Budapesti Hírlap, 1923. május (43. évfolyam, 98–121. szám)
1923-05-19 / 112. szám
1923 május 19. (112. sz.) » Budapesti Hírlap I sét. Darányi Ignác levélben üdvözölte azt a férfiút, kinek az agrárgondolat annyit köszönhet: — A májusi szénárak. Az Országos Középponti Árvizsgáló Bizottság elnöke május hónapra megállapította a szénárakat, a melyek a bányavállalatok eladásaira vonatkoznak, a feladó vasúti állomáson kocsiba rakva. A darabos szén megállapított bányaárai métermázsánként 1080—2770 korona között váltakoznak. Ugyanekkor a külföldi porosz szén forgalmi ára Szob határállomáson át métermázsánként 5800—3000 korona, tehát több mint a legjobb belföldi szén árának kétszerese, holott a porosz szén kalóriája a legjobb minőségű magyar szén kalóriatartalmának kétszeresét nem éri el. Az árakat a hivatalos lap legközelebbi száma hozza. Drágult a Cukor és drágult a tojás. A cukor nagykereskedői árát, a termelői érdekeltség ma kg.-kint 50 koronával emelte. Ennek következtében a kockacukor nagybani ára kg.-kint 1370—1380 korona lett. — Itt említjük meg, hogy az olcsó nagykereskedői áron való cukorárusítás a kisforgalomban ma már megszűnt.Megszűnt pedig azért, mert a nagykereskedők csoportja, mely összekülönbözött a fűszeresekkel és nagykereskedői áron közvelenül a fogyasztóknak adta el a cukrot, megegyezett a detailkereskedőknek azzal csoportjával, mely éppen a fenti oknál fogva szintén olcsóbban igyekezett a fogyasztóknak adni a cukrot azáltal, hogy azt közvetlenül a teremtőktől vette a nagykereskedelem kikapcsolásával. Ma már a legtöbb helyen e megegyezés következtében a rendes kiskereskedői áron 1540 koronával árulták a cukrot. A tojás ára a budapesti piacon darabonkint 64 koronáig emelkedett, ami néhány hét alatt körülbelül száz százalékos drágulásnak felel meg. A nagyarányú tojásdrágulást szakkörökban az egyre növekvő exporttal magyarázzák. Az exporttojás nagy része Ausztriába megy, de sokat szállítanak Angliába és Franciaországba is. Egyelőre nem lesz hites ügynök a tőzsdén. Ismételten hírt adtunk arról, hogy a tőzsdetagok körében nagy nyugtalanságot keltett az a hír, hogy a tervezett tőzsdereformmal kapcsolatosan, a tőzsdetanács a jogosított ügynöki intézményt akarja a budapesti tőzsdén megvalósítani. A tőzsdetagok aggodalmát akarja eloszlatni az az akció is, melynek célja rendkívüli közgyűlést összehivatni s ezen az összes nyugtalanságra okot adó kérdések rendezését tisztázni. Ma ebben az ügyben bizonyos megnyugtató változás következett be, mert a tőzsdetanács ülést tartott s azon ■"Fleissig "Sándor alelnök, aki a reform dolgában B Bécsben tájékozódó látogatást tett, részletes felvilágosításokkal szolgált a tanács által tervbe vett reformok tekintetében. Kijelentette, hogy a jogosított ügynöki intézményt a tőzsde mai állapotában helytelennek tartja, erre nem gondol, ily indítványt Ildin tesz s csupán azt kéri, hogy egyéb tapasztalatait vegye a Tanács fontolóra s valósítsa azokat meg. Bécsi tapasztalatairól szólva, Fleissig közölte, hogy ott a tőzsdeteremben hangos szóval csak girótag vagyannak meghatalmazottja köthet üzletet. A giró nagy kauciót követel tagjaitól és ettől egyetlen esetben sem tér el. Az átjegyzés akként történik, hogy a jogosított ügynökök megállapítják a kezdő és végső kurzusokat s az üzletmenet a két határ között bonyollódik le. A Tanács ülésén, melyen Végh Károly elnökölt, Fleissig előterjesztéséhez többen hozzászólottak. Ding Ede kifejtette, hogy nincs szükség semmiféle reformra, vele szemben azonban Kováts Géza, a Hitelbank igazgatója, abbeli felfogásának adott kifejezést, hogy a reform a Fleissig által előterjesztett tapasztalatoknak megfelelően keresztül vihető. Nagy Andor részletesen foglalkozott a kérdéssel s arra az eredményre jutott, hogy a bankárrendelet sem tisztázott bizonyos dolgokat s addig nem lesz rend a tőzsdén, mig vissza nem térnek a régi rendszerre, amikor a tőzsdén csak két kategória volt és pedig az ügynökök és a bizományosok vagy bankárok csoportja. Nincs szükség, szerinte, jogosított hites ügynökökre, csak arra, hogy az üzlet megfelelő módon szabályoztassék. E szabályozás keresztülvitele érdekében ankétszerű tárgyalás keretében, véleménye szerint, meg kell hallgatni előbb az összes érdekelteket. Ennek az ankétnak a feladata lenne, hogy előkészítse az üzletvitel biztosabb alapokra fektetésének szabályozását. A felszólalásokra Fleissig röviden reflektált, majd az elnöklő Végh Károly összegezte az elhangzottakat. Javaslatára a Tanács kimondotta, hogy nem nagy reformot, hanem csak bizonyos intézkedéseket kíván foganatosítani. Elfogadták Nagy Andor javaslatát is és a tárgyalás előkészítésére szűkebb bizottságot küldtek ki, melynek tagjai lettek Kováts Géza, Metzler Jenő, Politzer Sándor, Nagy Andor, Ring Gyula és Rosenberg Jenő. Végül az új igazgatóságot választotta meg a Tanács, név szerint a következőket: Aner Róbert, Beimel Sándor, Beer Izsó, Domony Ödön, Nagy Andor, Scheiber Endre, Mank Péter, Metzler Jenő, Erney Károly, Strasszer Alfréd, Strasszer Imre, Bechnitz Ödön, Schwarcz Rudolf, Politzert Sándor, Kováts Géza. A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége Gergely Tódor gazdasági főtanácsos elnöklésével teljes ülést tartott. A vezetőség jelentést tett arról, hogy a csehszlovák köztársasággal folytatott tárgyalások eredményeként létrejött szerződést előreláthatóan már legközelebb ratifikálják s ezzel az elszakadt felvidéki területre vonatkozó régi életbiztosítási szerződések ügye végleges rendezést nyer. Beszámolt a vezetőség arról, hogy a délszláv királyságban államközi tárgyalások ugyan a biztosítások rendezése ügyében nem indultak meg, de egyes társaságoknak sikerült magánegyezségek útján rendezni a függő kérdéseket. A szövetség főtitkára, Kutasi Elemér dr. ismertette azután az építkezés előmozdításáról szóló törvényjavaslatot és beszámolt az új munkásbiztosítási törvény előkészítése alkalmából tartott szakértekezletről. A szövetség egyhangúlag elhatározta, hogy az építkezés előmozdításáról szóló javaslatnak a vállalatokra nézve sérelmes intézkedései megváltoztatása iránt fölterjesztést intéz a kormányhoz. Atyapjutermésünkés a gyapjukivitel. Gyapjutermelésünknek értékesítése úgy a termelőket, mint a feldolgozókat és a kereskedőket élénken foglalkoztatja. A termelők az OMGE segítségével már hosszabb idő óta azzal a tervvel foglalkoznak, hogy közös szervezetet létesítenek a gyapjú értékesítésére. Ez a szervezet nemcsak arra lenne alkalmas, hogy a belföldi árakat megfelelő színvonalon tartsa, hanem arra is, hogy a gyapjúexport tekintetében bizonyos eredményeket érjen el a kormánynál. A gyapjútermelők kartelljének megalakulására irányuló tárgyalások azonban mindeddig nem vezettek eredményre. De ez a körülmény a kereskedőket nem nyugtatja meg s ők is mindent megtesznek, hogy a gyapjúterelés értékesítése körül megfelelő szerephez jussanak. Megírtuk, hogy a napokon eljártak a kereskedelmi miniszternél s kérték a gyapjúkivitel általános megengedését. E kérelem előterjesztésére, mint jelentik, azért volt szükség, mert a Futura már előleges engedelmet kapott egymillió kg. gyapjú kivitelére. A kereskedők attól tartanak, hogy miután a belföldi gyáraknak is nagy a gyapjuszükségletük s iparfejlesztési szempontok a gyapjútermés belföldi földolgozását megokolná teszik, a Futurának adott egymillió kg.-on felül egyáltalán nem, vagy alig fog a kormány gyapjukiviteli kontingenst adni s ez esetben a kereskedelem kikapcsolódik a gyapjú értékesítéséből. Mint jelentik, a Futura azért kapott előleges kiviteli koncessziót, aert a gyapjút líráért adta el s a vételár egyharmadát tevő hárommillió lírát előre a Devizaközéppont rendelkezésére bocsátotta. A gyapjúeladás egyébként a legtöbb helyen líraalapon történik, a külföldi és belföldi vevők a zsíros gyapjú kg.-jáért szívesen fizetnek 11,5 lírát, illetőleg ennek magyar koronaértékét, ami a mai pénzkurzus alapulvétele mellett 3100 korona. A közepes gyapjú ára 2900 korona. A gyapjú belföldi értékesítése tekintetében a legutóbbi napok szintén változást hoztak. Eddig ugyanis az értékesítés kizáróan a budapesti gyapjúaukción történt. A hivatalos lap legutóbbi száma azonban kormányrendeletet közöl, mely megengedi a gyapjúaukciók tartását Debrecenben is. A koncessziót a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara, a Debreceni Juhtenyésztők Egyesülete és két helyi pénzintézet együttesen kapta meg. Hír szerint aukciótartási jogot kap legközelebb Kaposvár is. A gyapjúfeldolgozó ipar természetesen azon van, hogy a gyapjú belföldön maradjon s itt kerüljön földolgozásra. Ez a gyárak szerint annál inkább megokolt, mert az újonan berendezkedő gyárak nem maradhatnak nyersanyag nélkül, a Devizaközéppont pedig nem ad külföldi fizetőeszközt még arra sem, hogy a föltétlenül onnan beszerzendő különleges gyapjúfajtákat megvásárolhassák. Az Egyesült Államok külkereskedelme. Az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlege a háború óta most első ízben mutatott behozatali többletet. Március havában a behozatal értéke 87,391.300 font sterling volt, míg a kivitel csak 74.161.300 font sterlingnyi értéket képviselt. A behozatal jórészt nyersanyagokból, prémekből, nyersselyemből, gummiból és cukorból állott. Emelkedett Franciaország adóbevétele. Franciaországban az 1923. év első négy hónapjában a tavalyi 1922. év ugyanezen időszakával szemben, az adóbevétel többlete 859 millió frank. — Anglia áprilisi külkereskedelmi mérlege. Londoni jelentés szerint a hivatalos kimutatás megállapítja, hogy április havában az import 86.5 millió font sterlinget tett ki, vagyis 5.5 millió font sterlinggel többel, mint az előző év megfelelő időszakában, míg az export értéke 62,5 millió font sterling volt, tehát 7 millió font sterlinggel több, mint tavaly áprilisban. A folyó év március havával összehasonlítva, a behozatal 3,5 millió font sterling csökkenést mutat, míg a kivitel 2 millió font sterlinggel emelkedett. A folyó év első négy hónapjában a behozatal 360 millió font sterlingre rúg, vagyis 46 millió font sterlinggel haladja meg az elmúlt év megfelelő időszakát. A kivitel az év első négy hónapjában 248 millió font sterlinget tett ki, tehát 6,5 millió font sterlinggel többet, mint az elmúlt év megfelelő időszakában. NYILTTÉR. Olcsó cipővásár a „PANNÓNIÁNÁL“ IV. MÚZEUM-KÖRÚT I. SZ. 7000 pár férfi-, női- és gyermekcipő kerül rendkívül mérsékelt áron eladásra. la, barna boxból, női fél, kézimunka, garantált anyag...................................... K 14,500 l la, barna sorróból, női fél, kézimunka garantált anyag..................... K 14,500 la, fekete box, női lé, kézimunka, garantált anyag.................................... K 12,500 la, fekete sorróból, női fél, kézimunka garantált anyag...................................... K 1*2,809 la. gyermekcipő serróból, 26-29 sz.-ig K 0,500 „ * 80-35 w K 7,000 Férfi box fekete.............................................. K 10,500 la« Asthma'1!"“ Mindenütt kapható! — FőraktárTörök József B.-T. gyógyszertára, Budapest, Vj, Király ucca 19. szám. Iran A legjobb!10FOKIATOM ÉS ÜDÜLŐTELEP r1. Siófok, Batthányi u. 16. Juniuss-és wiagnyilik. Elsőrendű konyha, kényelmes balkonos szobák. Előjegyzések : Fischor Vacuum r.-t.,Dob ucca 90. Teletom Józs. 10—72. Józs. 00 —88. vagy d. u. dr. Krausz Ernő igazgató-főorvosnál, Bástya ucca 35. sz. Telefon 71—63. KÁRPITOS-BÚTOROK bőr-, gobelin-, moqnotte-, bársony- és legjobb Belyomgarniturák, szalonok és uriszobák, kivitelben BODONYI Budapest, VIII . Üllői-út 12. sz. Ma nyitik meg a Stefánia-út 25 alatt, a Víztoronynál Halászcsárda Halászlé és halkülönlegességeket Singhoffer Ágoston halászmester készíti, félóránként a vendégek részére autójárat, fedett helyiség- Telefon*. József 113—06. Elsőrangú cigányzene. IRLnímdinc «"«"y, assist, piodno la&E* &S.IRL&.ELEM.&p ^ és Tkczmls/oq beváltás. iJ/flMlírQ Nagymező ucca li. An'Kássy-ufc sarok. / ILili UCb Ostrom ucca *29. sz. Szena-ter mellett HAMISFOGAT 80© K-ig. Arany, ezüst, platina, brilliáns és régi pénz beváltás. Kossuth ,Lajos u. 11,1. 5 Vér-, bőr- és nemi betegségeket gyógyító intézete Budapest József-körut 3. Régi, ismert, kitűnő hirű lantnál iiztelszerzett gy ki jobb körökben összeköttetésekkel e&öl bír. Ajánlatok „Feles haszon“ jeligére küldendők 'Renzex* Gyula hirdetőjoto, IV. kerület, Szervita-tor 8 sz. Telefonunk áthelyezés alatt áll, a régi 4—91 szám helyett por mentesítés, szőnyeg mosás, megóvás, Javítás ügyében ideiglenesen 65—29 szám hivandó vagy méltóztassék posta utján hozzánk fordulni. UftCUlftl ÉS ÜLFÍD r. f. e. Női kalapokirI*L?»om PlQtnarnd itégb Margit Kivitelben. L. Attila ucca 7. III.3. Üzleti órák 2-6. Transits minden ország részére, fehérezüst és minden színben az összes szakmákhoz. Kun Izidor Budapest, VI. Nagy János ucca 6. Telefonhivó: 17—40 Értélepapia'’piac. Budapest. Tekintve, hogy közvetetten ünnepi élett vagyunk és az ellátás is ma volt, a mai nap határozottan szilárdnak mondható és a szilárdság nemcsak hogy végig tartott, hanem fokozatosan mind szélesebb utat vágott magának, anélkül, hogy bárhol is a régen várt és az átértékelési folyamat által megkövetelt robbanásszerű kitörésre vezetett volna. A bécsi szilárdság is sokat segített és az, hogy a helyzet láttára a kontremin erősen fedezett. Feltűnő nagy tételekben vásárolták ma is a Magyar Általános Hitelbankot, a Földhitelbankot, a Közútit és a vele kapcsolatos papírokat, a Ganzvillamosságit, a Trieszti Gázt, a cukorpapírokat és ezek között főképpen a slorvát Cukrot, (mely 31.000 It-ás rekordáremelkedést ért el) s a Vasútforgalmit. A fenti papírok ára különleges októl, várt különleges tranzakciók hírére emelkedett, de drágult az általános áramlat hatása alatt a többi papír is és tíz árszint átlagos drágulása 5— 10 százalékra tehető. Táplálta a szilárdságot a pénzbőség is, amennyiben 1—\'A% mellett pénz bőven állott rendelkezésre. A prolongációs díjak 3 százalék körül mozogtak, sokszor még ennél is olcsóbbak voltak. Az utótőzsdén az irányzat tovább, szilárdult és csak 2 óra után állott be némi elgyengülés. A ma délutáni bankközi forgalomban az irányzat barátságos volt. Előfordultak: Salgó 118.000, Rima 29—30.000, Államvasút 102.000, Általános Kőszén 382.000, Mezőhegyesi Cukor 75.000, Cukor 500.000, Vasútforgalmi 46.000, Pallasz 19.000, Osztrák Hitel 16.000, Magyar Hitel 49.000. A budapesti Értékpapírpiac hivatalos és mai. Bankok: Angol-magyar 6800—7050 (7000), Bosnyák agrár 5100—5300 (5100), Iparbank 6950—7100 (6950), Földhitelbank 33250— 35000 (33000), Hazai 11250—11500 (11400), Hermes 2650—2750 (2700), Agrarbank 3500— 4000 (4000), Cseh iparbank 2200—2275 (2200), Magyar hitel 44000—40500 (45750), Ingatlan 31500—32500 (32500), Forgalmi bank A30Q-S- 4350 (4300), Jelzáloghitel 3900—1100 14000), Keresk. hitel 8800 (8500), Leszámítoló 7300— 7650 (7650), Magyar-német b. 1700(1650), Olaszbank 3000—3075 (3000), Közp. jelz. 1200 —1300 (1200), Városi bank 1900—2125 (1850), Mercur 2000—3150 (3100), Nemzeti 3500— 3700 (3500), Osztrák hitel 15000—15700 (15650), Kereskedelmi bank 40000—51000 (50000). Takarékpénztárak: Belvárosi 4200—4500 (4200), Lipótvárosi 1600—1700 (1600), Egyes, föv. 8200—8500 (8250), Ált. takarék 13500— 13750 (3750), Moldár 8750 (8750), Pesti hazai 62000—65000 (63000). Biztositól.: I. Magyar Bizt. 375000 (365000), Foncsére 17000—18000 (18900),Jég 0100—6500 (6400), Pannónia b. 61000—65000 (63000). Malmok: Borsod-miskolci 15000—15500 (15250), Conkordia 12550—12900 (12700), B.csabai (7000), I. budapesti gm. 43000—45750 (45000), Törökszentm. 5000 (5000), Gizella 8750—8900 (8850), Hungária 20000—22500 (22000), Királymalom 11000—11500 (11400), Pesti Viktória 33000—34500 (34250), Transdanubia 7800—8200 (7800), Új Gizella 8200 (8200). Bányák és téglagyárak: Beocsini 140000—■ 147500 (147500), Borsodi 41000—42000 (42000) Szentlőrinci 19500—20000 (20000), Cement 22000—23000 (22000), Szászvári 70009—70500 (70000), Kohó 114000—118000 (116000), Istvántégla 9000—9500 (9000), Köb. gőzt. 21000 (22000), Dräsche 43000—10000 (45000), Magnezit 262500—285000 (280000), Aszfalt 8750— 9500 (9000), Ált. köszénb. 350000—373000 (372000), Kerámia 30000 (30000), Nagybátonyi 14000—14000 (14800), Salgó 111500—117500 (116500), Újlaki 20000—22500 (23000), Úri,kányi 200000—210000 (200000). Vasművek és gépgyárak: Coburg 12250— 13500 (13500), Gróf Csáky 9800—9950 (9950), Gazd.gép 34000—37000 (38000), Fegyver 240000—253000 (250000), Frankl 22500—23500 (23000), Ganz-Danubius 2400000—2550000 (2550000), Ganz vill. 295000—313000 (315000), Hofherr 50500—54500 (54000), Kistarcsai .15500 — 16250 116000), Kühne 20500—21750 (21000), Győrffy-Wolf 10500—38500 (17750), Kaszab 15500—16500 (15750), Láng 39000—43000 (42500), Lipták 4800—1900 (4900), Ált. gépgyár 18250—19000 (18750), Magyar acél 69500— 71500 (70000), Belga fém 35000—38000 (37000), Motorgyár 16000—17000 (16000), Ólomáru 7000—8100 (8050), Chaudoir 39000—41000 (39500), Rimamurányi 28400—29650 (29400), Roessemann S1500—22250 (22250), Schlick 27000—29000 (28750), Schuller 21000—23000 (21000), Tendloff 15000—16000 (15000), Vegyipar 11750—12500 (12000), Vagongyár 26000 —27000 ( 26500), Wörner 6200—7125 (7075), Rex hajó 6050—5300 (5300), Új Győrffy 14000 — 15000 TmOOO). . Nyomdák: Athenaeum 25500—28000 (27250) Glóbus 6300—6600 ( 6500), Kunossy 2950—3050