyi ügyészség miért nem indít eljárást azok el­len, a­kik a vádlottak mentalitását más sínpárra ve­zették­ f A jogrend léket kapott, a jogrend elsülyedt s ha ez elsülyed, akkor elsülyedünk mi is. Kérdi, miért nem indítottak eljárást azok ellen, a­kik Heltai Viktort útlevélhez segítették. Kérdi továbbá, hogy a Britannia-ügyben megállapított bűnösök hol ülnek?. Beniczkii Ödön közbeszól: Majd én megmon­dom! Hornyánszky Zoltán szóvá teszi továbbá, hogy Gadó István főtárgyalási elnöknek egy enunciáció­­ját a cenzúra nem engedte közölni,­­ pedig ez az enunciáció meg akarta nyugtatni a közönséget, hogy a bíróságot nem lehet befolyásolni. Itt állok­­— úgymond — igazságom tudatában, ha agyonver­nek is. A jogrend és hazám érdekében teszem. (Mozgás.) Beszéde végén a biróság nyomorúságos helyzetéről beszélt s határozati javaslatot terjesztett elő, a melyben a bírák jobb előléptetését sürgette s erre nézve a pénzügyi fedezetet megjelölte. Bródy Ernő szólalt fel azután s­­teljesen azo­nosította magát Hornyánszky felszólalásával a jog­rend védelmében, ő mindig az üldözöttek pártjára áll, bárha ellenfeléről van is szó. Itt van egy ügyészi vádirat, a­mely Friedrichet ártatlannak mondotta s később az ügyészség Ugyanazon tényállás alapján Friedrichet bűnösnek nyilvánította. A­míg ez le­hetséges, addig ne­ tessék itt jogrendről és a tekin­télyek rombolásáról beszélni, mert ez a legnagyobb destrukció. Vitter László (közbeszól): Bécsi pénzen. (Óriás zaj.), a Ugrón Gábor, Vázsonyi Vilmos, Rassay Ká­roly, Dipics Vidor egyszerre kiáltják Virter László felé: Hogy érti ezt? Virter László: Azok az ügyvédek, a­kik Bécs­ből kaptak pénzt. Ugron Gábor (a padot veri): Ez gyanúsítás! Friedrichről van szó! Virter László: Akkor félreértettem. (Felkiál­tások: Aha) Bródy Ernő: Az más. (Zaj.) Védelmébe veszi azután a budapesti ügyvédi kamara elnökét, Pap Józsefet és az ügyvédi kart is. őrültség föltenni azt, hogy az ügyvédek védik a kommunizmust, a­mely egyszerűen eltörölte az ügyvédi hivatást és még választójogot sem adott az ügyvédeknek. Különösen azt tartja felháborítónak, hogy Victor mint ügyvéd az ügyvédi kamara autonómiája ellen tör s kormány­biztosért kiált. Azután a rendeleti kormányzás ellen,­ a sajtókérdésről, a lakásrendeletről beszélt s azzal­ fejezte be beszédeit, hogy felhívta az igazságügymi-­ nisztert, emlékezzék arra, hogy valamikor Deák­ Ferenc és Szilágyi Dezső állottak a magyar igazság-­ szolgáltatás élén, tehát ezek szellemétől megihletve­ vezesse­­tárcája ügyeit. A költségvetést elfogadja. Az igazságügyminiszter válasza. Az általános vita berekesztése után felszólalt Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter. Azzal­ kezdte, hogy háláját fejezte valamennyi felszólaló­­­nak azért, mert megtisztelő hangon nyilatkoztak a­ bíróságról. A bíróság anyagi helyzete súlyos, az el­ismeri, de ő mind­erképip igyekszik segíteni a bírá­­kon. Erre nézve föemlíti a­ többi közt, hogy behoz-­ ták azt, hogy bizonyos eljárásokkal kapcsolatosan úgynevezett külön eljárási költségeket kell peres-­ kedd feleknek befizetniök és ezt a költséget tisztán, arra óhajtjuk fölhasználni, hogy a bírákat, ügyé­szeket, általában az igazságügyi tisztviselőket bizo­nyos különmunkadíjban s jutalomban részesítsük. A délutáni munkát is külön fogjuk díjazni. E részbeni a tárgyalások a pénzügyminisztériummal befejeztet­tek és a legközelebbi jövőben már meg is fog ez valósulni. Ez a délutáni díjazás bizony nem sok, de itt is számolnunk kell az álam pénzügyi erejével. Hornyánszky beszélt a várakozási időről is. A tör­vény határozottan megállapítja, hogy a három év helyett, kétévenként, lehet az illető fizetési fokoza­tokban előléptetni. Ez egy évben körülbelül 200.000 koronába kerül. A pénzügyminiszter megadja erre a hozzájárulást s e szerint ez az óhajtás meg fog valósulni. A címeket meg lehetne adni, az igaz, de Villámcsapás, ír­ja Tímár József. A villám akkor hasította ketté a réten magá­nosan büszkélkedő, óriási cser­fát, mikor Maris a kis kápolna-romot elérte. Csurom vizesen a szakadó záportól, minden izében remegve a villámcsapástól, valósággal úgy esett be a félig bedőlt boltozat alá s egy irigy, szögletes köre rogyott. Rettenetes nyári vihar dúlt. Az égen denevér- Szárnyu felhők száguldoztak üvöltő szelek hátán, mintha nem is egy, de száz garabonciás diák sza­badult volna rá a vidékre. Az eső keményen, csattogva verte a földet, s húsz kilométeres villámkigyók cikáztak át az égen, vonagló fénytestükkel elvakitva a szemet s hatal­mas dörrenésekkel rázva, remegtetve éget, földet egyaránt. Maris keresztet vetett és a „Miatyánk Isten“-t imádkozta félelmében. A boltozat mélyén valaki sóhajtott. Nehéz, a szív legmélyéről fölszakadó sóhajtás volt, mely át­hatott az égdörgésen és a vihar üvöltésén. Maris a „Miatyánk“-ban ott tartott, hogy „de szabadíts meg a gonosztól.“ Tovább m­ár nem tudta mondani, annyira megijedt Hirtelen visszanézett a boltozat sötét mélyébe. Valaki a falnak dőlve állt ott s egyik karjával a kapuja nyelére támaszkodott. — Jézus! A Postás Ferike! — Döbbent át Maris agyán a gondolat. Hirtelen fölugrott, hogy elszaladjon, de akko­rát dördült, hogy újra visszaroskadt a nagy, szög­letes kőre. Aztán tovább morzsolta a „Miatyánk“-ot, előbbről kezdve, mint a­hol elhagyta . És ne vágy minket a kísértetbe . . . A boltozat mélyében megmozdult a kopája nyelére támaszkodó férfi. Postás Ferkó tétován, habozva előre lépett. — Régen láttalak. Maris — mondotta szomo­rúan. — Gyere beljebb, mert rádver az eső. Marist körülcsókolta a bánatos, mélyen zengő, szomorú férfiszó. A szive ellágyult, a lelke elt­ágyadt. A félelme elmúlt. Lesütötte a szemét s abbahagyta­­az imádságot. — Kid­ezönöm, jó nekem itt is. Eleget ver en­gem az Isten, egy kis esőverés meg sem kottyan. — Miért verne téged az Isten, nem vétettél te senkinek? — mondta Postás Ferkó s a szavából kirezgett a régóta elfojtott szerelem mindent meg­bocsátó cirógatása. A lánynak kényes lett a szeme a boldogságtól s visszanézve a legényre, ráragyogtatta csillogó te­kintetét. —­­Elfeledted-e,­­hogy az én apám megölte a te apádat? A legénynek elsötétült a tekintete. Valamit mondott, de olyat dördült az ég, hogy az­ elnyelt minden hangot. Szomorúan hallgattak, csak a szivük kalapált erősen lázadozva a rárakott bilincs miatt. — Miért vágod ezt a szemembe? — kérdezte a legény. — Sem én nem tehetek róla, sem te nem tehetsz, hogy az apád megölte az én apámat. A sze­relem nem tud ám elnémulni akkor sem, ha a halál rak rá bilincseket. — A szerelem nem némül el. — felelt leány — de az erkölcs fölemeli tiltó kezét. Nekünk nem is szabadna beszélni sem egymással. — Igazad van, mindig kerültelek s most a Jó Isten­ mégis akaratunk n­élkül is összehozott ben­nünket. — Vagy a jó Isten, vagy az ördög ... A férfi fölcsattant. — Ne emlegesd az ördögöt! . • • Elég galibát csinált köztünk! . . . Hogy szét kellett válnunk,* az csak az ördög munkája lehet! ... De ez a mostani találkozás a jó ,Isten, akarata . . . Muris lehajtotta a fejét s szomorúan sóhajtott. — Lehet, hogy az Isten alkarja, de az embe-' rek nem akarják! •­­— Nem törődöm­ az emberekkel, ha Isten ve­lem van! — csattant föl Postás Ferkó. — Az emberek ítéletével törődni kell, — fe­l lelt szomorúan a leány, — mert ez osztályozza az­ embereket. —­ Fütyülök rá! — mondta keserűen a le­gény. — Engem ne osztályozzon senki. Eljárok én a magam lábán egész holtomig. — Elvennéd az apád gyilkosának a leányát?, — suttogta Máris és egészen előrehajolva, ráme­redt a­ legényre. — Postás Ferkó közelebb lépett bátran, da­cosan. — Elvennélek! A leány hirtelen kinyújtotta feléje a kezét s a legény megragadta. . . .............. — Engem, a­­kit mindenki lenéz, megvet és a ldre Ujjal mutatnak az emberek? — Én téged elvennélek, mégis elvennélek! — De mindig köztünk lebegne megölt apád alakja s átkot szórna a gyilkos gyermekére! — A szeretem elűzné az árnyat s az unokák leimádkoznák az átkot. Marás odavonta Fifikót a szögletes köre s bol­dog felmagasztalást érzett a szivében. — Oh, te jó, te bátor, te édes megbocsátó — mondta zokogva. — Nem érdemlem én ezt tőled. Hagyj itt engem, szégy­enkezőt, porig alázott szenve­dőt, a ki az apám bűnéért vezeklem. — Nem téged Siet a vezeklés, —­­súgta Postás Ferkó és odavonta a lányt a keblére. Kint borzalmasan dúlt a vihar, hogy úgy lát­szott, el akar pusztítani mindent. Bent a­ romok alatt csendesen­ virult a szerelem, hogy föltartóztassa a pusztulást s tovább­­éltesse a világot. * Az eső keményei:­ csattogott, a hegyekből p-sz-­ udapesti Hírlap (126. sz.) 1921 junius 11.

Next