Budapesti Hírlap, 1921. december (41. évfolyam, 271–295. szám)

1921-12-08 / 277. szám

Budapest, 1921. XLI. évfolyam, 277. szám líra 3 korona. Csütörtök, december 8. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árait Egész évre 060 K, félévre 340 K., negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K. Egyen­szám ára 3 korona. Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok : József 43, József 53, József 63, József 23—84.­­ Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. Beth­ién programra. Budapest, dec. 7. Ma bemutatkozott az újon kinevezett kor­mány a nemzetgyűlésen s Bethlen István gróf részletesen adta elő egy hosszú beszédben a munkaprogramját. Sem az ülésből azonban, sem a miniszterelnök beszédéből nem tudtunk meg semmit sem abból, a mit legjobban szeret­tünk volna megtudni, hogy voltaképpen miért is volt ez a kéthetes krízis? Minden, a mit lát­tunk és hallottunk, a válság előtti állapotra em­lékeztetett. Ugyanazok a pártok, ugyanabban az elhelyezkedésben és szellemben, majdnem ugyanazok a miniszterek és ugyanaz a féktelen türelmetlenség, lárma és feleselés, hol jobbról, hol balról. És a miniszterelnök beszéde tele ugyanazokkal a kecsegtető szándékokkal, ígére­tekkel és axiómákkal, a­melyeket az é­s más miniszterelnökök bemutatkozásából ismerünk. Ha kevesebb miniszterválságot csináltak volna két év óta s ennek a programnak csak tized­­részét is megvalósították volna eddig, akkor sokkal közelebb volnánk a célhoz, mely felé Bethlen is törekszik, mint így vagyunk, a sok bemutatkozó és programos beszéddel. Ha végigtekintett a miniszterelnök a mai ülésen, ugyan mit gondolt magában, hogy azt a rengeteg programot hogyan fogja megvalósítani s ki és mi biztosítja neki az ő jószándékú mun­kájának az eredményét? Pártja nincsen, de van neki két párthatározata arról, hogy készek őt melegen támogatni. Meddig tart ez a melegség ebben a szénszűk világban? Hozzájárul, hogy mindaz, a­mi az egyik támogató párt hevét fű­teni alkalmas, az a másik támogató párt kaló­riáját alkalmasint lecsökkenti. És ezzel szem­ben van egy türelmetlen ellenzéke, a­mely nem tartotta azt se kötelességének, hogy őt legalább nyugodtan meghallgassa, hanem mint egy bom­lott zenekar, a közbekiáltások macskazenéjével kísérte kijelentéseit. Minő kilátás ez a legközelebbi jövőre? Mert nekünk úgy tetszik, a válságból a minisz­terelnök semmit se mentett meg, hanem ha a saját elszántságát. Azt a benyomást teszi ránk, hogy mindenre el van készülve. Erre látszik mutatni az is, hogy ellenzékei sűrű és zajos közbeszólásaira nem reagált. Nem hagyta ma­gát eltéríteni az útról, melyet magának kijelölt és a mondanivalóktól, melyekkel hallgatóságára hatni akart. Hogy hatott-e, azt ma nem lehet meg­ítélni. Attól tartok, hogy a latin szárnyas szó, verba volánt, könnyen beteljesül rajta s a vár­ható vitában, mely beszéde körül meg fog in­dulni, el fog ez a hatás merülni, ha csak az ellenzék szilaj kedve valahogy szorosabbra nem kalapálja a két támogató pártnak laza viszonyát. Nekem nagy­on sok volt a beszéd. Normá­lis időkben örömmel lehetne dicsérni konciliáns szellemét, liberális felfogását, szociális érzékét és a reformok dolgában való buzgalmát és ko­molyságát. De ma, annyi vesztett idő, annyi hiú próba, annyi meddő versengés után se nagy programokra, se­ nagy reformokra, se nagy irány ki­tűzésekre nincsen se idő, se szükség. Ma én egy jó programot tudok, a­mely tán segítene rajtunk: a belületes, pártatlan, lelkiismeretes kormányzást, kiküszöbölésével mindennek, a­mi nem a legszűkebb jelen szükségeinek felel meg. Koncentrálni minden erejét a kormány­nak ama visszásságok, eltévelyedések, balságok és ferdeségek legyőzésére, melyek állami és tár­sadalmi életünket mérgezik és sorvasztják. Ha nincs a pártok közt párt, a­mely ebben támogat, akkor uj párttal; ha nincsen uj párt, akkor párt nélkül, sőt pártok ellen, mindenki ellen, ha tudom, mit akarok, ha tudom, mi szükséges és ha el vagyok rá szánva, hogy magamat is felál­dozom a hazáért. A szó semmi, a beszéd nem több: csele­kedni, dolgozni, kormányozni kell. Ehez pedig öntudatosság, bátorság, önzetlenség és erő kell. Ha Bethlen István azokkal a konciliáns elvek­kel, melyeket ma hirdetett, kormányozni tud és hajlandó, am­kor ne nézzen a pártokra, hanem nézzen a nemzetre. "Ne méricskélje, hogy a Wekerle-féle választójogi törvény egy­ kicsit szűk, a Friedrich-féle egy kicsit tág, mert a jó kormányzást megérzi a nemzet, mivelhogy arra van most legnagyobb szüksége s minden vá­lasztójog mellett tudja honorálni. Ez a nemzetgyűlés és az ő lármás muzsi­kájára táncolt előző kormányok nem tudták­ megtalálni a tisztább s erkölcsösebb népszerű­,­ség útját. Nekik, ha élni akartak, a demagógia ösvényein kellett kalandozniok. De ez az ös­vény csak a dekompozícióhoz viszen, nem az alkotások felé. Két év eredményeiből láthatja Bethlen, mely utakat nem tanácsos járnia, ha nemzetével boldogulni akar. Kétségbeejtő dolog lenne, ha még most sem látnák be, hogy csak két dolga lehet a kormánynak ma Magyarorszá­gon: minden erejével szolgálni a ma égető és romboló szükségeit és minden nagyobb refor­mot jobb időkre hagyva, helyreállítani a magyar alkotmányt. Ha lehet, alkotmányos utón, ha be­bizonyul, hogy így nem lehet, akkor a maga erejével, elszántan, férfiasan. Mert­­ a forradalom nemcsak becsületes embereket dobált a Dunába. Beledobta a vizbe a becsületes magyar alkotmányt is, a­mely már fuldoklik az országgal együtt. Hát lássuk be, hogy vizbehalóval van dolgunk, azt kell kimen­teni. Azt pedig ki kell húzni s ha máskép nem lehet, hát durván, akár a hajánál fogva. A leg­­durvább kimentés többet ér, mintha ott hagy­juk pusztulni, a­hova bűnös kezek dobták lel­ketlenül, tudatlanul és gonoszul. As­isi Bethlenkormány bemutatkozása — A nemzetgyűlés ü­lése. — A miniszterelnek előterjeszti programját. — Zajos közbeszólásose az ellenzék részéről. — Vihar a letartóztatott képviselők m­iatt. — Budapest, dec. 7. A második Bethlen-kormány annyi viszontag­ság után ma mutatkozott be. A miniszterelnök, úgy látszik, el akarta kerülni, hogy már az első megje­lenéskor szokásos taps és éljen csendességéből vagy hangosságából következtethessenek az új kormány népszerűségére vagy népszerűtlenségére, az új ala­kulás sikerére vagy sikertelenségére. Minisztertár­­saival akkor vonult be, mikor az ülésteremben a házelnökön kívül még alig mutatkozott egy-két képviselő. A tömeges elnöki bejelentés alatt volt idő szemügyre venni az új minisztereket, hogy hogyan festenek a bársonyszékben és megállapítani, hogy a kibukott Nagyatádi el sem jött. Mindegyik pártnak volt min elgondolkozni. Kétségkívül, hogy nem ilyennek gondolták a válság megoldását. Fej nélkül, vezérek nélkül maradtak. A válság árvaságba dön­tötte őket. Nagyatádiból nem lehetett miniszter, An­­drássyékat nem sikerült kiszabadítani a fogságból. Mégis mind a két többségi párt elhatározta, hogy támogatni fogja az új Bethlen-kormányt. Belső­­ szükségből, mélyebb politikai belátásból-e, avagy csak külső indítékokból, ki tudná megmondani. A politikai kuvikmadarak baljóslatokat hallatnak. Az ellenzék megsürüsödött Oldalán a bagolyhuhogás és vércsevijjongás azt jelenti, hogy a tört remények és kielégítetlen ambíciók vert hadát könnyű lesz szét­zilálni és hamarosan összeveszíteni. Bethlen célja az egység, az egyöntetűség volt­ és íme az a végzete, hogy az egymást sakkban tartó­­ ellentétekre kénytelen támaszkodni és eszméit, tö­rekvéseit úgy megfogalmazni, hogy a pártokat leg­alább esetről-fisetve együtt tarthassa és az ország várakozását is kielégítse. Ilyen bonyolult körülmé­nyek közt egyrészt céltudatos politikai érzékének köszönheti, másrészt a szerencse kedvezésének tart­­­­hatja, hogy kormányzati programját, vagy mint­­ mondja, munkatervét mindkét többségi párt meg­elégedéssel fogadta, sőt a pártok fölött álló ország is a fejlődés, a kibontakozás néhány egészséges csí­ráját fogja benne fölfedezni. Bethlen munkaprogramja sok aktuális szük­ségletet ölel föl s ha a szó nem marad puszta szó, akkor ütött a kivételes hatalom utolsó órája és kö­zeledik a szabadságjogok föléledése. A sajtócenzúra megszűnik, a munkásoszt­ály panaszai orvosoltatni fognak. Bethlen az erre való elhatározását és kész­ségét azzal okolta meg, hogy nincs már mit tarta­nunk a bolosevista mételytől. Mi jobb szerettük volna, ha a közszellem gyógyulására, a szellemi és erkölcsi járványok szűnésére, a magyar lélek föl­­eszmélésére és megtisztulására hivatkozhatott volna. De úgy látszik, a magyar közélet talaja még any­­nyira nem javult meg, hogy a szabadság fái régi szépségükben és lombosságukban viruljanak benne. Az idők változásának az áramlatok, a nép­szenvedélyek szeszélyes hullámzásának szembetűnő bizonyítéka Bethlen Istvánnak a zsidó­kérdésről tett nyilatkozata. A nemzetgyűlés ellenmondása nél­kül jelentette ki, hogy kész ő maga, kész az egész magyar társadalom együttműködni azzal a zsidóság­gal, mely nem üzent hadat a keresztény vallásnak és történelmi tradícióinknak. Bethlen politikai egyéniségét nem jellemezné a szívósság, ha az egységes párt kérdését mostani sikertelen kísérlete ellenére elejtené. Nemcsak hogy el nem ejti, hanem új beállításban próbálja kívána­tossá tenni. Az egységes pártban a nemzeti demo­kráciát óhajtja megszervezni a falusi középbirtokos­­osztályból, az intelligenciából és a jobbmódú iparos­ságból, nem zárva ki azok­at a néprétegeket sem, a­melyeknél a becsületes emelkedés előfeltételei meg­vannak. Ha nem szervezzük meg ezt a nemzeti de- A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal

Next