Budapesti Hírlap, 1921. augusztus (41. évfolyam, 169–192. szám)

1921-08-20 / 184. szám

o­ lás alól felszabaduló területekre, azonkívül elren­deli az Osztrák-Magyar Banknak e területeken for­galomban levő magyar felülbélyegzésű 10.000, 1000 és 100 koronás bankjegyeinek parin­ás, ugyanezen felülbélyegezetlen és úgynevezett első délszláv felül­­bélyegzésű bankj­egy címleteinek (10.000, 1000 és 100 koronás) 30 százalékos levonással leendő ki­cserélését. A kicserélési határidő augusztus 31. A felülbélyegezetlen és az úgynevezett első délszláv felülbélyegzésű bankjegyek közül a 10.000, 1000 és 100 koronáról szóló címletek augusztus 31-éig, a kisebb címletek pedig további intézkedésig 30 száza­lékos levonással megtartják törvényes fizetési esz­köz jellegüket. Hogy a felszabaduló területekre ne hozassék még több, a magyar kormány által kicse­rélendő bankjegy­, a rendelet egyúttal eltiltja az ös­­­szes felülbélyegezetlen és első délszláv felülbélyeg­zésű bankjegyeknek, továbbá a 10.000, 1000 és 100 koronás magyar felülbélyegzésű bankjegyeknek az említett területekre való bevitelét és onnan való ki­hozatalát. Az utazási és határforgalomban azonban, az 1 és 2 koronás felülbélyegezetlen­­bankjegyeket 100 koronát meg nem haladó összegben a fölszaba­duló területre bevinni és onnan kihozni szabad. Szende Pál délszláv lapokban cikkezik ellenünk. Arra nézve, hogyan erőlködnek még most az Utolsó pillanatban is Magyarországnak magukat emigránsoknak nevező legádázabb ellenségei, —­­— jellemző Szende Pálnak, Károlyi gyászos emlékű pénzügyminiszterének egy cikke, mely az Agramer Tageblatt-ban legutóbb jelent meg. Ez a Zágrábban megjelenő német nyelvű lap a túlzó nagyszerű­ szel­lem képviselője, vörös árnyalattal s csak természe­tes, hogy állandó vezércikkírója Szende Pál Az említett vezérbcikikiben elsőbb lehordja a Károlyi Mihályt megvádolt Windischgraetz herceget. Majd azt fejtegeti, hogy Károlyi volt az egyetlen, a­ki látta a háború végét, megérezte a középeurópai ha­talmak vereségét, közeledett az antanthoz s fölsza­badítván a magyarokat a Habsburg­iaa alól, a Magyarországon élő nem magyar népek egyenjogú­ságáért lépett síkra, ő volt az első magyar demo­kratikus,­­Ausztriától független köztársaság megala­pítója. Ezért fordul ellene minden három hónapban Horthy-Magyarország és a Habsburg-ügynökök dühe. Ugyanez a Károlyit dicsőítő s az antantnak és a szerbeknek való felkí­nál­kozás öt nap múlva cirill­­tvetükkel Belgrádnak egyik legtekintélyesebb lapjá­ban, a Trgovinszki Glasznik-hím, a kereskedők új­ságjában látott napvilágot. Persze, balkáni fűszer­rel ízesítve. A magyarok — úgymond a szerb új­ság — nem önvédelemből, hanem azért mentek a háborúba, hogy Szerbiát leigázzák. Mint ismert sza­badságszerető nemzet következetlenek voltak ekkor , azok maradtak akkor is, a­mikor Károlyit, az igazi demokratikus forradalmárt cserben hagyták. Károlyiban a magyarok azt az embert gyűlölik, a­ki őket a Habsburgoktól megszabadította. Íme, Károlyi Mihály és barátai így akarják magukat kedvessé tenni az antant előtt. S hogy utolsó menedékhelyüket megtarthassák, nyomást gyakorolnak a szerb vörösek, szocialisták és demo­kraták, meg a semmi eszköztől vissza nem riadó radikálisok hatalmában levő szerb kormányra, hogy magáévá tegye veszettnek érzett ügyüket. Politikai események. A parlament szünete. (A nemzetgyűlés ma befejezte az ingatlanva­­gyonváltság részletes tárgyalását és legközelebbi ülé­sét a jövő kedden tartja, a­mikor a harmadik olva­sással elintézik a javaslatot. Kedden még csupán a pénzügyminiszter jelentését tárgyalják a már be­szedett vagyonváltság felhasználásáról, azután egy­két sürgős interpellációt terjesztenek elő és ezzel végre befejezi a parlament nyári munkáját. A szü­net október közepéig tart. A vármegyék országos nagygyűlése. Megírtuk ma, hogy a történelmi Magyarország vármegyéi augusztus 25-ikén országos nagygyűlést tartanak, a­mely iránt az egész országban rend­kívül nagy érdeklődés mutatkozik. A nagygyűlésre a közélet számos kitűnőségét meghívták, ezek kö­zött vannak: Apponyi Albert gróf, Rákosi Jenő, Zichy János gróf, Petényi Zsigmond báró, Hadik János gróf, Prónay Dezső báró, Kürthy Lajos báró, Berzeviczy Albert, Ghillány Imre báró, Harkányi János báró és mások. Az állatforgalmi adóról szóló törvényjavaslat. A földművelésügyi minisztériumban ma dél­előtt nagyjelentőségű tanácskozás volt nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter elnök­lésével. Az értekezleten a kisgazdapárt több tagja vett részt is megállapod­tak az állatforgalmi adóról szóló tör­vényja­vaslat alapelveiben. Délben nagyatádi Szabó István, Hegedűs Lóránt pénzügyminiszterrel és a ZSUDAFESTI HIRLAP (184. sz.) 1921 augusztus 20.­ ­ kirendelt pénzügyi referensekkel tárgyalt ugyan­ebben a kérdésben és megállapították 1 a javaslat vég­­­­leges szövegét. ____________________________ Sexpir szonettjei. — Uj fordítás. — Egy merész, vállalkozó, becsvágyó fiatal ma­gyar poétalélek: Szabó Lőrinc dobta magát ebbe a különös, csodálatos tengerbe, hogy gyöngyszemeit magyar csiszolásban felhozza nekünk. A Kisfaludy Társaság Sespir-kiadásának szonettfordításait Szász Károly és Győry Vilmos végezték, időnkint még Zoltán Vilmos tollából bukkannak föl szonettfordí­­tások csinos, elmés formában. Ezeket azonban, mert nincsenek számozva, nem tudom a többiével össze­­h­asonlítani. Sikerült, a mi ma könyvárus útján alig megy s csak baráti kézből (more patria) köl­csön kapható, egy német fordítást is szereznem. És mondhatom, ámbár angolból németre fordítani csak felemunkája annak, a­mit a magyar fordító végez: a mi fordításaink nagyjából nem maradnak el a némettől, sokban,­ fölötte állanak. Egyébiránt én azt tartom, hogy ezeket a szo­netteket lefordítani, a­milyen nehéz, olyan hálát­lan munka is. Nem vonzó, inkább különös olvas­mány. Mást, mint lapozgatni bennük s párat el­olvasni, alig lehet. Nehezek, keresettek, inkább köl­tői elmésséggel, mint lélekkel telvék. A kinek pasz­­sziója fordítás és a ki ismeri azt a különös gyö­nyört, a mi abban a művészi birkózásban rejlik, a mit jelent valamely remeknek átöltöztetése ide­gen ruhába, azt bizonyos­, hogy fokozott erővel vonzzák és izgatják ezek a szonettek, a­melyekben a nehézségek toronymagasságig halmozódnak. Nem is az olvasónak élvezet ez a csodálatos munkái, mely­nek egy-egy izgatott szellem nem tud ellentállani, hanem inkább a fordítónak. Elhinné-e valaki, hogy én, teszem azt, néha könnyebben értem meg az eredetit, mint a fordított strófát. Sexpir versei olyan tömörek, olyan­­­szinte keresettek; elmés képei, ellentétei olyan élesen és röviden vannak beállítva, hogy a fordító nem tudja, mit zsúfoljon bele a maga kimért soraiba, s szinte érzem, hogy verejtékes munkájában végül hogy lesz saját szug­­gesztiójának áldozatává, gondolván, hogy végre is pompásam sikerült mindent bele­tenni fordításába, a­mi az eredetiben benne van, s aztán jön az ol­vasó s azt mondja rá: ötször-hatszor kell a stró­fádat elolvasnom s mégis csak félig értem­ s töb­bet fáradok, mint élvezek. Egyszóval e fordítások közönsége nem a nagy­közönség, hanem az irodalmi és esztétikai búvárok, a különc amatőrök, a Sexpir-rajongók­­kisebb tábora. A­­ki lélekben közel áll ezekhez a dolgokhoz, az irigységgel veheti a kezébe a fiatal Szabó Lőrinc szép munkáját — nem azért, mert fiatalít ámbár az is valami, — hanem, mert látszik szinte minden so­rán a kedves gond, a buzgó tanulmány és a titokza­tos gyönyörűség, melyet neki a munkája adott. Bi­zonyos, hogy egyben fölötte áll az eddigi fordí­tóknak : eredetibb, érzékibb, tömörebb náluknál). A régiek az erede­tnek sok egyéni vonását költői sab­lonnal adták vissza­ és sok lapidáris sorát kerül írással, inkább magyarázva, mint magyarra áttéve, úgyszólván feloldva illeszte­tek bele a szonett for­mációiba. Ezért sok helyen könnyebben értem­ meg őket, mint Szabó Lőrincet, de ez csak­ kétes elő­nyük nekik. Az egész nagy szonettciklus egyébaránt Sexpir­­nek különös, szeszélyes, alig megérthető alkotása. Ra­jongás egy — a­ szonettek szerint — külsőleg és ■belsőleg tö­kéletes férfiért. Hogy ki volt a férfi, annak kiderítéséért sok tinta folyt el­. Most úgy áll a dolog, hogy Henry Wriothesley, earl of South­­am­ton volt a nagy drámaíró különös rajongásá­nak a tárgya. E lord arcképe díszíti a német kiadást, melyet forgatok, s bár hosszúkás, jól ápolt arca szépnek mondható, szemei tag s méla tekintettel néznek a világba, egész alakja az akkori' divat sze­rinti merev spanyol kosztümbe bujtatva, kurta de­rekával. Szertelen' polundrájával a mai szemnek nem éppen kecsegtető látvány. De­­tudjuk, hogy rövid megszokás után minden divat szépnek látszik. "Az akkori, emberrel kitörmö­lt spanyol gúnya nem foszthatta meg az akkori szemekre nézve a férfiakat s asszonyokat a szépségüktől. Ez a spanyol bőrbe bujtatott angol Adonisz, Southampton Henrik úr volt a szerencsés, a­kinek szépségét, jóságát a költői forrás oly buzgó ömlésé­­vel örökítette meg Sexpit, hogy Petrarca Laurája, Kisfaludy Rózája, Csokonai Lillája méltán vetnek rá, ha találkoznak a tél világi édenben, irigy tekin­teteket. Ezt a csodálatos rajongást énekli Sexpy ki­fogyhatatlan találékonysággal, a képek, hasomaték, példák, paradoxonok szakadatlan emlősével. S a mellett igen keveset tudunk meg a köztük való vi­szonyról, életük egymásbafonódásáról, hiszen hosszú vita folyt arról is, hogy voltaképpen kit rántott a költő e virtuóz, sztéle inkább bűvészi, mint művészi alkotásával a halhatatlanságba. A művészi szót itt nem úgy kell érteni, mintha nem volnának ezek a szonettek nagy művészettel meg­írva, hanem úgy kell gondolni, hogy költői hiányos­­­ságnak látszik a kapocs a rajongás, szinte szenve­delem és tárgya közt. Mert szép férfiideál volt Southampton fiatal grófja? Ez nem elégséges motí­vumnak látszik előttünk arra, hogy egy­­ külön­ben sok nyárspolgárias hajlandósággal is megáldott zseni, többszörös családapa, sorozatos szonettekben, szinte egy lírai eposz költésére kevüljön. Meg lehet embert énekelni a jóságáért, nagy­ságáért, egy-egy cselekedetéért, a szépségéért is, de egy köteten át ömlengve ünnepelni, százszor meg­koszorúzni mint testi-lelki tökélyt; féltékenységben­ vergődni, majd rezignálni és a százhuru hangszer minden húrját érinteni külön és újra együtt, ez nekünk különös és érthetetlen, groteszk, bár bá­mulásra készt. Azt tartom, az egész félig baráti tréfa, szeszély és játék, néha azt gondolom, foga­dás, és nem egy szenvedély szülötte, nem egy köl­tői ihlet fogantatása, hanem hosszabb időn át foly­tatott játék volt s mikor már halomra gyűlt, az akkori divatos szonettköltészet módjára kiadták. Bármint legyen is, mindenképpen igen saját­ságos, különös szeszélye a költőnek, a­ki ezzel az utánamaradt megfejtetlen problémákat szaporította, az irodalom búvárainak munkát és örömet is adva. Hogy az olvasóm, ellenőrizhesse a­mit e so­­­rokban beszéltem, ideirom a mű első szonettjét ere­detiben s külön-külön fanfu­­sokban: Az eredeti• Erőm fairest creatures we desire increase, That thereby beauty’s rose might never die, Bút as the riper should by time decease, His tender h’eir might bear his memory: Bút thou, contracted to thine own bright eves, Feedst they ligh'l’s fiamé with selfsubstantial fueb Making a faminé where abundance lies, Thysélf they főé, to they sweet self too emel: Thou, thai are now the world’s fresh omament And only herald to the gaudy spring, Wattén thine own búd buriest thy cantent And, tender churl, makest waste in niggarding. Pity, the world, or ehe this glutton be To eat the world’s dne, by the grave and thn * A német: i Den höchsten Wesen wünschcn wir Goüelim, auf dass dér Schönheit Rose nie verdornt, doch muss des Tods die reife Blüte sein, so pflanz’ ein Érbe ihr Gedáchnis fórt. Du selbst nur dir, dér Schönheit selbstgenuss schürst eignen Glaflz, dér dicli verzehrend scheint, schaffst Hungersnot statt reichen Übenfluss, Grausam dir selbst gesinnt, dein eigner Feind. Heut’ bist du noch dér frische Schmuck dér Wel* Dér einz’ge Herold für dér Frühlings Reiz, Doah wenn dein Schatz in einer Blüte falit, Wird zűr Verschwendung süsser FiTz, dein Geiz. Hab Mitleid, birg nicht überreiche Gabe, Dér Welt anrecht, in dir und in dem Grabe. * Szász Károly: Óhajtjuk a szép lények növekedtét, Hogy kellemek rózsája szét ne hulljon, S ha végre is vihar s kor eltemetvék, Uj sarjadékban legalább viruljon. De te, csak tenszemed fényében élve, Saját k­özedben égeted magad, És zsugorodva kincsed özönébe, Édes magad­ bősz ellensége vagy. Most a világnak éke, ifjú bájban, A szép tavasz egyetlen hírnöke, Virágodat elfojtod bimbójában, Pazar fösvény: mit tessz, nem vétek-e? Oh szánd meg a világot, örök részét Bűnöd s a­ sir ne hagyd, hogy megemésszék.

Next